Lucky McKee számomra az a rendező, akinek filmjein már-már gyermeki lelkesedés érződik a horror műfaj iránt. Éppen ezért, ha egy gyengébb művébe is botlok, azt is élvezettel nézem végig, hiszen a hangulat és a szereplők elviszik a filmet a hátán, ugyanakkor Az erdő megtekintése után érthetetlen számomra, hogy McKee miért nem ezt a műfajt képviseli. A gore láthatóan nem az erőssége, hiszen a The Woman és a Frankenstein játékai esetében ezek jócskán alulteljesítettek az elvártnál, viszont a hangulat azoknál is dominált.

Az erdő nem a gore-ban igyekszik megmutatni a horrort, sokkal inkább spirituális oldalról közelíti meg, a misztikum erejével operál, és egy sötét mesét igyekszik megteremteni, melyben nem az elhalálozásokon van a hangsúly, hanem a kérdéseken.

1965-öt írunk. Főszereplőnk Heather (Agnes Bruckner - Vér és csokoládé), akit szülei éppen egy neves bentlakásos iskolába, a Falburn intézetbe visznek, mivel lányuk kezelhetetlen. Az iskola igazgatója, Ms. Traverse (Patricia Clarkson - Az útvesztő) elmondja, hogy ez egy nagyon drága iskola, éppen ezért lehetőséget ad neki az ösztöndíjra, amennyiben jól tölt ki egy tesztet. A teszt hibátlan lesz, így szülei teljes nyugodtsággal hagyják lányukat az iskola falai között, ahol összebarátkozik egy visszahúzódó lánnyal, Marcyval (Lauren Birkell), és megismerkedik az iskola hárpiájával is, Samanthával (Rachel Nichols - P2).

Az intézmény természetesen erős erkölcsi normákat követel meg, a tanárok szemmel láthatóan pedig eltérnek a megszokottól. Heather rossz közérzetét fokozzák a különböző ijesztő látomások is, melyek mind az iskolához kötődnek, továbbá egy rémmeséről is beszélnek társai, amiben állítólag három boszorkány is tanult az iskolában, kik a semmiből bukkantak elő, és akik terrorban tartották a diákokat.

Annak ellenére, hogy egy 2006-os filmről van szó, sokkal inkább a régi klasszikusok stílusát viseli: a cselekmény szép lassan bontakozik ki, egyáltalán nem érezni rajta a kapkodást. A korszak ábrázolása következtében egy kellemesen nyomasztó hangulat járja be a filmet. A színek és a fények éreztetik velünk, hogy miféle műfajjal van dolgunk, ám a zenéket a korabeli klasszikusokból válogatták ki. Nagyon hangulatos, ahogy a látszólag egyáltalán nem boldog környezetben felcsendülnek ezek a boldogabb hangvételű dallamok. Egyik dal, a You Don’t Own Me külön felvillanyozott engem, hiszen Mary Eunice nővér előadása igen csak emlékezetessé tette a dalt.

Azonban a lassan építkező történet nem csak pozitívum, hanem hátrány is. Sajnos, mikor az ember azt hinné, hogy beindulnak az események, akkor a film azonnal ad egy tockost a nézőnek, így voltaképpen nincs tetőpont. Az utolsó 10 perc pedig nem árnyalja ezt az összképet, már csak azért sem, mert az a jelenetsor nagyon gyorsan le lett zavarva. Emellett pedig a karakterek sincsenek mindig a helyzet magaslatán. Heather tipikusan az a fajta főszereplő, akivel nehezen tudunk azonosulni. Persze érthető, hogy nem is akar eleinte beilleszkedni az iskolába, de végig olyan ellenszenves, hogy képtelenség volt izgulni érte. Samantha azonban egy kifejezetten érdekesen megírt szereplő lett, már csak azért is, mert az ő tetteinek van egy elég nyomós indoka, mondhatni ő az egyik kulcsfigurája a történetnek, amivel máris kilépett a papírmasé figurák mocsarából. Az igazgatót alakító Patricia Clarkson viszont egymaga elviszi a hátán a teljes színészgárdát. Nagyon jól hozza a szerepét. Egyszerre kedvelhető és ellenszenves. Ez a kettősség végigkíséri az egész filmben.

Az erdő egy érdekes próbálkozása egy ekkor még nem annyira befutott rendezőnek, és azt kell mondjam, hogy a végeredmény határozottan jó lett. Persze felhozhatom még Bruce Campbell kis szerepét, amivel sikerült egy kevéske humort belecsempészni a történetbe, de igazából nem tudok többet mondani. Nem tökéletes, érződik, hogy McKee nem tapasztalt ebben a műfajban, de amit kapunk, az túlmutat az elvárásainkon. Legalábbis a kifejezetten slasher horrorra illő címet látva biztosan sokan meglepődnek a végeredményen.

Értékelés: 6.5/10

IMDb | mafab