A televízió, az internet és az okos telefonok korában igazából bármi, kiszámíthatatlanul elindíthat egy hisztéria hullámot, tömegeket bevonzva és irányítva. A médiumoknak köszönhetően könnyen tömegekhez juthat el egy-egy információ, kezdeményezés, vagy akár csak egy kontextusból kiragadott részlet, ami kiszámíthatatlan következményekkel járhat, és akkor is végződhet tragédiával, hogyha a kezdeményezés maga jó volt. Ezért is kell nagyon vigyázni a megosztott, közvetíteni kívánt tartalmakra, főként a kamaszok körében, hisz talán az ő társadalmi rétegük a legbefolyásolhatóbb mind közül. A befolyásoló erőnek, a felelőtlen társadalomnak állít görbe tükröt a 2001-es, japán Öngyilkosk klubja (Suicide Club/Jisatsu sâkuru), a téma maga pedig, bár nem találtam rá konkrét megjelölést, nagyon ismerős lehet a számunka, a Szomorú vasárnap kapcsán.
Egy zsúfolt japán vasútállomáson ötvennél is több diák megfogja egymás kezét, háromig visszaszámol és az érkező vonat alá veti magát a peronról. A holttestek és a vérfürdő közepette valaki ledob eg fehér sporttáskát, melyben később a rendőrség egy puzzleszerűen összevart tekercset talál, melynek minden darabja az áldozatokból kivágott bőrdarab. Kuroda detektív (Ryo Ishibashi) nekilát kigombozni a szálakat, de ő maga sem tudja mire vélni a sorozatos öngyilkosságokat. A kamaszok körében szinte azonnal óriási népszerűségnek kezd örvendeni a saját kéz általi halál, s, mint valamiféle szórakozás, vagy összetartozás jelképéül, az Öngyilkosok Klubja is megalakul.
Sarkított és szélsőséges ábrázolása a tömeghisztériának, de sajnos abszolút nem valótlan vagy légből kapott dolgokon alapszik, már a bevezetőben is említettem ezeket. Nagyon tetszett, hogy abszolút nem lehetett eldönteni az utolsó fél óráig, hogy a kiváltó ok természetfeletti vagy nagyon is emberi dolog lesz, a Manson párhuzam pedig kimondottan érdekes volt. Említettem a Szomorú vasárnapot is, mint hasonló jelenséget, bár a film konkrét magyarázatot nem ad semmire, csak egy sejtető üzenetet, ami talán jobb is, mintha a néző szájába rágták volna.
Kivitelezés tekintetében próbálták elkerülni, hogy olcsón nézzenek ki a halálesetek, bár egyes jelenetek nem tűnnek éppen kimagasló maszkmesteri munkának, de voltaképpen itt a gore nem is cél, hanem eszköz volt. Főszereplő igazából nincs nagyon, a nyomozót alakító színész már a Meghallgatásban is korrekten játszott, és, bár keveset szerepel, az Öngyilkosok Klubjának vezetője egészen hátborzongató. Érdekes és elgondolkodtató film a társadalmat befolyásoló erőkről.
A televízió, az internet és az okostelefonok korában igazából bármi kiszámíthatatlanul elindíthat egy hisztériahullámot, tömegeket bevonzva és irányítva. A médiának köszönhetően könnyen tömegekhez juthat el egy-egy információ, kezdeményezés, vagy akár csak egy kontextusból kiragadott részlet, ami kiszámíthatatlan következményekkel járhat, és akkor is tragédiával végződhet, hogyha a kezdeményezés maga jó volt. Ezért is kell nagyon vigyázni a megosztott, közvetíteni kívánt tartalmakkal, főként a kamaszok körében, hisz talán az ő társadalmi rétegük a legbefolyásolhatóbb mind közül. A befolyásoló erőnek, a felelőtlen társadalomnak állít görbe tükröt a 2001-es, japán Öngyilkosok klubja (Suicide Club/Jisatsu sâkuru), a téma maga pedig, bár nem találtam rá konkrét megjelölést, nagyon ismerős lehet számunkra, a Szomorú vasárnap kapcsán.
Egy zsúfolt japán vasútállomáson ötvennél is több diák megfogja egymás kezét, háromig visszaszámol és az érkező vonat alá veti magát a peronról. A holttestek és a vérfürdő közepette valaki ledob egy fehér sporttáskát, melyben később a rendőrség egy puzzle-szerűen összevart tekercset talál, melynek minden darabja az áldozatokból kivágott bőrdarab. Kuroda detektív (Ryo Ishibashi) nekilát kibogozni a szálakat, de ő maga sem tudja mire vélni a sorozatos öngyilkosságokat. A kamaszok körében szinte azonnal óriási népszerűségnek kezd örvendeni a saját kéz általi halál, s mint valamiféle szórakozás vagy összetartozás jelképéül az Öngyilkosok Klubja is megalakul.
Sarkított és szélsőséges ábrázolása a tömeghisztériának, de sajnos abszolút nem valótlan vagy légből kapott dolgokon alapszik, már a bevezetőben is említettem ezeket. Nagyon tetszett, hogy abszolút nem lehetett eldönteni az utolsó fél óráig, hogy a kiváltó ok természetfeletti vagy nagyon is emberi dolog lesz, a Manson-párhuzam pedig kimondottan érdekes volt. Említettem a Szomorú vasárnapot is, mint hasonló jelenséget, bár a film konkrét magyarázatot nem ad semmire, csak egy sejtető üzenetet, ami talán jobb is, mintha a néző szájába rágták volna.
Kivitelezés tekintetében próbálták elkerülni, hogy olcsón nézzenek ki a halálesetek, bár egyes jelenetekben nem éppen kimagasló maszkmesteri munkát látunk, de voltaképpen itt a gore nem is cél, hanem eszköz volt. Főszereplő igazából nincs nagyon, a nyomozót alakító színész már a Meghallgatásban is korrekten játszott, és bár keveset szerepel, az Öngyilkosok Klubjának vezetője egészen hátborzongató. Érdekes és elgondolkodtató film a társadalmat befolyásoló erőkről.
Szerintem: 7/10