- Szerző: Murdock
- Misztikus
- 2021.12.29. 17:00:00
- #wendigo#legenda#horror#erdő#adaptáció#Nick Antosca#Antlers#misztikus#szörnyeteg#természetfeletti
Előző
[Regény]
Emmi Itäranta: A tiltott álmok városa (2015)
Az Antlers mindenféle túlzás nélkül az utóbbi évek egyik legvártabb horrorfilmje volt számomra. Az első előzetes szinte azonnal meggyőzött, azzal a sötét, nyomasztó és másvilági hangulattal, amit a rövid képsorok sugalltak. Első látásra egyértelmű volt, hogy ez nem egy tipikus tucathorrornak ígérkezik, akár a történet, a szereplők, és a film eszköztárának tekintetében. Ehhez járult még hozzá az a tény, hogy bár akkor ezt még nem mondták ki nyíltan, de egy olyan mitológiai lényt vittek benne vászonra, amivel úgy igazán sose foglalkoztak a horrorfilmek világában, és ami történetesen a kedvenc mítoszaim közé tartozik. Épp ezért is örültem, hogy végre ezt a teremtményt is előveszik, mert annak legendáriuma bőven szolgáltatna lehetőséget egy igényes, jó horrorfilmre (erről még bővebben később). Az Antlers ezzel az ígérettel kecsegtetett, de sajnos a pandémia következtében ez is azon alkotások sorát gyarapította, amiknek premierjét többször is elhalasztották. Ám a hosszas várakozás után most már ezt a filmet is bemutatták végre, így most már magunk is megítélhetjük, hogy vajon megérte e ennyit várni rá.
Történetünk egy Oregoni kisvárosban játszódik, ahol Julia (Keri Russell), a helyi iskola egyik tanárnője felfigyel egyik diákja, a tizenkét éves Lucas (Jeremy T. Thomas) felettébb furcsa viselkedésére. A fiú feltűnően és aggasztóan zárkózott, ideges, és nagyon nyugtalanító dolgokat rajzol. Egy kis utánajárás után Julia megtudja, hogy Lucas apjának, aki egyedül neveli a fiút a kistestvérével együtt, a múltban többször is meggyült a baja a hatóságokkal különböző kábítószer ügyek miatt. Ráadásul magát a férfit sem látta jó ideje senki. Lucas csak annyit mond, hogy apja folyton otthon van és dolgozik, és az öccse is mindig vele van, aki már egy ideje magántanuló lett. Julia nem hagyja annyiban a dolgot, és segítséget kérne bátyjától, Paul-tól (Jesse Plemons), aki egyben a helyi sheriff is, de a férfi csak addig megy el, ameddig a hatásköre engedi. Julia így a maga kezébe veszi a dolgot, és egyre aggasztóbb dolgokra derülnek fények. A környező erdőből és a bányából megcsonkított, félig megevett holttestek kerülnek elő, és Lucas otthona körül sem stimmel minden. Egyre bizonyosabbá válik, hogy a fiú eltitkol valamit. Valami igazán borzalmasat, ami sokak életébe kerülhet.
A film Nick Antosca „The Quiet Boy” című novellája alapján készült, aki egyébként a forgatókönyv megírásában is kivette a részét, és executive produceri feladatokat is ellátott. Maga a produkció elég jó háttérnek örvend, hiszen a producerek között Guillermo del Toro és David S. Goyer neve is szerepel, valamint a rendezésért felelős Scott Cooper is olyan filmeket tudhat már maga mögött, mint A harag tüze, vagy a Fekete mise. A jó szakmai háttér adott volt, és még az alapanyagul szolgáló novella is egy remek történettel rendelkezik. És ennek bizonyos szinten meg is lett az eredménye, mert az ezekből fakadó erények mind tetten érhetők az Antlers esetében. Viszont a végső összkép mégsem annyira fényes, mint lehetne.
