Ha az általunk ismert történelem nagy kultúráit sorra vesszük, rengetegen egyetérthetnek azzal az állítással, ami szerint kiemelkedik közülük az ókori Egyiptom világa. Tucatnyi oldalon keresztül lehetne taglalni azokat az érdekességeket, tényeket, amelyek e körül a miszticizmussal átitatott birodalom körül sorakoznak. Azonban ezek mindegyikének felsorolása hosszú távon az olvasók számára unalmas lenne - arról nem beszélve, hogy az oldal nem Egyiptomot hivatott bemutatni -, így ezúttal azt az építményt és a köré csoportosuló érdekességeket szeretném bemutatni, amely a fent említett birodalom szinte jelképévé vált.

A gízai piramisok néven három piramist értünk, ezek mai nevükön Hufu, Hafré és Menkauré piramisai néven ismertek. A három építmény közül ebben a cikkben szinte csak a nagy piramis, vagyis a Hufu piramis körül található anomáliákra fogunk koncentrálni.

A nagy piramis a történelem során számos nagy gondolkodót, történelmi személyt megérintett, befolyásolt. Talán a legjobb példa Napóleon, akiről köztudott, hogy miután időt töltött el a piramis belsejében egyedül, jelentős megrázkódtatásokon ment át. Miután a királyi kamrában elmélkedett egyedül, a szóbeszéd szerint falfehér arccal jött ki onnan, ennek okát pedig nem volt hajlandó megnevezni. Egyesek szerint még halálos ágyán sem osztotta meg tapasztalatait, azt mondta, úgysem hinnének neki. Napóleonon kívül természetesen több közismert ember is meglátogatta a piramist, köztük Paul Brunton filozófus és író, de ugyancsak figyelemreméltóak a legendás látnok, Edgar Cayce által a piramisról szóló értekezések is. Ezeknek a történeteknek köszönhetően napjainkban is rengetegen akarnak valamiféle misztikus élményt átélni a nagy piramisban, ám ez a mai biztonsági intézkedéseknek köszönhetően meglehetősen nehézkessé vált (bár néhány embernek sikerült, az őrök felé nyújtott megfelelő mennyiségű anyagi juttatás fejében). Rengeteg elmélet született arról, mik lehetnek ezeknek az élményeknek az alapjai, ezek közt természetesen a szkeptikus oldal hívei átverést és szenzációhajhászást gyanítanak, de vannak olyan kutatók is, akik szerint érdemes tanulmányozni a piramis esetleges hatásait az emberi szervezetre.

Ebben az írásban azonban nem a különféle elméletek mellett szeretnék állást foglalni, hanem pusztán a rendelkezésre álló, tényszerű adatokat kívánom egyfajta érdekességként bemutatni nektek.
A nagy piramisra vonatkozó hivatalos adatokat áttekintve a következő tényekkel szembesülünk: az építmény 146.7 méter magas, az alap élhossza 232.4 méter. Méreteit tekintve furcsa módon csupán három kamra található benne. A hivatalos magyarázat alapján funkciója szerint temetkezési helyül szolgált. Az építés időtartamát tekintve a történelemkönyvek lapjain 20 évet olvashatunk. Érdemes pár mondatot rászánni azokra a szintén alátámasztott, tényszerű adatokra, amelyek a piramis építése körül máig zajló vitákat generálják.

A nagy piramis alapzatául szolgáló helyen valaha egy kisebbfajta domb állt, ezt az építők elhordták, ezek után egy gödröt ástak, amit aztán betemettek, majd ezen kezdődött meg az érdemi építési folyamat. Ez hathektárnyi területet tesz ki, a gödörbe temetett kövek egyenként kiteszik egy autó méretét. A franciaországi Forges-les-Bains-ban egy hasonló méretű gödröt mai modern eszközökkel 12 évig tartott betemetni. A piramisban található, száz méteres folyosó tökéletes geometriai tervezés eredménye, csakúgy, mint a kamrák. Lézer segítségével lemért adatok támasztják alá, hogy mindösszesen fél milliméteres eltérések tapasztalhatóak. Chris Wise - aki mérnökként többek közt a londoni Millennium Bridge építésében is részt vett - szerint ez még mai eszközökkel is embert próbáló feladat lenne. Évi 365 nappal, napi 12 órás munkaidővel számolva a húszéves építési idő úgy lenne kivitelezhető a körülményeket figyelembe véve, hogy egyetlen kő kifejtésére, kifaragására, felemelésére és illesztésére két és fél perc jutna. Ez természetesen lehetetlen, így ezek az adatok is fejtörést okoznak a kutatók számára.  A ’60-as években, hogy megóvják az áradástól, Abu Szimbel maradványait átköltöztették. Ez a folyamat modern eszközökkel 5 évet vett igénybe úgy, hogy 2200 kőtömböt mozgattak meg.

Meghökkentő módon a piramis valójában nem négy-, hanem nyolcoldalú, az erre szolgáló bizonyítékok először a ’30-as években láttak napvilágot.  Ezt azonban csupán napéjegyenlőség idején lehet látni, mivel a fényviszonyok akkor teszik ezt lehetővé. Az egyiptológia „mainstream” képviselői ezt a jelenséget egy beomlásnak tudják be, azonban ez több, mérnöki ismeretekkel rendelkező szakember szerint is lehetetlen, mivel egy ilyen baleset nyomait az épület struktúrája is magán hordozná. A piramis három földrengést is túlélt, közülük az egyik akkora volt, hogy szinte egész Kairót is romba döntötte.

