A Return to Roanoke: Three Days in Hell szereplői beköltöztek a „villába”, hogy megkezdjék a játékot az életükért. Az igazi Millerék, Shelby, Matt és Lee azért tértek vissza rémálmaik otthonába, hogy tisztázzák az előző évadban felmerült kérdéseket. Shelby vissza akarja szerezni férjét, miután kapcsolatuk megszakadt a feltépett sebek és a nő félrelépése miatt. Természetesen fel lehet tenni a kérdést, hogy Matt mégis miért áll ellen, miért nem bocsájt meg, holott ő többszörösen csalta a feleségét, míg a házban éltek, az erdő boszorkányával, a Scathach-al, aki behálózta őt. A férfi nem is Shelby miatt jött vissza, sokkal inkább vonzza az erdő, ami rabul ejtette, és a benne lapuló gonosz.

A Return to Roanoke: Three Days in Hell szereplői beköltöztek a „villába”, hogy megkezdjék a játékot az életükért. Az igazi Millerék, Shelby, Matt és Lee azért tértek vissza rémálmaik otthonába, hogy tisztázzák az előző évadban felmerült kérdéseket. Shelby vissza akarja szerezni férjét, miután kapcsolatuk megszakadt a feltépett sebek és a nő félrelépése miatt. Természetesen fel lehet tenni a kérdést, hogy Matt mégis miért áll ellen, miért nem bocsájt meg, holott ő többszörösen csalta a feleségét, míg a házban éltek az erdő boszorkányával, a Scathach-al, aki behálózta őt. A férfi nem is Shelby miatt jött vissza, sokkal inkább vonzza az erdő, ami rabul ejtette, és a benne lapuló gonosz.

Lee beakarja bizonyítani, hogy nem hazudott, köze nincs az exének a halálához, ezért saját kamerájával rögzít mindent, hogy az ő szemszöge, az ő története is belegyen mutatva. Az előző évadban, a My Roanoke Nightmare-ben részt vevő színészek, akik ezúttal, mint „hús-vér emberek” vesznek részt a műsorban természetesen szkeptikusan állnak az egész Roanoke mizériához, szerintük csak a Millerék akartak maguknak hírnevet a fejükből kipattant rémtörténetekkel. Csakhogy rendkívül hamar, már az első éjszakán rá kell jönniük, hogy minden igaz volt, amit ők életre keltettek, kezdve Edward Philippe Mott szellemétől, az elmebeteg kannibál Polk családon át a valódi telepesekig. Remek húzás, hogy főként noname emberek keltik életre az „igazi” veszélyt, elszórtan pár ismert arccal, mint péládul Finn Wittrock, aki a Polk család egyik tagja, ennek köszönhetően pedig tényleg realisztikus, amit látunk. Sokkal mocskosabb, aljasabb, véresebb, szakadtabb a valódi látvány, mint, amit a rekonstrukcióban létrehoztak, pedig szentül meg voltam győződve, hogy az ottani látványt nem lehet überelni.

Az emberek által gerjesztett feszültség, az indulatok elszabadulása nagyon jól ötvöződik a természetfeletti veszélyforrásokkal, a szellemek jelenlétével. Az előző részben olvashattuk, hogy a Return to Roanoke-nak csak egyetlen túlélője lesz, ennek fényében pedig megkezdődött a mészárlás is, a karakterek kegyetlenebbnél kegyetlenebb módokon fognak elhullani, és nem mindenki a telepesek keze által…

A színészek egytől egyik remekelnek, Lily Rabe viszi a prímet az igazi túlélők közül, a színészgárda közül pedig Sarah Paulson emelkedik ki, a többiek pedig rendkívül jól alakítják a „civileket”. Tényleg nehéz lehet úgy játszani, hogy voltaképpen magukat kell játszaniuk, de, mintha más személyek lennének. Az egész évad, mintha maga az American Horror Story lenne, a producerrel (Chayenne Jackson), aki, mint Ryan Murphy horror showkat készít, akár mondhatni rekonstruál beszámolókat, csakhogy ezúttal a narráció is valósággá válik.

Kathy Bates uralja ezt az epizódot is, aki, mint a középkorú színésznő, utolsó nagy szerepébe beleőrült (kikacsintás a Mi történt Baby Jane-el?-re, valamint egy kis önreflexió is észrevehető, ahogy Batesnek is újra lehozta második fénykorát az AHS, úgy a karakterének, Agnesnek is a My Roanoke Nightmare, csak utóbbi esetében az elméje bele is hasadt.) és nem tud különbséget tenni realitás és fikció között. Önmagát a Hentesnek képzelve az asszony visszatért a forgatási helyszínre, hogy revansot vegyen az őt becsmérlőkön és visszaszerezze saját „földjét”. De ő sem gondolja, hogy esetleg belefuthat az igazi Hentesbe…

