Túl vagyunk a Mi történt Baby Jane-nel? című remekművön, mely megteremtette a psycho-biddy műfaját, de kultstátusza talán a filmben bemutatott testvéri gyűlölet bemutatásán alapul. Alfred Stole 1976-os slasherje, az Alice, édes Alice! (Communion/Holy Terror/Alice sweet Alice) pedig mintha az említett horror és a Psycho keveréke lenne.

Az első fél órában bemutatják nagyon nyersen és merészen az alapkonfliktust. Alice (Paula E. Sheppard) őrülten féltékeny húgára, Karenre (Brooke Shields), aki szerinte kivételezett. A természetes testvéri féltékenység nem tud feloldódni, köszönhetően anyjuknak, aki valóban kivételezik a szebb, kedvesebb lánnyal. Közeledik Karen elsőáldozása, melyre új fátlyat is kap, természetesen szebbet, mint anno nővére, ráadásul a tiszteletes nagyon értékes keresztes nyakláncát is megkapja. Úgy gondolom, hogy az effajta testvéri gyűlölet kialakulásáról a szülők, felnőttek tehetnek. Ebben az esetben sem tudják kompenzálni a két félt, az egyik mindig többet kap, kevéssé van hibáztatva és többet dicsérve, mint a másik. Alice alapvetően furcsa kislány, bizalmatlan, gúnyos és agresszív, előszeretettel kínozza testvérét bosszúból és a főbérlő perverz férfit, szabadidejében pedig elbújik családja elől a pincébe, a csótányai, összelopkodott babái és maszkjai közé.

Az elsőáldozás eseménye oldja fel a két testvér közötti feszültséget és változtatja meg életüket: Karent brutálisan meggyilkolják. Annak ellenére, hogy nem mindent látunk premier plánban, még ma is merész húzás a kisgyerek meggyilkolásának jelenete. Gyilkosa sárga esőkabátot – utalás a Ne nézz vissza! című horrorra – és majdnem áttetsző, kisminkelt maszkot visel, mely a Hívatlanok maszkjait ihlette. A rendőrség, Alice nagynénje mind a testvért gyanúsítják, aki egyre furcsábban viselkedik. A pszichiátria, megjelenő apja és anyja is lassan kételkedni kezd gyermekük ártatlanságában.

Nem kiemelkedő darab, mégis van benne valami plusz, ami érdekessé teszi. Na nem a ripacs színészek, akik a legtöbb jelenetet túlreagálják, kivéve az Alice-t alakító Sheppardot, aki remekel a játékidő alatt. Az atmoszféra az, ami megfogja a nézőt, a vallásosság folyamatos jelenléte, mind a zenében, mind a képsorokban furcsán groteszk, vagy inkább nyomasztó hangulatot ad a horrornak. A zenei aláfestés telitalálat, nagyon Psycho-szerű, hátborzongató, ahogy a maszk is, mikor először, láttam vérfagyasztó volt, de többedszeri nézésre sem sikerült vele megbarátkozni. Eredeti és a maga idejében erősen provokatív a gyermeki gyűlölet bemutatása, az, hogy a játékidő felénél fellebben a fátyol és a gyilkos személye konkretizálódik, a feszültséget nem szünteti meg. Tipikusan az a film, ami jó, érdekes, de kissé már avíttas, és bőségesen ráférne egy hozzáértő feldolgozás. Akik szeretik a tipikus slasheratmoszférát, egy kis vallásos felhanggal, azok élvezni fogják az Alice, édes Alice-t is!

Szerintem: 6/10

IMDb | mafab