Horror és Musical. Két olyan műfaj, amik első hallásra nem is állhatnának távolabb egymástól. A műfaj vegyítés nagyon nem újkeletű dolog és ezen kísérletezésekből nagyon sok érdekes és figyelemreméltó darab született. A horror zsáneréről is bebizonyosodott az évek során, hogy jó pár más műfajjal eléggé kompatibilisen tud működni, ilyenek például a dráma, a sci-fi, a romantikus film, akár a western, és főleg a vígjáték. Viszont a musical az már egy nagyon kényes terep. Bevallom, jómagam nem nagyon kedvelem a musical műfaját, és bár van pár kivétel, amiket igenis szeretek, és az ezekben felcsendülő dalokat is többször képes vagyok meghallgatni, összességében nincs túl jó véleményem erről a zsánerről. Ha visszatekintünk a filmtörténelemben, akkor nem túl sok példát találunk a horror és a musical keresztezésére, és még kevesebbet, ami ezek közül jó és emlékezetes is lett. Amik elsőre az eszembe jutnak, azok a Rémségek kicsiny boltja, a Rocky Horror Picture Show, a Sweeney Todd, és talán még valamennyire az eredeti Wicker Man is. Ezeknek a filmeknek sikerült a lehetetlen, de ezen kevés esettől eltekintve elég nehéz dolga van a filmkészítőknek, amikor ezt a két műfajt próbálják úgy összeházasítani, hogy az tényleg jó és működőképes legyen. Ezzel próbálkozott meg 2017-ben John McPhail rendező, aki az Anna and the Apocalypse című filmjében a zombi-horrort ötvözte a High School Musical kaliberű zenész filmekkel, mindezt egy kellemes kis karácsonyi körítéssel.

Little Haven kisvárosa nagyban készülődik már a karácsonyra, ám mielőtt még igazán beköszönthetne az ünnep, a világon egy globális zombi járvány uralkodik el, és a város utcáin is felbukkannak az élőhalottak, akik a lakosságból kezdenek el lakmározni. A középiskolás Annanak (Ella Hunt) már így is volt elég baja, főleg apjával való konfliktusa miatt, de a katasztrófa kitörése során arra kényszerül, hogy összefogjon barátaival, és a kis csapat megpróbáljon egyrészt életben maradni a zombi hordák kereszttüzében, másrészt pedig megmenteni szeretteiket, akik a helyi gimiben barikádozták el magukat.

Az alap premissza, valljuk be, azért nem hangzik rosszul, viszont ez nem a történet eredetisége miatt van, mert abban tényleg nincs túl sok forradalmi dolog. Viszont ez a gondolat, hogy a jól ismert zombi apokalipszist, amit már a Walking Dead is beleégetett az átlagemberek tudatalattijába, annak minden borzalmával és kilátástalanságával, megfűszerezzék vidám és elvetemült dalbetétekkel, az azért eléggé figyelem felkeltő. Konkrétan olyan a film, mintha a Haláli hullák hajnalát kereszteznék a High School Musical-el. Ám a filmnek tényleg ez a legnagyobb előnye, mert az ígéretes koncepció mögött lévő történet papírvékony, és jól bevett sablonokra épül. Ez önmagában még nem probléma, és az Anna and the Apocalypse még jól is kezeli ezeket a sablonjait, viszont amit ebből kihoz, az tényleg egy átlagos zenés tini-dráma szintjén van, amit tucatszámra láthatunk manapság a tévében. Csak itt egy idő után zombik is felbukkannak. De egyébként minden jól bevett fogást megkapunk. Itt vannak a kedvelhető, de az iskolai hierarchia szélén lévő különc főszereplők, köztük a lúzer de szerethető srác, a középsulis légkör, annak minden drámájával, és a seggfej iskolaigazgató is. A romantikus szálról (vagy szálakról) nem is beszélve, viszont szerencsére ezt a vonalat a film egyáltalán nem tolja túl, hanem csak egy kötelező alap szinten tartja, és a történet előrehaladtával már egyáltalán nem is lesz fontos. A főhősünk Anna fő érzelmi szála is inkább az apjához kötődik, őt akarja megmenteni, és tisztázni a köztük felmerült ellentéteket.

