Jean-Luc Godard az egyik legjelentősebb francia filmrendező, aki megkerülhetetlen zsenije a filmvilágnak, aki az újhullám egyik megalapítója és a 20. századi filmkészítés egyik legmeghatározóbb alakja. (És nem mellesleg Quentin Tarantino egyik kedvence, aki előtt nem egy filmjében tiszteleg.) Sok műfajban jeleskedett Godard, de abban mindegyik filmje hasonló, ahogyan saját koráról, az aktuálpolitikáról beszél a montázsai, felvillanó képei által. 1965-ben készítette el jelen írásunk tárgyát, az Alphaville-t, melynek főszereplői Eddie Constantine és Anna Karina voltak.

A történet egy nagyvárosban játszódik, amit Alphaville-nek hívnak. Ide érkezik meg Lemmy Caution, aki azért jött ebbe a sötét, ködös, esőáztatta városba, hogy kiderítse, mi történt a Henri Dickson nevű ügynökkel, akinek Alphaville-ben nyoma veszett. Mindemellett mindent meg kell tudnia von Braunról, aki az Alpha 60 számítógép megalkotója. A gép szépen lassan átvette a hatalmat a városban, mindent ellenőrzés alatt tartanak. Caution egy érdekes szállodában köt ki, ahol megjelenik von Braun lánya, Natacha. Aztán pedig vele együtt a bonyodalmak is.

Az Alphaville Cautino utazásáról szól, akinek a szemén keresztül ismerhetjük meg Alphaville-t és azt a diktatúrát, amiben az itteni emberek élnek. A számítógép ugyanis mindenkit ellenőriz, az emlékeit kitörölte azoknak a fejéből, akik nem itt születtek és minden rezdülésüket ellenőrzi. A tudatukat, a beszédüket, a viselkedésüket zárlat alatt tartják az embereknek. A kultúra, a kreativitás és az érzelmek is tiltottnak számítanak itt. Olyannyira, hogy ha valaki nem megfelelő szót használ, akkor azt likvidálják. Ha sírni merészel valaki, mert meghalt egy szerette, azt is likvidálják. A példákat pedig lehetne sorolni.

A film műfaját tekintve sci-fi, de stílusát tekintve film noir. A cselekmény javarészt sötétben játszódik, sehová nem engedik be a fényt. Minden nagyon stilizált, kimért és hideg. Az emberek nem tűnnek embereknek, hanem sokkal inkább robotoknak, akiknek beprogramozták, hogy mikor, mit kell csinálniuk vagy mondaniuk. Ezért van az, hogy sokszor nem is arra válaszolnak, mint amit kérdeznek tőlük. Természetellenes az egész közeg és ez még inkább kidomborodik Lemmy jelenlétével és Natacha reakcióival.

Godard erőteljes montázsokkal operál és fejezi ki nekünk az elidegenítés és a cenzúra veszélyeit. Annak érdekében, hogy még jobban átérezzük az embertelenséget sok vágóképet láthatunk az épületekről, amikben semmi emberi nincsen és csak hidegséget árasztanak. Mivel a rendező még akkoris saját koráról beszél, amikor a jövőbe és egy idegen bolygóra helyezi a cselekményt, így Alphaville gyakorlatilag olyan, mint Párizs volt 1965-ben. (A sztori egyébként 1984-ben játszódik (nem véletlenül), így mostani szemmel nézve ez a múlt.) Nem is akar úgy csinálni Godard, mintha nem a saját koráról beszélne, ezért sem választott idegen környezetet.

A megvalósítás mellett érdemes szót ejteni a színészekről is. Eddie Constantine pontosan olyan, mint minden film noir antihőse: morgós, kemény, erős férfi, aki imád füstölni és nem fél az erőszaktól, de azért őt is meg tudja gyengíteni egy szép szempár. Anna Karina tökéletes választás volt a végzet asszonya szerepére, teljesen megértjük, hogy nem lehet ellenállni a szépségének, törékenységének. Párosuk nagyon szerethető, lehet értük izgulni is.

Az Alphaville nagyon komoly témákat feszeget, rengeteg gondolkodnivalót ad a nézőjének, éppen ezért lassan építkezik, erőteljes képeket használnak, amihez nagyon passzol a zenei aláfestés. Komolyan fáztam a film nézése alatt, ráadásul utána se nagyon tudtam szabadulni a látottaktól. Az egyszer biztos, hogy nem egy dolog visszhangra lelt bennem, amit a narráló, vagyis az a monoton, rekedtes, fémes géphang közvetít az egész film alatt.

Nem mondom, hogy mindenkinek tetszeni fog a film, hiszen tényleg kicsit monoton és vontatott, valamint a feszültséget is jobban lehetett volna adagolni, de az biztos, hogy egy igazán elgondolkodtató alkotás, ami egyetemes dolgokkal foglalkozik és igazán üdítő színfoltja a sci-fi műfajának.

Pontszámom: 7,5/10

IMDb | mafab