A rémület éjszakája folytatódik...

Halloween 3.: Boszorkányos időszak (1982)

Prológus:

*Hideg volt az este, mikor erre a földre érkeztem, lassan már két éve. Azt sem tudva mit keresek, vadul vetettem bele magam küldetésembe, mi azóta is tart. Királyokat segítettem trónra, félresikerült szörnyetegeket lógattam az emberek elé, hogy lássák mik élnek közöttünk. Jártam Más világokban, megmutattam a Vérszomjas farkasokat, barangoltam borzasztó Alagutakban, Blair boszorkánya után kutattam, és láttam minden Titkos ablakot Silent Hill ködös utcáin. Ám most, ennyi remek élmény után végre méltó ellenfélre találtam. Én vagyok a Nomád, és most téged hívlak, Halloween 3! Ütött az óra!
*

Első fejezet: Képek és hangok

Múlt szombaton jött el az a nap, ami reméltem, sosem fog ismét rám találni: leültem és megnéztem a Halloween 3. felvonását. Igen, azt, aminek az égvilágon semmi köze bármelyik másik Halloweenhoz; azt, ami eredeti, 99 Ft-os valójában díszeleg polcomon, mint egy ronda sörfolt a tiszta abroszon. Kilencvenkilenc forint lett kiadva erre a… dologra, dobozostul, lemezestül. De mielőtt még mélyre nyúló elemzésbe kezdenék, azért ezt a tényt nem árt megvizsgálni. Tehát majdhogynem egy százasba fáj a film, ami igencsak szép ár, főleg annak tudatában, hogy ha egy ÜRES DVD-lemezt veszek, egyébiránt tok nélkül, annak ára megközelítőleg 200 Ft. Ergó, ez az adathordozó, és főként a rajta megbúvó mozgókép úgy nagyjából -100 Ft érték körül skandál, ráadásul ehhez még tok és borító is járt. Tehát a lemez üresen többet ér, ez tény; menjünk tovább!

1. perc, és már tudom, hogy ez valami fenomenális élmény lesz. Hát nem imádnivaló, mikor a dobozon lévő cím (Boszorkányos időszak) és a filmben elhangzó (Boszorkányok évada) nem ugyanaz? Na de sebaj, ez itt a legkevesebb, italokat bekészíteni, másfél óra szenvedés vár ránk!

Imádom, a legelső jelenetet. Egy fickó találomra rohan valahova valahonnan, miközben egy öltönyös úriember sétál utána. A fickó igyekszik elrejtőzni, csakhogy az öltönyös beéri, és fojtogatni kezdi. Csakhogy egy kocsi nekigurul a támadónak, így két jármű közé szorítva azt, aki erre elengedi áldozatát, az pedig lelép. Nem fogok minden jelenetnél részletekbe bonyolódni, de valami csodálatos, hogy mennyire kegyetlenül rossz az egész úgy, ahogy van. A zenei aláfestés még elmegy (John Carpenter legalább ennyit tudott menteni a meg nem menthetőn), de minden más borzasztó. A trükkök, a „színészi játék”, az a rándulás, ahogy az öltönyös tudomásul veszi a kocsi és az ő testének találkozását. Eszméletlenül nevetséges az egész, és nem csak itt, az egész filmről ez süt. És az idő nem mentség, minden idők egyik legnagyobb horrorfilmje, az Alien ’79-es, ez pedig 3 évvel későbbi alkotás, szóval nincs kifogás.

Aztán hallhatjuk, ahogy a tévében arról beszélnek, hogy valaki – na, most figyeljetek – nyom nélkül ellopta a Stonehenge egyik kövét. Oké, az én gyomrom sok mindent bevesz. Vámpírok, farkasemberek, szellemek, időutazás, boszorkányok, mi kell még. De nem, a Stonehenge-t, de még egy kövét sem lehet NYOM NÉLKÜL eltüntetni. Nem, képtelenség, lehetetlen, abszurdum. Könyörgöm, ’83-at írunk, egy filmet nem voltak képesek normálisan összetenni, nehogy már a Stonehenge-t elcipeljék gond nélkül Angliából Amerikába.

