- Szerző: Lewis
- Kiemelt
- 2017.10.17. 08:00:33
- #Javier Bardem#ház#Darren Aronofsky#Mother#Michelle Pfeiffer#pszicho#thriller#Ed Harris#művészet#Anyám#Jennifer Lawrence
Előző
[Sorozatok]
The Exorcist: Chapter Two - 2x03
anyám!
Eredeti cím: mother!
Színes, feliratos amerikai film
írta: Darren Aronofsky
zene: Jóhann Jóhannsson
executive producerek:Mark Heyman, Jeff. G. Waxman
producerek: Darren Aronofsky, Scott Franklin, Ari Handel
Rendezte: Darren Aronofsky
Szereplők:
anya - Jennifer Lawrence
Ő - Javier Bardem
férfi - Ed Harris
nő - Michelle Pfeiffer
Az idősödő költő (Javier Bardem) és fiatal felesége (Jennifer Lawrence) egy nagy viktoriánus házban élnek vidéken. Egy nap egy idegen és felesége (Ed Harris és Michelle Pfeiffer) beköltöznek a házba, megzavarva a pár nyugodt életét...
Darren Aronofsky (Fekete hattyú, Requiem egy álomért) legújabb pszichothrillere szerelemről, hűségről és áldozatról.
Gyártó: Paramount, 2017
Hossza: 121 perc
Korhatár: 16
Országos bemutató: 2017. október 19.
Bemutatja a UIP-Duna Film
(A szövegben a kis- és nagybetűk használata az alkotók szándéka szerint történik – a ford.)
mianyánk
mianyánk, ki vagy a talpunk alatt
szenteltessék meg a te neved,
jöjjenek el a te évszakaid, legyen meg a te akaratod
bennünk és körülöttünk is.
Köszönet mindennapi kenyerünkért, vízünkért és levegőnkért,
nemkülönben életünkért és a sok gyönyörűségért;
ne vígy minket önző kísértésbe és pusztításba
ami a mértéktelenül zabálók sajátja,
de szabadíts meg bőséges, de nem végtelen
adományaid esztelen fogyasztásától.
Mert tiéd az egyetlen életadó bolygó,
a hatalom és a dicsőség, mindörökké
ámen
rebecca solnit átirata
paradicsom
létezhet-e baljóslatúbb hang, mint amikor váratlanul kopogtatnak az ajtón?
Anya (Jennifer Lawrence) és Ő (Javier Bardem) látszólag idilli életet élnek a világtól elzárt kis Paradicsomukban. Ez az idill azonban szertefoszlik, amikor egy férfi (Ed Harris) és egy nő (Michelle Pfeiffer) váratlanul betoppan hozzájuk. Ajtót nyitnak, és már semmi nem lesz olyan, mit annak előtte, s amint egyre-másra érkeznek az újabb vendégek, anya kénytelen mindent felülvizsgálni, amit addig szerelemről, rajongásról és áldozatról gondolt.** **
az élet maga az őrület
„az anyám! úgy kezdődik, mint egy családról szóló kamaradarab. Egy nő áll a középpontban, akitől azt várják el, hogy adjon és adjon és adjon és adjon, amíg már nem marad semmi, amit adhatna. A kamaradarab keretei végül nem bírják a belül fortyogó feszültséget. Új műfaj területére lépünk…”
Darren Aronofsky forgatókönyvíró-rendező
Az emberi kapcsolatokról szóló thriller története akkor kezdődött, amikor Darren Aronofsky forgatókönyvíró-rendező öt lázas napot töltött munkával a számítógép előtt ülve egy üres házban. Az Oscar®-jelölt alkotó tisztában van azzal, hogy sokan szegezhetik neki a kérdést: miért ilyen sötét ez a látomás? S a válasz? Tessék csak körülnézni a világban:
„Az élet maga az őrület. Az emberiség lélekszáma a nyolcmilliárdhoz közelít, és szinte felfoghatatlan problémákkal vagyunk kénytelenek szembenézni. Ökoszisztémák omlanak össze, és soha nem látott gyorsasággal tűnnek el fajok a Föld színéről. A menekültválságok kormányokat roppantanak össze. A láthatóan skizofréniás Amerika segít tető alá hozni egy korszakalkotó klímaegyezményt, aztán három hónappal később visszavonja. Ősi törzsi viták és vakhitek robbantanak ki véres háborúkat. A valaha ismert legnagyobb jéghegy leszakad az Antarktiszról és tovaúszik a tengeren. Néha olyan történeteket hallunk, hogy nem tudjuk, sírjunk-e vagy nevessünk: Dél-Afrikában két partra sodródott bébidelfin azért pusztult el, mert a turisták eszelősen szelfiztek velük ahelyett, hogy visszaengedték volna őket a tengerbe. A politika olyanná válik, mint a sport. Emberek halnak éhen, míg mások jó dolgukban azt sem tudják, hogy milyen húst zabáljanak. Lassan elpusztítjuk a bolygót, de nem veszünk erről tudomást és nem érdekel bennünket, mit hoz a jövő.”