Az előző részben nyilvánvalóvá vált, hogy ezúttal, négy rész erejéig most egy found footage msűort látunk, ami ötvözve van a konkrét talált film műfajával és a valóságshowk operatőri jellemzőivel, azaz mindenhol van kamera, ami több szemszögből is rögzít mindent, valamint a résztvevők is fel tudják venni a saját szemszögüket. Az Ideglelésre való direkt utalások, jelenet szintjén ebben a részben tetőztek. Kicsit nehéz volt megszokni a imbolygó kamerákat, nem a kedvencem a found footage műfaj, de nagyon jól oldották meg a készítők, nem zavaró, és merőben újító így bemutatni a jeleneteket, ennél a sorozatnál. Kicsit lassabb, de egyáltalán nem unalmas rész volt az eheti, a minőség nem romlik, az atmoszféra nem lankad, legyen már jövő hét!A Return to Roanoke: Three Days in Hell szereplői beköltöztek a „villába”, hogy megkezdjék a játékot az életükért. Az igazi Millerék, Shelby, Matt és Lee azért tértek vissza rémálmaik otthonába, hogy tisztázzák az előző évadban felmerült kérdéseket. Shelby vissza akarja szerezni férjét, miután kapcsolatuk megszakadt a feltépett sebek és a nő félrelépése miatt. Természetesen fel lehet tenni a kérdést, hogy Matt mégis miért áll ellen, miért nem bocsájt meg, holott ő többszörösen csalta a feleségét, míg a házban éltek az erdő boszorkányával, a Scathach-al, aki behálózta őt. A férfi nem is Shelby miatt jött vissza, sokkal inkább vonzza az erdő, ami rabul ejtette, és a benne lapuló gonosz.

Lee be akarja bizonyítani, hogy nem hazudott, nincs köze az exe halálához, ezért saját kamerájával rögzít mindent, hogy az ő szemszöge, az ő története is be legyen mutatva. Az előző évadban, a My Roanoke Nightmare-ben játszó színészek, akik ezúttal mint „hús-vér emberek” vesznek részt a műsorban, természetesen szkeptikusan állnak az egész Roanoke-mizériához, szerintük csak a Millerék akartak maguknak hírnevet a fejükből kipattant rémtörténetekkel. Csakhogy rendkívül hamar, már az első éjszakán rá kell jönniük, hogy minden igaz volt, amit ők életre keltettek, kezdve Edward Philippe Mott szellemétől az elmebeteg kannibál Polk családon át a valódi telepesekig. Remek húzás, hogy főként névtelen emberek keltik életre az „igazi” veszélyt, elszórtan pár ismert arccal, mint péládul Finn Wittrock, aki a Polk család egyik tagja, ennek köszönhetően pedig tényleg realisztikus, amit látunk. Sokkal mocskosabb, aljasabb, véresebb, szakadtabb a valódi látvány, mint amit a rekonstrukcióban létrehoztak, pedig szentül meg voltam győződve, hogy az ottani látványt nem lehet überelni.

Az emberek által gerjesztett feszültség, az indulatok elszabadulása nagyon jól ötvöződik a természetfeletti veszélyforrásokkal, a szellemek jelenlétével. Az előző részben olvashattuk, hogy a Return to Roanoke-nak csak egyetlen túlélője lesz, ennek fényében pedig megkezdődött a mészárlás is, a karakterek kegyetlenebbnél kegyetlenebb módokon fognak elhullani, és nem mindenki a telepesek keze által…

A színészek egytől egyig remekelnek, Lily Rabe viszi a prímet az igazi túlélők közül, a színészgárda közül pedig Sarah Paulson emelkedik ki, a többiek pedig rendkívül jól alakítják a „civileket”. Tényleg nehéz lehet úgy játszani, hogy voltaképpen magukat kell játszaniuk, de mintha más személyek lennének. Az egész évad mintha maga az American Horror Story lenne, a producerrel (Chayenne Jackson), aki, mint Ryan Murphy, horrorshow-kat készít, akár mondhatni rekonstruál beszámolókat, csakhogy ezúttal a narráció is valósággá válik. Kathy Bates uralja ezt az epizódot is, aki mint a középkorú színésznő, utolsó nagy szerepébe beleőrült (kikacsintás a Mi történt Baby Jane-nel?-re, valamint egy kis önreflexió is észrevehető, ahogy Batesnek is újra lehozta második fénykorát az AHS, úgy a karakterének, Agnesnek is a My Roanoke Nightmare, csak utóbbi esetében az elméje bele is hasadt), és nem tud különbséget tenni realitás és fikció között. Önmagát a Hentesnek képzelve az asszony visszatért a forgatási helyszínre, hogy revansot vegyen az őt becsmérlőkön, és visszaszerezze saját „földjét”. De ő sem gondolja, hogy esetleg belefuthat az igazi Hentesbe…

Az előző részben nyilvánvalóvá vált, hogy ezúttal négy rész erejéig most egy found footage műsort látunk, ami ötvözve van a konkrét talált film műfajával és a valóságshow-k operatőri jellemzőivel, azaz mindenhol van kamera, ami több szemszögből is rögzít mindent, valamint a résztvevők is fel tudják venni a saját szemszögüket. Az Ideglelésre való direkt utalások (a jelenetek szintjén) ebben a részben tetőztek. Kicsit nehéz volt megszokni az imbolygó kamerákat, nem a kedvencem a found footage műfaj, de nagyon jól oldották meg a készítők, nem zavaró, és merőben újító így bemutatni a jeleneteket ennél a sorozatnál. Kicsit lassabb, de egyáltalán nem unalmas rész volt az e heti, a minőség nem romlik, az atmoszféra nem lankad, legyen már jövő hét!