Mocsárlény figurája, még ha a képregények világában nagy népszerűségnek is örvend, élőszereplős és egyéb adaptációk terén már jóval kevésbé mondható sikeresnek. Míg a kezdetben gyenge eladási számokat produkáló füzeteket Alan Moore felemelte a képregényművészet jeles fokára, és a sötét, komolyabb hangvételű és horrorisztikus képregények egyik zászlóshajója lett, addig filmek terén sikerült két enyhén szólva elfogadhatatlan adaptációt összedobni. Az elsőt maga Wes Craven követte el, míg a második már ennél is szerényebb hátszéllel készült el. És akkor még meg sem említettük az 1990-ben készült legalább ennyire minőségi rajzfilmsorozatot, és az első élőszereplős TV sorozatot sem. Ezek a produkciók egy életre visszavetették Mocsárlény hírnevét a filmes és televíziós világban, és nem csoda, ha sokáig senki nem akart foglalkozni vele. Ám az idők változnak, és napjainkban, amikor a szuperhősös és egyéb képregényes témák igazán felkapottá válnak, sok elfeledett, vagy kevésbé ismert karakter kap lehetőséget, hogy kibontakozhasson, és megismerhesse nevét a nagyközönség. És ez jelentette a nagy feltámadást Mocsárlény számára is. Ugyanis a DC elindította a saját streaming szolgáltatását, amire olyan műsorokat készítenek, mint a Titans, vagy a Doom Patrol sorozat. És amikor bejelentették a saját Mocsárlény sorozatuk elkészítését, a rajongók valósággal megőrültek az örömtől, de egyben fenntartásokkal is kezelték a hírt. Később az sem tűnt valami bíztató fejleménynek, hogy a csatorna már egyből az első évad premierjekor bejelentette a sorozat elkaszálását, feltehetőleg financiális okokból. Ám még így is érdemes egy pillantást vetni eme produkcióra, hogy vajon mennyit vesztettünk, vagy nem vesztettünk ezzel a döntéssel.

Abby Arcane (Crystal Reed) biológus visszatér szülővárosába, a Louisianai Marais-be, ahol egy szokatlanul veszélyes, a mocsárból elindult vírus kezdte el tizedelni a lakosságot. A nő, a vele kirendelt orvosi csapattal együtt azon van, hogy segítsenek a betegeken, és megtalálják a vírus forrását. A feladat nem könnyű, részben a felettébb szokatlan körülmények, a város hozzáállása, és a múlt démonai miatt, amik még most is kísértik Abby-t. A lány volt nevelőapja, és egyben a helyi hatalmasság, Avery Sunderland (Will Patton) biztosítja támogatásával a kutatócsoportot, ám ezalatt továbbra is csak saját, kétes üzelmeit egyengeti. Abby megismerkedik egy fiatal és neves biológussal, Alec Holland-al (Andy Bean), aki Sunderland megbízásából érkezett a városba, hogy fényt derítsen a különös esetekre. A két tudós elkezd közösen dolgozni az ügyön, ám úgy tűnik Holland túlságosan is mélyre ásott, ugyanis rövidesen egy tisztázatlan „baleset” áldozatául esik a mocsár közepén, ami az életébe kerül. Viszont a férfivel történik valami a mocsárban, és még azon az éjszakán megszületik valami a lápban; egy teremtmény, ami ugyan emberszerűnek tűnik, de teste és egész szervezete növényekből áll össze, és mentálisan kapcsolatban áll a környező élővilággal. Abby hamarosan találkozik a különös lénnyel, aki Alec Holland-nak mondja magát, és együtt próbálják kideríteni, hogy mi is történt a férfival, és hogy mi zajlik igazából Marais lápvidékében. Mert a mocsárban egyre furcsább és bizarrabb dolgok történnek, és olyan sötét erők kelnek életre, amikre Abby még a legsötétebb rémálmaiban sem számított.