Kezdjük talán azzal, ami működik, és nagyban hozzá is járul a film élvezhetőségéhez. Nagy általánosságban is fontos tényező, de egy horror esetében különösen, hogy milyen környezetbe helyezzük a történetünket. Ezen a téren az Antlers egyből jól vizsgázik, mert Oregon komor, hegyvidéki tájai, sűrű erdőségeivel kiváló helyszínt biztosítanak, megtámogatva a nagyvilágtól elszigetelt kisváros toposzával. Ez mindig tökéletes díszletet tud biztosítani egy horror történetnek, főleg, ha jól is használják ki az adottságait. Ezek a helyszínek egy igazán fenséges, de egyben kicsit nyomasztó és félelmetes atmoszférát teremtenek, ahol tényleg azt érezzük, hogy ősi, emberiség előtti erők uralkodnak, amik olyan szervesen kapcsolódnak a természethez, amennyire az ember sosem fog. Kicsit úgy, mint ahogy a Kedvencek temetőjében éreztették ezt velünk. A környezet és az atmoszféra jelesre vizsgázik, és ez után jöhetnének is a szereplők, mert az Antlers egy nagyon is karakterközpontú film. Nagyon minimális szinten, de részben akár karakterdrámának is nevezhetnénk. Két igazi főszereplőnk van, az egyik Julia, a másik Lucas. A történet nagyon sokat foglalkozik mindkettőjükkel, de főleg inkább Julia az, aki jobban előtérbe kerül. Az ő háttere az, amit jobban megismerünk, és nekünk nézőknek is leginkább vele van lehetőségünk azonosulni, és vele együtt éljük át az eseményeket és eszmélünk rá sok mindenre. Lucas pedig inkább az, akit sajnálni tudunk. Ő az, aki benne él a borzalomban, és rajta keresztül első kézből, nyers formában tapasztaljuk meg ezt a borzalmat. A misztikum megmarad egy darabig, de annak kegyetlen kihatásait így is tapasztaljuk. A film első fele inkább az ő karakterük, érzelmi világuk és környezetük bemutatásával foglalkozik. A horror ezalatt csak baljóslatúan ott van tartva a háttérben, végig fokozva annak feszültségét, hogy az bármikor elszabadulhat. Ez a feszültségteremtés jól is működik, és tényleg képes fenntartani az érdeklődésünket és az aggodalmunkat is. És ez az elszabadulás meg is történik a film második felében, ahogy arra számíthatunk is. Ettől a ponttól viszont a cselekmény kicsit kezd ellaposodni. Nem is az lesz a probléma, hogy innentől már nagyjából tisztában vagyunk azzal, hogy mi is zajlik itt valójában, hanem, hogy az arányokat már valahogy nem tudja rendesen a helyén kezelni. A „fenevad” elszabadulása egyáltalán nem annyira kegyetlen és vérfagyasztó, mint ahogy számítottunk rá előzőleg. Érezzük a fenyegetést, és hogy van tétje a dolgoknak, de az az igazi katarzis élmény nem jön át. A feszült hangulat nem lép tovább az eddig felépített szintjén, hanem ugyanott stagnál tovább. A karakterdráma ebben a szakaszban is megmarad, de ebből is már csak a kötelező kifutási pontokat kapjuk meg, és valamennyire néhol el is tudja nyomni magát a horrort. Egyáltalán nem baj az, hogy ha egy horrorfilmnek van egy jó és hiteles drámai oldala, de azért nem szabad arról megfeledkezni, hogy a horrort is ezzel arányosan kéne szinten tartani. Az ezek után következő finálét pedig kicsit összecsapottnak és súlytalannak éreztem, mintha nagyon gyorsan le akarták volna tudni. Ez azért is baj, mert a fináléban egy nagyon komoly dilemma is előkerül, de így annak meghozatalát és feloldását nem éreztem kellően erőteljesnek.
