Be kell vallanom, hogy az elmúlt évek mainstream horrorfilmjei közül nagyon kevés tudott lázba hozni. Személy szerint unalmasnak tartom az x-edik ördögűzős, démonos filmet; nem is túlzottan követtem az utóbbi időben az ilyen jellegű megjelenéseket. Ezzel párhuzamosan viszont az érdeklődésem a független, kis költségvetésű mozik irányába fordult, és amellett, hogy természetesen sok olyan filmen is át kell rágnia magát az embernek, amelyek nem ütik meg a mércét, igazi gyöngyszemekre is bukkanhatunk. A Carnage Park előzetesét először egy olyan barátom mutatta nekem, akinek az ízlésében maradéktalanul megbízom, így hát egyértelmű volt, hogy tennem kell vele egy próbát.

A film Wyatt Moss (Pat Healy) monológjával kezdődik, majd egy gyilkossági jelenet után gyors váltással két menekülő bankrabló és túszuk, Vivian (Ashley Bell) sorsát követhetjük nyomon. A szálak a későbbiekben természetesen összeérnek, amikor a menekülők Wyatt birtokára tévednek, és a férfi vadászni kezd rájuk. A történetre nem is érdemes több szót vesztegetni, ennek a filmnek ugyanis nem az az erőssége, hangulat terén ellenben kimagaslót nyújt. Az alkotók saját bevallása szerint olyan nagyságok előtt tiszteleg a film, mint Sam Peckinpah és Peter Watkins 70-es évekbeli munkái, ezenkívül pedig, tágabb megközelítésben a legszebb exploitation hagyományok előtti főhajtásnak is tekinthető az alkotás. A bankrablók menekülését bemutató jelenetek bármelyik klasszikus grindhouse filmben elfértek volna, a későbbi, hegyek között menekülős, bujkálós részek pedig akár a Sziklák szemét is eszünkbe juttathatják. Ezekben a jelenetekben egy kevés westernérzést is kapunk, már ami a kietlen, rideg hegység nyújtotta látványt illeti, annak ellenére, hogy a film relatíve modern korban, a 70-es években játszódik.

Ebben a fenséges, az életéért magányosan küzdő ember számára mégis elmondhatatlanul félelmetes környezetben egy idő után úgy jönnek a borzalmak, mintha ez lenne a természetes. Viviannel együtt bolyongva fedezzük föl Wyatt semmi közepén álló hatalmas birtokának egyre több borzalmát, a faház körül függő bizarr kereszteket, az árkokban heverő holttesteket és a fiatal lányhoz hasonlóan szó szerint halálos csapdába került szerencsétleneket. Egy idő után teljesen beszippant a film atmoszférája, köszönhetően annak, hogy nem hagyományos rendezői és operatőri megoldásokkal találkozhatunk; a kameramozgások például elképesztően visszaadják az érzelmek, hangulatok változását.

Mindezek mellett azonban ki kell térni a film gyengeségeire is. Pat Healy nem alakítja rosszul Wyatt karakterét, viszont érzésem szerint többet is ki lehetett volna hozni belőle színészi játék terén. Nyilvánvalóan a kis költségvetés is közrejátszott abban, hogy a játékidő meglehetősen rövid lett, így viszont hiányoltam a szereplők, főleg Wyatt mélyebb bemutatását; hatásosabb lenne a karakter, ha – mondjuk a Fűrész antihőséhez hasonlóan – többet megismernénk a háttértörténetéből, motivációiból.

Összességében a Carnage Park a 2016-os év egyik legkellemesebb meglepetését okozta, olyan, amilyennek egy kis költségvetésű horrornak lennie kell, az erre fogékonyak számára maradandó élményt nyújthat.

7/10

IMDb | mafab