Ahogyan azt ígértük, a CreepyShake-akták keretein belül szeretnénk olyan jelenségeket is bemutatni, amelyek sok esetben nem minősülnek sem paranormálisnak, sem rejtélyesnek vagy megmagyarázhatatlannak, mégis elgondolkodtatónak, érdekesnek tartjuk őket. Ezúttal az öngyilkosság témája lesz az, amelyet kicsit mélyrehatóbban szeretnék nektek bemutatni. Nem célom az öngyilkosságot mint tettet minősíteni, vagy ítélkezni azok fölött, akik ezt az utat választották, csupán magát a jelenséget kívánom prezentálni.

Az első legfontosabb hangsúlyozandó tény, hogy az öngyilkosság nem betegség, hanem cselekmény, amihez mentális zavarok, régebb óta fennálló kezeletlen problémák, külső körülmények vagy frissen bekövetkezett, az egyén korábbi életét (értékrendjét) súlyosan megrendítő események, krízisek járulnak hozzá. Az öngyilkosságok túlnyomórészt lelki válságból, krízisből adódnak, ritkábban bizonyos közösségekben, szektákban, kultúrákban rituális, vallási okból is elkövethetik. A gyakran banális, tudatos motivációk mögött azonban mélyebb összefüggések rejlenek.  Rengeteg kutatás próbálta már az öngyilkosság mögött meghúzódó bonyolult összefüggéseket megfejteni, ezeket a tanulmányok sokszor több csoportra bontják.

Biológiai tényezők
Számos vizsgálat kimutatta, a befejezett öngyilkosságot elkövetők körében egy bizonyos központi idegrendszeri ingerületátadó-továbbító anyag, a szerotonin mennyisége, forgalma lecsökkent, függetlenül attól, társult-e az öngyilkosság valamilyen pszichiátriai betegséghez (leginkább depresszióhoz) vagy nem. Azonban fontos, hogy a biológiai-öröklött tényezők nem jelentenek megváltoztathatatlan sorscsapást, senkinek nincs a génjeibe kódolva az öngyilkos magatartás, sőt, a szerotonin csökkent szintje sem szükségszerűen mindig öröklött zavar eredménye. A nevelés, a tanulási folyamatok, az optimális személyiségjellemzők mind-mind befolyásolják, korrigálják, gyakran fel is függesztik a rossz géncsoportok aktivitását.

Lelki/pszichés tényezők
Az öngyilkosságra való esély nagyságát drasztikus mértékben növelhetik a különböző lelki vagy pszichiátriai betegségek. Leggyakoribb a skizofrénia, bipoláris zavar, borderline személyiségzavar. Az öngyilkosságot elkövető egyénekre gyakran jellemző a túlzott alkohol- és/vagy droghasználat, függőség, csapongó, szélsőséges életvitel.  A kiváltó okok között leggyakrabban a következők szerepelnek: közeli hozzátartozó, barát elvesztése, párkapcsolati krízis, válás, súlyos anyagi problémák, gyógyíthatatlan betegség híre, szexuális zaklatás, nemi erőszak, súlyos drogfüggőség, túladagolás, kiközösítettség (főként fiataloknál), elhagyatottság érzése (a fiatal korosztály mellett a másik veszélyeztetett korosztály az idősek).

Érdekes, specifikus öngyilkosság-elmélet fűződik két kutató, Henry és Short nevéhez. Szerintük az ember törekvéseinek meghiúsulása, frusztrációja, ha mennyiségben növekszik, növeli az agresszív indulat erejét. Az agresszív indulat irányulását az szabja meg, hogy az egyén kit tart felelősnek frusztrációjáért. Más elméletek szerint az öngyilkosság gyakoriságát nemcsak a frusztráció mértéke határozza meg, hanem az agresszió levezetődésének módja is, amely a személyiség fejlődése során alakul ki (a feltételezett „külső kényszer” befolyására), társadalomtípustól, társadalmi állapotoktól, kultúrától függően.

A befejezett öngyilkosság legfontosabb előrejelzője a kísérlet, az öngyilkosok 30-40%-ának pedig már korábban volt öngyilkossági kísérlete. Az öngyilkossági kísérleteket feloszthatjuk más által megakadályozott öngyilkosságra (figyelemfelkeltő akcióra), amikor az egyén szándékosan (tudatosan vagy tudattalanul) nem halálos mértékben károsítja magát. Az öngyilkossági kísérletek során a leggyakoribb módszerek a gyógyszer-túladagolás, érvágás.
A falcolás (vagdosás) az utóbbi években egyre felkapottabb jelenség, bizonyos szubkultúrákban divattá vált.  Azonban különbséget kell tenni a divatból elkövetett vagdosás, valamint a tényleges pszichés probléma okozta vagdosás között. A probléma valódiságát jelzi a vágás mélysége, valamint ennél is fontosabb a vágás elhelyezkedése. A csupán divatból, feltűnőségből elkövetett vágásoknál a hegek/sebek mások számára jól láthatóak.

