Folytatom kalandozásaimat Agatha Christie ármányokkal teli világában. Ezúttal az 1936-ban megjelent Az ABC-gyilkosságok című regényét hoztam el nektek, melynek ismét Hercule Poirot a főszereplője. Mielőtt belevágnék a regény ismertetésébe, szeretnék pár mondatot szentelni a 2018-ban készült adaptációnak. John Malkovich alakította a híres belga detektívet ebben a feldolgozásban és nem véletlenül nem ejtettünk róla szót az oldalon. Az az igazság, hogy nem tudok nem haraggal írni erről a feldolgozásról, mert szégyentelenül alakították át Poirot háttértörténet és úgy az egész sztori prezentálását a mai trendeknek megfelelően. Ezzel pedig teljesen hátat fordítottak Agatha Christie munkásságának és Poirot személyiségének, nem beszélve arról, hogy nagyon halovány lett az egész mű adaptálásának a végeredménye, pedig Az ABC-gyilkosságok az egyik legjobb krimi, amit az írónő megálmodott. Így akkor térjünk is rá a regényre.

Hercule Poirot levelet kap. Egy igen pökhendi stílusban megírt levelet ABC aláírással. A levél írója egy sorozatgyilkos, aki kihívja Poirot. A detektív rengeteg ilyen levelet kapott már életében, de ez most nagyon zavarja. Végül be is bizonyosodik a gyanúja: nem egy hencegővel van dolga, hanem egy kegyetlen gyilkossal.

Azért szeretem ezt a regényt, mert megint egy kicsit mást ad nekünk, mint amire számítanánk. Az Agatha Christie regényekre jellemző, hogy ún. intim gyilkosságokat kapunk. Tehát van egy csoportunk és nagyon emberi motivációk. Ha több gyilkosság történik annak pedig mindig az az oka, hogy valaki meglátott, meghallott valamit, ami felfedheti a gyilkos kilétét, ezért annak cselekednie kell. Az ABC-gyilkosság esetében azonban ez nem így van. Nem zárt környezetben történik a gyilkosság és nem is rokonokat, barátokat ölnek meg. Az áldozatok nem ismerik egymást, nem egy városban élnek és csak egy dolog köti őket össze: az, hogy a gyilkos valamiért őket választotta.

A másik, amiben ez a regény különbözik a többitől az az elbeszélésmódja. Itt ugyanis párhuzamosan megy az elbeszélés, tehát megvan a szokásos nyomozásos rész, amit megszakít eg roppant zavart fiatalember története. Ennek pedig szervesen köze van a cselekményhez, hiszen nagyon úgy néz ki, hogy ezúttal Christie betekintést enged a gyilkos lelkivilágába is. Vagy mégsem. Vagy mégis.

Az egész regényt áthatja a bizonytalanság. Soha nem tudhatjuk, hogy valóban az e gyilkos, akire gondolunk, mint ahogyan azt sem tudhatjuk, hogy ezúttal vajon sikerül-e a gyilkosság, amit eltervezett. Nagyon zaklatott hangvételű az egész cselekmény és igazán zavarban vagyunk, miközben olvassuk, hogy aztán a végén az egyik legkegyetlenebb gyilkossal ismertessen meg minket Poirot. Mert ha valamit el lehet mondani, akkor az az, hogy ilyen szemétládát keveset kaptunk az írónőtől.

Baromi izgalmas, ahogyan versenyt futunk az idővel és tényleg kényelmetlen érzetet kelt bennünk az, amikor a történetet olvassuk a történetben. Mint ahogyan minden Agatha Christie regény ez is letehetetlen, de itt valahogy jóval nagyobb a nyomás, mint más történeteiben: elvégre itt tudjuk, hogy mindig van egy következő áldozat.

Pontszámom: 10/10