Egyik személyes kedvencem és kevéssé értékelt film az Alleluia, ami kevés másikhoz hasonlítható. Sőt, talán szinte semmihez. Régen láttam ennyire élethűen megkomponált nyomorúságot, ennyire valóságosnak tűnő kétségbeesést, nyers és aljas indulatot.

Egyik személyes kedvencem és kevéssé értékelt film az Alleluia, ami kevés másikhoz hasonlítható. Sőt, talán szinte semmihez. Régen láttam ennyire élethűen megkomponált nyomorúságot, ennyire valóságosnak tűnő kétségbeesést, nyers és aljas indulatot.

A történet alapját a közismert sorozatgyilkos pár, Martha Beck és Raymond Fernandez ámokfutása ihlette. A nő egy túlsúlyos és meglehetősen terhelt előéletből érkező, befolyásolható asszony volt, a férfi pedig egy igazi házasságszédelgő. Közösen hirdetésekben vadásztak magányos középkorú vagy idős nőkre, hogy aztán kifosztva és megölve őket a zsákmánnyal lelépjenek. Villamosszékben végezte mindkettő.

Aki nem olvas utána a tartalomnak a megtekintés előtt – ahogy én se tettem - , egy ideig nem is biztos a műfajban, a történetben, csak lát egy végtelenül elhagyatott asszonyt a gyerekével, ahogy megismerkedik egy átlagosnak mondható férfival, akiről hamar kiderül, hogy a szándékai inkább furcsák mint őszinték. Gloria teljesen a hatása alá kerül, látjuk a folyamatot, ahogy a kognitív disszonancia feszíti, majd lép abba az irányba, ahonnan már nincs visszaút. Olyan indulatokat hoz felszínre a gondolat, hogy elveszítheti Michelt, ami egyszerre szürreális és vérfagyasztó.

A színészi munka számomra tökéletes, nem lehetne meggyőzőbb. Nem tudjuk gyűlölni a főszereplő nőt, de megérteni sem. Nincs egyetlen olyan karakter a film végéig, akivel azonosulni tudnánk. Végtelen szomorú és nyomorúságos, az emberi aljasság kényszerű megjelenítése és a rendkívül jól ütemezett párbeszédek teszik számomra emlékezetessé az Alleluia-t. Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki valami perverzre és megosztó filmre vágyik.

10/10Egyik személyes kedvencem és kevéssé értékelt film az Alleluia, ami kevés másikhoz hasonlítható. Sőt, talán szinte semmihez. Régen láttam ennyire élethűen megkomponált nyomorúságot, ennyire valóságosnak tűnő kétségbeesést, nyers és aljas indulatot.

A történet alapját a közismert sorozatgyilkos pár, Martha Beck és Raymond Fernandez ámokfutása ihlette. A nő egy túlsúlyos és meglehetősen terhelt előéletből érkező, befolyásolható asszony volt, a férfi pedig egy igazi házasságszédelgő. Közösen hirdetésekben vadásztak magányos középkorú vagy idős nőkre, hogy aztán kifosztva és megölve őket a zsákmánnyal lelépjenek. Villamosszékben végezte mindkettő.

Aki nem olvas utána a tartalomnak a megtekintés előtt – ahogy én se tettem - , egy ideig nem is biztos a műfajban, a történetben, csak lát egy végtelenül elhagyatott asszonyt a gyerekével, ahogy megismerkedik egy átlagosnak mondható férfival, akiről hamar kiderül, hogy a szándékai inkább furcsák mint őszinték. Gloria teljesen a hatása alá kerül, látjuk a folyamatot, ahogy a kognitív disszonancia feszíti, majd belép abba az irányba, ahonnan már nincs visszaút. Olyan indulatokat hoz felszínre a gondolat, hogy elveszítheti Michelt, ami egyszerre szürreális és vérfagyasztó. A színészi munka számomra tökéletes, nem lehetne meggyőzőbb. Nem tudjuk gyűlölni a főszereplő nőt, de megérteni sem. Nincs egyetlen olyan karakter a film végéig, akivel azonosulni tudnánk. Végtelen szomorú és nyomorúságos, az emberi aljasság kényszerű megjelenítése és a rendkívül jól ütemezett párbeszédek teszik számomra emlékezetessé az Alleluia-t.

Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki valami perverzre és megosztó filmre vágyik.

10/10

IMDb