Hat idegen egy számukra teljesen ismeretlen helyen ébred fel, fogalmuk nincs róla, hogyan kerültek oda, arról pedig végképp, hogy miért. Egy rendőr (Quentin), egy doktornő (Dr. Helen Holloway), egy egyetemista lány, aki többek közt matematikát tanul (Joan Leaven), egy tervezőmérnök (David Worth), egy szabadulóművész, aki börtönök biztonsági rendszereit teszteli (Rennes), valamint egy autista férfi (Kazan).

Egyikük sem tud semmit a másikról, élettörténetük még megközelítően sem keresztezi egymásét. Újdonsült börtönük egy szürreális útvesztő, ami különböző színű, kocka alakú szobákból áll. Minden szobából a kocka lapjainak megfelelően hat további helység nyílik, ahova egy kis folyosón keresztül lehet átjutni, azonban némelyik halálos csapdákat rejt. Bár nem tudnak közös nevezőre jutni, hogy miért kerültek oda, ahol vannak, egy dologban egyetértenek: mindannyian ki akarnak jutni.  Mindenki a saját ismereteit felhasználva próbálja elérni a közös célt, ami nem más, mint a túlélés és a szabadulás egy ismeretlen helyről.

Vincenzo Natali 1997-es filmje egy olyan korszakalkotó darab a műfajban, amely megüti azt a színvonalat, amelyet nagyon kevés alkotás tud elérni. Az egyedi történetnek és megvalósításnak köszönhetően képes egy olyan atmoszférát teremteni, ami segít a nézőnek abban, hogy szinte kézzel fogható legyen számára a szereplők kétségbeesett küzdelme. Mindenki megtalálhatja benne a neki fontos elemet, attól függően, hogy mire vágyik, mivel jellemrajzot, konspirációs elméleteket és kellő mértékű akciót egyaránt tartalmaz, mindezt alig másfél órába sűrítve. A foglyok folyamatos agyalása a nézőt is gondolkodásra készteti, már-már együtt gondolkozhat velük. Újabb és újabb ötletek születnek, amik néhány kivételével rendre hamisnak és helytelennek bizonyulnak, a szereplők pedig egyre reményvesztettebbnek érzik a küzdelmet, annak ellenére, hogy minden tőlük telhető tudást igyekeznek latba vetni.

A filmben található útvesztő képzeletbeli megtervezéséhez Natali egy matematikus professzort bérelt fel, a karakterek pedig mind egy-egy létező börtönről kapták a vezetéknevüket, pl.: Quentin – San Quentin Állami Börtön az USA-ban, Kazan egy börtön Oroszországban és így tovább. A sztori egyik ihletője egy 1961-es Twilight Zone-epizód volt, amelyben öt ember próbál kijutni egy különös helyről.

A mű lezárása természetesen a történet egészét körülölelő hangulatnak megfeleltethető, semmilyen konkrét magyarázatot nem kapunk, mindenki maga kialakíthatja saját teóriáját azzal kapcsolatban, hogy kik csinálták, milyen céllal a kockát, a foglyok tudásán és karakterén kívül még szerepet játszott-e más tényező is a kiválasztásukban és így tovább.  Mindaddig, amíg meg nem nézzük a második és a harmadik részt, amelyeket már nem Natali készített, de némileg magyarázatokat adnak; kérdés persze, hogy ez mennyiben jó ötlet. Ezekről, vagyis a folytatásról és a későbbi előzményfilmről jövő és az az utáni héten ugyanebben az időpontban olvashattok.

Értékelés: 9/10

IMDb | mafab