Következik eN.Dé. újabb vendégírása, ezúton is köszönjük!
Folytatva Argento Anya-trilógiájának boncolgatását, elérkeztünk a sorozat második darabjához, az 1980-ban leforgatott Inferno című filmhez. Ennek a műnek a főszereplője Mater Tenebrarum, vagyis a Sötétség Anyja.
A történet szerint Rose Elliott, egy fiatal bölcsészlány megvásárol egy régi naplót a helyi antikváriumban, ami egy régi híres építész, E. Varelli tulajdona volt. A naplóból kiderül, hogy Varelli találkozott a Három Anyával, és mindegyiküknek épített egy-egy gyönyörű házat. Egyet Rómában, egyet New Yorkban és egyet a németországi Freiburgban. Varelli azonban csak később jött rá, kikkel is áll szemben. Itt kezdődik el a mi filmünk is.
A három boszorkány közül Mater Tenebrarum a legfiatalabb és a legkegyetlenebb, aki New Yorkban borítja kétségbe és sötétségbe az embereket. Mivel Rose figyelmét túlságosan felkeltette a naplóban olvasott történet, így nyomozásba kezd. Kutatása során azonban egyre furcsább és furcsább események történnek körülötte, így megkéri bátyját, Markot, hogy segítsen neki. Mivel mi egy Argento filmet nézünk, így tudjuk, hogy férfiaknak ebben nem sok szerep jut, így nem is meglepő, hogy Rose levelét nem Mark, hanem annak barátnője olvassa el, aki egyből oknyomozásba kezd, hogy felderítse a rejtélyt. Azonban kíváncsisága végzetes kimenetelhez vezet, és Marknak kell felderítenie, amit a két nő elkezdett.
Sajnos az Inferno csúfosan bukott a mozipénztáraknál, nem nyerte el a közönség tetszését. Talán az lehetett ennek az egyik oka, hogy Argentónak sikerült a speciális effektek kivitelezésére megnyernie barátját, a híres olasz rendezőt, Mario Bavát, illetve fia, Lamberto Bava segédrendezőként dolgozott a filmen. (A két férfiú munkásságáról a jövőben fogok még írni.) Mindkét rendező nagyon nagy névnek számít az olasz horror világában, viszont teljesen más vonalat képviselnek, mint Argento. Szerintem ez az egyik dolog, ami érezhető a filmen.
A gyengeség érzésének másik oka a Suspiria hatalmas sikere. Ha valaki megrendez egy kultfilmet, akkor azt várják el tőle, hogy a következő alkotása még nagyobb durranás legyen. Amennyiben pedig ez nem sikerül, akkor egy jó alkotást is közepesként él meg a közönség. Szerintem itt is ez történt. Túl kevés idő telt el a két film között, így akarva-akaratlanul mindenki az előző rész döbbenetét várta el a rendezőtől.
A harmadik nagy és végzetes eltérés a Suspiriától, ami szerintem a legnagyobb hiba volt, az a zene megválasztása. Ugyanis itt nem sikerült az együttműködés a Goblin zenekarral, ami nagyon nagy hiányérzetet kelt a nézőben, hiszen a Goblin zenéje volt az az előző filmben, amely képes volt a bőrünk alá mászni és folyamatosan fenntartani a feszültséget, még a gyengébbre sikeredett részeknél is. Az Inferno nagyon megszenvedte ennek a zenének a hiányát és ezért lett néhány jelenet kissé vontatott és unalmas.
Úgy gondolom, habár kétségtelenül ez a gyengébb film, mint a Sóhajok, mellette szól, hogy ebből tudjuk meg a legtöbbet a boszorkányok hátteréről. A történetben tényleg vannak folytonossági hiányok, de magáról a mítoszról nagyon sok derül ki a néző számára, ami igazán érdekessé teszi a filmet. A képi világra most sem lehet panasz, az egyensúly itt már sokkal inkább érezhető a való és a mesevilág ábrázolása és összemosása között. Gore-ból sincsen hiány, itt már megjelenik az olasz horrorokra nagyon jellemző szemkiszedős/szemkinyomásos módszer, ami igencsak látványos és vérfagyasztó. Emellett pedig kiemelném a macskás jelenetet, ami igazán különlegesre és félelmetesre sikeredett. Fontos megjegyezni, hogy míg a Suspiriában a kutya volt a fő állat, itt már megjelennek a macskák, mint a boszorkányok legfőbb szövetségesei, akik részt vesznek a boszorkányok gonosz tervének végrehajtásában, sőt sokszor ők mozgatják a szereplőket, és ezáltal alakítják az eseményeket.
Összefoglalva azt mondhatom, hogy minden hiányossága ellenére jó szívvel tudom ajánlani az Inferno című filmet, legfőképpen azoknak, akiket érdekelnek a boszorkányok, a mítoszok és az okkultizmus világa, valamint azoknak, akik jobban meg akarják érteni a Suspiriában látottak hátterét.
Pontszámom: 7/10****