Próbáld megtekinteni ezt a videót a következő helyen: www.youtube.com, vagy engedélyezd a JavaSriptet, ha az le van tiltva a böngésződben.
Próbáld megtekinteni ezt a videót a következő helyen: www.youtube.com, vagy engedélyezd a JavaSriptet, ha az le van tiltva a böngésződben.
„Ebben a kétségbeesett tudatállapotban egyik reggel felébredtem, és majdnem készen ott láttam magam előtt a filmet” – folytatja a rendező.
Előző hat filmje éveken át érlelődött, de ez a mostani öt nap alatt összeállt. „Egy évvel később már forogtak a kamerák.”
Aronofsky nem tagadja, hogy új filmjét nehéz bármelyik műfajba besorolni, és ennek az az oka, hogy ő maga sem tudja pontosan megmondani, honnan jött mindaz, amit filmjében láthatunk. „Néhány gondolat onnan jött, amit egyfolytában látunk a címlapokon, mások az okostelefon folyamatosan zümmögő hírszolgálatától származnak, megint mások akkor születtek, amikor áramszünet volt Manhattanben a Sandy hurrikán alatt, de a szívem is sugallt pár dolgot, meg az ösztöneim is. Ugyanazt a receptet soha többé nem tudom újra összeállítani, de annyit tudok, hogy a mixtúrát egyszerre kell felhajtani, egyetlen stampedliben.”*** ***
rém hangos petárda
Miután az Oscar®-díjas és háromszoros Oscar®-jelölt Jennifer Lawrence elolvasta a forgatókönyvet, ahogy ő fogalmaz, „zsigerből igent mondott”. Aronofsky tudta, ezzel sínen van a produkció. „Ha megvan Jennifer, már készülhet is a film.”
A színésznő számára az új projekt nem csupán azt jelentette, hogy újabb, „betolakodók dúlják fel békés családi otthonunkat” típusú thriller kerül a repertoárjába.
„Egy színész számára az a legnagyobb ajándék, ha olyan filmben szerepelhet, amiről beszélnek az emberek, mert eredeti az ötlet – mondja Lawrence. – Hátborzongató dogokat veszünk fel, de a háttérben nagyszabású allegória rajzolódik ki. Ez a dolog lényege. Ennek a filmnek millió különféle aspektusa van, ami megragadja a nézőket, megijednek tőle vagy kíváncsivá teszi őket.” A színésznő anyát játssza, a Javier Bardem által alakított titokzatos költő odaadó feleségét és múzsáját. „Szerelembe esni ijesztő dolog. Teljesen kitárulkozni? Egyenesen borzasztó! A bezárkózás viszont szintén rémisztő.”
„Megközelíthetjük úgy a dolgokat, hogy minden langyos marad – folytatja a színésznő. – A másik módszer, ha nagy durranást akarunk. Ez a film pedig egy borzasztó hangos petárda. Lázadás a maga nemében. Előre szólok! Van egy jelenet a filmben, amikor lesz néző, aki azt mondja: Darren, most túl messzire mentél, és kirohan a moziból. Velem is megesett, hogy falhoz vágtam a forgatókönyvet a New York-i hotelszobámban, és arra gondoltam, hogy ez az ember megőrült. De ezt kellett tennie. Igaza volt: nem riadt vissza attól, hogy a végsőkig feszítse a húrt.”
