Néha elég könnyű kiábrándulni a mai mainstream horror felhozatalból. A jól ismert közönségcsalogató elemekből épül fel mind, idétlen jumpscare-ek, feleslegesen agyonerőltetett klisék, és ezerszer eladott, fájdalmasan ostoba történetek, amik bár megadják az egyszeri, hullámvasút szerű szórakozás élményt, de pont az igazi, zsigeri horror hiányzik belőlük. A tisztes középszer kategórián egyik sem tud túllépni, az alá viszont elég sokszor tudnak süllyedni. De így legalább ezek a filmek mind könnyen fogyaszthatóak és így sokan beülnek rájuk, egyszeri agykikapcsolódásként. Vannak természetesen pozitív kivételek, és mindig örömteli látni, amikor egy ilyen horrort a keblére ölel a közönség, de sajnos sok esetben az értetlenség és az elutasítás jellemzi őket a nagyközönség részéről. Ezért jellemző is, hogy manapság a legtöbb ilyen megosztóbb darab nem a mozikon keresztül találja meg a maga közönségét. A független, underground filmek világa mindig is erős alternatívát biztosított, bár itt is könnyen bele lehet botlani az érme bizonyos másik oldalába. Gondolok itt arra, amikor egy film vagy maximálisan és botrányosan túllépi a létező összes ingerküszöböt, vagy amikor a jól működő stíluselemek ellenére nem tud több lenni, mint a rendező túljáratott művészi ambícióinak félresikerült végterméke. Mindkét táborban találhatunk pozitív és negatív példákat egyaránt, ám ha az ember valóban maradandó élmény után kutat, sokszor igen is érdemes alászállnia ezekbe a sötétebb területekre is. Így akadhat rá többek között olyan darabokra is, mint Damian Mc Carthy rendező első nagyjátékfilmjére, a Caveat-ra.

Isaac (Jonathan French), aki egy baleset következtében súlyos amnéziában szenved, a kórházból szabadulva elvállal egy elég érdekes munkát. Egy barátja (Ben Caplan) unokahúgára kellene vigyáznia öt napig. Elsőre nem tűnik olyan rendkívüli feladatnak, ám van pár eléggé aggasztó tényező. A lány, Olga (Leila Sykes) pszichésen zavarodott, továbbá a ház, ahol öt napot kéne eltölteniük összezárva, kint van a semmi közepén, távol a lakott területektől. A semmi közepén jelen esetben azt jelenti, hogy egy kis szigeten, ahol rajtuk kívül csak néhány róka fordulhat elő. És ha ez még nem lenne elég, mivel Olga betegesen paranoiás is, Isaacnek egy hosszú lánchoz rögzített hámot kell viselnie egész idő alatt. A lánc megakadályozza, hogy elhagyja a házat, és hogy bizonyos tiltott szobákba belépjen. Isaac természetesen nem örül ezeknek a későn közölt körülményeknek, de ekkor már nincs sok lehetőség visszakozni. A körülményekből kiindulva a munka, és az összeismerkedés nem alakul épp zökkenőmentesen, de rövidesen kiderül, hogy valami sokkal aggasztóbb és borzasztóbb dolog lappanghat a háttérben. Sötét titok lappang a kis házban, és könnyen lehet, hogy Olga néhány kényszerképzete nem is olyan alaptalan.

