Kétség sem férhet hozzá, hogy Denis Villeneuve érti a sci-fi nyelvét és célját. Tudja, hogyan kell hozzányúlnia úgy, hogy sokkal többet adjon egy látványban lenyűgöző, ugyanakkor mondanivalójában felszínes alkotásnál. Azért, aki méltó folytatást készít a Szárnyas fejvadászhoz, arra mondhatjuk, hogy tud, nem igaz?

Az az igazság, hogy engem sosem vonzottak annyira a földönkívüliek köré épült filmek. Főleg amiatt van gondom velük, hogy nagyrészt ugyanarról szólnak és éppen ezért folyamatosan úgy érzem, hogy én ezt a filmet már láttam. Hiányolom a kreativitást. Nem véletlen, hogy nekem e témájú filmek közül a Kapcsolat az abszolút kedvencem. Amióta láttam nem volt még olyan idegenekkel foglalkozó alkotás, ami nálam felért volna ennek az 1997-es filmnek a szintjére. Aztán...megnéztem az Érkezést.

A történet szerint a világ 12 különböző pontján furcsa formájú űrhajók érkeznek, a fedélzetükön még furcsább kinézetű lényekkel. A világ felbolydul és minden lehetséges eszközzel azon vannak az emberek, hogy kiderítsék, mit akarhatnak tőlük ezek a lények. Az amerikai hadsereg felkéri Louise Banks nyelvészt és Ian Donnelly fizikust, hogy segítsenek a kutatásban. Louise végül olyan megfejtésre bukkan, ami alapjaiban változtatja meg az életét.

Bőven adott gondolkodnivalót nekünk Villeneuve, miközben semmi eget rengetőt nem pakolt bele a filmjébe. Az Érkezés egy végtelenül lecsupaszított és visszafogott alkotás. Az egész játékidő alatt feszülten várakozunk és figyelünk. Figyeljük, mégis mit akarnak nekünk elmondani ezek a lények, mit akarnak megosztani az emberiséggel és vajon sikerrel fognak-e járni? Louise megfejti-e a talányt, vagy válaszok nélkül maradunk?

Két síkon kell értelmeznünk a filmet. Az egyik üzenet a világra vonatkozik, míg a másik az egyén szintjén váltja ki a kívánt hatást. Lényegében a nyelv és a megértés áll a film középpontjában. Természetes, hogy félünk mindentől, ami ismeretlen a számunkra, ám ez a félelem csak addig tart minket fogságban, amíg nem értjük a forrását. Amikor elkezdjük értelmezni és ezáltal megérteni a másikat, a folyamatokat, a világot, máris egy jóval élhetőbb jövő tárul elénk. Ám ehhez az kell, hogy különbözőségünk ellenére megtaláljuk a közös hangot, amit nem csak meghallunk, hanem értelmezünk is.

Villeneuve azonban nem elégszik meg annyival, hogy ad nekünk a nagy egészre vonatkozó irányt. Ahogy halad előre a film cselekménye úgy válik a történet egyre intimebbé, egyre bensőségesebbé. Ez a narratíva pedig képes arra, hogy a nézőjét teljesen a hatalmába kerítse és érzelmileg a padlóra küldje. Az alkotók nem finomkodtak, hanem döntöttek. Ők adtak egy lehetséges választ egy igen brutális kérdésre. Ezzel lehet egyetérteni, vagy vitatkozni, de elmenni szó nélkül mellette nem. Itt jön be megint a kommunikáció és az értelmezés fontossága. A rendező Louise szemszögéből mesél nekünk, de ezt úgy teszi, hogy nem ad neki igazat, de nem is ítélkezik felette.

Végtelenül megható és mély film az Érkezés, amellett hogy nagyon gyönyörűen fényképezett, csodás dallamokkal megálmodott alkotás, amire Amy Adams játéka teszi fel a koronát. Lehet rá mondani, hogy egyoldalú, vagy szentimentális, esetleg naiv. Nem is hiszem, hogy mindenkinek elnyeri az Érkezés a tetszését, ám abban biztos vagyok, hogy aki megnézte az nem megy el szó nélkül mellette.

Ugyanakkor, amikor megítéljük a látottakat nem szabad elfelejtenünk a film egyértelmű üzenetét: értelmezni kell és nem ítéletet alkotni. A világ sokkal bonyolultabb annál, mint hogy egyszavas válaszokkal elintézzük. Elvégre arra a kérdésre, hogy te mit tennél, hogy ha látnád előre az életedet, akkor változtatnál-e valamin? – nem lehet egyszerű választ adni. Te tudnál?

Pontszámom: 9/10.

IMDb | mafab