Kellett már nekem ez a film, mint egy falat kenyér vagy friss hegyi levegő. Az az igazság, hogy nyilván rengeteg filmet és sorozatot meg kell néznünk, hogy folyamatosan tartalmat tudjunk szolgáltatni az oldalra és egyértelmű, hogy az újabb horrorokat kell előnyben részesítenünk, hiszen az olvasók is ezekre kíváncsiak a leginkább.
Ugyan nagyon sokról végül nem írunk, mert nem az a célunk, hogy telerakjuk nézhetetlen filmek kritikáival az oldalt, de ettől nekünk még át kell rágnunk ezeken magunkat, hogy különlegességekre akadjunk. Ez pedig elég fárasztó feladat, egy idő után az embernek a feje belefájdul a rosszabbnál rosszabb, klisésebbnél klisésebb alkotásokba, ilyenkor pedig nem árt a régiek felé fordulnunk egy kis felüdülésért. Én is ezért vettem elő A vértől csöpögő házat, hiszen mi más lehetne gyógyír a rossz horroroktól sajgó lelkemnek, mint egy angol klasszikus, amiben szerepel Christopher Lee, Peter Cushing, Denholm Elliott, Ingrid Pitt vagy Jon Pertwee?!
A film négy történetből áll össze, amit mind összekapcsol egy hatalmas, ódon ház. Egy nyomozó érkezik a kisvárosba, miután eltűnt egy híres filmcsillag és a helyieknek nem sikerült a nyomára akadniuk. A Scotland Yard emberének azonban szembesülnie kell vele, hogy nem egy egyszeri esettel áll szemben. A ház korábbi bérlőinek is kijutott a kínból. Először egy regényíróval és a feleségével ismerkedhetünk meg, akik azért veszik ki a házat, hogy a horror műfajában tevékenykedő férfi végre alkotni tudjon. Majd egy megtört szívű férfi veszi ki a házat, aki a múltja elől menekül, de egy viaszmúzeumban utoléri a végzet. Őt követi egy mogorva apa és gyönyörű kislánya. Az apa teljesen elszigeteli a lányát a világtól, csak egy tanítónőt enged hozzá közel. Látszik, hogy valami sötét titok lappang a háttérben, de vajon mi leselkedik rájuk? Végezetül pedig eljutunk a filmet elindító filmsztárig, aki a horrorfilmek királya és nincs megelégedve a következő filmje díszletével és kellékeivel, ezért egy különös boltban szerzi be a szerepéhez szükséges vámpírköpenyt.
Nagyon hangulatos kikapcsolódást adott ez a film. Jó volt az antológiajelleg és az elképzelés is, hogy a ház ráhangolódik a benne élők lelkére és természetére. Az egész film visszahozta a gótikus, már-már rémmese szerű hangulatot. Olyan volt nézni ezt az alkotást, mint rábukkanni egy régi, hatalmas poros könyvre, ami telis tele van ijesztőbbnél ijesztőbb történetekkel. Tehát a hangulat és az elképzelés egyértelműen csillagos ötös.
A négy történet is rémisztő volt és mindenki megtalálhatta a kedvenc zsánerét benne. Voltak jó kis fordulatok is, amikre azért nem nagyon lehetett számítani vagy ha lehetett is, akkor sem okoztak csalódást. A színészek pedig lubickoltak a szerepeikben, különösen igaz ez Jon Pertwee esetében, aki még egy jó kis kiszólást is kapott, amikor arról beszélt, hogy Lugosi Béla volt a jó Drakula, ezt a mostanit nem bírja (aki ugye Christopher Lee). Szépen építkeztek az alkotók, jól válogatták össze a történeteket, amik mind fenn tudták tartani az érdeklődésünket. Nekem a harmadik történet volt a kedvencem és nem csak a Christopher Lee miatti rajongásom miatt, hanem azért is, mert meglépnek benne egy olyat, amit ritkán szoktak a filmekes meglépni. A másik nagyon jó pont pedig azért jár ennek az alkotásnak, mert a ház itt nem úgy funkcionál, ahogyan a legtöbb ilyen témájú horrorban szokott. Lehet ezért lesznek olyanok, akik kicsit megorrolnak a filmre, de nekem ez egy üdítő színfolt volt, ami kiemelte a hasonló témájú filmek közül.
Az igazság az, hogy ez a film nem fogja mindenkinek elnyerni a tetszését, hiszen ez egy lassú folyású rémmese csokor. Nem ömlik benne a vér, nincsenek nagy hanghatások, nem fogjuk lerágni a félelemtől a tíz körmünket. Ugyanakkor nagyon hangulatos, az 1960-as, 1970-es évek szerelmesei pedig szeretni fogják azt a horror nosztalgiavonatot, amire felszállhatnak, ha ezt a filmet választják. Kísérőnek egy pohár vörösbort, lobogó tűzzel égő kandallót és egy sötét, viharos estét ajánlok.
Pontszámom: 7/10.