De ez még mindig semmi, ezután meghalljuk először – de nem utoljára, oh, nem ám – a dalt. „Még x nap, és Halloween, Halloween.” Ez a zene egy melódia az alvilágból. Nem hisztek nekem? Minden 10. percben előveszik, és végigjátsszák. Újra és újra, nincs rövidítve, nincs megvágva, dalolnak megállás nélkül. Néha semmi mást nem hallani, néha a háttérből szól, és mikor már Halloween napja van, az sem állítja meg őket, kicsit változtatnak a szövegen, és hadd szóljon ismét! Nincs menekvés, nincs kiút. Nagyjából 10 perce tart a film, és én már nem bírom. Szünetet kell tartanom!

Ellenfelem megérkezett. Egy ideig némán nézzük egymást, aztán nekem ront. Nem hagy időt, nem kegyelmez. Rögtön gyilkos mód ugrik rám, épp csak sikerül kikerülnöm. Próbál összezavarni, még igazi nevét sem tudom, aztán elmémet megtölti szörnyűségekkel. A csúfságoktól megvakulva csapkodom a levegőt, remélve, hogy őt is eltalálom, de könnyedén elugrik előlem. Valahogy sikerül túltennem magam a vizuális hadviselésen, de csak azért, hogy ellenfelem új módszerekkel csaphasson le rám. Hallójárataimat egy dal járja át, de nem egy mézédes melódia, nem hárfa és hegedű hangja ez, hanem a Pokol Áriája, újra és újra. Térde esek, tenyereimet füleimre szorítom, de a hang már a fejemben szól. Fogaimat összeszorítom és vicsorgok, ahogy ő egyre közelebb ér hozzám, hogy már most, itt a legelején véget vessen párviadalunknak. Tökfejének kivájt, üres szemeiben tűz ég, ahogy elkapja fejemet, és szorítani kezdi, hogy összeroppantsa…

*
*

Második fejezet: A régi emlékek

A bevezető után megismerhetjük, hát mondjuk, hogy főhősünket, de ennyire kiforgatott, lenéző és semmitmondó értelemben is ritkán használok szavakat. Szóval a hős vitéz a Tom Atkins által alakított Daniel Challis, aki gyerekeivel nem foglalkozik, de legalább az apjukat elvesztett, érzelmileg sebezhető nőket kihasználja, valamint utazgat a világ végére, hogy olyan dolgokba szóljon bele, amikhez semmi köze, miközben a nyilvánvalóan bukott családapa egyetlen percig sem gondol arra, hogy amúgy is csonka családját valahogy visszahódítsa.

Szóval a fickó egy orvos, és a kórházába szállítják az imént megtámadott illetőt, akinek, ahelyett, hogy meggyógyítaná, inkább felír neki egy orvosságot, amit egy korábbi részben Michael Myersnek írtak fel. Mert nyilvánvalóan kellett egy utalás, és az nem baj, hogy ezt a szerencsétlent majdnem megfojtották, nem pedig egy elmebeteg szadista sorozatgyilkos, a kezelés ugyanaz kell, hogy legyen. De mindegy is, megjelenik újra egy fapofa öltönyös, és mivel ebben a filmben senki sem normális, gond nélkül bejut a beteg kórtermébe, és kinyomja a szemeit. Mondjuk utána azt mondják, hogy összeroppantotta a koponyáját. Két ujjal nyúl a szemei felé, szóval nekem nem így tűnt, de nem voltam ott, ez igaz. Bárhogy van is, ezek után problémamentesen kisétál a kórházból, miközben már tudatában vannak ittlétéről és tettéről is, majd beszáll a kocsijába, és leönti magát benzinnel, majd meggyújtja, aztán amúgy ok nélkül fel is robban a jármű, a lángra kapást követően mondjuk másfél másodpercen belül. Szakvéleményem szerint ez a megfelelő időpont, hogy beiktassunk egy cigiszünetet.

