Miközben gondolkodtam, hogy mikről is lehetne ajánlót írni a szombat délelőtti horrormese rovatba, eszembe jutott egy zseniális sorozat a gyerekkoromból, melyet nagyon furcsa módon itthon is sugároztak.  Jim Hensonnak köszönhetjük a Muppeteket, a Sötét kristályt és a Fantasztikus labirintust. S bár a David Bowie főszereplésével készült fantasy látványilag és sminkmesteri trükkök részéről elképesztő, „felnőtt fejjel” már sajnos csalódtam benne, kissé bugyutának tűnt. De ez nem igaz az ***1987/88-as A mesemondóra (The Storyteller)***, újranézve most is borzongtam azokon a történeteken és jeleneteken, melyek gyerekkoromban halálra rémítettek. Bár volt egy DVD-kiadása, sajnos alig lehet normálisan megszerezni, főleg nem szinkronnal, a képi minőség nem túl jó és egyáltalán nem értem, hogy az ilyen kaliberű műveket miért nem lehet újra kiadni, feljavított kép- és hangminőséggel, csomó extrával, én bizony befizetnék rá. A sorozat 9, körülbelül 20 perces epizódból állt, melyek mind egy-egy európai, többek között ősi orosz vagy német népmesét dolgoztak fel. Minden rész a Mesemondóval (John Hurt) és kutyájával kezdődött, ők adták a történet keretét. Sötét tónusuk és atmoszférájuk miatt igazán horrorisztikussá váltak.

Miközben gondolkodtam, hogy mikről is lehetne ajánlót írni a szombat délelőtti horror mese rovatba, eszembe jutott egy zseniális sorozat a gyerekkoromból, melyet nagyon furcsa módon itthon is sugároztak.  Jim Hensonnak köszönhetjük a Muppeteket, a Sötét kristályt és a Fantasztikus Labirintust. S bár a David Bowie főszereplésével készült fantasy látványilag és smink mesteri trükkök részéről elképesztő, „felnőtt fejjel” már sajnos csalódtam benne, kissé bugyutának tűnt. De ez nem igaz az 1988/87-es Mesemondóra (The Storyteller), újranézve most is borzongtam azokon a történeteken és jeleneteken, melyek gyerekkoromban halálra rémítettek. Bár volt egy DVD kiadása, sajnos alig lehet normálisan megszerezni, főleg nem szinkronnal, a képi minőség nem túl jó és egyáltalán nem értem, hogy az ilyen kaliberű műveket miért nem lehet újra kiadni, feljavított kép – és hangminőséggel, csomó extrával, én biza befizetnék rá. A sorozat 9 körülbelül 20 részes epizódból állt, melyek mind egy-egy európai, többek között ősi orosz vagy német népmesét dolgoztak fel. Minden rész a Mesemondóval és kutyájával kezdődött, ők adták a történet keretét. Sötét tónusuk és atmoszférájuk miatt igazán horrorisztikussá váltak.

Mikor elkezdtem újra nézni azt hittem, majd csalódni fogok a trükkökben, vagy a történetekben, de nem, meglepő módon a színészek is minden részben jól teljesítettek, a trükkök pedig kifogástalanok. Nagyon furcsa, hogy bár kis költségvetésűnek tűnik, hihetetlen ötletesen vannak megoldva a jelenetek, a trükkök és a maszkok. Például sokszor élnek olyan vágásokkal, hogy a Mesemondó szobájával vágják egybe az adott történet jelenetét, mintha mondjuk a festményben, vagy a kutya táljában játszódna.

A Mesemondónak volt egy második évada is, melyben 4 görög mítoszt dolgoztak fel, de sajnos azokhoz feliratot még nem találtam, de addig úgysem nyugszom, mert a görög részeket még én sem láttam. Három hétre felosztva fogom bemutatni a 9 részt, kezdve a 3, számomra legijesztőbb epizóddal.

