Minden zenei műfajnak megvannak a maga stílusjegyei. Megvannak azok a külsőségek, témák, amik a zene szeretete mellett egy táborba kovácsolják a rajongókat, így kialakítva egy különálló szubkultúrát. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a közösség tagjának érezhessék magukat és kifejezzék az érzelmeiket a zene által. Ám, ami másnak csupán egy kifejezésmód az valakinek sokkal, sokkal több annál. A mostani cikk egy az átlagnál sokkal erőteljesebb irányzatot képviselő zenekar történetéről és az azt feldolgozó filmről fog szólni.
A Mayhem és a norvég black metál
A Mayhem zenekar történetét nem lehet a zenei irányzat nélkül megérteni és értelmezni. A metál zene ebben az időszakban már több részre szakadt, több alműfaja jelent meg és mindnek megvolt/van a saját hangzása és stílusjegye. Az irányzatok egyre súlyosabbak és extrémebbek lettek. Heavy, trash, death, black stb... Ezek mind-mind a metál műfaján belül mozgó irányzatok, mégis óriási különbségek vannak közöttük és teljesen jogosan vannak felháborodva a rajongók, amikor összemossák ezeket. Szóval senki ne tegyen ilyet és ne is legyen előítéletes csak azért, mert ő maga nem érti meg az adott irányzatot. Nyilván kicsit furcsa lehet, hogy ezt fontosnak tartottam leírni, viszont a következőkben olyan dolgokról lesz szó és maga a Lords of Chaos film is olyan dolgokat mutat be, amik miatt nem szabad ítélkeznünk, inkább igyekezzünk értelmezni ezeket. A film készítői is így tettek.
A Mayhem nevű norvég black metál zenekart 1984-ben alapította Oystein Aaerseth, művésznevén Euronymous gitáros és Jørn Stubberud, más néven Necrobutcher basszeros. Kifejezetten hangsúlyozták, hogy a zenekaruk valami egészen mást képvisel, mint a death metál műfaja. Ez már több volt egyszerű hangzásbeli különbségeknél, a műfaj köré külön ideológia épült. A Black Sabbath és a Venom együttes volt rájuk nagy hatással és az a „sátánista-okkultista” attitűd, amit ezek képviseltek. Ám a Mayhem alapítói sokkal komolyabban gondolkodtak erről. Sokkal többet akartak, mint bizonyos jelképek használata. Az okkultizmus nem csupán színpadi kellék volt, hanem sokkal több ennél. Az északi mitológia még inkább ráerősített az irányzatra, megjelentek a különböző mitológiai elemek is, az erőteljes keresztényellenesség, a szélsőségesség. Folyamatos konfrontáció az adott normákkal, szembefordulás az uralkodó irányzatokkal, értékekkel, berendezkedéssel, a konvenciókkal. Ez persze szinte minden zenei műfajra igaz, ugyanakkor ebben az esetben az extrémitás teljesen új szintjére léptek, hogy aztán ez uralja a műfaj szerelmeseinek zenei, életviteli, ideológiai világát. A Mayhem zenekar pedig nemcsak úttörő volt ebben, hanem maga az út is.
Euronymous és csapata egy különálló és nagyon zárt társadalmat hozott létre, amiben a fiatalok egynek érezhették magukat. Az underground jelleg nagyon erősen munkálkodott, minden a „körön” kívül történő elismerés gyanakvásra, majd elutasításra adott okot. Nem a sikeresség, a világhírnév itt a cél, hanem az adott szubkultúrán belüli státusz. Ez egy nagyon erős, szuggesztív önkifejezési forma és lét, méghozzá abból a fajtából, amiből teljesen hiányzik a szórakoztatás. Teljesen hiányzik belőle az az elem, hogy na akkor, most érezzük igazán jól magunkat és emelkedjünk a világ tetejére, ami ugye a szórakoztatóipar lételeme. Ebből is látszik, hogy ez egy teljesen más felfogás, más a cél, más az irány, mást akarnak a zene által kifejezni. Mindebben pedig a Mayhem zenekar igazi legendának számít és idővel elég kétes hírnévre tettek szert, hogy aztán végül tényleg a zenéjük miatt vívják ki maguknak az elismerést. Ám minderre és magára a black metál műfajára is súlyos árnyékot vet az, ami a zenekar tagjaival történt.
Dead halála
A Mayhem akkor lépett egy szintet, amikor a svéd Per Yngve Ohlin csatlakozott az együtteshez. Ohlin onnan vette a Dead művésznevet, hogy 10 éves korában beszakadt alatt a tó jege és a klinikai halál állapotából hozták vissza. Ennek az élménynek a hatására kezdte el igazán foglalkoztatni a halál misztikuma. A fiatal srácot az iskolában folyamatosan bántották a társai, nagyon befordult, egyre depressziósabbá vált, amire a zene volt a gyógyír. Legalábbis egy darabig.