Közben azért még pár gondolatot megosztanék. Értem én, hogy szakítani akartak Michael Myersszel, és az eredeti terv szerint minden rész különálló sztori lett volna, de mint ők is rájöttek – igaz, túl későn, miután szegény, mit sem sejtő Carpenter-rajongókat már a vesztőhelyen hagyták –, ennek nagyon nem ez lett volna a módja. Ez a film egy dolog, hogy nevetséges, unalmas, és borzasztóan kivitelezett, de még csak nem is horror. Én őszintén nem értem, miért van rányomva a 18-as karika a borítóra, ezt egy négyéves végignézné szemrebbenés nélkül, már ha nem hagyná ott kb. 5 perc után az egészet a francba, hogy leüljön telefonja elé, és YouTube-celebeket nézzen. Elkalandoztunk, de a lényeg, hogy habár mai szemmel a korai Halloween-filmek sem félelmetesek, de van egy ütőkártyájuk, pont ugyanaz, ami megvolt a Rémálom-sorozatnak és a Péntek 13-nak is: egy ikonikus, többé-kevésbé félelmetes vadállat szörnyeteg, jelenleg Michael Myers. Tőle elszakadva nem Halloween a Halloween, csak egy üres pénzhajhász próbálkozás, amiben semmi élvezeti faktor nincs. A főgonosszal megtűzdelve viszont egy olyan pénzhajhász próbálkozásról beszélhetünk, ami valami bizarr bájjal tud szórakoztatni. A Halloween III pedig itt hasalt el leginkább, és nem a más megannyi baromságon, amiket habár kissé most természetesen eltúlzok, ám ettől függetlenül jelen vannak, és rontanak a színvonalon megállás nélkül.

Miközben várok az elkerülhetetlenre, valami feltűnik ellenfelem háta mögött. Fehér maszkot visel, és egy hatalmas kést a kezében. Azonnal felismerem, találkoztam már vele, gyermekkoromban sok álmatlan éjszakát okozott, felnőtt fejjel mégis mellé álltam, és jelentőségét prédikáltam az embereknek. Most habár csak árnyéka önmagának, erővel tölt el, és feltöltődve ezzel az energiával, ellököm magamtól a tökfejű démont, egyenesen Michael karjaiba. A maszkos egyetlen szó nélkül vágja kését a tökfej mellkasába, aki felnyög egyet, de aztán őszinte elkeseredésemre megfordul, kitépi magából a gyilokot, és társam ellen fordítja. Már épp segítségére sietnék, hogy megvédjem ezt az egykor fényesen ragyogó, ám most megkopott és lassacskán elfelejtett egyént, amikor új veszedelmet veszek észre. Egy közeli fa mögül fekete hajú, széparcú szörnyeteg közeledik, aki szépségével próbálna megbabonázni, ám hiteltelensége csapdájába esve erre esélye sincs. Ennek a veszedelmes nőnek a neve Ellie Grimbridge, ám tudva, hogy rá most nincs időm, megmaradt erőmmel koncentrálni kezdek egy arcra. Egy arcra, majd egy alakra, míg végül testet ölt mellettem, és dühödt amazon módjára veti rá magát Grimbridge-re. Védőangyalom, Jamie Lee Curtis, aki Laurie Strode alakjában jelent meg nekem, és a tökfej saját hősnője egymásba gabalyodnak, én pedig végre rohanhatok, hogy megvédjem a régi emlékeket, és talán reményt adjak a jövőnek…

