Ha igazi ízig-vérig bosszúfilmet akarunk látni, természetesen a dél-koreai filmek között kell körülnéznünk, és bármennyire is fáj, Chan-wook Parkon kívül is van élet, és nem kizárólag az Oldboy az etalon. Hyeong-Joon Kim első rendezésén komolyan megdöbbentem, pedig eleinte szinte oda sem tudtam figyelni rá, de a No Mercy (Yongseoneun Eupda) egy remek krimithrillerbe oltott bosszútörténet.

Brutális Vénusz-torzó gyilkosság áldozatát találja meg két civil, a kiérkező rendőrök pedig azonnal megkezdik a nyomok összegyűjtését. A holttestet megcsonkították, végtagjait és fejét eltávolították, majd visszarendezték az anatómiai felépítésbe, a testet pedig mintegy művészi tisztasággal hagyták a helyszínen. Lee-Seon ho professzor (Seung-bum Ryoo) vizsgálja meg az áldozatot, a nyomozáshoz pedig egy régi tanítványa, Min nyomozó segítségét kéri ki. A professzor egyben igazságügyi szakértő is, óriási köztiszteletnek örvend, mind szakmai, mind magánéleti értelemben. A nyomok egy környezetvédelmi aktivista felé mutatnak, aki be is ismeri tettét, csakhogy kegyetlen és könyörtelen tervet eszelt ki. A gyilkosság csak egy eszköz volt, hogy a rendőrséget és a professzort az orránál fogva vezesse, hogy utóbbit irányítva végrehajthassa bosszúját, ami már évtizedek óta érlelődött benne.

Bevallom, elég fásultan és érdektelenül ültem le elé, bár örültem, hogy ezúttal „csak” kétórás ázsiai alkotást kell végignézni. Több mint negyven film után azért már kicsit zavaró, hogy nem tudják a mondandójukat összesűríteni, de szerencsére a No Mercyben nem voltak vakvágányok. A film első fele egy hangulatos krimithriller, nyomozásokkal, amiket nagyon élveztem én is, bár egyszerű volt rájönnöm nekem is, hogy hol kell keresni a gyilkost, de később kiderült, hogy ez direkt volt lecsupaszítva, hiszen a lényeg abszolút nem a tettes kiléte volt. A második felétől kezdetét veszi az aljas bosszú kibontakozása, a csavarok sokasága, melyek eleinte nehezen voltak követhetőek, főleg a nevek röpködése miatt, de a végére minden tisztázódott.

Az Oldboyhoz hasonlóan itt is végigkövethetjük a főhős jellemének, múltjának árnyalását, ami abszolút nem karaktergyilkosság, csupán rávilágít arra, mennyire mocskos lehet egy olyan ember, aki kifelé a megtestesült tökélyt mutatja. Egy apa, egy professzor, aki szakmailag a csúcson van, a véleménye mindenkinél többet ér, mégis mindezzel visszaél, hogy önös érdekeinek eleget tegyen. Itt jegyezném meg azt is, hogy amiért rákényszerül a tettekre, abszolút megérthető, mégis az egészet megmérgezi az a tudat, hogy miért van rákényszerítve erre. Az igazságtalanság bosszút szül, ami pedig újabb igazságtalanságot, az önbíráskodás sohasem megoldás, és rendkívül jól rávilágít arra is a film, hogy a megbocsájtás, vagy a bosszú pillanatnyi öröme lehet, hogy igazságot szolgáltat, csak éppen azoknak nem, akik ártatlan elszenvedői voltak az eseményeknek.

Ázsiai filmekhez méltó a kivitelezés, gyönyörű képek, remek zenei kíséret, kegyetlen, gyomorforgató jelenetek és szívszorító végkifejlet. A bosszú konkrétan aljasabb és kegyetlenebb, mint az Oldboyé, iszonyatos döbbenettel néztem az utolsó perceket. A színészi játék kifogástalan, főleg a professzoré. Egyedül egy karakterrel volt gondom, az egyik hímsoviniszta, szakmaiatlan nyomozóval, aki természetesen minden téren inkompetens, mégsem takarította el senki a posztjáról, vagy szólt rá erélyesebben, pont, mint az életben. Mindenkinek lelkesen ajánlom a filmet, senki sem fog csalódni, úgy gondolom.

Szerintem: 9/10

IMDb | mafab