A Syfy tavaly nagyot robbantott a Channel Zero horrorantológia sorozat elindításával. Az évadok az interneten népszerű creepypasta történetekből építkeznek és ezt dolgozzák fel hat részben. Én nagyon szerettem a Candle Cove történetét alapul vevő első évadot. Igazán egyedi és kiváló sorozatot alkottak meg, így nagyon vártam a második felvonást. Kíváncsi voltam, hogy sikerül-e nekik ismét egy magába szippantó, különleges atmoszférájú évadot megalkotni. Lássuk, mit hoztak össze nekünk.

Margot nagyon közel állt az édesapjához, akit sajnos egy éve elveszített. Azóta teljesen elvonult a világtól, magába zárkózott, szinte felemésztette a fájdalom. Magánnyal teli mindennapjaiba robban be régi barátnője, Jules, aki igyekszik lelket verni a lányba. Elviszi magával egy duplarandira, ami azonban nem várt fordulatot vesz. Ugyanis a városban felbukkan a No-End House, vagyis a Végtelen/Vége-Nincs ház, ami arról híres, hogy hat szobán kell végigmennie az embernek, és ha sikerül neki, akkor megváltozik az egész élete. Margot, Jules, J.T. és Seth, mint a legtöbb fiatal nagyon kíváncsi a házra, ami állítólag a legfélelmetesebb, leghátborzongatóbb kísértetház a világon. Bemennek tehát a kicsit sem bizalomgerjesztő lakba, ahol minden szoba a lelkük legmélyebb félelmével, fájdalmával, kétségével van tele. A szobák egyre rosszabbak és rosszabbak, amikor pedig azt hitték, hogy végre vége van, akkor kezdődik csak az igazi őrület és rettegés. Elvégre hogy juthatnál ki egy olyan házból, aminek sosincs vége?

Mivel is kezdjem? Hát ez valami eszméletlen volt! Az előző évadot is imádtam, de ez valami egészen elképesztőre sikerült. A sztori iszonyatos volt. Gyakorlatilag a mindent felemésztő fájdalmat (ezt pedig tényleg nemcsak átvitt, hanem szó szerinti értelemben kell érteni) vitték a képernyőre, amiben részről részre egyre mélyebbre merültünk. Komolyan paráztam és nem csak egy-két rész erejéig, hanem gyakorlatilag mind a hat rész, minden percében lehetett érezni ezt a fojtogató, teljesen depresszív, kilátástalan, mindent beborító légkört. A horrorelemeket csodálatosan építették be és nem csak a lélektani részekre gondolok. Ó, nem ám. Van itt gore rendesen, vér, belezés, kannibalizmus, szemkinyomás, aprítás dögivel, de ezeket a lehető legjobbkor dobják be a készítők. Mindennek pont akkor és úgy kell történnie, ahogyan megcsinálták.

Nagyon erős a mondanivaló, tényleg hatásos az ábrázolás, fullasztó a légkör és lelket romba döntő a cselekmény. A részeket hasonlóan építették fel, mint az első évadban. Tehát, van egy fordulat a közepénél, majd váltanak és ilyenkor kell következnie a döbbenetnek. Mert tudod, hogy ez bizony nem lehet a vége a sztorinak és nincs is vége. Csak egy másik irányt adnak az egésznek, más motivációkat helyeznek az előtérbe, hogy ezáltal még komplexebbé tegyék a látottakat.

A karakterek is kiválóak, mindenkivel lehet azonosulni. Okosan a kisebb szereplőgárda mellett döntöttek, így van idejük és terük kibontani a jellemeket, motivációkat és szerepeket. Lehetett a karakterekkel azonosulni, meg lehetett őket érteni, lehetett tőlük viszolyogni, vagy éppen meg lehetett őket szeretni. Igazán jó színészgárdát toboroztak össze, külön ki kell emelni Margot szerepében Amy Forsyth-ot, valamint a Jules-t játszó Aisha Dee-t. Illetve nem mehetünk el szó nélkül John Carroll Lynch (Freak Show, Zodiakus, Gothika) mellett sem, aki ismét bebizonyította, hogy nagyon érti a szakmáját.

{spoiler}

Muszáj kiemelnem, mennyire nagyon jó volt a sztori megválasztása és az egész metafora, amit ezzel a fekete, soha véget nem érő házzal fejeztek ki. Ugyanis nem szól másról ez a történet, mint a gyász, a fájdalom és az elkeseredettség magával ragadó, romboló erejéről. A menekülésről. Arról, mennyire el tudunk veszni ezekben, hogy mennyire nehéz kitörni abból a börtönből, amit saját magunk építettünk magunk köré. Persze kell, hogy beletemetkezzünk a múltba, kell idő a továbblépésre, de akarni kell ezt elérni, mert csak akkor érhet véget a fájdalom és adhatja át a helyét az édes emlékeknek és az életnek. Az emlékeknek, amik felemészthetnek, de új életet is adhatnak. Mert ezek is formálnak minket és attól leszünk jobbak, élettel telik, hogy feldolgozzuk ezeket, hogy fejlődünk, hogy célokat tűzünk ki magunk elé és ha kell továbblépünk.

{/spoiler}

Míg az előző évadnál a nagyszerű hangulat mellett akadtak üresjáratok és egy-két unalmasabb rész, a No-End House esetében semmi ilyen nem volt. Húzott magával minden pillanat, tudtak újat és váratlant mutatni. Amint véget ért egy rész azonnal látni akartam a következőt. Úgy faltam a részeket, mint a sztoriban csinálták az emlékekkel.

Tényleg jobbnál jobb sorozatokat kapunk, igazán igényes darabokat és a Channel Zero: No-End House évada is a legjobbak között van. Erős mondanivaló, egyedi hangulat, kiváló színészgárda, magával ragadó, a bőröd alá mászó történet, felkavaró képekkel és brutálisan jó zenével. A kivitelezésre sem lehet panasz, csodaszép a fényképezés, nagyon jó az operatőri munka. Nincs benne semmi sablonos. Tavaly azt írtam, hogy várom a következő évadot, most pedig azt mondom, hogy csak győzzem kivárni a harmadik felvonást.

Pontszámom: 10/10

IMDb | mafab