A film tehát viszonylag jól ellavírozik a maga kis sablonjaival, és ebbe jobbára a karakterek is beletartoznak. Mert mindent összevetve a szereplők terén is teljesen sablon figurákat kapunk, akiknek a jelleme és a háttere nincs rendesen kidolgozva, csak a tisztes alappal érik be. Persze ez alól is vannak kivételek, és még ezekkel a papírvékony karakterábrázolásokkal is el tudja érni a film, hogy kedveljük a szereplőket, és szurkoljunk nekik. A főszerepet játszó Ella Hunt is csak ezt a tisztes alapot hozza. Kedvelhető, megérthető, tudunk szurkolni neki, de ennél többet nem vált ki belőlünk, és ez kb mindenkire igaz. A fő csapatból még talán a Steph-et játszó Sarah Swire tud egy kicsit érdekesebb és árnyaltabb lenni, illetve érdemes kiemelni még az iskolaigazgatót játszó Paul Kaye-t, aki valami iszonyatosan szórakoztató ripacs szemétládát hoz. Először még csak simán rühelljük őt, de egy idő után már tényleg szórakoztatóvá válnak a túlkapásai, főleg, amikor átmegy maximális főgonosz üzemmódba. Ami még ezeken kívül a film és a koncepció erőssége kéne, hogy legyen, azok a dalok, viszont ezen a vonalon is csak a tisztes középszert kapjuk meg. A dalok többsége elmegy, van egy hangulatuk, ami az adott jelenetben hozza azt, amit kell, viszont miután lement az adott dalbetét, utána már nem fogunk rájuk többet emlékezni. Szerencsére ez alól is vannak kivételek, amik tényleg megmaradnak a fejünkben, és könnyen dallamtapadásunk lehet tőle, de ezekből van kevesebb, talán kettő, max három ilyen szám van a filmben, a többi mind felejtős. Férfiasan beismerem, hogy nekem is volt két olyan dal, amit azóta is már sokadjára hallgatok, mert annyira beették magukat a fejembe, ezek pedig a "Hollywood Ending" és a "Give Them A Show". Ezek közül a Hollywood Ending ráadásul nagyon jól reflektál a cselekményre, mert amikor először halljuk a film elején, akkor csak egy jó kis pörgős dal, ami épp az aktuális sztori bonyodalmait festi fel nekünk. Gondoljuk még itt, de aztán amire a film végére érünk, akkor áll össze, hogy amiről ez a dal szól, az igazából már előrevetítette nekünk a film meglepően sötét befejezését. Mert a való életben nincsen hollywoodi befejezés, nincsen happy end, és ehhez a film nagyon is tartja magát.

És itt érdemes rátérni a film erősségeire is, mert ezek szervesen összekapcsolódnak. A musical vonal mellett ugyanis a film nem feledkezik meg a horror részéről sem. Gore tekintetében nem nagyon fogja vissza magát, rendesen folyik a vér, és azért minimálisan, de kapunk azért elegendő zombi hentelést, széttrancsírozott és levágott fejekkel, de még olyan kibelezést és zombik általi széttépést is láthatunk, amik szépen megidézik például a Holtak napjából Rhodes kapitány ikonikus végzetét. Ezekkel együtt a zombik a játékidő első felében tényleg úgy vannak kezelve, mint a Haláli hullák hajnalában, viszont a film közepén történik egy hangnem váltás, ami mindent megváltoztat. Addig ugyanis minden vérengzés és zombi támadás ellenére a történet laza és felhőtlen, mint egy tipikus tini-vígjáték, de aztán történik egy bizonyos jelenet, ami ezt az idillt teljesen felborítja, és innentől a cselekmény egy jóval sötétebb hangnemet vesz. Innentől már egyik szereplő sincs biztonságban, akikről azt gondoltuk, hogy simán túlélik a filmet, azok közül jó néhányan elhaláloznak, és némelyikük eléggé kegyetlen módon. Ez a stílusváltás pedig a film végére is rányomja a bélyegét, és itt nyer értelmet a "Hollywood Ending" című szám tartalma is. Itt tényleg nincs vidám befejezés, és akik a sztori végére életben is maradnak, azoknak az élete már visszafordíthatatlanul tönkremegy. Ez egy elég bátor és váratlan húzás volt a rendező részéről, és a film előnyére is vált. Így legalább kaptunk egy sokkal súlyosabb és szívbemarkolóbb cselekményszálat, ami így egy kicsit maradandóbb élménnyé tudja tenni az Anna and the Apocalypse-et.

A kiinduló koncepció érdekes volt, ám a papírvékony történet, a kidolgozatlan karakterek, és az ezerszer látott sablonok nem teszik lehetővé, hogy egy valóban maradandó és ikonikus filmnek tekintsük az Anna and the Apocalypse-et, amin az sem segít, hogy a betétdalok többsége sem fog sokaknak megmaradni. Viszont ezen hiányosságai ellenére is kedvelhetőek a szereplői és a kellemes, könnyed kálváriájukat is szórakoztató nézni, majd az ezután következő stílusváltás és merészebb hangnem sokat dob az összképen. Mindezzel együtt egy teljesen korrekt és szórakoztató filmről beszélhetünk, amit legalább egyszer megéri elővenni, főleg karácsony idején.

IMDb