Ritkán veszem rá magamat, hogy vígjátékot nézzek. Még akkor is, ha az a vígjáték egyben horror is. Tapasztalatom szerint a vígjátékok kínos, néha altesti humorral operálnak, vagy olyan helyzetkomikumot alkalmaznak, amitől én nem hogy nem vidulok fel, hanem szégyent, kínlódást érzek a szereplők helyett. Gyakran meg olyan elcsépelt humorbonbonokat szórnak, hogy a pofámról lesül a bőr a készítők helyett is. Ennyiből, azt hiszem, kitűnt, nem igazán vagyok a műfaj nagy barátja. Az, hogy ennek ellenére mégis a Cootiesnál kötöttem ki, egyetlen oka van, mégpedig mindannyiunk elsőszámú hobbitja, Elijah Wood.

Nem tehetek róla, bírom ezt a gyereket, mint ahogy angol megfelelőjét, Daniel Radcliffe-et is. Wood tényleg az esetlen, bátor szívű hobbitként lopta be magát a szívembe, de azóta már bizonyította, hogy nem egy egyfilmes színész. Nagyon jót alakított például a Maniac című film remake-jében is, amit Levente igencsak nagyra értékelt annak idején.

Minden elvárás nélkül ültem le a Cootiest megnézni. Úgy voltam vele, ha nem is lesz jó, legalább az egyik kedvenc színészemet nézhetem vergődni ócska poénok között. Meglepetésként ért, hogy a Cooties poénjai nem is voltak annyira ócskák, bár azért némi altesti humort ebben is bevetettek az alkotók.

A történet egy isten háta mögötti amerikai kisvárosban, Fort Chickenben játszódik. A beszédes név mindjárt el is árulja nekünk, hogy ez a kisváros csirketartásból és feldolgozásból él. Ide érkezik meg helyettesítő tanárként a magát íróként definiáló Clint (Elijah Wood), aki annyira béna, hogy még a nevét sem sikerül úgy felírnia a táblára, hogy az amúgy igazi redneck palánták ne "cunt"-nak olvassák. Az egész tanári kar egész bizarr, kezdve a középkori eszmékben hívő igazgatóhelyettestől a redneckek redneckje tornatanáron keresztül (Rainn Wilson - a Hvatalból lehet ismerős az arca) addig a tanárig, aki könyvből tanulgatja, hogyan kezdjen el társalogni másokkal. De van itt titkolózó homoszexuális tanár, és nagyhangú, ámde ijedős tanárnő is. Ja, és az udvaron a furgonjában varázsgombázgató gondnok sem az a szokványos figura.

A történet szerint az egyik kislány fertőzött csirkehúst evett, amitől furcsa gusztustalan kiütések kezdtek megjelenni rajta, és hamarosan már a rajta csúfolódó padtársa arcából lakmározott. Innen aztán villámgyorsan terjedni kezdett a gyerekek közt az iskolaszünetben a fertőzés, és néhány tanár az iskolába zárkózva próbálja meg felvenni az összehangolt kis szörnyetegekkel a harcot.

Eleinte viszont mindenki csak a saját feje után menne. Semmilyen összetartás vagy összhang nincs a felnőttekben. A humoros jelenetek mellett szépen lassan észrevesszük, hogy a felnőttek képesek felnőtt módjára viselkedni, félretenni az ellentéteiket, egyenesen jellemfejlődésen mennek keresztül. A végére korrekt kis csapatként összedolgozva küzdenek az időközben egész Amerikában elterjedt vírussal.

A film emellett humoros is tud lenni. Nem az a fajta humor, amit örök életedben emlegetni fogsz, de fényévekkel jobb, mint azok a filmek, amikben kínosan viselkedő felnőtt gyerekeken kellene mulatni. Ugyanakkor bővelkedik igazán véres slasherjelenetekben is. Bár többnyire ezek is inkább humorosra vannak megkreálva. Ennek ellenére azért van néhány jelenet, amit ne étkezés közben nézzetek meg, ahogy én tettem. Azt vallom, hogy nekem elég erős a gyomrom, de itt választanom kellett, hogy vagy a jelenetet nézem végig, vagy az ebédemet tartom magamban. Hülye opportunista vagyok, de ez utóbbi melett döntöttem.

Szóval a jó kis slasherhorror mellé kapunk egy csipetnyi humort, és az egészet megfűszerezi az, hogy a filmnek van mondanivalója. Hát ez egészen elképesztett. Azt gondolnám, hogy ma már nem csinálnak vígjátékokat mondanivalóval (tudom, túl szigorú vagyok, mert igenis csinálnak, csak azok eltűnnek az igénytelen vígjátékok tengerében), erre itt van a Cooties, amitől annyit vártam csupán, hogy újra játszani látom Elijah Woodot, de a film fityiszt mutatva nekem bebizonyította, hogy ennél többre is képes. A tanári kar minden tagja valamiféleképpen defektes, mégis elfogadják egymást, és össze képesek fogni, és a defektjeik mellett az elfogadó közösségben kibontakozhatnak az erősségeik is. Így lesz a takarítóból nindzsa harcos, a szólni sem tudó fura alakból pedig törvényszéki boncnok például.

Jó volt ez a vígjáték. Egy nehéz nap után levezetésnek, vagy szombat estére, ha egyedül vagy, és nincs, ami felvidítson, tökéletes választás. Másfél órácskára kizökkenhetsz, vidámságot és kicsi, emberekbe vetett hitet kaphatsz.

Összességében: 6/10

IMDb | mafab