*
*

3. fejezet: Gyalázat

Most már kissé beletörődve konstatálom, hogy újabb szégyenfolthoz érkeztünk. Az abszolút tehetségtelen Stacey Nelkin által játszott Ellie Grimbridge, a meggyilkolt férfinak a lánya, miután az egyik legrosszabbul produkált sírást előadja, felkerekedik a doktorral, hogy fényt derítsenek erre a különös halálesetre. Közben persze nem hagyják ki, hogy megint legalább kétszer lejátsszák azt az ezerszer is elátkozott dalt, de néhány fejes a betonfalba, és túl lehet rajta tenni magunkat. Szóval a szálak - amikhez egy, a férfi által szorongatott maszk által jutnak el, mert nyilvánvaló, a rohadt életbe is, hogy a maszk miatt ölték meg, világos mint a napfény - egy kisvárosba vezetik őket. Itt nagyjából kétnapos ismeretségüket megünnepelendő indokolatlanul egymásba szeretnek, vagy nem, de a lényeg, hogy hancúroznak egyet, mert ugye egyiknek gondolom a gyászát kell enyhítenie, a másiknak meg kell egy kibúvó, hogy ne gondoljon szétesett házasságára, meg úgy általánosságban arra, hogy egy életképtelen barom, így elvannak egymással. Fontos karakterépítés volt ez biztosan, vagy lehet, hogy kellett egy kis magamutogatás a nő részéről, mert különben nem lenne elég 18-as a film, tényleg nem tudom, nem is érdekel, rég lemondtam mindenről már a Halloween III-mal kapcsolatban, kivéve persze a szenvedésről, amit okoz.

Hogy gyorsra fogjuk, az orvos egy hajléktalantól megtud pár infót az itt élő, halloweeni maszkokat gyártó milliomosról egy korty italért cserébe, majd a fickó megmondja neki, hogy ez a milliomos, Conal Cochran mindent hall és lát a városban, EZÉRT MERI MONDANI (nem találom ki, ezt mondja ez a szerencsétlen, komolyan mondom), hogy idén felgyújtja a gyárát. 5 percre rá persze megölik, ő meg csodálkozik, hogy miért. Én ezt nem tudom elhinni, ilyen a világon nincs. Tartsunk még egy cigiszünetet, aztán fogjuk rövidre ezt a borzalmat.

Addig beszélgessünk egy kicsit! Furán hangozhat, főként tőlem, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy sehol nem látok semmi igyekezetet. Persze egy katasztrófa a történet, az effektek iszonyatosan nevetségesek, és azután az átkozott zene után sem szólal meg a Starlight (aki ezt érti, annak egy hatalmas pacsi és egy tálca sör!), de ha mást nem, triviákban bővelkedik a film, ami egyfajta alázatosságot sugároz az elődök felé. Oké, minden mással megerőszakolja, aztán ott hagyja magára a nagy elődöket, de erről szóltam már eleget, és fogok is még. De például a már említett gyógyszer, vagy egy dal a rádióban, ami Carpenter mester A köd című, egyébként remek filmjében is hallható, az egyik klasszikus Halloween-film egy részlete a tévében, és a többi utalás azért talán, csak talán, és akkor is nagyon halványat, de akár még mosolyt is csalhatnak az arcunkra. Aztán pozitívumnak itt van még egyes esetekben a tipikus, korábbi Halloweenekből megszokott zene is (nem annak a pokoli reklámnak a zenéje, mert az legfeljebb az általános káoszt erősíti, semmi mást), amiért John Carpenter felelt (szerencsére semmi mást nem csinált ezenkívül, csak producerkedett). Na de mindettől függetlenül én továbbra is azt mondom, hogy a Halloween III a filmbeli megfelelője az Atari cég E.T. nevű játékának, ami a legenda szerint annyira borzasztóan és alpárian szörnyűséges volt, és egyesek szerint ez vezetett a videójáték-piac összeomlásához, hogy az összes példányt fogták, és elásták egy új-mexikói sivatagban. Ez is odavaló lenne. Na de még nem végeztünk!

