A Netflix újdonságait böngészni legtöbbször elég kifizetődő. Olyan gyöngyszemekre lelhetünk, mint például a Jessica Jones, a Stranger Things, vagy mai írásom témája, az ARQ. Az utóbbi években a Netflix újra presztízst tudott adni a tévéfilm kategóriájának, felvéve a versenyt az HBO által gyártott filmekkel, sorozatokkal. Ma már, ha meghalljuk, hogy egy film vagy sorozat Netflixen jön ki, nem érezzük azt a keserű szájízt, mint korábban, például a Hellraisernél, amikor az utolsó részei már csak VHS-en jelentek meg. Az HBO és a Netflix megreformálta ezt a mostoha műfajt, a tévéfilmet.

Az ARQ amerikai-kanadai koprodukció, rendezője és írója az Orphan Blackből ismert Tony Elliott. Számomra az Orphan Black elég jól csengő hívószó, abban tökéletesen keveredett az akció, a feszültség és a misztikum. Az ARQ elé mégis mindezen háttérinformációk ismerete nélkül ültem le. Nem csalódtam.

A sztori alapötlete az időhurok. Valljuk be, kevés hálásabb témát lehetne találni ennél. Ebben a témában olyan művek születtek már, mint a humorral operáló Idétlen időkig, a Tom Cruise főszereplésével forgatott A holnap határa, a jövőből érkező bérgyilkosokkal operáló Looper, vagy a szerintem egyik legzseniálisabb alkotás e témában, a 2014-es Időhurok. A teljesség igénye nélkül néhány szemelvény a jobbak közül, amik felteszik a mércét annak, aki ehhez a témához nyúl.

Tony Elliott azonban nem rettent meg a nagy elődök árnyékától. Filmjét a 2016-os Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon is díjra jelölték, annyira sikeresen mutatott meg valami mást az időhurkos sci-fik világából.

A történet szerint egy posztapokaliptikus világban járunk, ahol durva energiaválság van, a levegő alig belélegezhető, a bolygó nagy része kipusztult, és egy elhúzódó háború folyik a világhatalom Torus és a lázadó Blokk között. Renton, a főhősünk kiugrott torusos tudós, aki megalkotott egy gépet, az ARQ-t, ami végtelen energiaforrás, egy perpetuum mobile, ami a történet kezdetekor egy újabb funkcióra is képes. Egy szerencsétlen baleset miatt időhurkot hoz létre 6:11 és 9:25 között. Érdekesség, hogy az időhurok hossza egészen pontosan 3 óra 14 perc és 15 másodperc. Főhősünkhöz betör három, a Blokknak dolgozó férfi, hogy magával vigyen valamilyen utalványokat, amiket ő a Torustól lopott el, az ARQ-val egyetemben. A dolgok hamar rossz irányt vesznek, főhősünk meghal, majd kisvártatva a saját ágyában ébred, és újra reggel van. Renton viszont mindenre emlékszik, ami az előző loopban volt, úgyhogy megpróbálja korrigálni a korábban elkövetett hibáit.

A filmet hívhatjuk kamaradarabnak is, összesen öt szereplővel és a közöttük lévő feszültséggel operál, köztük a főhőst alakító Robbie Amell-lel, aki a Flashből vagy az X-aktákból lehet ismerős, valamint a volt barátnőjét játszó Rachael Taylorrel, akit pedig a Jessica Jonesban láthattunk, ahol a főhős mostohatestvéreként tűnt fel.

Az első néhány loop után még kételkedtem, hogy fog-e tudni újat mutatni nekem a történet, például az első fordulat nem okozott meglepetést nekem, és nem mondhatnám, hogy azért, mert a narráció volt túlzottan közlékeny a műben. A narráció általában elhallgatja előlünk a fontos információkat, azokra a főhősökkel együtt jövünk rá, és minden egyes ilyen ráébredés egy újabb kört eredményez az időben. Vajon van-e kiút, van-e a helyzetnek megoldása? Meg kell-e semmisíteni az ARQ-t, beteljesül-e a szerelmi szál? Ki kivel van, ki kinek az ellensége? Megannyi kérdés, ami a film menete során felmerül, és szerencsére a narráció nem követi a hollywoodi mintát, és hagy nekünk bőven gondolkodnivalót. A végén nem a jól elvégzett munka örömével nézzük a stáblistát, hanem valami homályos szorongással, mintha magunk is éppen most ébredtünk volna fel egy hurokból tudva, hogy ez még nem a vége a történetnek.

A lakás, ahol az egész játszódik, kellemesen labirintusos, sosem tudhatjuk, ki hol bukkan fel, honnan számítsunk golyóra vagy ütésre (segítség az nem jön sehonnan). A szereplőkkel együtt magunkra, a saját találékonyságunkra vagyunk utalva, miközben szembesülünk vele, hogy mennyire el tud törpülni a saját nyomorult létünk az idő végtelen folyamában.

Összességében egy időhurokra építő sci-fit láthatunk, amiben a paranoia kifizetődő, és senki nem egészen az, akinek az elején megismerjük. A hurkok szűk időkerete plusz feszültséget ad minden egyes etaphoz, a szereplők gyakran kiszámíthatatlannak tűnő viselkedése okoz néhány ijesztő meglepetést, és ha a véres jelenetek vonzanának, abból is adagol néhányat a mű nekünk.

8/10

IMDb | mafab