1988 és 1991 között, öngyilkosságáig volt a Mayhem énekese. Az ő személyisége mélyítette el a zenekar tagjainak sötétségbe burkolózását, egy egészen más szintre emelték a norvég black metál műfaját. Dead nagyon komolyan vette a zenéjük és a halál összefonódását. A fellépőruháit például napokra beásta a földbe, hogy hullaszaga legyen, minden állati tetemet összeszedett és ő terjesztette el a hullasminket is. A fellépések közben gyakran megvágta magát és a vérét a közönségre folyatta, aminek az volt az egyik oka, hogy kiszűrje a rajongók közül a pózereket, akik nem veszik komolyan a zenéjüket, csupán a szórakozás miatt jelennek meg a koncerteken. Dead nagy hatással volt tehát erre a szubkultúrára, ami sok összecsapást eredményezett közte és Euronymous között. Sok legenda kering kettejük kapcsolatáról (többek között az is, hogy Euronymous ölte meg Dead-et), ám az egyszer biztos, hogy a Mayhem zenekar addigi legerősebb és azóta kultikussá vált anyagai ebben az időszakban születtek.
Ennek a korszaknak 1991. április 8-a vetett véget. Per Yngve Ohlin a zenekar házában végül öngyilkosságot követett el. Először felvágta az ereit, majd átvágta a saját torkát, végezetül pedig szétlőtte a fejét. Euronymous talált rá Dead holttestére, ám ahelyett hogy egyből hívta volna a rendőrséget, kicsit átalakította a helyszínt és képeket készített halott barátjáról, amit aztán fel is használtak a zenekar egyik lemezének alternatív, kalóz borítójaként. Euronymous úgy döntött, hogy előnyt kovácsol barátja halálából és egy mítoszt épít a Mayhem köré. Állítólag az énekes koponyájának darabjaiból nyakláncot készített, amit aztán az arra érdemeseknek ajándékozott, illetve olyan híresztelések is szárnyra kaptak, hogy Dead kiloccsant agyvelejéből falatoztak a zenekar tagjai.
Necrobutcher nem nézte jó szemmel ezt az egész morbid cirkuszt, így végül kilépett a zenekarból. De Mysteriis Dom Sathanas felvételeinek azonban folytatódnia kellett, különösen most, hogy ilyen hírnevet szereztek a zenekarnak, így Euronymous felvette Varg Vikernest, művésznevén Count Grishnackh-t a Burzumból basszusgitárosnak, Snorre W. Ruch-t, művésznevén Blackthorn-t a Thornsból ritmusgitárosnak és Csihar Attilát a Tormentorból énekesnak. A doboknál továbbra is Jan Axel Blomberg, aka Hellhammer foglalt helyet.
Varg Vikernes színrelépése
Varg Vikerenes nagyon magának való, csöndes, a náci ideológia és a skandináv mitológia egyes tanai iránt elkötelezett, különc, ugyanakkor nagyon tehetséges tinédzser volt, akit Euronymous vett a szárnyai alá. Vikernes miután csatlakozott a Mayhemhez és az Euronymous által alapított Fekete Körhöz (Black Metal Inner Circle), igyekezett átvenni az addigra kultstátusznak örvendő Euronymous szerepét. Állítólag ő indította útjára 1992-ben a hírhedt templomgyújtogatási hullámot, aminek egy év alatt harminc keresztény templom esett áldozatául. Az első templom, amit leégettek az a Fantoft Stave volt. A rendőrség úgy vélte, hogy Varg Vikernes volt az elkövető. Egyébként a Burzum Aske című EP-jének ennek a templomnak a romja volt a borítója, sőt az első 1000 vásárló a lemez mellé egy képet kapott a romokról és hozzá egy öngyújtót. Egészen 1995-ig folytatódtak a tűzgyújtások és több mint 50 templom vált a tűz martalékává.
