Mielőtt nekikezdenék az AHS nyolcadik évadának értékeléséhez, egy kicsit elmélkednék az antológiasorozatról. Kétségtelen, hogy 2011. október 5-én, amikor elindult Ryan Murphy és Brad Falchuk sorozata, akkor egy merőben új szemléletet hoztak a tévéképernyőkre. Maga a horror műfaja, az antológia jelleg és az állandó szereplők szerepeltetése csak más karakterekkel tényleg üdítő változatosságot nyújtott ebben a világban. Hihetetlen népszerűségre tettek szert, minden idők legjobbjának kiáltották ki és a rajongók átszellemülten várták, mivel rukkolnak majd elő a készítők. Aztán, ahogyan az lenni szokott a nagy lelkesedésbe már a morgás hangjai is belevegyültek, majd szépen lassan az örömöt felváltotta a méltatlankodás és az elégedetlenség. Nem leszek népszerű ezzel a kijelentésemmel, de ahogyan divat volt imádni az elején az AHS-t, most már ennek az ellenkezője dívik.

Én sosem tartoztam a masszív rajongótábor tagjai közé, később is kezdtem el nézni a sorozatot, pontosan a negyedik évad után kapcsolódtam be és daráltam le az addigi etapokat. Sokakkal ellentétben egyetlen évadra sem tudtam azt mondani, hogy tökéletes lenne, DE mindegyikben megtaláltam azt, amit nagyon tudtam szeretni. Szerintem Murphyéknek nem a történetmesélés az erőssége (sok mindent sűrítenek bele egy-egy évadba és ez már a sorozat kezdetétől kissé zavaró), hanem a körítés, ahogyan mindent tálalnak, a karakterek, amiket megálmodnak és megírnak, illetve, ahogyan mindezt mozgatják. Baromi tehetséges és jó színészeket válogattak össze, stílusos, egyedi évadokat raknak össze és ez (na most lehet aztán idegeskedni) minden évadra igaz. Szerintem helytelen egymáshoz hasonlítgatni ezeket, mint ahogyan az is, hogy állandóan valami nagyon nagyot várnak a készítőktől minden évadban. Nekem nagyon tetszik, hogy minden évad más, mint az előző, még akkoris, amikor amúgy az adott etap nem állt közel az ízlésvilágomhoz, stílusomhoz, szívemhez. Nekem is megvannak a magam kedvenc évadai (nem, nem az Asylum), de azért mert én ezt vagy azt az évadot tartom marha jónak, még nem fogom azt mondani, hogy a többi nem lett jó. Maximum annyit mondok, hogy hát bizony ez nekem most nem jött be, nem fogom újranézni, mert nem találtam meg benne azt, amiért végigpörgetném ismét. Összehasonlítani, tehát ezt az évadot sem fogom feleslegesen, mert szerintem önmagában kell értékelni, bár ez most nyilván nem teljesen lesz megoldható, hiszen két, előző évad crossoveréről van szó. Történetesen a Murder House és a Coven találkozását álmodták meg nekünk 2018-ra és szerintem nem is lőttek vele annyira mellé. Na, de menjünk szépen sorjában.

Az első részben láthatjuk, hogy elhoztuk a világvégét, amit csak a gazdagok és nagyon szerencsések élhettek túl. Az emberiség megmaradt tagjai (legalábbis, akikről mi először tudunk) egy 3. Előörs nevű helyen húzták meg magukat, ahol szigorú szabályok szerint kell élniük a mindennapjaikat Ms Venable és Ms Mead vaskezű vezetése alatt. Az első részek itt játszódnak, ahová először Michael Langdon látogat el, majd pedig kedvenc boszorkányaink is betoppannak nővéreikért Cordeliával az élen. Ezt követően flashback epizódok lesznek és így mutatják meg nekünk a világvégéhez vezető utat. Lesznek itt boszorkánymesterek, sátánisták, komputergyíkok és persze visszatérünk a gyilkos házba is. A részletes kibeszélést a spoiler gomb mögött találjátok.

