Elég ritkán érkeznek igazán jó csúcsragadozós filmek, így minden egyes ilyen film elkészülte ünnep a horrorrajongóknak. Míg tavaly a MEG – Az őscápa okozott némi felüdülést, és amíg a 22 méter mélyen folytatására várunk, befutott a Sziklák szeme és a Magasfeszültség rendezőjének, Alexandre Ajanak legújabb alkotása, a Crawl (magyarul Préda címen keressétek majd), amelyben a piranhák után most az alligátokat szabadítják rá az emberekre.

Floridában az 5-ös erősségű Wendy hurrikán készül lecsapni, miközben Haley, a fiatal gyorsúszó edzés után hívást kap nővérétől, hogy hatalmas vihar közeledik, és apukájukat nem tudja elérni. Haley felkerekedik, hogy megkeresse a fatert, ám a közeli alligátorfarmról az esőzés hatására kiszabadunak a vérengző állatok, és vadászatra indulnak. Sérült apjára találva Haley és Dave a régi házuk elöntött pincéjében csapdába esnek a felbukkanó ragadozók által, versenyt futva az egyre szakadó esővel és aligátorokkal a kijutásért.

A film ötlete a 2017-es Harvey hurrikán után történt események hatására született meg: a pusztító tornádó elvonulása után Texas államban az utcákon és házakban sétáló aligátorokat vettek filmre, akik minden bizonnyal a hatalmas árvíznek köszönhetően szabadultak el és járkáltak a lakott településeken. Az ötletet tett követte, majd Sam Raimi producer és Alexandre Aja közreműködésével megszületett eme horrorfilmecske: 2018. májusára kész lett a forgatókönyv, a forgatás szeptemberben kezdődött és idén júliusban már a mozikba is került. Az előzetesek és Aja neve miatt már jó előre bizakodtunk, hogy A szörny és a Black Water után végre kapunk egy igazán jó kis krokodilos/aligátoros horrorfilmet. A 22 méter mélyen és A zátony, illetve a Nyílt tengeren már bebizonyította, hogy igenis lehet jó filmeket készíteni a tengeri- és édesvízi ragadozókról, így reménykedve vártuk a Piranha 3D rendezőjének újabb alkotását, azonban az összkép eléggé felemásra sikerült.

2003-ban üstökösként robbant be a Magasfeszültséggel a fiatal francia filmes Alexandre Aja, amely megreformálta a testhorror műfaját, és beindította a francia újhullámot, amely a Mártírokkal, a À l'intérieur-dal és a Frontiér(s)-szel ért fel a csúcsára. A rendező egyedi stílusjegyei, a rendkívül szép fényképezés, a feszült atmoszféra és a minimalista hangeffektek alkalmazása már Aja első debütálása, a Magasfeszültség védjegyévé vált, és ezeket hozta is szépen magával a Prédára is. A fényképezés zseniális, az uszodától kezdve a hurrikán sújtotta településeken át a szűk pincéig dicséretet érdemel a pazar operatőri munka: virtuóz beállítások, példaértékű vizuális dinamika jellemzi a filmnek mind a szűk (stáblista nélküli) 82 percét. Ez egyaránt igaz a rengeteg, főleg a házban felvett közeli jelenetekre és a külső helyszínes nagytotálokra is, amelyeket remekül egészít ki a CGI-effektek elképesztő minőségű részletessége. A hurrikán és az általa okozott pusztítás, az aligátorok és a sebesülések, véresebb részek talán sosem voltak még ennyire hitelesen elkészítve számítógépes segítséggel, a valódi dokumentumfelvételekkel és a régebbi szörnyfilmekben használt, ténylegesen megépített animatronikus modellekkel nyugodt szívvel felvehetik a versenyt. Az operatőri munka csillagos ötösre vizsgázott, főként arra ügyeltek, hogy a sötétebb helyeken pont úgy vetődjön a fény, hogy mindent láthassunk, és ne kelljen találgatnunk, éppen mi hol van és mi történik. A rendkívül nyugtalan atmoszféra mellett az aláfestő zenék csupán másodlagos szerepet kapnak, néha csak akkor hangzanak fel, hogy jelezzenek egy nemsokára bekövetkező eseményt, ehelyett az adott helyszínen lévő környezeti zajok (vízcsobogás, rovarok zúgása vagy épp a védjeggyé vált lépcsőnyikorgás) növelik a pulzusszámunkat. Jó horrorhoz méltóan a véresebb képsorok is durván explicit módon vannak elkészítve, a nyílt sebek, csonttörések, döfések és harapások gazdagon fordulnak elő, megidézve Aja korábbi filmjeinek brutalitásait, és szerencsére a film tempója is elég feszesre van vágva ahhoz, hogy ne unatkozzunk a megtekintése közben.

Mindezek együttesen már elvinnék a hátán a filmet, azonban a színészek és színésznők is kitesznek magukért. A két főszereplő, a Haley-t alakító Kaya Scodelario és az apuka, Dave karakterébe bújó Barry Pepper már szerepeltek együtt Az Útvesztő-trilógia két részében, a Tűzpróba és a Halálkúra alcímű filmekben, így adott volt a megfelelő összhang köztük, amit szépen kamatoztattak is a Prédában, mindketten remek játékot nyújtanak számunkra, bár a forgatókönyvírónak „hála”, akadnak kínos momentumok is.