Euronymous által 1991-ben megnyitott Helvete, azaz Pokol elnevezésű lemezbolt volt a Fekete Kör székhelye, rengeteg fiatal gyűlt itt össze, hogy találkozzanak Euronymous-al, aki fennen hangoztatta keresztényellenes megnyilvánulásait és igyekezett mindenféle elborult ötlettel sokkolni és/vagy lenyűgözni a hallgatóságát. Eközben a mozgalom tagjai egyre durvább dolgokat követtek el, hogy kivívják a belső kör elismerését és bebizonyítsák, hogy érdemesek arra, hogy a tagjai legyenek. Állítólag volt, aki gyilkosságot is elkövetett. A dolgok tehát egyre vadabbá váltak, Euronymous és Vikernes között egyre nagyobb lett a feszültség és a versengés. A rendőrség is nyomozást indított ellenük, miután 1993. januárjában Vikernes interjút adott Bergens Tidende egyik újságírójának, aki fel is jelentette őt. A nem várt hírnév végül azt eredményezte, hogy a rendőrség vizsgálódni kezdett és Euronymous jobbnak látta bezárni a Helvete lemezboltot. A feszültség és az ellentét még jobban kiéleződött Vikernes és Euronymous között.
Euronymous meggyilkolása
Így érkeztünk el 1993. augusztus 10-hez. Ezen az estén Varg Vikernes és Snorre W. Ruch autóba ültek, hogy elmenjenek Euronymoushoz. Egy szerződést vittek el hozzá, amiben megegyeztek a dalok szerzői jogairól és a szétválásukról. Azt nem lehet tudni, hogy pontosan, mi is történt közöttük, a vége viszont az lett, hogy Vikernes kb. 23 késszúrással végzett a Mayhem alapítójával. Állítása szerint Euronymous át akarta őt verni és meg akarta őt ölni, így ő védekezésképpen emelt rá kést. 1994-ben bűnösnek találták a gyilkosságban és pár templom felgyújtásában, ezért 21 év (ez a maximálisan kiróható ítélet Norvégiában) börtönbüntetésre ítélték Vikernest. A zenészt 2009-ben engedték ki a börtönből és azóta érdekes tanaival szédíti a Youtube közönséget, illetve több albumot is kiadott.
A Mayhem zenekar igazi legendává vált, és ezek a súlyos események azt a felfogást erősítették, hogy mindez azért történt, mert a gonosz zenéjük ilyen hatással van a világra. A zenekart 1995-ben Hellhammer újraalapította a zenekart és azóta is ilyen-olyan felállással és megszakításokkal, de működik a Mayhem. Jelenlegi felállás: Necrobutcher, Hellhammer, Csihar Attila, Teloch és Ghul.
A filmről
A fent leírtak csak rövid összefoglalója volt ennek a szerteágazó és igencsak brutális időszaknak és irányzatnak. Ám már ebből is látszik, hogy ez a történet megfilmesítésért kiáltott. Sok húza-vona után 2018-ban Jonas Åkerlund készített a történtekről egy filmet (nem kevés magyar segítséggel), ami a Lords of Chaos / A sötétség gyermekei címet kapta és május 2-től már a magyar mozikban is megtekinthető.
Åkerlund a film elején leszögezi, hogy amit most mi látni fogunk az az igazságnak, a hazugságnak és a fikciónak a keveréke. Senki nem tudhatja pontosan, mi is történt ezekben a végzetes években. Nem tudhatjuk, hogy mi volt igaz és mi volt hazugság. Vikernes is minden egyes alkalommal elmondja a saját verzióját az esetről, mint ahogyan a zenekar minden tagjának megvannak a maga elképzelései arról, hogyan jutottak idáig és mi történt. A filmben egy lehetséges magyarázatot kapunk és a középpontban Euronymous áll. Ő meséli el nekünk a Mayhem és a saját történetét. Ha úgy tetszik a sírból kért most szót, hogy előadhassa a saját, eddig nem ismert verzióját.
E verzió szerint Euronymous, vagyis Oystein Aaerseth egy teljesen átlagos tinédzser volt, aki lázadt a mainstream és a regnáló hatalom, értékek ellen. Valami egészen újat, extrémet, ördögit akart csinálni, amivel legendává válhat. Minden cselekedete, mondata, elképzelése arra irányult, hogy nyomot hagyjon a világban. Hogy megkerülhetetlen sötét istenség, a káosz, a pusztítás és gonosz ura váljon belőle. A film tehát mindent az ő felfogásából, szemszögéből mutat be nekünk, amit megtoldanak azzal, hogy narrációt használnak. Ezzel is erősítik azt, hogy miután meghallgattunk már mindenkit azzal kapcsolatban, hogy mi is történt ezekkel a fiatalokkal és mi vezetett Euronymous halálához, most megszólal maga a halott.