{spoiler}

Kezdjük a címmel. Sokan azzal a kritikával illették a sorozatot, hogy az alcímnek inkább a Coven 2.0.-át kellett volna adni és nem sok köze van az apokalipszishez. Ezzel szemben szerintem bőven kimerítik az apokalipszis témáját, csak éppen nem úgy, ahogyan azt sokan várták. Itt most nem azt láthatjuk, hogy felrobban az addigi világunk és meg kell tanulni élni az újban. Ebben az évadban azt mutatják be nekünk, hogyan jutottunk el az apkalipszisig és az Antikrisztus eljöveteléig. Hogyan reagáltak minderre a különböző személyiségek? Kinek, mi volt a mozivációja? Hogyan akarták segíteni vagy éppen megállítani ezt? Az emberiség önmegsemmisítésre való hajlama volt a téma és az, hogy a döntéseinknek megvannak a maguk következményei. Persze mindehhez adtak egy boszorkányos körítést, boszorkánymesterekkel megfűszerezve. Ennek is az volt a lényege, hogy egy-két embernek a gyűlölete hova vezethez. Ha a boszorkánymesterek nem akarták volna annyira maguknak a vezető szerepet, ha a boszorkányok nem lettek volna velük annyira elutasítóak és fölényeskedőek, akkor máris teljesen másképpen alakult volna elég sok minden. Az oldalak egymás iránti bizalmatlansága és gyűlöletes hozzáállása a világvége melegágya, amire szüksége van a gonosznak. Egyszerű lenne kivonni magunkat mindebből és azt mondani, hogy valami felsőbb hatalom hozza ránk a vészt, de az igazság az, hogy a gonosznak is kellenek csatlósok és nem vonható ki az elméletből maga az emberiség.

Rengeteg karaktert mozgattak ebben az évadban és sok-sok kedvencünket is újra láthattuk. Kinek nagyobb, kinek kevesebb szerep jutott, de öröm volt őket látni az biztos. Igazából, akik nagy hangsúlyt kaptak és akikre épült ez az évad az: a Michael-Ms. Mead kontra Cordelia-Myrtle Snow párosok. Ők jelentették a két pólust, a jó és a gonosz harcát. A személyiségükből építkezve mutatták be a különbségeket. Michael tele van sötétséggel, pusztítással és ebbe beletartozik saját maga is. A gonosz alapvetően mindig gyenge. Gyenge, de karizmatikus jellem, akinek szüksége van a segítőire. Szüksége van arra, hogy a benne lakozó sötétség másokra irányuljon és ne önmagát pusztítsa el. Vele szemben állt Cordelia, akinek rendíthetetlennek kellett maradnia, mert ha ő megtörik, akkor az egész ellenállás összedől. Neki is megvannak a saját démonai, leginkább az anyja iránti érzelmei, melyek leküzdéséhez szüksége van Myrtle odaadó szeretetére, tudására és hitére. Egyedül senki nem tud jó lenni, mint ahogyan senki sem születik gonosznak. Még akkorsem, ha ő az Antikrisztus. Kellenek melléjük a segítők, akik mindig a megfelelő pillanatban mutatnak irányt. Ms.Mead ugyanaz Michaelnek, mint Myrtle Cordelianak. Az odaadása, a hite, az ereje kell a fiúnak. Bár elvesztésének is megvan a lényege, hiszen ezáltal kell kimozdulnia Michaelnek a kényelméből és nyitnia mások felé. Lehetőségek tárháza van így előtte, amikkel élnie kell.

Cordelia hihetetlen megpróbáltatásoknak van kitéve és természetéből adódóan mindenáron meg akarja védeni a lányokat. Ezért keresi a különböző megoldásokat és ezért jutunk el oda, ahová végül kifut a történet. Ha nem Cordelia a Legfőbb, akkor 1. a coven már régen semmivé lett volna, 2. Mallory nem lett volna képes véghezvinni a végső lépést, mert ehhez egy olyan Legfőbbre volt szüksége, aki képes háttérbe szorítani a saját egóját és feláldozni önmagát, amikor kell. Ezen van a hangsúly: önmagát áldozza fel és nem pedig a közösséget.

