The Walking Dead (2012)

Először is, hadd szögezzek le valamit. A The Walking Dead azon sorozatok közé tartozik számomra, ami hiába olyan sikeres, hiába olyan nagy a rajongótábora, hiába a sokak által magasztalt dramaturgia, nem tudott rávinni a lélek, hogy elkezdjem nézni.

Tudom, lehet, hogy az én hibám, de szerintem mire eljutott odáig a képregény, hogy készítsenek belőle adaptációt, már a zombitéma olyan szinten ki lett aknázva, hogy semmilyen téren nem tudott megmozgatni engem. Számomra a zombik már olyan szinten vannak, mint a vámpírok vagy a vérfarkasok. Mondhatni a horror világ egyik legolcsóbb eszközévé vált, ami nem is lenne baj, ha nem készülne évente vagy egy tucat zombis horrorfilm vagy videojáték. Persze a The Walking Dead sorozat némiképp egyedinek számít, előtte a sorozatok többnyire egy-egy epizód erejéig boncolgatták a zombis témát, nem építettek rá egy több évados franchise-t. (Én legalábbis nem hallottam, hogy előtte készült volna még zombis sorozat.)

Persze nem egy olyan termék született, ami a The Walking Dead által keltett sikert próbálta meglovagolni. Készültek pólók, társasjátékok, és nem mellesleg videojátékok. Utóbbiból még az Activision is kivette a részét, ám egy hatalmas tökönszúrás lett a vége, köszönhetően annak, hogy az Activison az elmúlt években még a vezető címét, a Call of Duty-t sem képes már kellően megújítani. Azonban előtte készült egy másik játék is, ami már nem a filmsorozatot, hanem a képregényt próbálta megeleveníteni.

A játékot - az egyébként előtte szinte alig ismert - Telltale Games fejlesztette, ami a point and click játékokra szakosodott. Bevallom, nekem ez a műfaj az, ami a legkevésbé tetszik, mivel sokszor maga a játék mechanikája miatt szív a játékos. Azonban, mikor elindítottam a játékot, azt kell mondjam, hogy kellemeset csalódtam. De előbb nézzük a történetet.

A játék egy alternatív történetet mesél el. Főszereplőnk itt Lee Everett, akit gyilkosságért tartóztattak le, persze kiderül, hogy nem egy rossz ember, hanem csak egy rossz útra tévedt áldozat. A történet elején épp egy rendőr visz minket, amikor hosszas beszélgetés közepette bele nem botlunk egy úton csoszogó emberbe. Az illetőt elgázoljuk, a kocsi felborul, mi pedig felébredve megtaláljuk a rendőrt, akit látszólag meggyilkoltak. Persze pár perc múlva felébred és a húsunkra fáj a foga, de mi könnyedén végzünk vele. Ezt követően konstatáljuk, hogy bizony itt élőhalottak vannak. Segítséget keresvén összefutunk egy kislánnyal, Clementine-nal, aki úgy tudja, szülei egy Savanna nevű városban vannak, és reménykedik benne, hogy mihamarabb visszatérnek. Mi persze tudjuk, hogy a szülők nagy eséllyel már maguk is zombik lettek, de inkább nem törjük össze szegény lány lelkivilágát, és a védelmünkbe véve segítséget keresünk.

Életemben nem volt még olyan játék, ami ilyen szinten képes volt heves érzelmeket kiváltani belőlem. A játékos a párbeszédek alatt 4 választási lehetőség közül dönti el, vajon hogyan reagál. Ebből több kimenetel is lehet: magunkra haragíthatunk valakit vagy megbízhatatlanok leszünk, de ha jól játszunk, valaki biztosan lesz, aki a pártunkat fogja egy esetleges vitában. Ezenkívül viszont olyan döntéseket is nekünk kell meghozni, mint például kiket hagyunk meghalni a többiek érdekében. Ez már csak azért is erős, mert a szereplők többsége nem hogy nem ellenszenves, hanem egyenesen szimpatikus. Olyanok, akiket egy ilyen helyzetben nem hagynál meghalni. De sajnos van az a helyzet, amikor mindkét ember közel áll hozzád.

Mondhatjuk úgy is, hogy a játék kegyetlen. Bemutat egy rakás szereplőt, akik iránt érezni kezdünk valamit, és akiknek többsége kiáll mellettünk, megment bennünket ha kell, aztán egyesével elhullnak. Mi pedig úgy reagálunk, mintha mi velünk történne mindez.

A játék valódi problémákra hívja fel a figyelmet egy olyan világban, ahol az empátia, a becsületesség már csak nyomokban található meg. Ebből a káoszból emelkedik ki a kislány, Clementine, aki önmaga jelképezi a tisztaságot, a reményt, a becsületet, a szeretetet. Ez a kislány a gyerekes naivitásával és hozzánk való ragaszkodásával mondhatni motivációt ad nekünk a túlélésre, arról nem is beszélve, hogy idővel Lee és Clementine között egyfajta apa-lánya viszony alakul ki, ami nagyon megindító tud lenni. Ebben a világban viszont nem csak a zombik a veszélyesek, hanem az emberek is. Nem tudhatjuk, mikor borul ki az egyik társunk annyira, hogy képes legyen mindenkit feláldozni. Azonban, ha megfelelő válaszokat adunk, azzal akár tudjuk enyhíteni a körülményeket.

Természetesen a játéknak van egy bizonyos forgatókönyve, amit nem nagyon lehet megváltoztatni, de elég sokféleképpen alakulhatnak még így is a dolgok.

A játék felépítése elég megosztó lehet. Kevés benne az interakció, többnyire átvezetőkből álló quick time event az egész, amiben a hősünk kritikus döntéseiről mi gondoskodunk. Azonban a történet van olyan jó, hogy ez ne zavarjon minket. Mivel mi is benne vagyunk a „filmben”, sokkal könnyebben belélni magunkat a történetbe. Ami még tetszett, hogy a teljes játék öt epizódból áll, melyek elején mindig megnézhetjük az előző rész eseményeit, melyben a mi döntéseink is szerepelnek. Emellett az epizódok végén kapunk egy listát, amiben megnézhetjük hogy a világ többi játékosa mennyire döntött úgy, mint mi. Az eredmény… nos, elég változatos.

Ami nem tetszett a játékban, hogy, bár a vége hihetetlenül erős, nem tudunk rajta változtatni. Illetve az, hogy a játék eléggé túl van árazva, holott azért a látvány nem mondható feltétlenül szépnek, igaz, legalább rajzolt animációt használtak és nem erőltették az élethűséget. Tudták, meddig ér a takarójuk.

Összességében engem teljesen lenyűgözött. Nagyon jól felépített, fordulatos és érzelmes játék lett a The Walking Dead, ami reménységet adhat azoknak, akik elpártoltak a videojátékoktól.

8/10