Rohanok. A szél az arcomba csap. Felugrok, de az hátra sem néz, suhint egyet, én pedig tehetetlenül zuhanok a hátamra. Michaelnek esélye sincs ezzel a borzalommal szemben; jeges rémülettel figyelem, ahogy tökfej felemeli rémálmaim forrását, és egyetlen mozdulattal földhöz csapja. Letérdel mellé, letépi róla álarcát, és egyenesen szembeköpi. Aztán valahonnan, fogalmam sincs, honnan, benzint kotor elő, leönti vele, és felgyújta. Majd Michael Myers felrobban, látszólag teljesen ok nélkül, de ott voltam, láttam, így történt. Halott inkarnációja megölte őt. Jobbomról sikoltást hallok. Mire odanézek, Laurie Strode feje elvált testétől, sötétvörös vér fröcsköl nyakából, miközben a test elborul, mint egy tehetetlen kő. A fekete hajú nő magasra emeli a fejet, majd felhajítja, belerúg, és az egyenesen lábaim elé gurul. Habár ellenségeim közrefognak, ezt a gyalázatot nem tűröm el. Bensőmben rejtett erő pislákol fel, majd épp úgy, mint Myers az imént, szinte felrobban, és mindenemet átjárja a bosszúvágy. Ez a rohadék megölte mindazt, amit régen szerettem a Halloweenban. És ha nem teszek vele valamit, akkor elpusztítja a gyermekkoromat, nevetségessé és feleslegessé teszi mindazt a félelmet, amit ezeknek a filmeknek köszönhetően éltem át. Ám ami a legrosszabb: ha nem állítom meg, akkor ezt teszi mindenkivel, az egész emberiséggel. Túl régóta garázdálkodik szabadon, pusztulást és szenvedést hagyva maga után. Túl sokan fizették meg az árát, mind a 99 Ft-ot, de ennek most véget vetek. Ha ez is az utolsó harcom, ha többet senki nem is hall rólam, megvívom ezt a csatát, és fellógatom ezt a mocskot, pont úgy, ahogy a Chucky ivadékával is tettem. Csak a mértékek változtak, semmi más. Halloween III, örök Nemezisem, most leszámolok veled… ÖRÖKRE!

*
*

4. fejezet: A nagy finálé

Hőseink kutatni kezdenek a gyár után. Rájönnek a nagyon gonosz tervre: a csúnya milliomos, aki… Nem hiszem el, hogy megint itt vagyunk, de aki ellopta a Stonehenge-t, azt tervezi, hogy Halloweenkor a kő, a reklám, meg annak zenéje, és persze a maszkok segítségével kicsit megkurtítja a populációt. Mert csak. Jó, az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy valami eszméletlen nagy baromságot elszaval az okairól, de szerintem fogmosás közben jobbat kitalálna bárki ennél, de tényleg, így a vége felé, miért kötök bele én már bármibe is?

A mélygyászban szenvedő Ellie-t foglyul ejtik egy cellában, míg a doktorok doktorát (aki gyógyszerkúrát írt fel a fojtogatott betegének) bevezeti a nagy-nagy főhadiszállására Cochran, és egy teljesen ártatlan családon, akik üzleti ajánlatot kínálnak csak neki, bemutatja, mire képes a maszkokkal. És kövezzetek meg, de ez a rész nem siralmas. Nem jó, attól távol áll, de nem éreztem azt, mint amúgy, hogy egy kiskanállal vájom ki a szemeimet, ha még egy percet kell néznem ebből. Ezeknek a szerencsétleneknek a halála tényleg elfogadható. És ez a szó, hogy elfogadható, a legnagyobb dicséret, amit ez a film kaphat.

