Rengeteget méltattuk már a dél-koreai filmgyártást, egyszerűen nem tudnak hibázni. Ám most egy elég meglepő dolgot húztak: fogták a lassú, terjedelemes expozíciót, a metaforikus történetmesélést, a bosszú motivumát, na és persze még sok más egyéb, rájuk rendkívül jellemző elemet, majd kidobták őket egy zombihorda által benépesített vonat ablakából - kérem szépen, ez itt a Train to Busan, és fene a pofájukat ezeknek a dél-koreaiaknak, (nem hibátlanul bár) de ez is működik.

A történet a következő: az üzletember Seok Woo (Gong Yoo) egy üde, verőfényes reggel vonatra száll, hogy elvigye lányát exfeleségéhez. A férfi igazából sosem tudott elég időt együtt tölteni gyermekével, úgyhogy van egy kis durci köztük, de azért valamennyire szeretik egymást. Hamarosan próbára is tehetik kapcsolatukat: a vonat indulása előtt egy beteg, fertőzött nő ugrik fel az egyik vagonba, aki megtámad egy alkalmazottat. Nem telik el sok idő, és egy egész szép létszámú zombisereg jön létre, az épen maradt emberek, köztük Seok és lánya pedig megpróbálják felvenni velük a küzdelmet. A helyzet elég kilátástalan, mivel időközben az egész országban kitört az élőhalottjárvány, így a vonatnak nincs hol megállnia... Bár elvileg Busan még biztonságos, oda kéne egyben, harapások nélkül eljutni.

A Train to Busan nem sokat vacakol a felvezetéssel, kapunk egy jó 20 perc előjátékot, aztán bele is vágunk a buliba. És higgyétek el, itt bizony hatalmas buli van! A film egy zsigeri szórakozást kínáló akcióhorror, ami ugyan nem újítja meg a zombizsánert, de kellőképpen kreatív ahhoz, hogy 2 óráig jóllakasson. Tele van elképesztően elszállt, rendkívül jól ütemezett akciójelenetekkel, ínycsiklandó gore-betétekkel, és még arra is van ideje, hogy sötétben mászkálós, agyhalottakat kicselezős, feszültséggel teli jeleneteket is adjon.

Egy kicsit azonban hazudtam a bevezetőben: a szerelvényeken is megjelenik a (melo)dráma, ami nagyon frankó tud lenni más koreai alkotásokban, csakhogy itt nem működik - az persze oké, hogy megint mi vagyunk a szemetek, ember embernek farkasa, ám egyszerűen nem ismerjük meg eléggé a szereplőket ahhoz, hogy a veszteségek tényleg hatásosak, átélhetőek legyenek, a befejezést pedig olyan szintű szirupcunami önti el, hogy csoda, hogy nem siklik ki a zombivonat.

A Train to Busan egy habzó szájú őrült módjára támadja le nézőjét, ugyanakkor a pityergésekre nem igazán lett volna szükség. Ettől függetlenül továbbra is imádom Dél-Koreát - sőt talán jobban, mint azelőtt.

7/10

IMDb | mafab