Ami a rém hangos petárdát illeti, a közönség készüljön fel rá, hogy nyugtalanító metaforikus utazásra indul, ami végül alaposan sokkolja. Lawrence így foglalja össze a komor lényeget: „Egy alkotónak mindig szüksége van múzsára. S amíg csak tágul a világegyetemen, a férfiak a nőket fogják erre használni.”
az örökös szabályszegő
Miután a másik főszereplő, Javier Bardem csatlakozott Jennifer Lawrence-hez, beindult a projekt.
Aronofsky olyat tett, amit addig még sosem: a két színésszel három hónapra elvonult gyakorolni egy elhagyatott brooklyni raktárépületbe. Ari Handel és Scott Franklin producerek is hamarosan megérkeztek, hogy tovább csiszolják a forgatókönyvet. Az utolsó két hétben pedig már négy fontos szereplő, a háromszoros Oscar®-jelölt Michelle Pfeiffer (A szeretet földje, Azok a csodálatos Baker fiúk, Veszedelmes viszonyok), a négyszeres Oscar®-jelölt Ed Harris (Az órák, Pollock, Truman Show, Apollo 13), illetve Domhnall Gleeson és öccse, Brian Gleeson is velük dolgozott.
Aronovsky ragasztószalaggal kijelölte a padlón a filmbeli ház méretarányos alaprajzát, majd régi munkatársával, Mathhew Libatique operatőrrel leforgatta a produkció próbaváltozatát. (Libatique hat Aronovsky-filmben dolgozott, köztük a Fekete hattyúban, amelyért Oscar®-ra jelölték.) Nem voltak falak, csak az őket jelölő ragasztószalagok a padlón. „Az összes jelenet minden egyes beállítását fölvettük – meséli a rendező. – A vágó, Endy Weisblum összerakta az egészet. Lett egy 90 perces változatunk, frizura és smink nélkül. Minderre azért volt szükség, hogy érezzük a kameramozgást és megfigyelhessük a karakterek fejlődését, mielőtt belevágunk az éles forgatásba.”
Ez azért volt fontos, mert Aronovsky kizárólag anya nézőpontjából akarta mutatni a történéseket, ami korlátozta Libatique lehetőségeit. Az operatőr a kezében tartott kamerával keringett a házban, hosszú snitteket készített, lépcsőn fel, lépcsőn le és körben a szűk folyosókon. „Miközben valamilyen irányban haladt, jobbra és balra tudott pásztázni, hogy fölvegye, mi történik a ház közepén, ahol a cselekmény jelentős része történik” – magyarázza Franklin producer.
És nem ez volt az egyetlen kihívás. „Csak néhány totál kapott helyet a filmben, amikor anya egyedül van, a többi felvétel vagy a válla fölött készült, vagy az arcát mutatja, vagy azt, amit lát – magyarázza Aronofsky. – Ez nagyon kevés vágható felvétel. A film kétórás, és ebből 66 perc a Lawrence arcáról készített közeli. De a néző nem veszi észre. Ha Jen bármikor kizökkent volna a szerepéből, borul az egész film. Folyamatosan tökéletesnek kellett lennie. Ha ez szokványos stúdiófilm lett volna, és nem lenne olyan jó a viszonyom a Paramounttal, a producerek biztosan a hajukat tépték volna, annyira nem tipikusak ezek a megoldások.”
„Darren nagyon magasra tette magának a lécet, így nekünk is – veszi át a szót Pfeiffer. – Rémületesen hosszú snitteket vettünk fel, miközben mászkáltunk a házban egyik emeletről a másikra, egyik szobából a másikba. Az ember hol benne volt a képben, hol nem, kábeleken botorkáltunk át vagy elbújtunk a kamera mögé. Jól kellett tudni a szöveget, mert ha elrontjuk, kezdhettük volna elölről. De mindenki nagyon lelkes volt, mert élveztük, hogy olyan filmet csinálunk, amilyet még soha.”