A végkifejletet nem akarom lelőni, de mivel az előző jelenet túlságosan elfogadható volt, így nem érezték jól magukat a készítők, tehát tették, amihez legjobban értenek, és kinevettették magukat. Szörnyű vizuális effektusok, nevetséges történetvezetés, ostoba végkifejlet. És ennyi, a filmnek vége. A stáblista meglepő, de nincs elbarmolva. Pedig figyeltem. Szinte már sajnálom.

Ez volt tehát a film, amit én a legrosszabb horroralkotásnak tartok. Rosszabb, mint a Szarember, vagy a Birdemic, vagy tudom is én, azért, mert azok vállaltan rosszak, azok akarnak lenni, nem kell, nem lehet, és hiba őket komolyan venni. Ez viszont egy teljesen más dolog. Ezt a szemetet a stáb komolyan gondolta, Carpenter nem tudom, mire számított, mikor erre pénzt adott, de az biztos, hogy bíztak benne, hisz ennek a felállásnak (Michael Myers-mentesség, de minek?) a mentén akartak tovább indulni. 0/10-et akartam először neki adni, de tudom, hogy ez túl szubjektív vélemény lenne. Az 1/10 is. Szerintem amit végül megszavaztam neki, bár vérzik a szívem, közelebb áll a valósághoz.

Összegezve tehát, mindenki mentse az életét, és ne nagyon menjen ennek a közelébe. Ez nem az a fajta film, ami annyira rossz, hogy már jó, ez haverokkal sem élvezhető, higgyétek el. Iszonyatosan rossz és unalmas, akkor inkább már a Birdemic, mert azon tényleg lehet egy adott állapotban röhögni. De ez az egész inkább egy nagy gyász, és nem tudom értékelni még objektív szemmel sem többre annál, mint amit kapott. Pocsék színészi játék, amúgy nem feltétlenül rossz színészektől, a szemeink és füleink megerőszakolása folyamatosan, az átkozott hangeffektek nevetségessége, és mindez megkoronázva az ostoba történettel, aminél szánalmasabbat nagyon nehéz találni. Szeretem a Halloween-sorozatot, minden hibája ellenére, de ez tényleg az E.T.-játékok mellé való. Ennyit, és többet egy szót se erről, megyek inkább meghallgatni a Keeper-lemezeket (és aki még ezt is érti, annak végképp jár egy vállveregetés).

Értékelés: 2/10

IMDb | mafab**
**

Óriási csatakiáltást hallatok, és először a gyengébb ellenfél, Grimbridge felé vetemedek. Védekezőn arca elé kapja kezét, de kíméletlenül lesújtok. Habár kivédte támadásomat, a karja – legnagyobb meglepetésemre – leszakad, ám ahelyett, hogy élettelenül puffanna a fűre, amint érintkezik a nyirkos földdel, felugrik, és torkomra tapad. Fulladozva tántorodok hátra, egyenesen Tökfej karjaiba, aki gonoszan kacag, miközben a maradék levegőt is kiszorítja tüdőmből. Köhögni próbálok, de csak fájdalmas krákogásra telik; lelki szemeim előtt látom, ahogy arcom lassan pirossá, majd lilává válik. A világ sötétülni kezd, és ekkor hallom meg a hangokat.

„Micsoda nagyszerű nap az ördögűzésre!”

„Itt jön Johnny!”

*„Mindnyájan idelent lebegünk.”
*

És ezek a régi démonok, akik kísértették nappalaimat és éjszakáimat, akik elől reszketve bújtam takaróm biztonsága alá, vacogva és átfagyva, most mind megjelennek, hogy bosszút álljanak fajuk megszégenyítéséért. Hannibal, Krajcáros, Freddy, Jason, és még százak gyülekeznek végső csatánk színhelyén. Tökfej szorítása enged, ahogy régi „barátaim” köré gyűlnek, és miközben a 8. utas és a Ragadozó rövid időre békét kötve együtt tépik ezt a borzalmat, látom, ahogy az álhősnőt valódi, a Horror Templomában megkerülhetetlen hősalakok veszik kezelésbe. A sort Nancy Thompson kezdi, ki megragadja a nőt, majd Clarice Starling beleereszt néhány lövedéket fegyverével, miközben Heather Mills elképzelhetetlen dolgokat tesz a megragadottal. Végezetül ki más, mint Ripley tűnik fel, és cseppet sincs jókedvében, mikor meglátja, hogy Grimbridge majdnem kiszabadul a szorításból és igyekszik a földre rántani egyik támadóját.

