Valami nincs rendben Thelmával (Eili Harboe), a szigorú, vallási nevelésben részesített, az egyetemi tanulmányai miatt a nagyvárosba költöző lánnyal. Gyengéd érzelmeket kezd el táplálni egy évfolyamtársa iránt, de hamarosan igen erős, rángatózásokkal kísért rohamok kezdik el gyötörni. Aztán észreveszi, hogy van egy különleges képessége, amellyel befolyásolni tudja az életét.

A Thelma egy felnövéstörténet: egy fiatal kikerül az otthoni közegből, egy új, számára ismeretlen terepen találja magát, közben változik, formálódik, felélednek benne bizonyos vágyak, így aztán nem csak az őt körülvevő világgal kell megbírkóznia, hanem saját magával is. Eszünkbe juthat a közelmúltból a nagysikerű francia extrém Nyers, ami szintén a felnőtté válásról mesélt. Joachim Trier filmje azonban nem olyan „szaftos”, mint Julia Ducournau alkotása: a Thelma végtelenül lecsupaszított, nincs benne groteszk és abszurd humor (sőt, gyakorlatilag semmilyen humor), és nem tartalmaz olyan jeleneteket, amelyektől a gyengébb gyomrú nézők papírzacskóhoz nyúlnak.

A saját nem iránti vonzódás viszont itt is előkerül (Thelma leszbikus kapcsolatba kezd), és feszültségből is van bőven. Thelmával már gyerekkorában sem stimmelt valami, erre a hátborzongató nyitójelenet is rávilágít.  Az otthon vasszigorban részesült lányból szép fokozatosan tör elő adottsága, amely ugyan hasonlít Carrie képességére, de Thelma sokkal erősebb Stephen King figurájánál.

És ha már erő: a film tulajdonképpen egy szuperhős-eredettörténet is, de a Thelma nem a Marvel-mozikra hasonlít, hanem inkább a Sebezhetetlenre, amely intimen, bensőségesen taglalta a hérosztémát. A film második felében Thelma ereje teljes valójában megmutatkozik, élet és halál ura, pusztíthat és építhet is. És végül választ egy utat. Átjön az allegória: mindannyian képesek vagyunk szörnyű tettekre, de csodálatos dolgokat is véghezvihetünk. Hibázunk, bukdácsolunk, érzelmeink olykor felőrölnek minket, de meg kell tanulnunk eligazodni ebben a néha igen barátságtalan világban.

Thelma viszontagságos utat jár be, az iskolából egy laborba jut, majd visszatér a szülői házba. Ez utóbbi a film egyik legjobb és legkegyetlenebb húzása: az otthon melege helyett valami egészen más várja. Eili Harboe pedig nagyszerű, karakterének minden frusztrációját, bánatát és örömét elképesztően érzékenyen adja át. Ez az ő filmje, és ez így is van jól – újabb tehetséges fiatallal gazdagodott a horror világa.

A skandináv alkotások hamisíthatatlan atmoszférája természetesen itt is jelentkezik, a zene tökéletesen simul bele a történésekbe, a képek gyönyörűek és egyben hátborzongatóak – pont, mint a címszereplő.

A Thelma egy érzékeny, néhol kifejezetten borzongató és fantasztikus pillanatokkal teli horrordráma, amelyben talán nem minden mozzanat megalapozott (spoilermentesen: a szerelmi szál bizonyos részleteire gondolok), de az összkép határozottan lebilincselő. Nem olyan sokrétű, mint a Nyers, de simán oda lehet rakni mellé – a franciák után a norvégok is készítettek egy remek coming-of-age mozit.

8/10

IMDb | mafab

A Thelma január 18-ától látható a mozikban. Magyarországi forgalmazó: Vertigo Média.