A filmet egyébként nemcsak a Mayhem és a black metál rajongói tudják értékelni és élvezni, hanem azok is, akik nem igazán ismerik ezt a műfajt. Mint pszichológiai thriller is nagyon jól működik az alkotás. Nagyon nyers, brutális és kendőzetlen. Minden tényt, fényképet, felvételt hűen rekontstruáltak, ezzel erősítve a valóságot, így nyomatékosítják, hogy ezek a dolgok valóban megtörténtek. Egyszerűen nem engedik, hogy egy pillanatra is abba a hitbe ringassuk magunkat, hogy ez csupán fikció. Az erőszak a maga naturális valójában jelenik meg, jó közelről bemutatva nekünk. De itt tényleg nagyon közeli képekre gondoljunk ám. Dead öngyilkosságánál felkavaróbbat nem igazán tudok felidézni, viszont azok a képsorok beleégtek az agyamba. Ugyanez igaz Euronymous meggyilkolására is, ami egy közel 10 perces jelenet és minden késszúrást érzünk mi is. Nagyon gyomorforgató az egész és valóban nehéz nézni ezeket a képsorokat.
Rory Culkin nagyszerű választás volt Euronymous szerepére, nagyon jól bemutatja nekünk a karakter kettősségét: a lázadó kamaszt és a halhatatlanságra vágyó művészt, aki olyan lavinát indított el, amivel végül saját magát pusztította el. Nem véletlenül kapnak olyan nagy hangsúlyt a filmben a templomgyújtogatások is. Åkerlund szerint Euronymous volt a szikra, ami fellobbant és végül az általa gyújtott lángok őt magát emésztették fel. A rendező ugyanakkor úgy gondolta és ezt is mesélte el nekünk, hogy mindazt, amit Euronymous mondott csupán a brand felépítése és saját hírneve miatt tette, de egy percig nem gondolt bele abba, hogy ami neki csak a szavak szintjén létezik, az másnak a kőkemény valóság.
Igazság szerint szerintem sokan ítélkezni fognak a black metál műfaja felett, ha megnézik ezt a filmet. Ám úgy vélem ez nem helyes. A black metál egy önkifejezési forma, egy zenei műfaj. Ennyi és semmi több. Az, hogy a műfajban rejlő sötétség életre kelt az már azoknak az embereknek a hibája, akik nem az összetartozást nézték, hanem a bennük rejlő pusztítás és gyűlölet felszínre hívására használták. Véleményem szerint Dead a Mayhem nélkül is öngyilkos lett volna ismerve a hátterét és Varg Vikernes is gyilkolt volna. Nem a zene, hanem a személyiségük miatt. A mozgalom és a Fekete Kör volt a katalizátora a bennük rejlő fájdalomnak, őrületnek és sötétségnek. Ez azonban már régen nem a zenéről szólt. Én úgy gondolom, hogy a zene képes lehet arra, hogy megszabadítson bennünket ezektől pusztán azzal, hogy kifejezi azt, ami minket is érdekel vagy bánt. Általa mindez kiszakadhat belőlünk. Ez amúgy a filmből is kiolvasható. Nem a zene vagy éppen a műfaj miatt vált Vikernes gyilkossá, hanem azért, mert egy meghasadt személyiségű, zavart ember. Azért annyit engedjetek meg nekem, hogy erős kételyeimet fejezzem ki az állítólagos önvédelmét illetően. Nem hinném, hogy önvédelemnek lehet azt nevezni, hogy valaki több, mint 20 késszúrással végez a „barátjával”, ráadásul több szúrás a fejet érte és Vikernesnek pedig a haja szála sem görbült... Igen, engem is a hatása alá vont a film és sokat gondolkodom azóta is a látottakon.
Összefoglalva: a Lords of Chaos egy igazán felkavaró, nehezen megemészthető és folyamatosan a fejünkben zakatoló alkotás lett, ami a tényeket nem másítja meg, de nem is törekszik arra, hogy bebizonyítsa nekünk a vélt vagy valós események igazát. A valóságot szépen beleépítették a filmbe, az ikonikus képeket, koncerteket, felvételeket és személyeket igazán realisztikusan keltették életre, nagyon jól választották meg a színészeket és adtak nekünk egy újabb nézőpontot a történések megítéléséhez. Sosem fogjuk megtudni, hogy mi is történt valójában és a filmben látottak sem akarják elhitetni velünk, hogy minden így történt, ahogy ők most elmesélik nekünk, de érdemes számba venni ezt az elképzelést is. Érdemes elgondolkodni azon, hogy Euronymous, hogyan mesélné el nekünk a történetét. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy sokaknak nem fog tetszeni ez a típusú ábrázolás és állásfoglalás.
Egy szó, mint száz: igazán egyedi, érdekes és megterhelő film lett a Lords of Chaos, ami több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. Érdemes tenni vele egy próbát mindenképpen, mert egy olyan világba kalauzol el minket, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül és ami tényleg a valóság egy lehetséges olvasatát mutatja meg nekünk.
Pontszámom: 8/10.