Azt hiszem elmondhatjuk, hogy Mocsárlény végre megkapta azt az adaptációt, amit már igazán megérdemelt. A DC végre igazán helyén kezelte mind a karaktert, mind pedig annak történetét, és szerencsére nem mondott le annak horrorisztikus és sötét mivoltáról sem. Persze az eltelt évek során a karakternek is többféle történetváltozata látott napvilágot, de a készítők jó érzékkel használták fel ezek közül azokat, amik jól beleilleszthetők mai, 2019-es világunkba. Ugyanakkor nem felejtettek el hűek maradni az alapanyaghoz sem, főleg a Moore érához. A cselekmény ezekből a jól ismert alapokból építkezik, és a tíz epizód alatt van is ideje aprólékosan kibontani mindent, és megismertetni a nézőt Mocsárlény világával. Az utolsó epizódokban még konkrét történeteket és eseményeket is feldolgoztak a képregények lapjairól. Ha valamit, azt biztosan nem lehet ráfogni a készítőkre, hogy nem végeztek alapos, és lelkiismeretes munkát.

Ám nehéz is lenne a Mocsárlényt a sablon képregényes és szuperhősös szériák garmadájához sorolni. Egyrészt, mert hiába a DC univerzumhoz való tartozás, Mocsárlény egyáltalán nem tekinthető szuperhősnek, és a történetei sem ezekre a sémákra épülnek. Sokkal jobban beleilleszkedik a klasszikus értelemben vett horror műfajába, és ebben az esetben a horrort nagyon is komolyan kell venni. Ez értendő egyben a hangulatra, a műfaji elemek alkalmazására, és a gore-ra is. A sorozatnak fantasztikusan sötét és hátborzongató atmoszférája van, ami a klasszikus, hetvenes, de főleg a nyolcvanas évek hangulatát és stílusát idézi meg. Maga a mocsár is tökéletes helyszínnek bizonyul, ami már kapásból adja magát egy horror alapú produkcióhoz, és a készítők éltek is ennek a csodás helyszínnek a lehetőségeivel. A feszültség kézzel tapintható az összes epizód alatt, valami fenyegetés, vagy nyomasztó elem mindig ott ólálkodik a dolgok hátterében. És szerencsére nincs semmi idétlen poénkodás, vagy komolyan vehetetlen pillanat, ami elvenné ezeknek az élét. Néha még kifejezetten félelmetessé is tud válni, és tényleg, örömömre szolgál manapság olyan produkcióval találkozni, amit teljesen jogosan nevezhetünk, a klasszikus értelemben vett horrornak, és nem csak a vérengzések miatt.  És ha már vérengzések. Hát a sorozat készítői ezen a téren sem fogták vissza magukat. Kapunk itt mindent, ami csak szem-szájnak ingere, a darabokra tépett emberektől kezdve, a bogaraktól hemzsegő élőhalottakon és oszló holttestekből kinőtt növényeken át, a tesztrész darálásig is. Egyszóval a sorozat egyáltalán nem szórakozik, és ezzel a nyíltan horrorisztikus stílusával alapból elkülöníthető a többi hasonló sorozattól. Az első epizód konkrétan megidézi John Carpenter klasszikusát, A Dolog című filmet is, és nem is akárhogy. Meglátszik James Wan produceri közbenjárása, aki mindent meg is tett azért, hogy Mocsárlény az őt megillető véres és félelmetes mivoltában jelenhessen meg. A látvány és a trükkök ehhez mérten fantasztikusak, nem is beszélve a jelmezekről, és a sminkről. Mocsárlény külseje nem is lehetett volna ennél kidolgozottabb és életszerűbb. A maszkmesterek rengeteg munkát ölhettek bele a teljes jelmezébe, de a végeredmény kifizetődő is lett. És szerencsére ugyan ez elmondható a széria többi kreatúrájáról, és borzalmáról is.