*„Takarodj el tőle, te kurva!” - kiáltja, aztán lángszórójával örökre véget vet Grimbridge vergődésének.
*

*Tökfej azonban nem ilyen egyszerű eset. Velejéig romlott valója lerázza magáról a horror nagyjait, aztán égő szemekkel indulna felém, de képtelen rá, mert újabb főgonoszok érkeznek: a Babadook, Spaulding kapitány, Jigsaw, Samara és Kayako, valamint végeláthatlan egyéb szörnyűség, én pedig végre megértem. A Halloween III-nak sosem volt esélye. Lehet, hogy képes volt arra, hogy elődjeit szégyenbe hozza, lehet hogy egy kitörölhetetlen sötét folt a horror palettáján, de mindent összevetve eltűnik a süllyesztőben. Rémuralma rövid volt, és rég feledésbe merült. Most annak érdekében, hogy elpusztítsam, életre hívtam, ezzel veszélyeztetve az egyensúlyt, lehetővé téve számára, hogy ismét az emberek tudatába férkőzzön. De már gyenge, az idő tovaszállt, és a sok új nagyszerű film, a sok remek karakter mindörökre el fogja nyelni. Ámulva nézem, ahogy régi és új köré gyűlik, ő pedig kiált fájdalmában, kiált, mert nem akar elfeledett lenni, és őszinte iszonyattal nézi, ahogy a halottnak hitt Michael Myers ismét életre kel, felveszi ikonikus kését, és szörnyű testvérét hidegvérrel tessékeli vissza a feledés sötét bugyraiba, ahol nem okozhat bajt senkinek. Csodálattal nézem ezt a sok régi emléket, és a sok új élményt, könnyeimet miden erőmmel visszatartva biccentek a hősnők csoportja felé, ahol egyáltalán nem meglepve konstatálom, hogy Laurie Strode is ott mosolyog. Az arcok és alakok lassan elhalványulnak, én pedig egyedül maradok, de elmémben örökre hordozni fogom mindet. Mert csinálhatnak akárhány, a Halloween III-hoz hasonlító szörnyeteget, mindig lesznek kreatív és tehetséges emberek, akik majd háttérbe szorítják ezeket, de legalábbis megtartják az egyensúlyt. És ezért csakis tisztelet jár nekik.
*

Epilógus:

*Ennyi volna hát a történet. Egyedül állok a dombtetőn, ahol ez az egész lezajlott. Az eső kövér cseppekben kezd szemerkélni a néma sötétben. Visszagondolok az eddig megtett útra, minden egyes katakombára, ahol csak Rettegés és Tükrök fogadtak. Ez tehát a Végső állomás, az út számomra egy időre véget ér. És hogy folytatódik-e még? Úgy gondolom, igen, talán csak hetek kérdése, talán sokkal több, de nem hiszem, hogy ez lenne a Végső menedék. A kör még nem zárult be, de fáradt vagyok. Eljön viszont a nap, amikor új erőre kapok ismét, és akkor új filmek után nézek majd… Talán Te leszel a következő!
*

*(Nomad)
*

Halloween 4: The Return of Michael Myers (1988)

A Boszorkányos időszak finoman szólva sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mind a Halloween-rajongók, mind a kritikusok körében hatalmasat hasalt. Pedig nem az ötlettel (és Myers hiányzásával) volt a baj. John Carpenterék úgy gondolkodtak, hogy ha a 3. rész sikeres lesz, minden év októberében kidobnak egy hasonló, Halloween-tematikájú filmet. Valljuk be, ez nem hangzik rosszul, hiszen nem ugyanazokat a köröket szerették volna lefutni, mint mindegyik másik franchise. A probléma ott jelentkezett, hogy egyszerűen pocsék munkát végeztek. Nem csoda, hogy a rajongók visszakövetelték sétabajnokukat, Michael Myerst.