Michaelnek, apja árnyékában kell, hogy uralkodjon, hiszen nem őt, hanem apját éltetik. Nem neki, hanem az apjának adják el az emberek a lelküket, tehát nem benne bíznak, hanem a Sátánban, aki mögötte áll. Egyáltalán nem biztos, hogy képes lesz véghezvinni a feladatát, hiszen az ereje megvan hozzá, de emberek között élt világ életében, ő maga is félig ember, ezt ne felejtsük el. Abban kapja mindig a segítséget, hogy olyanokat rendelnek mellé, akikre az adott élethelyzetében szüksége van. Constance, aki a nagybetűs ANYA, aki mindent képes elnézni a gyerekeinek, aki imádja őket a lehető legjobb választás a kis Michaelnek. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy Constance már kezd belefáradni a gonoszságba, kezd teljesen kikészülni mindettől és menekülne. Ebbe a lélektani pillanatba kell majd Mallorynak belekapaszkodnia. Nem véletlen, hogy pont oda ment vissza, mert ott volt az a pillanat, amikor Constance-nak elege lett. Ezt a pillanatot kellett megragadnia a lánynak, mert csak így győzhetett. A hatodik részben Constance elmesélte ezeket a történéseket, csak nem bontották ki akkor rendesen, nem mutattak meg nekünk mindent. Nem az öngyilkossága volt a lényeg, hanem az, hogy már előtte is elküldte Michaelt. Csak szabadulni nem tudott tőle.

Az időutazásnak ez a típusa így többé-kevésbé rendben van. Nekem az szokott ezzel a vonallal a legtöbb gondom lenni a filmekben, hogy sok esetben bután alkalmazzák és nincsen megmagyarázva, hogy miért oda és akkor mennek vissza, ahová és amikor. Sokszor azt lehetne mondani, hogy miért nem alkalmazzák akkor ezt minden esetben? Itt azonban kivédték ezeket a kérdéseket és jól használták fel ezt a szálat. Bár logikai hézagok azért akadtak.

Ejtsünk szót a lezárásról is. Nem igazán értettem az első részben, hogy miért vitték el azt a két fiatalt az előörsre. Nem voltak se gazdagok, se nagy emberek, mégis egy egész gárda ment el értük és vonszolta el őket a bunkerbe a különleges génjeik miatt. Igazság szerint el is felejtettem őket, aztén elértünk az utolsó 10 perchez. Ott kapott értelmet az egész. A gonosz ugyanis nem legyőzhető, mindig is igyekezni fog arra, hogy újra visszatérjen és megkísértse az emberiséget. Tehát ez a két fiatal volt a kiválasztott, kvázi a mentőcsónak, hogy ha bármi történik, akkor az Antikrisztus újra meg tudjon születni. Ez szerintem nagyon jó ötlet volt, csak egy nagy baj volt vele. Ha annyira fontosak voltak ezek a srácok, akkor az apokalipszis kitörését követően, miért hagyták meghalni őket? Persze magyarázható ez azzal, hogy Ms. Mead ezt még nem tudhatta és hiba csúszott a dologba, Michael pedig már annyira biztos volt a dolgában, hogy nem érdekelte, de akkor minek hozatta őket oda? Mert ugye, odavitték őket és ennek, mint kiderült nagyon is fontos oka volt, amit aztán nem vettek figyelembe. Szóval az érdekes lezárásba bizony logikai baki csúszott, ami azért nem kissé zavaró és levon a drámaiság értékéből. {/spoiler}