Modern nézetek nem csak azt veszik közlésnek, ha valaki öngyilkossággal fenyegetőzik vagy kész öngyilkossági tervet mond el, hanem azt is, ha öngyilkosságra nyomatékosan, megfelelő viselkedés és mimika kíséretében utal, vagy szándékát közvetlen környezetének (rendszerint egy számára kedves személynek) valamilyen módon jelzi.
Napjainkban a hétköznapi életet tekintve is igen nagy jelentőséget tulajdonítunk különféle nem verbális közlési csatornáknak, amelyek segítségével az emberek egymásnak bonyolult kommunikációkat közvetítenek (elég csupán a rengeteg, ezzel a témával foglalkozó könyvre vagy dokumentumfilmre pillantani). Ilyen közléscsatorna rejlik a mimikában és pantomimikában, a hanghordozás sajátosságaiban, a szóbeli közlés különféle formai jegyeiben. Feltételezhető, hogy minden öngyilkos és öngyilkossági kísérletetet elkövető személy tesz valamilyen közlést szándékáról, de mivel erről a közlésről nehéz biztos tudomást szerezni, nehéz megtalálni azt a személyt a környezetben, akinek a közlés szólt, így ez a személy esetleg szégyenből vagy bűntudatból elhallgathatja a közlés tényét. Körülbelül egytizede az öngyilkosoknak azonban látszólag nem jelzi előre tettét.
Természetesen ilyen közlések között bőven van olyan, amely nem tényleges vagy nem elég erős öngyilkossági szándékot takar. Az öngyilkossággal való fenyegetőzés és zsarolási kísérlet mindennapos dolog.  A közlések többnyire annak (vagy azoknak) a személyeknek szólnak, akivel az öngyilkosságra készülő ember intim, de ambivalens érzelmi kapcsolatban van, általában akivel a lényeges problémái vannak.

Az öngyilkosságot megelőző fázisban a dinamikus beszűkülés fogalma azt jelenti, hogy a személyiség érdeklődései és motivációi a külvilág felé csökkennek és szűkebb mederben, merevebb formában nyilvánulnak meg. A fantáziába való menekülés is szerepet játszik a beszűkülés dinamikájában, a külvilágtól elvont pszichés energiák ugyanis a fantáziavilágot szállják meg, az öngyilkosság előtt álló személyiség érzékletes, képi módon foglalkozik problémáival. Elképzeli azoknak kedvező kimenetelét, de képzeletbeli kifejezést ad befelé forduló agresszív indulati impulzusainak is, képzeletében gyakorlatilag megbünteti azokat a személyeket, akikkel problémája van. A fantáziatevékenységben érik meg az öngyilkosság gondolata és terve is. Az egyén sokszor elképzeli halálát, látja magát a ravatalon, látja síró hozzátartozóit.

Az öngyilkossági adatok nemek szerinti eloszlása az utóbbi időkben számos kutatás célpontja volt. Bár a pontos számadatok a különböző vizsgálatokban bizonyos mértékű eltéréseket mutatnak, átlagosan 4-6-szor annyi a férfiak körében elkövetett öngyilkosság, mint a nők esetében. Az öngyilkossági kísérletek esetében jelentősen változik a mérleg, ugyanis itt női dominancia figyelhető meg. Ezen kísérletek nagy része inkább figyelemfelhívás, segélykiáltás a környezet számára, mintsem valódi öngyilkossági szándék. A kísérletek nagy része általában gyógyszer-túladagolás, amelyek esetében sokszor az alany kér segítséget, nem pedig külső személy.

Az öngyilkosság problematikája talán egyidős az emberiség létezésével, szinte mindegyik vallás vagy filozófiai irányzat rendelkezik saját állásponttal, ami ezt a kérdéskört illeti. A nagy világvallások mindegyike elítéli az öngyilkosságot, mivel az élet természetes körforgásával ellentétesnek találja, de természetesen az indokok több más elemmel kiegészülnek, némi eltéréssel vallásonként. Viszonylag kevés olyan vallásról vagy hitrendszerről tudunk, amely támogatná az öngyilkosságot, ezek javarészt inkább minősíthetők szektáknak vagy egyes vallások vadhajtásainak, amelyek rituális formában elfogadhatónak, esetleg követendőnek állítanák azt be. Különböző formáiban, néhány filozófiában az öngyilkosság elfogadható és indokolt volt bizonyos esetekben. Ilyen például az ősi Japán világa, ahol a szamurájokra külön életviteli normarendszer, a Bushido volt érvényes. A Bushido bizonyos esetben elfogadhatónak, sőt, indokoltnak látta a rituális öngyilkosságot. Ha már Japán szóba kerül, érdemes megemlíteni a mindenki által ismert öngyilkos pilóták, a kamikazék akcióit.

Napjainkban az öngyilkosság, ha lehet ilyet mondani, felkapott téma. Torz módon az internet világa telis-tele van olyan oldalakkal, ahol a labilis állapotban lévő embereket tanácsokkal látják el, miként tudnának sikeres módon véget vetni életüknek. Az öngyilkosság megítélése természetesen kultúránként változik, ezt a megítélést pedig sok esetben befolyásolja az öngyilkosság oka és körülményei is.

Sokan rendelkeznek bebetonozott állásponttal az öngyilkosság megítélését tekintve, mások pedig igyekeznek egy adott esetet egyéni szituációként értékelni, figyelembe véve a körülményeket. Természetesen, mint mindenki másnak is, nekem is megvan a saját elképzelésem az öngyilkosság kapcsán, ám ez már túllépné az objektivitás határát, amit igyekszünk megőrizni ebben a rovatban.  Ebből fakadóan jobb ötletnek tartom egyfajta összefoglalóként egyelőre ennyit írni a témáról, a szubjektív véleményeket, hozzászólásokat viszont, mint mindig, most is várjuk a kommentek között.