A negyedik epizód előkészületei meglehetősen kalandosnak bizonyultak: Carpenter egy pszichothrillert képzelt el, amely arra fókuszált volna, hogy az első két rész eseményei milyen hatást gyakoroltak Haddonfield lakosságára. Egyfajta kisértetsztori lett volna, ám ötletét elutasították, mondván, ez nem tetszene a fanoknak. Ekkor Carpenter fogta magát, és köszönte szépen, lelépett a színről. Eladta a jogokat Moustapha Akkadnak, aki egy másik szkriptet íratott, ami visszavitte a Halloweent a slasherek világába. Mindössze egyetlen dologgal nem számolt: 1988-at írtunk akkor, az alműfaj elhasználódott. Az emberek már mindent láttak, nem lehetett nekik újat mutatni... Megfogalmazódik a kérdés: vajon tényleg jó ötlet volt visszahozni Myerst a halálból?

10 év telt el azóta, hogy Michael Myers ámokfutást rendezett Haddonfieldben (tudom, soha a büdös életben nem futott, de az "ámokséta" baromi rosszul hangzik...), dr. Loomis azonban megállította a fenevadat. Azt hittük, hogy mindketten meghaltak a második rész végén lévő robbanásban, de nem, az írók ugyanis tompították a detonációt: Loomis csak súlyos égési sérüléseket szenvedett, Michael pedig kómába zuhant, és egy igencsak zárt intézményben "ápolják". Egy szép napon valaki úgy dönt, hogy Myerst át kell szállítani egy másik épületbe. A szállítást végző személyek kedélyesen beszélgetnek, többek között arról, hogy Michaelnek még mindig van egy élő hozzátartozója (Jamie Lee Curtis nem vállalta a szereplést, így az ő karakterét kiírták): Laurie lánya, a hétéves Jamie. Mikor Michael meghallja az infót, kiszabadul, majd elindul Haddonfieldbe, hogy végezzen unokahúgával...

Válaszolnék a bevezetőben feltett kérdésemre: rohadtul nem, legalábbis eme film alapján tuti. A riválisok ekkorra már mindent megmutattak, régen túllépték Myers szintjét. Nem kellett volna versenyeznie velük... Nem arról van szó, hogy a negyedik rész rossz lenne, egyszerűen csak annyira "alapsablon", hogy az fájdalmas. Fogalmazzunk inkább úgy, hogy nem rossz, de nem is jó. A gyilkosságok korrektül kivitelezettek, de ismerősek. A színészgárdára nem lehet panasz, Curtis hiánya azonban fájó pont. A tempó nagyon lassú, a feszültség pedig annyira a tetőfokára hág, hogy aki kibírja a filmet egy kis szundítás nélkül, annak megvesszük a harmadik részt DVD-n. Nem olyan drága, szóval nem viselne meg minket. Egyedül Loomis doki és Michael párharca az, ami néha felrázza a produkciót a bágyadtságból - és ez nagy szó, mert egy sántító öregemberrel és egy cammogókirállyal van dolgunk.

Már-már szánalmas, ahogy a készítők izzadva próbálnak valami kreatívat és meglepőt belevinni a koncepcióba, de sehogy sem megy nekik - kivéve a fináléban.

{spoiler}Újra itt egy kisgyerek, aki gyilkol!{/spoiler}

Ez váratlanul ért, megcsillant egy remek folytatás igérete. És hogy mit hoztak ki belőle? Jövő héten kiderül...

5/10

IMDb | mafab

(Lewis)

Folytatása következik!