Újra itt az alkalom, hogy borzongjunk a monitor előtt. Lewis egy igazán figyelemreméltó játék ismertetőjét küldte el nekünk. Nagyon köszönjük!

Film és játék – két különböző médium, mégis hasonlítanak egymásra. Olyan közös pontjaik vannak, amelyek meghatározóvá és emlékezetessé tehetik őket. Én a filmek esetében a hangulatot részesítem előnyben, ezért élvezem őket - már ha jó az alkotás. A hangulat mindenek felett: ezt kell szolgálnia a film többi elemének: a forgatókönyvnek, a színészeknek, a látványnak. Vonjanak be az események! Ugyanez határozta meg a játékok iránti szenvedélyemet is: az elemek álljanak össze egy szórakoztató egésszé.

A Condemnedben minden megvan. A Monolithos srácok jó szakemberek, ha hangulatról és zsigeri félelemkeltésről van szó. Már kitettek magukért, mikor megalkották a 21. század egyik első és talán legparább horror-FPS-ét (bocsi Doom), a F.E.A.R.-t. 2006-ban pedig ugyan néhány változtatást eszközöltek a jól bevált recepten, de gyakorlatilag ugyanazt a minőségi szórakoztatást adták ki a kezükből. [Először egyébként 2005-ben jelent meg Xbox 360-ra, és 2006-ban érkezett a Windows-verzió - Ralome] A Condemned: Criminal Origins véleményem szerint klasszis alkotás. Remélem, legalább annyian emlékeznek rá, mint a régi Silent Hill-játékokra (és a F.E.A.R.-re), ugyanis abszolút megérdemli a figyelmet.

A sztori elsőre a Hetedikre hajaz, legalábbis mutat hasonlóságokat. Főhősünk egy meglepően kalácsképű, mogorva, de mégis szerethető FBI-nyomozó, Ethan Thomas, akit a játék kezdetén egy lepukkant társasházhoz hívnak, ahol társaival együtt egy sorozatgyilkos, a Match Makernek nevezett egyén után kutat. Thomas a helyszínen meg is jegyzi, márpedig ez az ő műve lesz. Elég hamar beüt a krach: egy titokzatos fickó megöli Thomas kollégáit, mindezt úgy, hogy főszereplőnkre tereli a gyanút. Thomasnak a játék folyamán az őt megtalálni akaró munkáltatója előtt is egy lépéssel kell járnia, miközben a rejtélyes gyilkosságok után nyomoz. Seattle koszos és sötét városának egyre mélyebb bugyraiba kerül, fokozatosan az őrület jeleit tapasztalva magán, arra eszmélve, hogy itt bizony nem egy szokványos elkövetőről lesz szó... Bővebben a spoilergomb mögött.

{spoiler}A krimis-nyomozós szálból a végére egy természetfeletti sztori kerekedik ki. Hamarosan megtaláljuk a Match Makert is, méghozzá holtan. Halálának módja teljes mértékben ugyanaz, mint ahogy a legtöbb áldozatával is végezni szokott. Kiderül: a rejtélyes elkövető, aki Thomast is tőrbe csalta, a Serial Killer X névre hallgat, és egy olyan sorozatgyilkos, aki sorozatgyilkosokat öl, a saját módszereikkel. Főszereplőnknek így mindig futnia kell az események és a gyilkosságok után, ráadásul mintha személyes szálak is fűznék ehhez az elmebeteghez: Serial Killer X nagy rajongója Thomas eddigi eseteinek, munkájának, ”ha te nem kapod el őket, majd én megölöm őket” alapon. A befejezés már abszolút elborulás: Thomast egyre több látomás kísérti, kiderül, hogy ominózus ellenfelünket maga a GONOSZ szállta meg, és az ő nyomására történtek meg a gyilkosságok. Végül még őt is sikerül legyőznünk, de a záróképen már mi vagyunk a hatalmába kerítve...{/spoiler}

