A stáb és a készítők részéről rendkívül sok odafigyelés, ötlet, újítás és precizitás, valamint tíz rész és közel 10 óra után elérkeztünk az American Horror Story 6. évadának, a Roanoke-nak a fináléjához, ahogyan pedig sejteni lehetett, döbbenetesre sikerült. Nem fogok részletekbe bocsátkozni, jövő héten az évadértékelőben szokásomhoz híven úgyis minden apró részletre ki fogok térni, de lássuk, hogyan sikerült lezárniuk ezt a szerteágazó és komplex történetet.

A stáb és a készítők részéről rendkívül sok odafigyelés, ötlet, újítás és precizitás, valamint tíz rész és közel 10 óra után elérkeztünk az American Horror Story 6. évadának, a Roanoke-nak a fináléjához, ahogyan pedig sejteni lehetett döbbenetesre sikerült. Nem fogok részletekbe bocsátkozni, jövő héten az évadértékelőben, szokásomhoz híven minden apró részletre ki fogok térni úgy is, de lássuk, hogyan sikerült lezárniuk ezt a szerteágazó és komplex történetet.

A My Roanoke Nightamre elsöprő sikerű televíziós műsor volt 2015-ben, melyben egy bizonyos Miller család narrációjában hallgathattuk végig, mi történt velük a Ronaoke-i házukban, melyet állítólag az évszázadok óta ott ragadt szellemek szálltak meg, akik életveszélyesek mindenre és mindenkire. Narrációjukat színészek dramatizálták. Az óriási népszerűség következtében természetesen igény lett a következő felvonásra, melyben a túlélők és az őket életre keltő színészek visszatérnek a hírhedt házba, hogy három napot ott töltsenek, manipulált környezetben, mintegy valóságshow keretén belül. Csakhogy minden igaz volt a Ronaoke rémálomról, kezdve a gyilkos telepesek kísérteteiktől, a házban rekedt szellemeken át az erdő mélyén tanyázó elmebeteg kannibálokig. Csupán egyetlen egy személy élte túl a második évadot, a már eddig is sokat vitatott személyű Lee Harris (Adina Porter).

Miután többrendbeli gyilkossággal vádolták meg, sor került a tárgyalásra is, melynek felvételeiből láthattunk részleteket, valamint a bírák, szakértők, ítélőszék interjúit nézhettük meg több, az esettel foglalkozó televíziós műsor részleteivel egyetemben. Mindezek közül a legérdekesebb természetesen Lana Winters (Sarah Paulson), a Briarcliff-i szörnyűségek egyetlen túlélőjének különkiadása.

Sarah Paulson most már tényleg abszolút az American Horror Story királynője, folyamatosan visszatérő színésznő, remek karakterekkel, kik közül Lana Winters sokak – beleértve magamat is – kedvence. Az ő jeleneteinél pattanásig fezsültek az idegeim, Paulson és Adina Porter uralták a finálét, utóbbiról pedig kijelenthető, amit szerintem senki sem gondolt volna, hogy magát az évadot is.

Nagyon sok mindent próbáltak belesűríteni a finálé negyven percébe, de nem éreztem kapkodásnak, összevisszaságnak nyomát sem, ahogy maga az évad is újító és merész volt, a fináléban is váltakoztak a műfajok, mint found footage felvételek, youtube videók bejátszásai, dokumentumfilmek, rendőrségi és bírósági felvételek, televíziós műsorok, híradók részletei. Viszont az utolsó tíz percben, ami meglepett és hirtelen kerestem a technikai megvalósítás eszközeit, ahogyan már megszokhattam az évad során visszaléptünk a mögé a bizonyos negyedik fal mögé és újra az American Horror Story nézői lehettünk, a megszokott formában. Ijesztő, izgalmas és megindító lezárást kaptunk, s, bár még emésztenem kell, szerintem egyben a hat évad közül a legjobb finálét láthattam.

Jövő héten olvashatjátok az évadértékelőmet, addig újranézem egyben a tíz epizódot, hagyom kicsit ülepedni, de azt már előre leszögezem, hogy a Ronaoke a kedvenc évadom.A stáb és a készítők részéről rendkívül sok odafigyelés, ötlet, újítás és precizitás, valamint tíz rész és közel 10 óra után elérkeztünk az American Horror Story 6. évadának, a Roanoke-nak a fináléjához, ahogyan pedig sejteni lehetett döbbenetesre sikerült. Nem fogok részletekbe bocsátkozni, jövő héten az évadértékelőben, szokásomhoz híven minden apró részletre ki fogok térni úgy is, de lássuk, hogyan sikerült lezárniuk ezt a szerteágazó és komplex történetet.

A My Roanoke Nightmare elsöprő sikerű televíziós műsor volt 2015-ben, melyben egy bizonyos Miller család narrációjában hallgathattuk végig, mi történt velük a ronaoke-i házukban, melyet állítólag az évszázadok óta ottragadt szellemek szálltak meg, akik életveszélyesek mindenre és mindenkire. Narrációjukat színészek dramatizálták. Az óriási népszerűség következtében természetesen igény lett a következő felvonásra, melyben a túlélők és az őket életre keltő színészek visszatérnek a hírhedt házba, hogy három napot ott töltsenek, manipulált környezetben, mondhatni egy valóságshow keretén belül. Csakhogy minden igaz volt a Ronaoke-rémálomról, kezdve a gyilkos telepesek kísérteteitől a házban rekedt szellemeken át az erdő mélyén tanyázó elmebeteg kannibálokig. Csupán egyetlenegy személy élte túl a második évadot, a már eddig is sokat vitatott személyű Lee Harris (Adina Porter).

Miután többrendbeli gyilkossággal vádolták meg, sor került a tárgyalásra is, melynek felvételeiből láthattunk részleteket, valamint a bírák, szakértők, ítélőszék interjúit nézhettük meg több, az esettel foglalkozó televíziós műsor részleteivel egyetemben. Mindezek közül a legérdekesebb természetesen Lana Winters (Sarah Paulson), a briarcliffi szörnyűségek egyetlen túlélőjének különkiadása. Sarah Paulson most már tényleg abszolút az American Horror Story királynője, folyamatosan visszatérő színésznő, remek karakterekkel, akik közül Lana Winters sokak kedvence (beleértve magamat is). Az ő jeleneteinél pattanásig feszültek az idegeim, Paulson és Adina Porter uralták a finálét, utóbbiról pedig kijelenthető, amit szerintem senki sem gondolt volna, hogy magát az évadot is.

Nagyon sok mindent próbáltak belesűríteni a finálé negyven percébe, de nem éreztem kapkodásnak, összevisszaságnak nyomát sem, ahogy maga az évad is újító és merész volt, a fináléban is váltakoztak a műfajok: found footage felvételek, YouTube-videók bejátszásai, dokumentumfilmek, rendőrségi és bírósági felvételek, televíziós műsorok, híradók részletei. Viszont az utolsó tíz percben - ami meglepett és hirtelen kerestem a technikai megvalósítás eszközeit -, ahogyan már megszokhattam, az évad során visszaléptünk a mögé a bizonyos negyedik fal mögé, és újra az American Horror Story nézői lehettünk, a megszokott formában. Ijesztő, izgalmas és megindító lezárást kaptunk, s bár még emésztenem kell, szerintem (a hat évadot egyben tekintve) a legjobb finálét láthattam.

Jövő héten olvashatjátok az évadértékelőmet, addig újranézem egyben a tíz epizódot, hagyom kicsit ülepedni, de azt már előre leszögezem, hogy a Ronaoke a kedvenc évadom.