De lényegében elmondható, hogy a Mocsárlény sorozat egy nagyon is karakterközpontú széria. Sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a szereplők jellemeire, a köztük lévő kapcsolatokra, lelkükben és elméjükben zajló vívódásokra, és az ezekből adódó konfliktusokra. Akciót is kapunk azért, de egyáltalán nem akkora dózisban, hogy agyonnyomja az érdemi cselekményt, és egy agyatlan csihipuhivá degradálja a dolgot. Az események szépen lassan, fokozatosan csordogálnak a maguk medrében, bőséges időt hagyva a teljes kibontakozásra. Emiatt lehet, hogy sokan lassúnak, vagy esetenként unalmasnak találhatják, de ezzel jobb, ha tisztában van az, aki úgy dönt, hogy belevág a sorozatba. Szerencsére, még az elsőnek sablonosnak, és ezerszer agyonhasználtnak tűnő történeti elemeket és kliséket is képesek legalább minimálisan érdekessé tenni, nem beszélve arról a sok karakterről is, akiket bedobnak ezekbe az őrült szituációkba. A főhősnő, Abby Arcane egy nagyon is szimpatikus, és talpraesett nő, akinek megvannak a saját belső démonjai is, amikkel időről időre újra szembe kell néznie. Az őt megformáló Crystal Reed korrekt munkát végez, és képes végig szerethető maradni a szerepben. A címszereplőt életre keltő Derek Mears szinte kiváló munkát végzett, főleg annak fényében, hogy egy kiló smink rejtette el az arcát, és főleg a hangjára, testbeszédére, és néhány minimális mimikára volt kénytelen hagyatkozni. De még így is azt kell mondanom, hogy tökéletesen életre keltette Mocsárlényt, aki mostanra már tényleg, teljes testi és szellemi valójában lelépett a képregények lapjairól. A mellékszereplők is mind figyelemreméltóak. Will Patton a szinte már sablonosnak számító gátlástalan, és alvilági módszereket alkalmazó üzletember figuráját testesíti meg Avery Sunderland-ként, de ezt még is olyan stílusosan és profin adja elő, hogy karaktere egy pillanatra sem tűnik megfáradtnak, vagy papírmasé figurának. Mellette egy igazi veteránt is üdvözölhetünk Virginia Madsen személyében, aki Avery felesége, Maria szerepében tűnik fel. Madsen itt is tanúbizonyságot tesz tehetségéről, hiszen ebben a szerepben egyaránt megjelenik a gyászoló anya, a méltatlanul kezelt feleség, és a számító, bosszúszomjas vipera is. Aki a személyes kedvencem volt, az Kevin Durand, mint az enyhén furcsa Jason Woodrue professzor. Ő szinte a klinikai példája a különc, őrült tudós archetípusának, aki számára csak a kutatása a legfontosabb, amit képes minden más elé helyezni. Durand remek átéléssel adja elő a figurát, és a sajátos manírjai és megszólalásai biztosan meg fognak maradni nekünk. Aki viszont a legnagyobb meglepetés volt számomra, az Ian Ziering, aki a Sharknado filmek állandó sztárjaként lehet ismerős. Egy eléggé sokoldalú, és érdekes karaktert kapott, és volt is alkalma bizonyítania, hogy tud ő igazán értékelhető és hiteles alakítást is nyújtani, ha megfelelő kezek közé kerül.

Minden sablonjellegű megmozdulása, és esetenkénti lassúsága ellenére elmondható, hogy a Mocsárlény egy igazán színvonalas sorozat lett, ami méltó adaptációja is egyben a képregényeknek. Ennek fényében viszont nagyon is elkeserítő a sorozatot sújtó elkaszálás, hiszen ez még csak a bevezető volt, és bőven lenne még mit elmesélni Mocsárlény világából. Ezt csak még jobban megerősíti a befejezés, amit sokkal inkább lehetne egy átvezetőnek nevezni. Ráadásul ez az évad is tele volt kisebb utalásokkal egy sokkal komolyabb veszélyre, amit a képregény olvasói biztos szép lassan összeraktak magukban az évad végére, és amivel egyértelműen a második szezon fő sztoriszálát akarták felvezetni. Ami könnyen lehet, hogy sosem fog elkészülni, de még titkon lehet reménykedni abban, hogy valamelyik másik szolgáltató esetleg felkarolja a sorozatot, és tovább folytatja. Érdemes lenne, hiszen így egy igazán egyedi és különleges sorozattól esnénk el.

8/10

IMDb | mafab