A gólem a zsidó hitvilág egyik legismertebb mitikus alakja. Az agyagból megformált és életre keltett kolosszus, ami gazdája utasításainak engedelmeskedik, és a zsidó nép védelmét szolgálná, már nagyon régóta létezik a zsidó folklórban, de a nagyobb közönség számára Gustav Meyrink regénye tette legendássá vészjósló figuráját. Majd 1920-ban Carl Boese és Paul Wegener kultikus filmjének köszönhetően végérvényesen beépült a köztudatba, és a horror műfaján belül is egy jellegzetes rémmé vált. Ennek ellenére mégis azt lehet mondani, hogy az ezt követő hosszú évek során, egészen napjainkig, a gólem szinte teljesen kifakult a horror, meg úgy egyáltalán más műfajok világából. Pedig potenciál lenne benne bőven, már csak a különféle értelmezéseknek is köszönhetően, de valahogy senki sem veszi elő sohasem ezt a témát. Most viszont mégis készült egy újabb Gólem film, ráadásul egy izraeli produkcióról van szó, ami valamilyen szinten már megelőlegezi az alapanyaghoz való tiszteletteljes és komoly hozzáállást.

1673-ban járunk, valahol Litvániában. Egy elszigetelt kis zsidó közösséget idegen betolakodók özönlenek el, akiknek vezetőjének a lányát a környéken pusztító pestis fertőzte meg. A férfi azt követeli tőlük, hogy fejezzék be az általa vélt ördögi praktikák alkalmazását, és gyógyítsák meg a lányát. Követelésének erőszakos fellépéssel és a lakosok faluban tartásával ad hangot, és meg is ígéri, hogy ha a lánya meghal, akkor mindenkit lemészároltat a faluban. Egy helyi asszony, Hanna (Hani Furstenberg), aki még mindig nem tudta feldolgozni hét éve elveszített fia halálát, és aki titokban a kabbala misztériumait tanulmányozza, nem képes elfogadni a népe tehetetlenségét, és hogy meghunyászkodnak a betolakodók előtt. Úgy véli hasonlóan erőszakos módszerekkel kellene visszavágni, amit a közösség vezetői viszont elutasítanak. Hanna ennek ellenére az általa megszerzett tudással létrehoz egy gólemet, hogy a falut védelmezze. A teremtmény egy kisfiú képében kel életre, Hanna pedig a saját gyermekeként kezd tekinteni rá. A gólem viszont jóval veszélyesebb és kezelhetetlenebb, mint ahogy azt gondolná.

Már ennyiből is látszik, hogy a mítosz egy igen sajátos feldolgozásáról van szó. A jól ismert, legtöbb feldolgozásban felhasznált prágai háttérnek, és a gólem kolosszus mivoltának itt búcsút inthetünk. Ami alapjáraton nem probléma, hiszen például már Meyrink is eléggé szabadon kezelte a gólem történetét, és ha kreatívan, új megközelítésből nyúlunk hozzá egy ismert témához, abból egy igazán egyedi és remek alkotás jöhet létre. Így a potenciál itt is megvolt bőven, ám ennek ellenére a végeredmény nem sikerült olyan maradandóra, mint amilyen lehetett volna. De ne szaladjunk ennyire előre. Adott nekünk egy olyan kor és közeg, ahol ezek a mítoszok még élénken éltek a hétköznapokban, és maga a világ is egy jóval barátságtalanabb hely volt. Egy ilyen háttér bármelyik horrornak előnyére válik. Még ha csak egy kis, elzárt közösségre is szorítkozik a történet, így is remekül teremtették meg az aktuális kor világát és hangulatát. A díszletek és jelmezek egytől egyig mind autentikusak és hitelesek. A hangulat, még ha nem is kiváló, de egy jó alappal rendelkezik, és itt még bejön egy olyan elem, ami szintén remekül rímel erre a receptre. Ez pedig a mondák és korabeli rémhistóriák megidézése. A horror egyik legősibb formája a régi népmesékben és népi mondákban keresendőek, és mindig hálás feladatnak bizonyul, ha valaki felidézi ezeket a régi gyökereket. Részben ez történik itt is, ugyanis a Golem cselekményében kicsit olyan, mint egy mese, vagy egy tipikus népi rege. Ilyen formán a narratíva, és a történetben leledző mondanivaló is könnyen értelmezhető, ám ezt még plusz rétegekkel is megkívánták támogatni.

Így az alap mellé jutott még nekünk egy kis személyes dráma és egy csipetnyi Frankenstein párhuzam. A történet egyértelmű főszereplője Hanna, akinek saját személyes tragédiáján keresztül ismerhetjük meg az eseményeket. Az ő szenvedése és tenni akarása a cselekmények lényeges mozgatórugója. Ő a megkeseredett anya, aki előző gyermekét tragikusan elvesztette, és ez a trauma még mindig kínozza. Ráadásul azóta sem tudott újabb gyereknek életet adni, aminek tudata szintén nagy súllyal nehezedik rá, főleg, hogy a közösség is ferde szemmel néz rá emiatt. A nyilvánvaló külső fenyegetés mellett ezek juttatják el oda, hogy életre hívja a gólemet, ami ironikus módon egy kisfiú képében testesül meg. Így ő lesz Hanna pótléka az elvesztett fia után, ám ugyanakkor a gyermeki külső egy nagyon is agresszív szörnyet takar. És itt jön be a Frankenstein párhuzam is a teremtő és teremtménye kapcsolatában. Hannanak vállalnia kell tetteiért a felelősséget, és szembenézni azzal, amit a világra hozott. A klasszikus toposz, hogy az embernek joga van e istent játszani, szintén előkerül, még ha nem is annyira velősen, mint lehetne. Ezek pedig mind szép és jó dolgok, de nem elegendőek ahhoz, hogy kiemeljék a filmet a középszerből.

A jó ötletek ellenére maga a történet eléggé vérszegény, és a tisztességes alapon kívül nem sok plusszal tud szolgálni. Itt nehéz megállapítani, hogy a költségvetés tehet e arról, hogy pár dolgot nem tudtak úgy megvalósítani, ahogy akartak, de ennek eredménye mindenképp rányomja bélyegét a kész műre. Annak ellenére, hogy folyamatosan zajlanak az események, azok így sem tudnak kellően lekötni minket. A film hangulatától is megkapjuk a tisztességes alapelvárást, de egyáltalán nem válik annyira erőssé, hogy berántsa a nézőt. A színészek hozzák a kötelezően elvárhatót, nagyon kiemelkedő alakításokra nem érdemes számítani. Talán a gólemet játszó kisfiút, Konstantin Anikienkot érdemes megemlíteni, aki puszta megjelenésével is képes egy nagyon hátborzongató jelenlétet biztosítani karakterének. Magának a gólemnek az ábrázolásában is vannak érdekes ötletek, elég csak a különleges képességeit említeni. Ám még ezek ellenére sem válik igazán érdekessé, vagy sokkolóvá a film, ami még ha nem is okozza a végzetét, de jelentősen visszaveti érdemeit.

A Golem nem egy rossz film, egyszerűen csak egy átlagosan tisztességes horrorfilm. Minden igyekezete ellenére nem tud kilépni a szimpla középszer kategóriájából, pedig a benne rejlő lehetőségek sokkal többre tehetnék érdemessé. Egy unalmas éjszakára tökéletes program lehet, de igazán maradandó élményeket nem sokakban fog hagyni.

6/10

IMDb | mafab