Apostol. Tanítvány. A keresztény hagyományban azokat a férfiakat nevezik így, akiket Jézus fogadott tanítványául és küldetéssel látta el őket. Maga a szó görög eredetű és küldöttet jelent. Ebben a filmben is egy valódi apostol történetét ismerhetjük meg, aki bár valaha közel állt a kereszténységhez és annak mindenható istenéhez is, mégis másban találja meg saját küldetését és létezésének valódi célját és értelmét…

1905-ben Thomas Richardson – az egykori keresztény misszionárius – testvére, Jennifer után egy walesi kis szigetre utazik. A nőt egy titokzatos, pogány szekta rabolta el és váltságdíjat követelnek érte, amiről apját levélben értesítették. Thomas (Dan Stevens – The Guest /2014/, Légió /2017- /) megtört és életunt férfi, aki morfinistaként éli mindennapjait és a történések előtti életéről csak kevés dolgot tudunk meg. Családja és a világ is halottnak hiszi, ez azonban jó szolgálatot tesz egyszemélyes mentőakciójában. Így kerül a szigetre és a hívek közé beépülve próbálja kiszabadítani testvérét. A férfi számára hamar világossá válik, hogy a gyülekezet nem annyira békés, mint az a kezdetekben tűnt, a hitetlenséget, a szekta iránti hűtlenséget is keményen büntetik, a hívek pedig egyfajta véráldozatot is kötelesek bemutatni éjszakánként. A kultusz által imádott Istennő pedig jelenések formájában fel is fedi magát a hitetlen betolakodó előtt, Thomas-nak pedig rá kell ébrednie, hogy érkezésének célja nemcsak testvérének megmentése volt, hanem egy kivételes feladatot is végre kell majd hajtania…

A színészek nagyon hitelesen alakítanak, a főszereplőn kívül kettőjüket mindenképp ki szeretném emelni. Egyrészt a Quinn-t alakító Mark Lewis Jones-t, aki zseniálisan hozza a vallási vezető segítőjét. Irigység, gyarlóság, harag, bosszú. Ez mind jellemző karakterére, akit sem megérteni sem elfogadni nem tudunk majd a film során. A másik művész – számomra egyértelműen ő film legjobbja – az istennőt alakító, walesi Sharon Morgan, akinek jelenléte még akkor is érezhető mikor nem is láthatjuk alkalmanként felsejlő, baljós alakját. A rendezés is meggyőző, Gareth Evans a Rajtaütés-filmek direktora meglépte azt, ami esetében mindenképp szükségszerű volt. Hagyott időt a karakterek és a történet kibontakozására, nem veszett el a féktelen brutalitásban és egy olyan témához nyúlt hozzá és dolgozott fel igazán érzékletesen, ami sokak figyelmét joggal követelheti magának.

Amikor először találkoztam a filmmel rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Tetszett az enyhén lovecraft-i felütés, a sziget, mint helyszín és a titokzatos kultusz. A film megtekintése után azt kell, hogy mondjam nem okozott csalódást, aki viszont egy lovecraft-i horror filmre számít csalódni fog, a mozi sokkal inkább a kelta mitológiából merít – abból viszont zseniálisan. Az Istennő alakja és megjelenítése leginkább a kelta banshee-re emlékeztet, itt azonban nem az a szellemasszony, aki előre jelzi családtagjaink halálát. Ebben az esetben sokkal inkább egy természeti szellem, olyan entitás, ami a boszorkányság és az északi népek hitvilágában többször is feltűnik. A film nyilvánvaló értelmezésében a Föld Anya megtestesítője. A föld, amit kapunk arra ösztönöz minket, hogy éljünk annak kincseivel. Műveljük, gondozzuk, és ha kell áldozatot is hozzunk érte. A tökéletes egyensúly fenntartásához azonban nem lehetünk mohók és kizsákmányolóak. A rendszer ősidők óta működik és az ember távoztával is működni fog. Az egyensúly mindig helyreáll. Az ember azonban képes ebbe a körforgásba beavatkozni. Tenni az ellen, hogy valami véget érjen és új erővel támadjon fel hamvaiból. Az ember ragaszkodik és harcol. Mindenki és minden ellen. Még akkor is, ha a sajátjának vélt tulajdon valójában sosem volt az övé és soha nem is lesz. Vendég csupán. Kellemtelen vendég, aki addig, amíg nem képes látni a természet nagyobb összefüggéseit nem is lehet más. A filmben Quinn monológjában ez sajnos el is hangzik, elhangzik az, hogy hogyan tekintünk arra, amiről azt hisszük, hogy hozzánk tartozik, uralni és irányítani tudjuk. Ez pedig koránt sincs így. A mozi legkényelmetlenebb kérdése számomra az: ha ezt tudjuk tenni egy Istennővel, mire lehetünk képesek egymással? A választ megkapjuk, de nem fog tetszeni, amit hallunk…

„Fájdalmas, önkínzó, komor lelkiállapotoktól csupán a természet szemlélete és a külvilág iránti őszinte érdeklődés útján menekedhet és szabadulhat meg az ember. A természettel való legáltalánosabb ismeretség, bármely oldalról eredjen is, a tevékeny beavatkozás, legyen az akár a kertészé, akár a földművelőé, a vadászé vagy a bányászé, elvon bennünket önmagunktól; a szellemi erők valóságos, igaz jelenségekre irányulása fokról fokra a legnagyobb kielégülést, megvilágosodást és okulást nyújtja.” - Johann Wolfgang von Goethe

IMDb | mafab