A tervezés mikéntjét nem csupán a gízai piramisok, hanem számos más, az ókori Egyiptomhoz köthető építmény esetében is sokszor kérdések övezik. Ezek közül kiemelendő II. Ramszesz Luxorban található 15 méteres szobra. A mai technológia lehetővé tette a szobor arcának vizsgálatát, amely kimutatta, hogy tökéletesen szimmetrikusan lett megalkotva. Ezzel önmagában nem lenne akkora probléma, de ha figyelembe vesszük a hivatalos magyarázatot és az erre vonatkozó illusztrációkat, joggal kezdhetünk el kételkedni. Ezek szerint ugyanis a szobor megalkotása során ágyékkötős munkások golyók és vésők segítségével ütögettek egy gigantikus kőtömböt, létrehozva ezzel ezt (és még sok száz másik) a művészeti remekművet. Több szakember véleménye szerint is ez a lehetetlen határát súrolja.

Ezek után vessünk egy pillantást azokra a matematikai képletekre, amelyeket a nagy piramis magában hordoz. Az olvashatóság érdekében igyekeztem kevésbé ömlesztett módon összegezni ezeket:

- A piramis négy oldallapjának területe osztva az alaplap területével kiadja az aranymetszés értékét.

• A piramis kerülete osztva a magassággal kiadja az aranyarány négyzetét. Ezt a magassággal osztva pedig pi értékét kapjuk.
• A nagy piramis építésénél az alap négyzetlap köré egy kör is kellett, ez megegyezik az alapnégyszög kerületével, itt a sugár adja a magasságot. Ugyanezek az arányok a felső kamra méreteiben megtalálhatók.

Oldalakon keresztül lehetne még sorolni a hasonló adatokat, ám még talán ennél is érdekesebb az a felfedezés, ami pár évvel ezelőtt látott napvilágot. Eszerint a Földön található ősi civilizációk épületei közt meglepő módon található összefüggés. A bolygót átszeli egy mintegy 100 km széles, 40 000 km hosszú csík, ezen a csíkon pedig az alábbi pontok találhatók, a teljesség igénye nélkül: Nazca-fennsík, Machu Picchu, Gíza, a sumer Ur városa az ókori Mezopotámiában, Perszepolisz, Angkor Wat és a Húsvét-szigetek. Ha ez, az Egyenlítővel megegyező hosszúságú, 30 fokkal elforgatott sáv lenne az Egyenlítő, az Északi-sark pontja megváltozna. Ha ennek a pontnak a segítségével háromszöget alkotunk, Nazca és Gíza távolsága pont a nagy piramis arányait adja ki. Nazca és Gíza között a távolság ugyanakkora, mint Teotihuacan és Gíza közt. Ugyanez elmondható Angkor Wat és Nazcáról, a Húsvét-szigetek és Gíza távolsága pedig az aranyarány 10 000-szerese. Az Angkor-Gíza távolságot az aranyaránnyal megszorozva megkapjuk a Gíza–Nazca-távot. Számításokkal alátámasztható, hogy a nagy piramis az északi félteke egyfajta modellje. Az ebben a modellben szereplő hossz megegyezik azzal a távolsággal, amit az Egyenlítő bármelyik pontja 1 másodperc alatt megtesz (ez egy állandó érték, amely a bolygó tengely körüli forgásából adódik).

Felmerül persze a kérdés, hogy mik lehetnek ezeknek az összefüggéseknek az okai, illetve hogy miért nem találhatóak meg a történelemkönyvekben ezek az egyébként puszta matematikai mérések eredményeiképp létrejövő adatok. A válasz sokak szerint igen egyszerű. Azzal, ha ezeket az eredményeket a hivatalos álláspont is elismerné, kénytelenek lennének a történelemkönyvek jónéhány oldalát hatalmas kérdőjelekkel ellátni. Jó példa erre, ha feltesszük a kérdést: mi történne, ha elismernék, hogy lehetetlen húsz év alatt felépíteni egy ilyen építményt a történelemkönyvek hasábjain bemutatott eszközökkel? Cáfolást nyerne az állítás, miszerint a nagy piramis nem más, mint Keopsz sírhelye. Ha viszont nem az, akkor mi? Dominószerűen dőlnének be az egyébként is ingatag lábakon álló elméletek, ami csupán káoszt eredményezne, gombamód szaporodó kérdőjelekkel. Így hát egyszerűbb megoldásnak tűnik azoknak a kutatóknak és tudósoknak a hiteltelen-címkével való ellátása, az ilyen jellegű kutatások anyagi finanszírozásának mellőzése, mint szembenézni a ténnyel, miszerint az emberi történelemről szerzett tudásunk finoman fogalmazva is hiányos. Ez persze nem változtat a tények meglétén, és talán, majd valamikor, egy napon egy olyan világban, ahol a hivatalosnak mondott történetírás és kutatás berendezkedése megszűnik dogmákra épülni, közelebb kerülhetünk a valódi válaszokhoz.