A Caveat nem egy egyszerű vagy könnyen emészthető darab. Teljesen távol áll a megszokott trendektől, nincsenek benne hatásvadász ijesztgetések, idegesítő jumpscare-ek, de még véresnek se nagyon lehet mondani. A film leginkább a hangulatra és az atmoszférára épít, és egyértelműen ez a legnagyobb erőssége. Már a legelső képkockáktól kezdve egy iszonyatosan nyomasztó légkör nehezedik rá a cselekményre, ami a későbbiekben csak egyre erősebb lesz, és mi is csak súlyosabbnak érezzük. Ez a fajta hangulatteremtés pedig több lényeges elemből épül fel. Az egyik az maga a helyszín. A teljes cselekmény nagyrésze egy házban játszódik, ami tényleg a semmi közepén, egy kis szigeten van, távol a civilizációtól. A szigeten az elvadult rókákon kívül semmi élet nincs, még a házat körülvevő erdő is egy elburjánzott ősvadon benyomását kelti. Maga a ház egy igazi ódon, lepukkadt vityilló megjelenésével bír, amiben még bútorokból is viszonylag kevés van, de van egy nagyon sötét és ijesztő pincéje. Igazi hamisítatlan kísértetház az egész. Ez a környezet már alapjáraton egy végtelenül para és kilátástalan helyzetet teremt, ahol tényleg kész örökkévalóságnak tűnhet az az öt nap, amit főszereplőnknek el kell itt töltenie. Ehhez adódik még hozzá a rejtély, a sejtetés, és a megannyi jól használt horror elem. Ezek mind finoman vannak adagolva, semmit nem tolnak az arcunkba, hanem szép fokozatosan dobják be nekünk az egyre aggasztóbb jeleket és dolgokat. Ilyen például az ijesztő kép a falon, a hangok a falakban, az árnyak közt jelen lévő valami érzékeltetése, vagy a film vitán felül legikonikusabb kellége, az ultra para játéknyuszi. Ennek a nyúlnak már a kinézete is elég zavarba ejtő, de ott van még a funkciója is, ami elég kreatív, és a megfelelő pillanatokban nagyon tudja növelni a feszültséget. Ezek ágyaznak meg magának a rejtélynek, ami tényleg elég kevés fogódzkodót nyújt nekünk. Nagyon sokáig fogalmunk sincs róla, hogy mi is történik itt pontosan, csak az aggasztó jelek záporoznak egymás után, és elég kevés háttér információt kapunk, amik valamennyire segítenek összeállítani valami képet, de a bizonytalanságot végig fenntartják. Amire csak ráerősít a szereplők közti feszültség és a paranoia hangulat. Lényegében ugyanis egy amnéziás férfi és egy erősen zavarodott lány van összezárva egy sötét házban. A férfi ráadásul még erősen le is van korlátozva a testére szíjazott hám miatt, ellenben a lány viszont szabadon járhat fel-alá a házban, hozzájutva minden fegyverhez, és néha még rohamai is vannak. Nem éppen egy bizalomteljes szituáció, és az ebből fakadó feszültséget és a karakterek közti bizalmatlanságot jól ki is használja a rendező.

Ám ez a recept sem tökéletes és bőven megvannak a maga hátulütői is. A színészek alapjáraton korrekt munkát végeznek, de úgy igazán egyik karakter sincs rendesen kibontva. Nem nagyon tudunk közel kerülni hozzájuk, vagy igazán aggódni értük, így az ő frontjukon nem tudunk bevonódni a történetbe, hanem tényleg inkább külső szemlélőként figyeljük, hogy mi történik velük. És bár a cselekmény lassú építkezése és a dolgok homályban hagyása jót tesz a hangulatnak és a feszültségnek, de egyben emiatt sokszor vontatottá és kicsit unalmassá válik a film. Az információ visszatartása is néhol átbillen a negatív oldalra, és ilyenkor jobban szemet szúrnak nekünk a történetben lévő lyukak, és sok minden elég értelmetlennek tűnik így. Van, amire megkapjuk a magyarázatot és ezáltal a feloldozást, de így is marad pár bosszantó sötét folt a cselekményben. A történet sok ponton nem lett igazán kidolgozva, kicsit olyan érzést kelt, mintha lett volna egy jó alapötlet, ami mondjuk tökéletesen kitölti egy húsz perces, fél órás rövidfilm játékidejét, de másfél órásra duzzasztva már problémásabb ennek a kibővítése. Nem tudom, hogy emiatt, de sok helyen érezni, hogy feleslegesen vannak túlhúzva egyes jelenetek, illetve bizonyos csavarok vagy történetbeli elemek eléggé erőltetettnek hatnak. Ez azért is fájó, mert tényleg nagyon jó ötletekkel dolgozik a film, ám ezek kivitelezése néhol eléggé erőlködősnek hat. A befejezés ezekhez mérten eléggé kettős érzést hagy bennünk. A feszültség egyértelműen itt hág a tetőfokára, és a legparább jelenetet is itt kapjuk meg, ám emellett a lezárás mégsem teljesen kielégítő és úgy érezzük, hogy ez valahogy nem lett rendesen lezárva.

A Caveat rendesen megdolgoztatja a nézőjét, több fronton is. Hangulatteremtés tekintetében egy nagyon is kimagasló műről van szó, ám a történet kidolgozatlansága erősen rányomja a bélyegét. Nem könnyű befogadni, és teljesen érthető, ha valakit ez elrettent. Ám aki szemet tud hunyni a cselekmény problémái felett, nem zavarják a néhol unalmasabb események, és képes teljesen átadni magát a film hangulatvilágának, annak egy eléggé nyomasztó, de hatásos élményben lesz része.

IMDb | mafab