Az egyik személyes kedvencem, az utolsó rész, a Három holló. Ez a mese több változatban is fellelhető, Vad hattyúk, Hat hattyú, Tizenkét hattyú címeken, de a fő motívumok mindig megegyeznek. Egy király megözvegyült, és három fia, egy leánya mellé új anyát szeretett volna. Ezt kihasználva a boszorkány (Miranda Richardson) a bizalmába férkőzött és bűbájokkal elvetette magát. A királynéi címmel nem érte be, mindent magának akart, ezért a király gyermekei veszélybe kerültek. Apjuk egy titkos, erdő közepén álló házba vitte őket, ahová csak egy varázsgombolyaggal – mint Ariadné fonala – tudtak eljutni. A boszorkány természetesen tovább mesterkedett, eljutott a házhoz, ahol a fiúkra varázs inget dobott, amitől varjúvá változtak. Nénjük némasági fogadalmat tett, hogy az átkot megtörje, évek múltával pedig férjhez ment a szomszédos herceghez. A herceg mostohaanyja alakjában a boszorkány köszönt vissza, a leány gyermekei pedig rejtélyes körülmények között kezdtek eltűnni…

Imádom ezt a részt, a történet alapból nagyon nyomasztó és sötét atmoszférájú, Miranda Richardson pedig igazán kiváló az ilyen szerepekben. Emlékszem, hogy a varjúvá változás mennyire megtette a hatását gyermekkoromban, de még most is kikerekedett szemekkel néztem végig.

A katona és a halál, régi orosz népmese, szintén rengeteg változatban fellelhető, de a Mesemondó az eredeti klasszikust meséli el nekünk. Egy háborúból leszerelt katona hazatérvén, útja alatt megosztja koldusokkal a maradék élemét, cserébe pedig ajándékokat kap, füttyszó, mágikus kártyák, és egy varázs zsák képében. A kártyákkal soha sem tud veszíteni, a zsákba pedig bármit bele tud parancsolni. A helyi fogadós elmeséli neki, hogy a cári palotában ma már senki nem lakik, mert az ördögök átvették a hatalmat és minden éjszaka ott kártyáznak. Ennyi kell a katonának, ő biza kiűzi onnan ezeket az ördögöket, szedi is sátorfáját és nekiindul a palotának. Mire leszáll az éj, megérkeznek az ördögök, akik csalással sem tudnak túl járni a katonánk eszén, ezért bőségesen ellátják arannyal, és egyikük szolgálatára is felesküszik. A cár hálájául odaadja lánya kezét hősünknek, akik boldogan élnek, míg a Halál meg nem jelenik. A katona nem riad vissza a kaszástól, nem fogja hagyni, hogy szerettei idő előtt eltávozzanak, ha kell, zsákba parancsolja a halált.

Emlékszem mennyit nevettem és még most is derülök az ördögökön, akik folyamatosan kártyáztak, cigiztek, a füstöt pedig a fülükön át eregették. A halál viszont igazán rémisztő volt, gyerekként sose néztem végig, annyira féltem a kis kopasz törpétől.

A mai harmadik epizód talán az egyik legrémisztőbb rész, címéből, a Rettenthetetlenből már sejteni is lehet. A mese hőse, egy mihaszna fiú, Rettenthetetlen nem ismerte a félelmet, ezért apja elküldte 40 shillinggel a zsebében világot látni, hogy megtanulja mi is az a félelem. Ahogy járta a világot megismerkedett egy koldussal, akinek felajánlotta minden pénzért, ha megtanítja félni. A koldus a helyi erdőhöz, azon belül is, a közepén álló tóhoz vezette a fiút, ahol egy vízi szörny tartotta rettegésben a falu lakóit. A szörny leányai, a szirének énekükkel csábították be a férfiakat és nőket a vízbe, hogy apjuk megfojtsa őket. Hősünk oly szépen játszott hegedűjén, hogy a szörny inkább tovább állt, megkeresni a muzsika forrását. A fiút éjjenezve fogadták a faluban, s felfogatták szörnyvadásznak, így tévedt a helyi kastélyba is, ahonnan még senki sem távozott élve. Ha a kastélyban garázdálkodó démon nem rémíti halálra Rettenthetetlent, akkor talán semmi sem…

Mai szemmel is elborzadtam a démonon, aki ketté volt vágva, lábai külön jártak és koponyákkal kellett vele tekézni lábszárcsontokat ledöntve. Rémisztő.

