Mike Flanagan 2011-ben tette fel magát a térképre, amikor alig 70 ezer dollárból elkészítette az Absentia című horrorját. A film olyannyira kisköltségvetésű volt, hogy a ház, amiben forgattak, az Flanagan lakása volt. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne valami maradandót alkotni és az kétségtelen, hogy a rendező már ekkor megmutatta, hogy ért a misztikus dolgokhoz és tudja, mi fán terem a horror. Annak ellenére mondom ezt, hogy az Absentia korántsem egy hibátlan alkotás.

Tricia férjének hét éve veszett nyoma és habár az asszony rendíthetetlenül plakátolja tele az utcákat a férfi képével, már lemondott arról, hogy valaha vissza fog majd hozzá térni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a nő gyermeket vár. Ebbe a korántsem rózsás állapotba csöppen bele Tricia testvére, Callie. A lány elég zűrös természet és látszik, hogy akadnak közöttük feszültségek, ám igyekeznek egymást támogatni. A dolgok azután kezdenek elfajulni, hogy Callie egy furcsa alakkal találkozik a házuk közelében lévő alagútban, valamint Tricia végre rászánja magát a továbblépésre. Az, hogy sikerül-e nekik végre rendbe tenni az életüket, már egyáltalán nem olyan biztos. Valami vadászik rájuk.

Nos, a film elég lassan építkezik, ami egyrészről jó, mert jobban megismerhetjük a karaktereket. Másrészről viszont néhol igencsak unalomba fullad a sztori és jobban örülnénk, ha sejtelmesebb, misztikusabb vagy csak sötétebb hangulatot teremtenének. Én nem vagyok híve a sötétből elugráló alakoknak és itt sem ezt hiányoltam. Sokkal inkább az volt a bajom, hogy Flanagan nem figyel annyira a lényegre és az erős drámai vonalat feláldozza a misztikum oltárán. Érdekesnek éppen még érdekes is lenne ez a vonal, csak éppen elég erőltetettre sikerült, ezáltal sokat veszít az erejéből.

Az, hogy a kamerát rángatják, a fények sincsenek a helyükön még nem lenne baj. Túl tudom magam tenni a költségvetés miatti problémákon. A színészi játékon azért már kevésbé. Az komolyan bosszantott, különösen igaz ez Katie Parkerre, aki nagyon hiteltelen volt Callie szerepében és igazán becsukhatta volna néha a száját. Már kezdtem azt hinni, hogy a Twilightot nézem, annyiszor volt nyitva a szája. Courtney Bell már sokkal jobb volt, de neki sem sikerült megragadnia a karaktere zavarodottságát.

A történetben is akadtak fekete foltok, amik zavaróak voltak. A témaválasztás viszont nagyon ütős volt és átérezhető. Flanagan a gyászról, a továbblépésről és a fájdalommal való együttélésről készített filmet. Arról, hogyan tart minket sakkban a múlt és hogyan küzdünk a sötétséggel és a démonainkkal. Tricia rémképei nagyon valóságosak voltak, mint ahogyan Callie önmagával való küzdelme is erős volt. A végére már egészen kezdett magára találni a film, voltak benne durva pillanatok és a végkifejlet is jó volt. Csak az út, amin eddig eljutottunk nem volt eléggé összeszedett. Látszik, hogy Flanagan ekkor még kereste a saját hangját, de nem találta meg, hogyan építse fel úgy a cselekményt, hogy a dráma és a horror kiegyensúlyozott legyen benne. Ám az is igaz, hogy már ekkor megmutatkozott a stílusa, amit a későbbiekben tökélyre fejlesztett.

Nem nyűgözött ugyan le az Absentia, de nem is untam magam halálra. Voltak nagyon erős pillanatai a filmnek, jó a téma és izgalmas az alagút koncepciója is. Nagyon sok figyelemre méltó mozzanata van, a hangulatot nagyjából sikerült eltalálni és végig fenntartani. Az viszont tény, hogy Flanagan ekkor még csak bontogatta a szárnyait, néha el is tud rugaszkodni a talajtól, de a repülés csak később jött neki össze. :)

Pontszámom: 6/10

IMDb | mafab