Az a szerencsétlen helyzet állt elő, hogy 2013-ban két Beneath című alkotás is napvilágot látott. Az elsőt, melyet májusban mutattak be, még nem láttam, de több jel is arra utal, hogy nem vesztettem vele sokat. CGI-szörnyből és teljesen érdektelen sztoriból már láttam eleget. Ki tudja, talán egy nap megnézem, és ha úgy alakul, korrigálom iménti kijelentésemet, de ebben a pillanatban tökéletesen megvagyok ennek a történetnek a behatóbb ismerete nélkül is. A későbbi, egész pontosan októberi megjelenésű Beneath azonban már kellemesebb másfél órával kecsegtet.

Ez a film egy tökéletes példa arra, hogy semmit nem szabad ismertsége alapján megítélni. Kétlem, hogy akárcsak említés szintjén is sokan találkoztak volna ezzel az alkotással, bár minőségében számos nagy-nagy hírveréssel beharangozott társát lefölözi.

A történet fonalát egy George Marsh nevű bányász búcsúztatóján vesszük fel. A férfi valószínűleg lánya áldásos tevékenységének köszönhetően kénytelen felhagyni munkájával, hisz egészségi állapota egyre romlik, így ha akarja, ha nem, szögre kell akasztania a kabátját családja unszolására. A búcsúztatón megismerjük a főbb karaktereket, ami majd a film egyik hibája lesz, de erről később. Megtudjuk még azt is, hogy George-nak még egy utolsó napot le kell húznia a bányában, ami egy tökéletes alkalom arra, hogy lánya, Samantha is megmutassa, apja munkatársai feleslegesen heccelik őt. Egy nőt leengedni a bányába persze rendkívül férfiatlan dolog, de kis rábeszélés után végül a többiek is beleegyeznek, gondolván, hogy egy nap nem a világ.

A másnap hamar eljön, mindösszesen 10 perc telt a filmből, és már meg is érkeztünk a helyszínre, ahol a cselekmény 95 százaléka zajlani fog. Ez pedig egy pozitívum lesz, később erre is visszatérek. Rövid, úgy értem, nagyon rövid bevezető után aztán be is üt a krach, valaki valamit nagyon elrontott, és az egész bánya beomlik. Igazság szerint azt az egyet még mindig nem értem, hogy 30 év tapasztalattal a háta mögött hogy tud ennyire elszúrni valamit egy szakember, persze pont akkor, mikor a főhősnő teljesen véletlenül épp lent van a bányában, apja pedig – nyilván a puszta véletlen keze által vezérelve – utolsó napját tapossa munkahelyén.

Hőseink tehát a föld alatt ragadtak, segítség 3 nap múlva érkezik, többen megsérültek vagy eltűntek. Valójában már ebből az alapanyagból is össze lehetett volna hozni egy korrekt filmet, amiről még el is hinném, hogy megtörtént. (Az elején megkapjuk, hogy igaz a történet. Nyilván.) Azonban ezt megspékelték még azzal is, hogy valaki vagy valakik a barlangot járják, az életben maradt bányászokra vadászva. A történetről ennyi, amit elöljáróban érdemes tudni, röviden úgy is jellemezhetném, hogy olyan, mint A barlang, csak a hölgyek helyett tesztoszterontól duzzadó bányászok főszereplésével (és A barlang nyilván jobb film, de ez most mellékes).

A részletekre rátérve, mivel mégiscsak ajánlani szeretném ezt a filmet, célszerű előbb letudni a negatívumokat. A legnagyobb problémám a karakterekkel volt. Sokan vannak, és nem igazán tudtam megkülönböztetni őket. Samantha nyilván mindenki számára felismerhető, de a többiekről sajnos nem mondható el ugyanez. Próbáltak valamiféle mélységet adni nekik, ez George-nál még úgy-ahogy működött is, de a többiek sajnos nagyon kétdimenziósra sikeredtek, és nem mindig tudtam megkülönböztetni őket egymástól, amihez a folytonos sötét is hozzátett. A másik negatívum, amit fontosnak találok kiemelni: túl hamar megszüntették a misztikumot. Rövid időn belül nyilvánvalóvá válik, hőseink miféle erővel állnak szemben, nem tudunk elmerülni a rejtélyben, azon járatva agyunkat, hogy vajon emberi vagy túlvilági bestialitással vannak embereink összezárva. Úgy érzem, a kettő közti határvonalon tanácsosabb lett volna egyensúlyozni, a nézőt pedig ezáltal gondolkodásra késztetni. A negatívumok sora viszont szerencsére ezzel véget is ér.

Pozitívumból már többet is fel tudok mutatni. Először is, a helyszín ábrázolása telitalálat lett. Sikerült nagyon jól elkapni egyfajta klausztrofób hangulatot, ebben is hasonlít nagy testvérére, A barlangra. A folytonos félhomály, habár megnehezíti a szereplők felismerését, szükséges a hangulat fenntartásához, a járatokban szinte én is érzem, ahogy fogy a levegő, képes vagyok beleélni magam a karakterek helyzetébe. A díszleteken túl ebben nagy szerepe van a hitelességnek is. A színészek remekül játszanak, külön kiemelendő a hősnőnket alakító Kelly Noonan. Látványilag sokkal kevesebbre számítottam, a filmnek azonban sikerült ezzel is meglepnie. Nagyon szép vizuális megoldások, minimális CGI, mégis hatásos ijesztgetések és véres jelenetek kísérik végig a történetet. A gyilkos(ok) "munkálkodását" sikerült egy egész egyedi ötlettel érdekesebbé tenni, a megszokott "jön a gonosz, fut a jó" sablonon túlnőve (bár már csináltak ehhez is hasonlót, méghozzá egy régi klasszikusban, de nem lövöm le a poént).

A Beneath ennyit tud nyújtani, végső soron tehát kiknek is tudom ajánlani? Nos, akik A barlangot szerették, azok nyugodtan tegyenek egy próbát ezzel is, de nyilván ne számítsanak ugyanakkora eksztázisra. Ezen túl bátran ráleshetnek azok is, akik az egyszerűbb slasherekhez szoktak, mert egyes megoldásoknál felfedezhetőek a stílus jellegzetességei, miközben a film megőrzi saját arculatát. Készüljünk arra, hogy elsősorban nem látványvilágával akar sokkolni, bár ahogy azt említettem, mikor arra kerül sor, ott is megállja a helyét. Ha nem a hibákat keressük, és engedjük, hogy röpke 90 percre kiszakítson kényelmes szobánkból, akkor kellemesen borzongató másfél órában lesz részünk a beomlott bánya szűk járataiban bóklászva.

Értékelés: 7/10

IMDb | mafab