Sion Sono trilógiájába tartozó 2010-es Hideghal (Cold fish/Tsumetai nettaigyo) tekinthető a japán Szalmakutyáknak is, de maga a történet nem fikció, hanem egy, az 1990-es években történt gyilkosságsorozatot dolgoz fel.

Gen Sekine és exfelesége, Hiroko Kazama 1993-ban négy embert gyilkolt meg brutális kegyetlenséggel, majd feldolgozták a hullákat. Az indítékuk pedig nem más, mint a haszon és a pénz volt. Sekine kutyatenyésztő volt, és üzleti partnereit végezte ki, többek között egy jakuza (japán maffia) fejét is.

A Hideghal főszereplője egy átlagos, mondhatni eléggé szerencsétlen férfi, Nobuyuki Syamoto (Mitsuru Fukikoshi), aki egy kis halkereskedést üzemeltet, második feleségével és lányával (a kutyatenyésztést is felváltotta a trópusi halkereskedés). Lánya, Mitsuko tiszteletlen, gyűlöli mostohaanyját és apját, lázad, ahol csak tud, így kerül sor egy bolti lopásra, ahol a törvény kezétől egy ismeretlen férfi, Yukio Murata menti meg. A család nem tud elég hálás lenni a furcsa idegen kedvességéért, így eszükbe sem jut visszautasítani Murata ajánlatát, hogy látogassanak el óriási halkereskedésébe, ahol Mitsukónak állást ajánl, Syamotót pedig üzlettársává fogadná. De mégis miért ilyen bőkezű egy olyan ember, akit csak egy napja ismernek? A válasz hamar kiderül: Murata igazi pszichopata, kereskedése igazából egy jakuza, és saját üzlettársait veri át, hogy elszedje a pénzüket, feleségével együtt, aki pedig ellenáll, azt kegyetlenül meggyilkolja, az asszisztálást pedig újdonsült partnerétől, Syamotótól várja el.

Nem a semmiért hasonlítottam a Szalmakutyákhoz a filmet, melyre direkt utalnak is, hiszen az alapkoncepció szinte ugyanaz. Egy nyomorult, kompromisszumokba menekülő férfi a főhős, aki sem saját igazáért, sem feleségért, sem lányával szemben képtelen kiállni, és mindent eltűr, úgy téve, mintha nem is lenne tudomása a dolgokról. Ahogy halad a cselekmény, kénytelen döntés elé állnia: vagy teljesen behódol az elmebeteg Muratának, akiben a túláradó kedvesség álcája alatt egy agresszív, erőszaktevő sorozatgyilkos lapul, vagy végre a sarkára áll, és kiáll magáért.

A színészek jól alakítanak, főleg a két férfi főszereplő és Syamoto felesége, Muratáról pedig az első percben lerí, hogy nem normális, hiszen épeszű ember idegenekkel nem viselkedik ennyire közvetlenül és túláradóan, sejthető, hogy hátsó szándékok vezérlik. A zene ázsiai filmekhez méltóan jól van megválasztva, az operatőri munka többnyire nem különleges, a gore viszont, amikor van, ömlik rendesen. Érdekes, hogy a halak köré épít a film, nyilvánvalóan a japán szimbólumok és mitológia miatt, miszerint a koi például az állhatatosság és kitartás metaforája. A játékidőt a maga két és fél órájával túlzásnak tartom, és több felkavaró, erőszakos jelenetet is bemutat, de azoknak, akik szeretik a sorozatgyilkosos filmeket, mindenképpen tudom ajánlani.

Szerintem: 7/10

IMDb | mafab