Nehéz szülés volt végignézni, és valahol ajánló módjára írni a Hellraiser-szériáról, de szerencsére nem volt annyira pokoli élmény, mint az Amityville franchise. Clive Baker könyve és az abból adaptált első rész klasszikus, bár szerintem közel sem tökéletes, a vége felé már kissé túl lett tolva. A második epizódot élveztem, már teljesen horrorfantasyba csapott át, ami jót tett az élménynek, és egészen a negyedik részig tudtak mesélni a Pokolkeltő univerzumáról, megválaszolva az összes felmerülő kérdést. Azután megkezdődött a lejtmenet, egy műfajváltással, ami nekem abszolút nem tetszett. Még ha a szándék újító is volt, érdektelen és felesleges részek követték egymást, egészen a vállalhatatlan kategóriáig. Nem értem meg egyszerűen, miért ragaszkodnak a jogokhoz, és készítenek csupán ebből a szempontból újabb felvonásokat. Biztos vagyok benne, hogy a következőnek érkező epizód sem lesz jó, pedig lenne lehetőség új életet lehelni a franchise-ba. Ami viszont felháborítóan közös volt minden részben, hogy egyikbe sem sikerült jó színészeket találni, akik tudnak játszani, kivéve Doug Bradley-t *(aki amúgy tegnap ünnepelte 62. születésnapját, szóval Isten éltesse! - Lewis).
*

Három remake/reboot ötlete is felmerült az évek során, lett volna Todd Farmernek és Patrick Lussiernek egy verziója, de jégre tették a projektet. Pascal Laugier is forgolódott a tervezet körül, egy egészen új és véres megközelítésben tálalta volna a történetet, és valljuk be, a Mártírok rendezőjétől jó lett volna megnézni ezt a filmet, valamint egy Hellraiser: Origins címre keresztelt projekthez egy koncepciós előzetes is készült. Inkább ezeknek, a láthatóan kreatív és érdekes ötleteknek adhatnának lehetőséget az ócska folytatások helyett.

Tőlem a franchise 5 pontot érdemel.

(Levente)

Todd Farmer és Patrick Lussier ötletéhez készült koncepciós rajzok:

Pascal Laugier verziójának Pinhead-sminkpróbája:

Az elképesztően hangulatos Hellraiser: Origins koncepciós előzetese és tervrajzai:

Bár én alapvetően nem vagyok remake-párti, egy Hellraiser-feldolgozást még én is megnéznék, tényleg rengeteg kreatív dolog gyűlt össze az évek alatt. Persze az a legfontosabb, hogy megtartsák az esszenciát, a kín és a gyönyör násztáncát, ami a második rész után eltűnt a sorozatból, és egészen más irányt vett a széria. Az első méltán lett klasszikus, a második rész is rendben van, a többit meg inkább felejtsük el... 5 pont.

(Lewis)

Clive Barker saját novellája megfilmesítéseként hozta létre a Hellraisert. Segítségül hívta jóbarátját, Doug Bradley-t, akinek a segítségével ikonikussá tették a filmet. Bradley Pinhead-alakítása kiváló volt, és Barker kezeiben szinte életre kelt a forgatókönyv. A korabeli filmekhez képest igencsak látványos trükköket felvonultató első rész nem hiába lopta be magát a szerkesztőség tagjainak szívébe. Olyan erős volt ez a kezdet, ami után félő volt, hogy a folytatások nem ütik meg a mércét. A második résznek még sikerült hiba nélkül vennie ezt az akadályt. A harmadik rész, a Pokol a földön már itt-ott elveti a sulykot, de még mindig élvezhető alkotás marad, ezután viszont szép lassan hanyatlásnak indult a franchise. Az ötödik-hatodik részig még nézhető, sőt élvezhető is marad a sorozat, már amennyiben nem a bevezető film adja meg a mércét hozzá, ám ezután már a néző jobban kínlódik, mint a szereplők a filmben. Félve gondolok arra, hogy hogyan fog sikerülni a Kenobiták újraélesztése.

Összességében 6/10, de csak mert a szépre próbálok emlékezni.

(Lau)