Szerintem izgalmas megoldás volt, hogy a karaktereken keresztül mutatták be, milyen illékony az emberi természet és a világ, amelyben élünk. Ám az is igaz, hogy sok karakternek vagy csak a nosztalgia kielégítése volt a célja, vagy nagyon semmi, csak úgy oda lettek téve. A régi személyek mellett, az új szereplők is érdekesek voltak, de nem kaptak teret. Nem kapták meg a lehetőséget, hogy érdemben előre vigyék a történetet és kötődjünk hozzájuk. Madisonnál tetszett, hogy nagy fejlődésen ment át, de mellette Zoe, Queenie, Misty Day vagy Marie Laveau és Papa csak statisztált. Jó volt őket újra látni, de szerepük nem sok volt a cselekményben. Mint ahogyan a gyilkos ház lelkei is csak úgy ott voltak, mert szeretjük őket. Kaptak egy-egy lezárást, ha csak egy kis ideig, de legalább boldogok lehettek. Ez azért megmelengeti a rajongók szívét (persze csak azokét, akik szerették ezeket az évadokat.)

A színészi alakításokra nem lehetett panasz. Mindenki visszatalált a karakteréhez, az újak pedig jól teljesítettek. Cody Fern egyenesen zseniális volt az Antikrisztus szerepében, mint ahogyan Kathy Bates és Sarah Paulson is tökéletesek voltak. Jessica Lange-t pedig mindig öröm látni, főleg ebben a szerepében, amivel visszatért a köztudatba. Billie Lourd is tudott most mást mutatni és Leslie Grossmantól se kaptam idegbajt. Evan Peters most ugyan nem kapott akkora hangsúlyt, de hát ez nem is baj. Az előző évad volt az övé.

Az utolsó epizódban igyekeztek elvarrni a szálakat, még azt is megmagyarázták nekünk, amit időközben teljesen elfelejtettem, bár logikai hibák adódtak benne (ezt ugye fentebb kifejtettem) . A kis leágazások is tetszettek, a Romanovos rész izgalmas és kreatív volt, az Illuminátusok behozatala is hihető volt, mondjuk én szeretem az ilyen elméleteket. Örömmel ültem fel a nosztalgiavonatra és tetszett a koncepció miszerint a gonosz sosem tűnik el, sosem tudjuk legyőzni teljesen, mert mindig velünk él és a döntéseink alapján dől majd el, hogy ki győzedelmeskedik. Látszik, hogy a készítőket mi foglalkoztatja és ezt ügyesen építették bele a történetbe. Lehet, hogy misztikus volt a körítés, de nagyon mai témákkal foglalkoznak és ez nem baj.

Kiváló évad volt? Nem. Egyedi? Nem annyira. Érdekes? Naná, mindegyik érdekes a maga módján. A crossovert ügyesen megcsinálták, kellően megadták a fanoknak is a nosztalgiaadagot. Én még néztem volna ezt az évadot, mert maradtak bennem kérdések. Nagyon rövidnek éreztem és ez a kidolgozottság kárára ment. Vagy egy-egy rész játékidejének kellett volna hosszabbnak lennie, vagy az epizódszámot kellett volna növelni, mert ezáltal nagyon sok szál és téma a háttérbe szorult és nagyon gyorsan léptek tovább. Bemutattak valamit és aztán nagyon gyorsan léptek túl rajta, holott bőven volt annyi kraft a történetben és karakterekben, hogy azt bővebben kifejthessék. Érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy kicsit több időt hagyjanak a készítők magunknak egy-egy évad között. Akkor több idejük lenni kidolgozni a részeket és nem lennének azok a zavaró hibák.

Ám összességében nem csalódtam, élveztem ezt az évadot, ebben is megtaláltam, amit nagyon tudtam szeretni és kifejezetten érdekelt a téma. Nyilván, akiknek más elképzeléseik vannak az AHS-ről, azok csalódtak, illetve azoknak se tetszhetett, akik alapból nem szerették a Murder House vagy a Coven évadokat. Azok viszont, akik fogékonyak a karaktereken keresztüli világfelfogás bemutatására, a jelenünket feszítő ellentétekre és egy jó kis visszatekintésre, régi karakterek új szituációkban való megmutatására, nekik tetszeni fog ez az évad. Csak többet akarnának belőle látni, ahogyan én is.

Én továbbra is kitartok a sorozat mellett és várom a kilencedik évadot.

Pontszámom: 7/10.