War. War Never Changes. Ezek a szavak a legtöbb játékkedvelőnek jelentenek valamit. Minimum instant libabőr kíséri azt, amikor megszólal a jól ismert hang. Az a hang, ami először 1997-ben figyelmeztetett minket: a háború sosem változik. A játék minden idők egyik legjobb RPG alkotása volt, a Fallout, a hang tulajdonosa pedig nem volt más, mint Ron Perlman, akivel azelőtt és azután is többször találkozhattunk a filmvásznon. Jellegzetes hangja és megjelenése különösen alkalmassá teszi a színészt olyan szerepek megformálására, mint például a veterán mesterlövész, Nikolai Koulikov az Ellenség a kapuknál című, 2001-ben készült háborús drámából vagy éppen Dieter Reinhardt, az arrogáns vámpír, a Penge második felvonásából. Egyik sem központi figura, mégis a filmek megtekintése után megmaradtak emlékezetünkben és ez kétségkívül Perlman érdeme, ezért is bizonyult jó választásnak Mike Mignola pokolbéli szuperhősének, Hellboy-nak a megszemélyesítésére.

A film 2004-ben készült el és tökéletesen adta vissza a képregények sötét, olykor erősen horrorba csapó hangulatát, mindezt pedig úgy sikerült megtennie, hogy a karakter végtelenül ironikus humorát is sikerült belecsempészni a kész alkotásba. A film nem lett óriási siker, de vállalásait maradéktalanul teljesítette. Egy szórakoztató, látványos és kellően sötét akció-horror lett a végeredmény, amit bármikor újra tudok nézni. Perlman tökéletes választás volt a Pokolfajzat szerepére és minden kétséget kizáróan el is lopta a show-t. Azóta hosszú idő telt el, Hollywood-ot elérte a „remake-láz” és az ezáltal életre hívott métely sikeresen rágta bele magát a vörös bőrű, pokoli démon szervezetébe, hogy lárváiból olyasvalami fejlődjön ki, amire a világ nem volt felkészülve…

A második világháború végéhez közeledve a nácik igyekeznek minden eszközt bevetni, hogy a háború kimenetelét a számukra kedvező módon befolyásolják, mindegy milyen áron. Egyik fontos ilyen eszközük pedig nem más, mint az okkultizmus, melynek segítségével sikeresen megidéznek egy entitást a pokol mélyéről, Anung Un Rama-t. A szövetségesek közbelépnek, a lénynek azonban sikerül átjutnia világunkba, de a Harmadik Birodalom okkultistáinak számításaiba hiba csúszott, a pusztító szörnyeteg helyett egy démoni kisgyermek válik részévé ennek a világnak. Professor Broom (Ian McShane – John Wick /2014/) azonban nem végez az aprósággal, fiaként neveli fel. Ez később jó döntésnek bizonyul, hiszen Hellboy többször is megmenti az emberiséget az ismeretlen világokba munkálkodó rettenetektől, amik néha mégis sikeresen jutnak át a mi dimenziónkba. A fenyegetés azonban nem csak kívülről érkezhet… Nimue-nak (Milla Jovovich - Resident Evil - A Kaptár /2002/) , A Vérkirálynőnek, a halhatatlan boszorkánynak ugyanis sikerül feltörnie azon pecséteket, amik örök száműzetésre kényszerítették, és most egyetlen cél vezérli: elhozni az apokalipszist a földre, hogy ezáltal az árnyékvilág lényei visszanyerhessék egykori helyüket és hatalmukat az emberek világában. Tervében pedig fontos szerepet szán Hellboy-nak (David Harbour – Stranger Things) is…

A trailer-ek megtekintése után és annak tudatában, hogy végre R-es besorolást kapott a film az Egyesült Államokban, azt gondoltam, ha nem is lesz olyan kellemes darab, mint a 2004-es alkotás, mégis képes lesz két órán keresztül szórakoztatni és emellett olykor még véres és kegyetlen is tud majd lenni. Hatalmasat tévedtem és óriásit kellett csalódnom…

Ez a film ugyanis kifejezette rossz újragondolása az eredeti műnek. A viccesnek szánt mondatok és helyzetek nem találják meg az utat a közönséghez, a CGI mágusok helyenként Commodore 64 vagy ZX Spektrum gépeket használtak, Jovovich teljesen hiteltelen antagonista, Harbour Pokolfajzata pedig minden olyan jellemvonást nélkülöz, amikért Perlman-ét kedvelni, sőt kifejezetten szeretni lehetett. Ezek pedig csak a jéghegy csúcsai, a mélyben ugyanis fájóan szomorú kérdések lapulnak, melyek a pokolban folyton sercegő hús és az embertelen sikolyok kakofóniáján is tisztán hangzanak át: Neil Marshall-tól ennyi tellett? Muszáj volt Hellboy karakterét a pokolnál is rosszabb helyre száműzni – valószínűleg nagyon-nagyon hosszú időre? A forgatókönyvet valóban komolyan gondolták?

A fájó kérdések száma erősen tendál a végtelen felé… és amikor már azt gondolnánk, hogy talán a szenvedéseink véget érnek a film megtekintése után, akkor jön a legnagyobb csapás, ami elemi erővel szakítja át arcunk lágy szövetét, majd miután szilánkosra törve koponyánkat elérte agyunk tekervényeit csendes elégedettséggel zárja össze acélkarmait, ugyanis a moziból hazafelé tartva elgondolkozunk, hogy mire is számítottuk? Miért is váltottunk jegyet erre a képregényfilmre? A válasz egyszerű. Elhittük, hogy végre láthatunk egy bátor és helyenként brutális alkotást. Azt hittük, hogy végre sikerült levetkőzni a hasonló filmek skarlátbetűjét, a családbarát megközelítést… Igen, gratulálok az alkotóknak. Végre igazán sikerült. Sikerült körülbelül 10 percnyi explicit akciót és gore-t belecsempészniük egy két órás, teljesen felesleges és semmitmondó remake-be. Ez igen…

Dante Alighieri klasszikus művében, az Isteni színjátékban körökre osztotta a Poklot, a negyedik körbe pedig azokat a bűnös lelkeket száműzte, akik az anyagi javak mértéktelen habzsolása során váltak azok örök rabjává. Eszerint a film alkotóinak is fenn kell, hogy tartsanak ott egy végtelenül kellemetlen helyet, mert ezek után a jussuk csak az örök időkön át tartó kín és szenvedés lehet...

Borzalmasan rossz mozi lett az új Hellboy, se képregényfilmként, sem „popcorn moziként” nem tudnám senkinek jó szívvel ajánlani. Az értékelhetetlen minősítéstől két dolog menti meg csupán. Az egyik a Vassorú bába karaktere, aki tényleg hatásosan jelenített meg a film, vele szívesen látnék akár egy külön filmet is. Rendkívül beteg és visszataszító. Ez az alak nálam megérdemelte a 10/10 pontot. A másik a pokolból jött „lépegető” démon, neki is sikerült megszólítania lelkem sötétebbik felét… Minden más említésre sem érdemes.

2/10

IMDb | mafab