A próbaidőszak alatt Aronofsky ideges volt – Lawrence ugyanis nagyon nyugodtnak tűnt, pedig sosem játszott még ilyen szerepet, és a rendező nem volt biztos abban, hogy úgy tudja majd eljátszani anyát, ahogyan ő elképzelte. Ám amikor elkezdődött a forgatás Montrealban, Aronofsky rájött, hogy ez a színésznő munkamódszere – mindvégig anyát kereste. „A próbák alatt nem láttam magam előtt azt a karaktert, amelyet Jennek el kellett játszania, egészen addig, amíg az első forgatási napon meg nem jelent kosztümben, kész hajjal és mezítláb – magyarázza Aronofsky. – Az egész film alatt mezítláb van. anya a szemem láttára öltött alakot. Hihetetlen tehetség szorult ebbe a lányba!”
a ragasztószalagoktól a falakig
Mivel a ház maga is a film egyik szereplője volt, fel kellett kutatni a tökéletes épületet. Északkeleten nem találtak megfelelő kész objektumot, ezért Aronofsky felkérte Philip Messina látványtervezőt – aki együtt dolgozott Lawrence-szel az Éhezők viadalában – hogy építsen egy új házat. „Az egész film ebben az egyetlen házban játszódik, de a megépítése akkora munka volt, mintha hármat húztunk volna fel – magyarázza Franklin. – A film elején úgy tűnt, hogy 85 százalékban készen van, de folyamatosan változott és átalakult. Több szakaszban pusztítottuk el. Ráadásul mivel a cselekmény végig a falak között játszódik, klausztrofóbiás élmény keletkezett volna, ezért ki kellett találnunk, az épület hogyan képes folyton meglepetéseket okozni.”
Aronofsky és Messina belevetették magukat a tervezésbe. Inspirációs forrásuk a klasszikus amerikai családi ház volt, amelyet körbeérő tornác jellemez. „Nagyon megtetszettek ezek a viktoriánus házak, amelyek nyolcszögletűek, vagyis nyolc oldaluk van – magyarázza Aronofsky. – A nyolcas szám ráadásul tökéletesen passzol az allegóriánkhoz.” A rendezőnek az is tetszett, hogy a nyolcszögletű formának köszönhetően a néző egyidejűleg láthatja, mi történik több szobában.
„Végül elmentünk Montrealba és felépítettük a házat – kétszer. Először fölépítettük a földszintet egy gyönyörű réten. Így leforgathattuk az összes nappali jelenetet a megfelelő sorrendben. Aztán megépítettük az egész háromszintes házat egy montreali stúdióban, és leforgattuk az összes éjszakai jelenetet – magyarázza Aronofsky. – Amint a cselekmény halad előre, egyre sötétebb lesz, és mi egyetlen lendülettel fel tudtuk venni ezt a folyamatot.”
A színészek számára megdöbbentő élmény volt, hogy az elképzelt díszletből beköltöztek egy olyan házba, ahol minden tapinthatóan valódi. „Egy raktárban kezdtem ismerkedni a házzal, ahol éppen hogy csak fel voltak skiccelve a falak, és próbáltam megtalálni magamban anyát – magyarázza Lawrence. – Aztán átköltöztünk Montrealba, és megtörtént, amire vártam.”*
*
A színésznő korábban elképzelte, anya hogyan lépdel lefelé a lépcsőn, a korlátba kapaszkodva, amire úgy tekintett, mintha önálló életet élne, „mert minden idegszálával a házhoz kötődött”.
„Majdnem mindig mezítláb voltam, hogy állandó kapcsolatban lehessek a házzal – magyarázza a színésznő, a valódi házzal létrejött interakció miként segített előhívni anyát. – Tudtam, hogy a karakterem mindig ösztönösen fog reagálni a ház rezdüléseire. Már a raktárban kommunikálni tudtam a házzal pusztán a képzeletemre hagyatkozva. Ez rendkívül sokat segített, amikor elkezdtük az éles forgatást.”
a szereplők és a karakterek
„minden időnket itt töltjük. paradicsomot építünk”
anya
„Amikor a közönség először találkozik a karakteremmel, láthatja, mennyi szeretetet és szenvedélyt fektet ebbe a házba – magyarázza Lawrence. – A férje régi házát építi újjá, ami még azelőtt égett le, hogy megismerte volna őt. A legjobb tudása szerint dolgozik, mert szereti Őt és tökéletes környezetet akar teremteni számára. Szívét-lelkét beleadja… A férfi az a csodálatos művész, akinek állandó imádatra van szüksége, és a felesége ezt meg is akarja adni neki. Egyszerűen odavan érte. Egy ponton túl a férfi hozzászokik ehhez az állandó imádathoz, és új stimulációra van szüksége. Minden kapcsolatban rettenetes pillanat, amikor az egyik fél rájön, hogy ő már nem elég. A nő mindent megad ennek a művésznek, de még ennyi stimuláció is kevés.”