Biztos vagyok benne, hogy mások is ismerik a sorozatot, nekik is szívből ajánlom, igazi nosztalgikus hangulata lesz tőle az embernek, akik pedig még nem látták, nézzék meg, egyáltalán nem avittas, hihetetlenül szórakoztató horror mese sorozat.

A következő három részel jövő héten jelentkezem!Miközben gondolkodtam, hogy mikről is lehetne ajánlót írni a szombat délelőtti horror mese rovatba, eszembe jutott egy zseniális sorozat a gyerekkoromból, melyet nagyon furcsa módon itthon is sugároztak.  Jim Hensonnak köszönhetjük a Muppeteket, a Sötét kristályt és a Fantasztikus Labirintust. S bár a David Bowie főszereplésével készült fantasy látványilag és smink mesteri trükkök részéről elképesztő, „felnőtt fejjel” már sajnos csalódtam benne, kissé bugyutának tűnt. De ez nem igaz az ***1988/87-es A mesemondóra (The Storyteller)***, újranézve most is borzongtam azokon a történeteken és jeleneteken, melyek gyerekkoromban halálra rémítettek. Bár volt egy DVD kiadása, sajnos alig lehet normálisan megszerezni, főleg nem szinkronnal, a képi minőség nem túl jó és egyáltalán nem értem, hogy az ilyen kaliberű műveket miért nem lehet újra kiadni, feljavított kép – és hangminőséggel, csomó extrával, én biza befizetnék rá. A sorozat 9 körülbelül 20 részes epizódból állt, melyek mind egy-egy európai, többek között ősi orosz vagy német népmesét dolgoztak fel. Minden rész a Mesemondóval (John Hurt) és kutyájával kezdődött, ők adták a történet keretét. Sötét tónusuk és atmoszférájuk miatt igazán horrorisztikussá váltak.

Mikor elkezdtem újranézni, azt hittem, majd csalódni fogok a trükkökben vagy a történetekben, de nem, meglepő módon a színészek is minden részben jól teljesítettek, a trükkök pedig kifogástalanok. Nagyon furcsa, hogy bár kis költségvetésűnek tűnik, hihetetlen ötletesen vannak megoldva a jelenetek, a trükkök és a maszkok. Például sokszor élnek olyan vágásokkal, hogy a Mesemondó szobájával vágják egybe az adott történet jelenetét, mintha mondjuk a festményben vagy a kutya táljában játszódna. A Mesemondónak volt egy második évada is, melyben 4 görög mítoszt dolgoztak fel, de sajnos azokhoz feliratot még nem találtam, de addig úgysem nyugszom, mert a görög részeket még én sem láttam. Három hétre felosztva fogom bemutatni a 9 részt, kezdve a számomra legijesztőbb 3 epizóddal.

Az egyik személyes kedvencem az utolsó rész, a Három holló. Ez a mese több változatban is fellelhető, Vad hattyúk, Hat hattyú, Tizenkét hattyú címeken, de a fő motívumok mindig megegyeznek. Egy király megözvegyült, és három fia, egy leánya mellé új anyát szeretett volna. Ezt kihasználva a boszorkány (Miranda Richardson) a bizalmába férkőzött, és bűbájokkal elvetette magát. A királynéi címmel nem érte be, mindent magának akart, ezért a király gyermekei veszélybe kerültek. Apjuk egy titkos, erdő közepén álló házba vitte őket, ahová csak egy varázsgombolyaggal – mint Ariadné fonala – tudtak eljutni. A boszorkány természetesen tovább mesterkedett, eljutott a házhoz, ahol a fiúkra varázsinget dobott, amitől varjúvá változtak. Nénjük némasági fogadalmat tett, hogy az átkot megtörje, évek múltával pedig férjhez ment a szomszédos herceghez. A herceg mostohaanyja alakjában a boszorkány köszönt vissza, a leány gyermekei pedig rejtélyes körülmények között kezdtek eltűnni…