A Condemned egy abszolút atmoszférajáték, a szó legnemesebb értelmében. Ami rögtön feltűnik, az a képarány: a 16:9-es kötött beállítás rendkívűl filmszerűvé teszi a játékot. Nekem őszintén szólva bejött, bár sokat hallottam panaszkodni másokat, hogy azért fel lehetett volna ajánlani más beállításokat is – nekik is igazuk van. A pályák különféle hátborzongató helyszínekre visznek. Muszáj megjegyezni: az iskola és a bevásárlóközpont abszolút telitalálat – gyakori horrorfilmes helyszínek, fergeteges prezentálásban. De lesz még itt klasszikus metrórendszer, vidéki viskós környezet, könyvtár, szóval a lehetőségek adottak. Minden koszos, szétbarmolt, füstös. Az elsődleges azonban a nyomozás. Erre kapunk mindenféle speckó kütyüt, mint például az UV-lámpa vagy a digitális kamera. A különböző adatokat kolléganőnknek kell elküldenünk, aki néha igazán hasznos infókkal lát el minket telefonon. Mivel a pályák elég sötétek, az ember legjobb barátja az elemlámpa lesz. Az egész nyomozós rész egyáltalán nem tűnik sablonosnak vagy unalmasnak, mindennek van értelme és funkciója. A történet is ezzel halad előre a medrében. Szóval az alap meglehetősen CSI-os, bár Horatio szerintem megdöbbenne, ha a mintavétel után egy csöves vagy egy deformálódott arcú, hullaszerű fickó támadna rá az egyik sötét sarokból.

Mert itt bizony ez történik. Nem csak a nyomok utáni kutatástól fogunk szenvedni, hanem a ránk támadó különböző monsztáktól, amik valami elképesztően jól vannak megcsinálva, még ha a grafika már nem is mai gyerek, de egy 2006-os játékhoz képest még mindig élvezhető szinten mozog. Párszor meg fogunk ugrani a monitor előtt, jumpscare-ekkel előszeretettel operál a játék, de a suspense-t is a végletekig kiélezi. A mesterséges intelligencia külön említést érdemel: szinte mindenki ellen izzadni fogunk, amíg fel nem vesszük a ritmust. Hősünk életének kioltására meglehetősen dörzsölten vállalkoznak: nem mindenki ront ránk ajtóstul, egyesek megbújnak a sarkon, vagy fedezéket keresnek. Sőt, ami elsőre bizony kifejezetten meglepett, hogy még egymással is képesek összeverekedni! Ebből persze mi hasznot húzhatunk – szégyen a futás, de hasznos!

A harcrendszer is kiemelkedő: barátkozzunk meg azzal a gondolattal, hogy a pisztolyunkba lőszer nem igazán lesz fellelhető kalandjaink során, ezért hasznosítanunk kell a pálya által kinált anyagokat, ahogy azt ellenfeleink is teszik. Egy igazi véres, koszos, városi harcmodort kapunk. Van itt szöges deszka, vascső a fűtőtest mellől, kalapács, lapát. Bele is rúghatunk ellenfeleinkbe, ha úgy esik jól. Persze ha az ember nem figyel, jó nagy ütéseket szedhet be, éppen ezért meg kell tanulnunk blokkolni, elhajolni, majd visszatámadni. Azért ez elsőre nehéz lesz, különösen úgy, hogy blokkolás gyanánt csak pár pillanatig emelhetjük magunk elé az adott eszközt. Gyakorlat teszi a mestert, különösen arra kell majd ez, ha egyszerre hárman rontanak ránk, mert lesz ilyen is. Persze egy szép ásó nem csak ütlegelésre fog kelleni: gyakran az ajtókra vagy a zárakra is jól irányzott mozdulatokat kell tennünk, ugyanis kulccsal sem fogunk találkozni a játékban. De ha minden kötél szakad, bizony megsegítenek minket, van egy adu a tarsolyunkban. Bár ez az adu csak alig 10 másodperc lesz, és várni kell az újratöltődésével, szóval csak ésszel használni – ha még nem találtátok ki, egy sokkolót is fogunk kapni. Megeshet, hogy igazán durván lesérülünk, de az elsősegély csomagokat sem adják ingyen – néha sokat kell a pályán keresgélnünk.

Persze mit sem érne egy ilyen játék megfelelő zenék és hangok nélkül. Itt aztán mindent beleadtak! A zenei motívumok szépen belesimulnak az alkotásba, de inkább a hangokon lesz a fő hangsúly. Egy-egy épp időben meghallott szuszogás vagy csörömpölés életmentőnek bizonyulhat számunka. Igazi élmény lesz az első pár próbálkozás, mikor éppen azt hallod, hogy egy ablak csapódik, vagy egy kukának megy valaki, vagy éppen a hátad mögül erőteljes futólépések zaját hallod. Ráadásul a különböző aszott tetemek csoszogásának vagy földön kúszásának hangja megacreepy. Ajánlom a fülhallgatót a még teljesebb játékélményhez, higgyétek el, sokat ad hozzá!

Mindezek az elemek (baljós sztori, creepy helyszínek, meglepően jó mesterséges intelligencia, erősen kimunkált harcrendszer) egy fantasztikus hangulatú játékká állnak össze, ami bár meglehetősen rövid és egy idő után kiismerhető, mindenképpen emlékezetes élményt nyújt a horrorfilmek és horrorjátékok kedvelőinek egyaránt.

8/10