„Amikor Ed Harris (a férfi) bekopogtat hozzánk, ő az első karakter a filmben rajtunk kívül. Teljesen idegen az illető, ami felvillanyozza Javier karakterét, de egy kicsit ijesztő anya számára. Félelmetes, hogy a két férfi milyen könnyedén összebarátkozik, és ez a rossz érzés csak fokozódik a cselekmény során.”
„csak azt szeretném, hogy élet költözzön ebbe a házba”
Ő
Javier Bardem karaktere enyhén szólva megfoghatatlan. Házuk középpontja az ő dolgozószobája, a szentély, ahol dolgozik és ahol legértékesebb tulajdonát tartja, egy titokzatos tárgyat, amely még akkorról származik, mielőtt anyával találkozott volna. A rejtély egyre nagyobb lesz, amint a cselekmény előre halad.
„Javier karakteréből csak úgy árad a sötétség – mondja Franklin. – A karaktere kifinomult módon fejlődik a cselekmény során, és észrevehetjük, hogy a lassan felszínre törő személyiségjegyek mindig is megvoltak benne, csak elrejtette őket.”
„Javier olyan, mint egy nagy plüssmackó, roppant kedves ember – mondja Michelle Pfeiffer, aki Ed Harris karakterének feleségét játssza. – És közben istenien játssza ezeket a nagyon gonosz, elvetemült figurákat.”
„szerelem első látásra.”
„esetemben úgyszintén.”
a férfi és a nő
Bardem és Lawrence karaktere között akkor kezd nőni a feszültség, amikor Ed Harris karaktere, a férfi megérkezik a házba.
„Ő az a szabad elektron, amely beleszáll a sejtmagjukba – mondja Aronofsky. – Kezd minden egyre különösebbé válni.”
Harris szerint a karaktere nagyon mély érzelmeket táplál a felesége (Pfeiffer) iránt. „Házaspárként egy csomó olyan dolgot képviselünk, ami a másik pár kapcsolatából hiányzik – mondja Pfeiffer. – Az én karakterem bizonyos mértékben tükre Jen karakterének. Mintha azért jelennék meg, hogy elültessem a kétely magvait Jen lelkében.”
Aronofsky elárulja, azért választotta Pfeiffert, mert eszébe jutott egy emlék, ami a filmiskolai idők rendezői kurzusáról származik. „Azt mondta a tanár Michelle-ről, hogy ritka dolog, amikor a szépség és a tehetség egyetlen emberben összpontosul. Eltelt azóta 25 év, de semmi nem változott. Michelle ma is gyönyörű, de ennél fontosabb, hogy a tehetsége csak gazdagodott.” A színésznő feladata az volt, hogy egyszerre legyen csábító és agresszív. A rendező szerint Pfeiffer könnyedén hozta ezt a figurát.
A férfi és a nő megérkezése azonban csak a kezdet.
„Van két fiunk, akiket a Gleeson testvérek játszanak – mondja Harris. – A karakterem haldoklik. Már elrendeztük az örökléssel kapcsolatos dolgokat, de egyiküknek ez nem tetszik.”
A fiúk – akiket valódi testvérek, Domhnall és Brian Gleeson játszanak – tehát megérkeznek, és a kavarodás még nagyobb lesz.
Innentől kezdve elszabadul a pokol.
Egyre több ember érkezik, és anya győzködi Őt, hogy küldje el őket.
De Ő számára elérkezett a várva várt pillanat: megjött végre a stimuláció, amire annyira szüksége volt.
zene nélkül
Fontos kérdés volt, hogy milyen legyen a film zenéje. Aronofsky napjaink ünnepelt filmzene-szerzőjét, Jóhann Jóhanssont kérte fel (Érkezés, Sicario – A bérgyilkos, A mindenség elmélete). Ám ahogy elkezdtek különféle lehetőségekkel kísérletezni, rájöttek, hogy a legmerészebb megoldáshoz kell folyamodni. Aronofsky megint felrúgott egy konvenciót.
