A Cargo 2013-ban egy hétperces kisfilmként debütált (és jutott döntőbe) a világ legnagyobb rövidfilmfesztiválján a Tropfesten. Idén tavasszal Martin Freeman-nel a főszerepben készült el az egész estés változat, ami azóta is a Netflix kínálatát színesíti.

A zombiapokalipszist a film és videojátékipar már a lehető legtöbb módon feldolgozta az utóbbi években. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne jelennének már meg olyan kiváló alkotások a témában, mint a Train to Busan vagy a The Last of Us. Mindenesetre az biztos, hogy aki a kelleténél egy-két évaddal több The Walking Dead-et nézett az már immunissá vált a legtöbb zombiapokaliptikus drámára. Éppen ezért volt akkora hatása a Cargo-nak rövidfilmként, hiszen már láttunk sok mindent, de a kislányát háton szállító, összekötött kézű maga előtt húscafatokat lóbáló élőhalottat még sehol. Ez az önfeláldozás, hogy az édesapa inkább az örökös bolyongást választja a meg nem szerezhető táplálék után, mintsem a „könnyű halált” azért, hogy gyermekének egy hajszálnyi esélye legyen a túlélésre nagyon erős szimbolikával bír. A kérdés csupán az, hogy ez mennyire lesz működőképes két órán keresztül.

A történetbe nem sokkal a rövidfilm eseményei előtt csatlakozunk be. Andy, felesége Kay, és kislányuk Rosie békésen hajókáznak a zombiapokalipszis kellős közepén, egészen addig ameddig az édesanyát meg nem harapják. Itt megkezdődik a vesszőfutás az idővel, persze minden hiába, Kay végül átalakul és megharapja férjét. Igazából ezzel indul a cselekmény, amelyben Andy kislánya jövőjéért vívott küzdelmének lehetünk a szemtanúi. A túlélésért folytatott harc helyszíne a gyönyörű, de meglehetősen kietlen ausztrál sivatag, ami sajátos hangulatot biztosít a filmnek.

Martin Freeman kilép a tőle megszokott, kissé esetlen főhős árnyékából, és Andyként egy talpraesett, ugyanakkor rendkívül emberi karaktert testesít meg. A készítők nem próbáltak egy tökéletes apa figurát ábrázolni és Andy minden hibás döntése borzasztóan súlyos következménnyel jár. Rajta kívül fontos szerepet játszik egy Thoomi nevű bennszülött kislány, aki által beemelik a filmbe az ausztrál őslakosok kultúráját. Persze valójában csak szemléltető példaként vannak jelen, mint akik visszatértek az „ősi módszerekhez” és így sikerül alkalmazkodniuk ehhez a kegyetlen világhoz. Mint minden zombiapokalipszisről szóló filmből, itt sem hiányozhat az erkölcstelen, esetleges jövőbeli haszon és a túlélés érdekében bármire kész negatív szereplő.  Ebben az esetben viszont nemcsak a bonyodalom szempontjából volt nélkülözhetetlen, hanem azért, mert az alkotók Vic által próbálták érzékeltetni a fehérek és feketék közötti konfliktust. Ez persze elsőre lerágott csontnak tűnhet, azonban a bennszülött szál és a sivatagi környezet az, ami miatt a Cargo megkülönböztethetővé válik a többi hasonló témában készült alkotástól.

A film csúcspontja, egyértelműen a finálé, ami természetesen, ugyanolyan szívszorító, mint amilyen rövidfilmként volt. A Cargo hét percben zseniális, ehhez hozzájárul maga az üzenet, a szimbolika és az, hogy nincs benne párbeszéd. Azonban teljes filmként sajnos nem tudta megtartani azt a drámaiságot, hiszen egy-két mellékszálat leszámítva ugyanazokból a sablonokból építkezik, mint bármely másik zombifilm.

6,5/10

IMDb | mafab