14 évvel az 1000 halott háza 2 - A sátán bosszúja után Rob Zombie ismét elővette kedvenceit és megcsinálta a 3 from Hellt. Ránk szabadította Babyt, Otist, Winslowt és Spaulding kapitányt, hogy magukkal vigyenek minket a vérgőzős őrület útjára. A történet szerint gyilkosaink rács mögött sínylődnek és várják a véget. Közben persze Amerika kultuszt épített köréjük, velük van tele a sajtó, tőlük rettegnek, vagy éppen őket istenítik. Azért persze jól tudjuk, hogy a káosz mindig utat tör magának és nekik sem lehet az a vége, hogy elzárva maradnak.

Mielőtt belemennék a film elemzésébe, szeretném meggyónni, hogy én imádom a Rob Zombie filmeket. Még a gyengébbek is ki tudnak kapcsolni, jól szórakoztatnak, mindig találok benne egy-két kiváló karaktert, a filmek zenéjéről pedig már ne is beszéljünk. A muzsika mindig csillagos ötös, mint ahogy Zombie hozzáállása is a műveihez. Szerintem neki a filmkészítés egy szórakoztató móka, ahol vadulhat, kiélheti a műfaj bizarabb, oldschool vonala iránti rajongását, miközben a haverjaival buliznak. Valahogy úgy tudom elképzelni ezt, hogy Zombie délután a gitárjával a kezében szórakozik két koncert között, miközben Sheri Moon mellette fekszik, majd ránéz az asszonyra és azt mondja neki: drágám, nincs kedved megint egy kicsit valami agyeldobós, véres horrort csinálni? Mire az asszony egyből rávágja, hogy dehogynem szivem! Hívjuk fel a haverokat és nyomjunk valami őrületeset.

Mivel itt rajongókról, egy kifejezetten őrült bagázs szórakozásáról van szó, így a filmjeiket vagy imádják, vagy utálják a nézők. Mert nagyon bennfentesek, nagyon egy adott rétegnek szólnak és nem is akarnak ebből kilépni. Én pedig ezt nagyon bírom, ezért is vártam nagyon, hogy végre visszatérjen a Firefly család és bemutassanak mindenkinek.

Akik bírták az 1000 halott háza első és második részét, azok most sem fognak csalódni. Lesz bennük ugyan egy kis hiányérzet, de bőven kapnak olyan jeleneteket, amik kárpótolják őket majd. Kezdjük azzal, hogy a film első egy órája maga a tökély. Semmi finomkodás, semmi mellébeszélés, hanem belecsapnak a vérgőzös közepébe a sztorinak. Egy percig nem pihenhetünk, egyből kapjuk az arcunkba az őrületet és a brutalitást. Baromi retró az egész, imádtam a grindhouse érzetet, amit a képi világgal megalkottak nekünk. Szerintem Tarantino meg Rodriguez is bírták ezt a filmet, mert visszahozott valamit a műfaj régmúltjából. Pontosan látszik, hogy Zombie milyen alműfaját szereti a horrornak és az is, hogy ért is ehhez. Tudja, hogyan kell egyből megadni a kellő hangulatot és ezt végig fent is tudja tartani. Egyből beszippantott a film és egy percig nem éreztem azt, hogy már 14 év eltelt, mióta Baby és csapata lecsapott ránk.

Nyilván ennek köze van a színészekhez is, akik egyből visszarázódtak. Mintha mindig is szerepben lettek volna, semmit nem érzékeltem abból, hogy már jó régen nem öltötték magukra ezeket a karaktereket. Látszott, hogy élvezik a filmet, örülnek, hogy megint megszemélyesíthetik ezeket a szereplőket és minden percben odatették magukat. Egy rossz szót nem lehet rájuk mondani, imádtam minden mozdulatukat. Itt kell említést tennünk azon szomorú eseményről: Spaulding kapitány, vagyis Sid Haig a napokban eltávozott az örök vadászmezőkre és a 3 from Hell lett így az egyik utolsó filmje. Aki megnézte a trailert, az láthatta, hogy a színész már nem volt valami jó formában a forgatás alatt és ezt Zombie-ék is tudták. Éppen ezért mindent megtettek annak érdekében, hogy méltó legyen ez a film Haig-hez. Könnyeket csaltak az ember szemébe egy ponton, ennél szebbet ritkán lehet látni egy filmben. Pontosan lehetett tudni, hogy miért került bele az a párbeszéd a film közepe táján. Érdemes rá nagyon odafigyelni, mert borzasztó megható az egész, ahol a színészek az őket összekötő személyes barátságot belevitték a karaktereikbe, de ez egyáltalán nem volt abban a helyzetben gond. Sőt.

A film persze korántsem hibátlan darab, én kicsit másképpen építettem volna fel és a játékidőből is faragtam volna. Egy ilyen típusú és műfajú filmnek nem áll jól, ha 100 percnél hosszabb, vagy ha már így döntenek, akkor nem szabad hagyni, hogy leüljön az őrület. Annyi minden történik ugyanis 60 percben, ami egy kétórás filmben szokott, éppen ezért nehéz fenntartani a figyelmet és a hangulatot. Az ötlet amúgy és ahová kifutott a történet az egyáltalán nem volt rossz, sőt én nagyon bírtam, hogy nem ismételték önmagukat, miközben nem egy ikonikus dolgot megidéztek az előző filmekből. A végén viszont elmaradt a katarzis annak ellenére, hogy a karakterek sorsával teljesen meg voltam elégedve, de azért maradt hiányérzetem.

Egy szó, mint száz: a 3 from Hell minden hibája ellenére hozza azt a szintet, amit elvártunk tőle. Nem okozott csalódást, de nem is ez lett a trilógia legerősebbje. Harmadik részhez képest viszont igen csak jól helyt álltak. A színészeket imádtam, a képi világ, a vágás és persze a zene zseniális. Az első egy órája hibátlan, Sid Haig munkásságának méltó darabja lett ez a film és megvan benne minden, amit egy Zombie alkotástól elvárhatunk. A pontszámom azért kicsit most torzítani fog és éppen ezért az eddigi gyakorlattal ellentétben meg is indoklom.

Normális esetben egy erős 7 pontot adnék rá, leginkább az alkotás közepe és játékideje húzta le az élményt. Ám a nosztaligavonatra engem felültettek és az, ahogyan Haigről beszélnek a filmben megdobogtatta a szívemet és a kemény kritikus pajzsán olyan erős rést ütöttek vele, hogy azt mondom:

8/10. :)

IMDb | mafab