Ami még a film javára írható, hogy egyáltalán nem finomkodik a véres jelenetekkel kapcsolatban, és nem fél beáldozni bármelyik szereplőjét. Egy idő után egyértelművé válik, hogy itt tényleg mindenki veszélyben van, bár a film második felére ennek is kicsit kiveszik a súlya, mert a két-három főbb szereplőn kívül a többiek nem nagyon vannak kidolgozva. De ha már elhalálozásokra kerül sor, akkor ott tényleg rendesen folyik a vér. És hasonlóan tudok nyilatkozni a maszkmesteri munkáról, mert az valóban szemet gyönyörködtető lett. Ritkán láthatjuk a szörnyeteget a maga teljes valójában, de akkor megbizonyosodhatunk arról, hogy a maszkmesterek tényleg beleadtak mindent, annyira valósághűen visszataszító a végeredmény. Ugyanez igaz az átváltozás jelenetekre, amik kicsit megidézik A dolog című filmet, vagy bármelyik jobb vérfarkasos film átváltozásait, csak ezeknél jóval visszafogottabb formában. És ha már eddig olyan sikeresen kerülgettem és körülírtam a lényeget, akkor ez az a pont, ahol már tényleg ki kell mondani, hogy milyen fenyegető entitásról van itt szó, még ha ez minimális spoilerrel is járhat. Az Antlers ugyanis az észak-amerikai indián hitvilág egyik legismertebb teremtményét, a wendigo alakját veszi elő. A wendigo egy olyan elátkozott lélek, ami valaha ember volt, de aztán a vérfarkashoz hasonlóan átváltozott egy sokkal kegyetlenebb és embertelenebb kannibál lénnyé, amit egyedül a folytonos szűnni nem akaró éhség hajt, és minden útjába kerülő állatot vagy embert felfal. Leginkább egy hatalmas és betegesen vékony, emberre alig hasonlító szörnyetegként ábrázolják, sokszor szarvas agancsokkal. A wendigo mítosza egy igazán hálás téma, ezért is tartom különösnek, hogy az évtizedek során nem nagyon foglalkoztak vele a horrorfilmek világában. Rengeteg pszichológiai, lélektani, és társadalmi allegóriának adhat táptalajt, nem beszélve a kulturális feszültségek ábrázolásáról. Emellett maga a wendigo alakja is egy önmagában ikonikus és félelmetes rémalak, amire bőven lehetne építkezni. A film kezdetben jól is bánik ezekkel a mitikus elemekkel, jól helyezi bele a hétköznapibb környezetbe és cselekménybe. Ám a film második felére ez az elem is ellaposodik, és a wendigo is egy közönséges szörnyeteggé vedlik vissza. Itt már egyáltalán nincs semmi olyan elem, ami egy kicsit is kiemelné az átlagosabb szörnyes horrorok közül, és elmondhatjuk azt is, hogy bármennyire is hálás az alapanyag, a mitológiában lévő lehetőségeket egyáltalán nem sikerült kellően kihasználni.
Minden hiányossága ellenére az Antlers egy igenis jó horrorfilm, egyszerűen csak éppen hogy egy szalmaszállal jobb a teljesen átlagos szörnyes horroroknál. És ez azért is bosszantó, mert benne volt a lehetősége egy sokkal jobb és emlékezetesebb horrorfilmnek, ami végül sajnos elmaradt. A film így is tud nyújtani egy kellemes és borzongató horror élményt, de sokaknál lehet, hogy ez meg fog maradni az egyszernézős kategóriában.
Pro | Kontra | 68% |
A környezet és a hangulat | …amit végül nem használnak ki úgy, ahogy kellene | |
A szereplők | A film második fele ellaposodik, tompul a horror | |
A film első felében felépített feszültség | Az elsietett befejezés | |
A vérengzések és a maszkmesteri munka | ||
A wendigo mítoszának beemelése… |