Imádom ezt a részt, a történet alapból nagyon nyomasztó és sötét atmoszférájú, Miranda Richardson pedig igazán kiváló az ilyen szerepekben. Emlékszem, hogy a varjúvá változás mennyire megtette a hatását gyermekkoromban, de még most is kikerekedett szemekkel néztem végig.

A katona és a halál régi orosz népmese, szintén rengeteg változatban fellelhető, de a Mesemondó az eredeti klasszikust meséli el nekünk. Egy háborúból leszerelt katona hazatérvén útja alatt megosztja koldusokkal a maradék élelmét, cserébe pedig ajándékokat kap, füttyszó, mágikus kártyák és egy varázszsák képében. A kártyákkal sohasem tud veszíteni, a zsákba pedig bármit bele tud parancsolni. A helyi fogadós elmeséli neki, hogy a cári palotában ma már senki nem lakik, mert az ördögök átvették a hatalmat, és minden éjszaka ott kártyáznak. Ennyi kell a katonának, ő bizony kiűzi onnan ezeket az ördögöket, szedi is sátorfáját és nekiindul a palotának. Mire leszáll az éj, megérkeznek az ördögök, akik csalással sem tudnak túljárni a katonánk eszén, ezért bőségesen ellátják arannyal, és egyikük szolgálatára is felesküszik. A cár hálájául odaadja lánya kezét hősünknek, akik boldogan élnek, míg a Halál meg nem jelenik. A katona nem riad vissza a kaszástól, nem fogja hagyni, hogy szerettei idő előtt eltávozzanak, ha kell, zsákba parancsolja a halált.

Emlékszem, mennyit nevettem és még most is derülök az ördögökön, akik folyamatosan kártyáztak, cigiztek, a füstöt pedig a fülükön át eregették. A Halál viszont igazán rémisztő volt, gyerekként sose néztem végig, annyira féltem a kis kopasz törpétől.

A mai harmadik epizód talán az egyik legrémisztőbb rész, címéből, a Rettenthetetlenből már sejteni is lehet. A mese hőse egy mihaszna fiú, Rettenthetetlen nem ismerte a félelmet, ezért apja elküldte 40 shillinggel a zsebében világot látni, hogy megtanulja, mi is az a félelem. Ahogy járta a világot, megismerkedett egy koldussal, akinek felajánlotta minden pénzét, ha megtanítja félni. A koldus a helyi erdőhöz, azon belül is a közepén álló tóhoz vezette a fiút, ahol egy vízi szörny tartotta rettegésben a falu lakóit. A szörny leányai, a szirének énekükkel csábították be a férfiakat és nőket a vízbe, hogy apjuk megfojtsa őket. Hősünk oly szépen játszott hegedűjén, hogy a szörny inkább tovább állt, megkeresni a muzsika forrását. A fiút éljenezve fogadták a faluban, s felfogadták szörnyvadásznak, így tévedt a helyi kastélyba is, ahonnan még senki sem távozott élve. Ha a kastélyban garázdálkodó démon nem rémíti halálra Rettenthetetlent, akkor talán semmi sem…

Mai szemmel is elborzadtam a démonon, aki ketté volt vágva, lábai külön jártak és koponyákkal kellett vele tekézni, lábszárcsontokat ledöntve. Rémisztő. Biztos vagyok benne, hogy mások is ismerik a sorozatot, nekik is szívből ajánlom, igazi nosztalgikus hangulata lesz tőle az embernek, akik pedig még nem látták, nézzék meg, egyáltalán nem avíttas, hihetetlenül szórakoztató horrormese-sorozat. A következő három részel jövő héten jelentkezem!

IMDb