CreepyClassics rovatunkban éppen itt volt az ideje, hogy foglalkozzunk kicsit részletesebben Alfred Hitchcock alkotásaival is. Mr. Suspense 1948-ban rendezte A kötél című mesterművét, melynek külön érdekessége, hogy az egész egy szobában játszódik és 10 perces vágásokkal, folyamatos felvételben készült el. A rendező mindemellett erőteljesen reflektál a nemzetiszocializmus egyik fő eszmei áramlatának morális problémájára. Ha pedig mindez nem lenne elég figyelemfelkeltő akkor plusz adalék, hogy Hitchcock egy megtörtént esetet dolgozott fel.

A film egy igencsak zavarbaejtő gyilkossági jelenettel kezdődik. Két fiatalember elhatározza, hogy elkövet egy gyilkosságot pusztán kíváncsiságból. Meg akarják valósítani a tökéletes bűntényt. Brandon az erős, ő irányít. Phillip jóval labilisabb, őt befolyásolják. Brandon terveli ki az egészet, ő veszi rá Phillipet, hogy fojtsa meg a barátjukat, Phillip pedig végrehajtja a "feladatot." Tehát adott az uralkodó és az alávetett. Tökéletes sorozatgyilkos párosítás a két karakter. Ez eddig azonban kicsit olyan, mint egy Gyilkos elmék epizód és ha így is folytatódna, akkor egy nagyon egyszerű film lenne. Szólhatna pusztán a nyomozásról is, vagy a két fiú üldözéséről. Ám Hitchcock ennél jóval többet akart nekünk elmondani.

Nem csak a gyilkosságról szól ez az este. Brandon kitalálja, hogy tartsanak egy kis összejövetelt, mielőtt lelépnének, ahova meghívta David, a megfojtott srác családját és barátnőjét, valamint a barátnő volt fiúját, csak hogy ne unatkozzanak. Azon a ládán terít meg, amiben a hulla van, hiszen egy toron mégiscsak ott kell lennie a halottnak is. A fő vendég azonban mégsem a család, hanem a James Stewart által megformált karakter, Brandonék filozófiatanára, aki nagyon cinikusan áll az élethez és képes bármiről elbeszélgetni, persze pusztán csak a vita és az érvek ütköztetése szempontjából. Felmerülhet a kérdés, hogy miért ő az egész este kulcsfigurája? Tulajdonképpen azért, mert egy bizonyos értelmezés szerint ő tehet a gyilkosságról is. Egyik óráján arról tartott okfejtést, hogy ki érdemes az életre és ki az, aki nem. A felsőbbrendűségről szólt a beszélgetés, arról, hogy vannak emberek, akik nem érdemlik meg, hogy éljenek és az erőseknek joguk van ahhoz, hogy kiiktassák őket, hiszen haszontalanok a társadalom szempontjából. Ez a vita adta a gyilkosság ötletét.

A film, mint mondtam egy szobában játszódik végig és a suspense elemet az képezi, hogy míg a néző pontosan tudja, hogy mi történt pár pillanattal az estélyt megelőzően, addig a szereplőknek erről fogalmuk sincsen. Hitchcock egyenesen odaszögezi a nézőket a képernyő elé és átragasztja rájuk ugyanazt a gyomorszaggató idegességet és izgalmat, amit a két gyilkos érez. Vajon megússzák a fiúk a tettüket, vagy Rupert rájön a gyilkosságra?

Egy percig nem lehet unatkozni a film alatt. Az első pillanattól fogva a pulzusunkon a rendező keze és nem ereszt el minket. A beállítások, a vágás, a feszültség adagolása és szinten tartása tökéletes, mint ahogyan a színészi játék is. Pedig ez utóbbi ebben az esetben nem volt egy egyszerű feladat. Hitchcock olyan technikai megvalósítást választott a tökéletesség elérése érdekében, melynél hibázásnak, újrázásnak nem volt helye, tehát a színészeknek mindent szóról-szóra meg kellett tanulniuk úgy, hogy ne kelljen újraforgatni a jelenetet. Ez a profizmus és elhivatottság pedig meg is látszik a végeredményen, hiszen A kötél technikailag az egyik legmesteribben elkészített Hitchcock-mű, ő maga is a legizgalmasabb filmjének tartotta.

A technikai és színészi profizmus mellett azonban továbbra is ki kell emelnünk a film által felvetett kérdéseket. Van olyan, hogy felsőbbrendű? Ki dönti ezt el? Hol húzódik meg a felelősség határa a cselekedeteket illetően? Létezik tökéletes gyilkosság? Miért akarunk Istent játszani? A sort pedig még lehetne folytatni, mert ez a film maga a megtestesült kérdésfeltevés.

Összességében tehát a feszültségkeltés nagymestere most is tökéleteset alkotott és egy igen elgondolkodtató filmet készített el, amit mindenkinek ajánlok, aki szeret a mű megnézése után elmerengeni, vagy egy jót vitázni a látottakról. Persze szigorúan csak elméleti alapon!

Pontszámom: 10/10.

IMDb | mafab