Nem csupán jót tudok írni a Prédáról, mert hiába a lenyűgöző látványvilág, a korrekt színészi játékok, számos ponton elhasal a film. A szkriptíró Rasmussen testvérek, Shawn és Michael Rasmussen többségében élvezhető dialógusokat adtak a színészek szájába, de a kötelező „elérzékenyülős” és megható családi vallomás idejét épp a legrosszabbkorra időzítették. Például a kijutásukat veszélyeztető utolsó pillanatokban a menekülés helyett az összeborulásé a főszerep. A CGI-jelenetek bár pazarul sikerültek, a dizájnerek elkövették azt a hibát, amely minden számítógéppel generált effektes film rákfenéje: az a kidolgozatlanság, ahogyan az aktuális elem a környezetével kapcsolatba lép. Jelen esetünkben főként az alligátorok mozgásával adódtak gondok: a maguk közel négy méteres hosszukkal és négy mázsás tömegükkel a CGI hathatós segítségével képesek egy pincében, full sárban hangtalanul cammogni, megfordulni a szűkebb helyeken is, illetve simán áttörnek öt-hat lépcsődeszkát, de a talajtól fél méter magasban lévő rozsdás vascső már kifog rajtuk, ahelyett, hogy a lábukkal átásnának alatta a csupa sár földben a másik oldalra, inkább megkerülik a fél pincét.{spoiler} Plusz, hogy ekézzem tovább őket, a farmon élő leggyávább példányok támadhatták meg a kicsiny családot, ugyanis míg a krokodilfélék köztudottan képesek 15 km-es sebességgel is „száguldani” a szárazföldön, illetve akár egy kerítésre is felmásznak, a Haley-t üldöző egyed a vízparthoz érve egyszerűen engedi elmenekülni a szárazföldre kijutó lányt, míg a vízben a 30 km/h-val úszó hüllőt leússza a 6 km/h-s sebességű hölgyike (Hosszú Katinka úszási sebessége lett figyelembe véve). {/spoiler} A hurrikán pusztító hatása is eléggé eltérő, egyszer képes háztetőket megbontani, autókat elsodorni, máskor egy hétköznapi hinta ellenáll neki. Emellett számos feltűnő baki van a filmben: az ATM beemelése a csónakba tipikusan ilyen, és ehhez nem kell visszatekerni, első megtekintésre feltűnik mindenki számára, a dramaturgiai hibákat nem is említve. A már szinte unalmasnak számító, de még mindig magas hatásfokú ijedtséget előidéző jumpscare-ek is szép számmal fordulnak elő, bár mentségükre legyen mondva, legalább az időzítésük jól sikerült.

Pozitívumként hoznám fel a rendkívül sok utalást és metaforikus elemet, amit javarészt Aja javaslatára kerültek a filmbe. A Sharknadora épp úgy találhatunk egy jópofa poént, mint a Cápára vagy a Gyilkos krokodilra, és a három rabló a benzinkútnál sem véletlenül kapta a Marv, Stan és Lee neveket: előbbi a Reszkessetek, betörők colos tagjára utal, míg a másik kettő tisztelgés a nemrég elhunyt Stan Lee előtt: a producer Sam Raimi három Pókember filmet is rendezett. Egyebek mellett a kezdőképsorokban látható úszósapka felirata (Gators) már előre elsüti a film csúcsragadozóit, de az sem utolsó dolog, ahogyan a Préda hangulati elemeit percről-percre felépítik: a film kezdetekor a kék és fehér szín dominál, amely a tisztaságot, nyugalmat és csendet szimbolizálják, ahonnan szépen lassan eljutunk a sötét tónusú képsorokon át a borús, pusztítást és káoszt kifejező végkifejletig.

A filmet a Paramount és a Ghost House 13,5 millió zöldhasúból forgattatta le Belgrádban, amely már a nyitóhétvégén vissza is termelte magát, és végül 88 millió dollárral zárta a mozis pályafutását. A kritikai fogadtatás nagyon vegyes képet festett a produkcióról, többen kiemelték az elképesztően realisztikus látványvilágot és hangulatot, míg mások a véres jelenetek kendőzetlensége miatt éltették a filmet, azonban sokan egyetértettek abban, hogy hiányzik belőle az a plusz, ami kiemelkedővé tenné a többi hasonszőrű horror közül. Ennek fő okaiban a bárgyú mellékszereplőket, az állatok „lebutítását” és a túl sok klisés elemet és az előforduló kisebb-nagyobb logikai hibákat említik meg, amivel én sem tudok nem egyet érteni. Kis odafigyeléssel lehetett volna egy okosabb és kiemelkedőbb alkotás is belőle, de még így is a jobban sikerültek közé sorolható. Teljesen korrekt próbálkozás volt a rendező részéről nyitni a szörnyhorrorok felé (a Piranha 3D inkább afféle szórakoztató agymenés volt), azonban a régebbi filmjeivel összehasonlítva kijelenthetjük, hogy nem ez a helyes út Alexandre Aja számára. Ettől függetlenül mindenképp ajánlott a megtekintése.

6/10

IMDb | mafab