Greg McLean 8 évet várt, hogy visszahozza nekünk kedvenc ausztrál gyilkosunkat, Mick Taylort. Nem kapkodta el a folytatást az egyszer biztos. Az első rész nagy kedvencem volt, és nagyon kíváncsi voltam, tud-e megint olyat alkotni az író-rendező, amit 2005-ben. Lássuk, megérte-e ennyit várnunk a sorozatgyilkos Krokodil Dundee-ra.

Mick továbbra is szabadon rója a fenséges Ausztrália tájait, újabb áldozatokra várva. Turistákból nincsen hiány, így nem is nagyon kell keresgélnie alanyokat a játszadozásaihoz, amik egyre elvadultabbak lettek az idők során. Ezúttal egy német párocska akad az útjába, illetve egy angol fiatalember, aki pechjére nagyon rossz helyen volt, még rosszabb időben. Mick pedig teszi, amit szokott, csak durvábban. Vajon ezúttal is ő fog nyerni, vagy sikerül győzedelmeskedni felette?

A történetről nagyon nem lehet most beszélni, hiszen az elsőben már megismerkedtünk Mick Taylorral, és igazán nevetséges lett volna, ha a rendező ugyanazt a sémát követi, mint korábban. Szerencsére ezzel ő maga is tisztában volt, így nem fáradozott a hosszú felvezetéssel, egyből belecsapott a véres gyilkolásba. Látva az első perceket, fel is merült bennem a kérdés: mit fogok nézni másfél órán át? Nos, mindenkit megnyugtatok, van mit nézni; ahogyan a nagyszerű Hammondról a Jurassic Parkban, úgy McLeanről is el lehet mondani: nem spórolt semmit. A fej teljes szétlövésétől, levágásától, a péniszlevágáson át, darabolásig és teljes kiéheztetésig van itt minden, amit a kedves néző csak kíván. Míg az első részben a történet megfelelő felépítésére és hirtelen fordulatára helyezte a rendező a hangsúlyt, ezzel most nem kellett fárasztania magát, egyből kezdődhetett az őrületes gore-parádé.

Mick Taylor pedig őrültebb, mint valaha. John Jarratt lubickol a szerepében, minden megszólalása észveszejtő és rettenetesen szórakoztató, miközben folyamatosan elborzasztja a nézőket. Ebben a részben nem finomkodtak, de miért is tették volna? Elvégre már tudtuk, hogy mire számítsunk Taylortól, így nem maradt más hátra, mint a végletekig kimaxolni az üldözést és a gyilkolászást. Ráadásul nem kevésbé szórakoztató és tökös ellenfelet alkottak meg az angol fiú, Paul személyében. Kettejük párharca feszültséggel, vérrel és sikolyokkal teli, ugyanakkor nem érezzük azt, hogy a fiúnak semmi esélye sincsen, sőt! Tehát megvan, kiért lehet szurkolni, megvan a kellő belsőség- és creepyness-faktor is, így már csak a lezárással lehetne elrontani a filmet.

Örömmel mondhatom, McLean esze nagyon is a helyén volt, és nem tolta túl a befejezést. Sőt, nekem sokkal jobban tetszett ennek a filmnek a vége, mint az első résznek. Amit pedig még jobban megcsináltak, az Ausztrália prezentálása. Az első rész kapcsán mondtam, hogy Mick mellé felépítették második fenyegetésnek magát a természetet. Ezt az elgondolást pedig ebben a részben is folytatták, méghozzá olyan eszméletlenül gyönyörűen fényképezve a tájat, hogy az embernek még a lélegzete is elakad a film nézése közben. A kiszolgáltatottság és a természet uralkodó ereje lemászik a vászonról, és teljesen hatalmába keríti a nézőt.

Nem tudok semmi rosszat mondani erről a filmről, komolyan nem. A története pofonegyszerű ugyan, és persze megvannak a műfajhoz tartozó értelmetlenségek is, de ha ott van Mick Taylor, a háttérben Ausztrálival, ez senkit nem érdekel. Úgy csinálták meg ezt a filmet, ahogy egy második részt meg kell csinálni. Nem vették véresen komolyan magukat, nem akartak valami hatalmas nagy csavart belevinni, vagy a történethez nem illő magyarázatot beleerőszakolni. Nem akartak többek lenni annál, ami, és ez nagy erény. Baromi jól szórakoztam a nézése közben, és Mick Taylorból is végre kaptunk eleget, ennél több pedig nem is kell egy féktelen, vérben, őrült kacajban és gyilkosban gazdag horrortól.

8/10

IMDb | mafab