„Elég meredek ötletnek tűnt, hogy egyáltalán ne legyen zene – mondja a rendező. – Nem azért, mintha nem születtek volna zseniális kompozíciók. A világ egyik legjobb zeneszerzőjével dolgoztam. A zenével az volt a baj, hogy a sztorit elvitte volna bizonyos irányba.” Tehát miután hónapokig kísérleteztek különféle megoldásokkal, Jóhansson és Aronofsky úgy döntöttek, hogy az lesz a legjobb zene a film számára, ha egyáltalán nem lesz.
Jóhansson szerint az anyám! olyan film, ahol nem szabad megelégedni félmegoldásokkal, és miután Darrennel sok mindennel próbálkoztunk, úgy döntöttünk, hogy ki kell dobni az egészet. A húzás a kreatív folyamat egyik legfontosabb mozzanata, és ebben az esetben tudtuk, hogy a módszert el kell vinnünk a végletekig.”
„A film lényege, hogy nem adunk támpontokat a közönségnek – veszi át a szót Aronofsky. – A nézők figyelik Jent, hogy tudják, miről van szó, de Jen karaktere sem igazán tudja, hogyan viszonyuljon bizonyos dolgokhoz. Folyamatosan ingadozik különféle érzések, gondolatok között. Azt akartuk, hogy a közönség is ebbe a bizonytalan állapotba kerüljön, ne dőljön hátra nyugodtan, mert előzékenyen sugalljuk neki, mit érezzen.”
epilógus
A készülő filmet egy évig rejtély övezte, aztán Aronofsky hozzálátott, hogy felkeltse rajongói étvágyát. Anyák napján megjelent egy brutális plakát Jennifer Lawrence-szel, amelyet James Jean festőművész készített
Ezt követte egy másik plakát Bardemmel. A rajongók vizsgálgatni kezdték a gyönyörű, ám felkavaró plakátokat, megvitatva a legapróbb részleteket is, amelyek esetleg útbaigazítást adhatnak a filmmel kapcsolatban.
Aronofsky itt nem állt meg, Twitter-fiókjába invitálta mindazokat, akiknek bármilyen ötletük támadt az anyám!-mal kapcsolatban. Nagy örömét lelte abban, hogy lassan húzza el a függönyt alkotása előtt.
„Műfaji filmekben nem vagyok valami jó – vallja be a rendező. – A Pi (első nagyjátékfilmje – a ford.) sci-fi szeretett volna lenni, de ez a szándék nemigen jött át. A Noé sem volt az a kimondottan klasszikus bibliai mozi. Senki nem tudta eldönteni, hogy a Fekete hattyú balett-film-e, vagy horror. Hát ez a mostani munkám? Vannak benne ijesztően rémes dolgok, egy kicsit thriller, egy kicsit romantikus darab, meg akadnak mindenféle szürreális elemek is. De mindig azok a legjobb a filmek, amelyekről a nézők sokat vitatkoznak. És ennek az az oka, hogy sikerült a határokat feszegetni, valamit másképp csinálni. Emlékszem, fiatal filmes koromban beültem egy kávézóba Los Angelesben a NuArt mozi mellett, ahol a Pit vetítették, és bejött egy ürge a 18 éves lányával meg néhány barátjával. Ültek és arról vitatkoztak, miről szólt a film. Ez nagy pillanat volt számomra: kihallgattam egy beszélgetést arról a moziról, amibe rengeteg energiát fektettem.”
„Számomra az a legrosszabb, ha jót szórakoztál egy filmen, aztán pár órával később azt kérdezed: mit is láttam ma este? Rendezőként olyasmit akarok adni az embereknek, amin el tudnak gondolkodni. Szerintem a mostani filmemről rengeteget és hevesen fognak vitatkozni, és ez benne a poén.”
Aronofskynak már megvan a válasza arra a kérdésre, amit sokan fel fognak tenni: miért olyan komor ez a film?
„Hubert Selby Jr., a Rekviem egy álomért írója arra tanított, hogy ha lelkünk legsötétebb mélyére nézünk, ott találjuk meg a világosságot.”
Szöveg és videók: UIP-Duna Film