Figyelem! Kizárólag erős idegzetűek és 18 éven felüliek olvassanak tovább! Az alábbi írásban található bizonyos (rejtett) képek egyes olvasók számára felkavaróak lehetnek!

Andrij Romanovics Csikatilo (1936. 10. 16. - 1994. 10. 14.)

A rosztovi rém, az orosz Hannibál és még megannyi néven ismert sorozatgyilkos, aki 1978-1990 között tartó munkássága során 56 gyilkosságot ismert be. 53-at bizonyítottak is, de valószínűbb, hogy 65 ártatlan vérét ontotta ki.

Kacifántos és horrorisztikus gyermekkora volt. 1936. október 16-án született egy Jablocsnoje nevű faluban, a Szovjetunióban, a holodomor idején. Szülei, Anna és Roman fizikai munkások voltak a kolhozban, bérként megmunkálhatták az egyszobás lakásuk mögötti szántóföld kis részét. Minden család éhezett, a kenyeret hírből sem nagyon ismerték, sokszor füvet és leveleket rágcsáltak. Anna azt mesélte Andrijnak, hogy volt egy fivére, Sztyepan, akit 4 éves korában, az ő születése előtt a falubeliek elraboltak és megettek, viszont ezt sosem bizonyították. Csikatilónak ez az időszak az éhség, a nélkülözés, a háború, a rettegés és a mérhetetlen szegénység jelképe volt.

Amikor a Szovjetunió belépett a második világháborúba, Romant elvitte a Vörös Hadsereg, és fogságba került. Az egyedül maradt anya és fia sokszor szemtanúja volt a nácik rémtetteinek. A bombázások, a gyújtogatások és a lövöldözések elől sokszor a pincében vagy az árkok mélyén bújtak el. Csikatilo egy ágyban aludt az anyjával, krónikus ágybavizelő volt (ami, valljuk be, a fent olvasottak alapján elég érthető), de a nő egy cseppet sem volt elnéző, és minden alkalommal leszidta, majd elverte érte.

1943-ban született Tatyjana, akit valószínűleg egy német katona nemzett, mivel Roman eltűnt. Anna ettől kezdve nem szívlelte a gyermekeit, durván és könyörtelenül bánt velük, főleg a lányával, mert gyűlölte, ahogy teherbeesett vele (a nácik előszeretettel erőszakoltak meg bárkit, a szerencsésebbek belehaltak vagy elveszítették a magzatot, másoknak életük végéig látni kellett a nem kívánt gyermeket).

1944-ben Csikatilo elkezdhette az iskolát. Egyszerű és lelkes tanuló volt, fizikailag viszont nagyon gyenge. Mivel az éhségtől gyakran elájult az iskolában is, és csak otthon készített ruhákban járt, a többiek folyamatosan kigúnyolták. Ezért megrögzötten memorizálta az iskolai anyagot, és otthon is órákat töltött tanulással. Rövidlátóként nem látta rendesen a táblát, ez is csökkentette az önbecsülését, tanárai viszont sokat dicsérték. Mivel mintadiák volt, emellett kommunista, 14 évesen az iskolai újság szerkesztője lett, majd a Komszomol vezetője. Rajongott a kommunista irodalomért, szervezni kezdte az utcai felvonulásokat. Állítása szerint nehézséget okozott neki a tanulás, a sok fejfájás és a rossz memóriája miatt, viszont mégis ő volt az egyetlen, aki sikeres év végi vizsgát tudott tenni.

A pubertáskor mindenkinek nehéz, Csikatilo viszont szembesült a ténnyel, hogy bajok vannak a léccel, emiatt szégyenlős lett és visszahúzódó. 17 évesen szeretett bele egyik szerkesztőtársába, de impotenciája miatt sosem kért randevút. Ebben az évben bekattant, és leteperte húga egyik 11 éves barátnőjét, majd ejakulált, amíg a lány alatta vergődött.

Az érettségi után jelentkezett a Moszkvai Állami Egyetemre, de a sikeres felvételije ellenére nem vették fel. Úgy gondolta, azért, mert apját árulónak bélyegezték, a valóságban viszont a többi jelentkező jobb eredményeket ért el. Ezután fizikai munkásként dolgozott, majd rádiótechnikusnak tanult. Ekkor újra szerelmes lett, de a lány 18 hónap után kidobta, mivel háromszor próbáltak szeretkezni, de egyszer sem sikerült.

1957-60 között a Határőrségnél volt, majd leszerelésekor megismerkedett egy elvált asszonnyal, aki ismerőseitől kért tanácsot, hogy mit tegyen Csikatilo merevedési problémáival. Egy interjúban ezt nyilatkozta az üggyel kapcsolatban: „A lányok a hátam mögé léptek, és azt suttogták, hogy impotens vagyok. Nagyon szégyelltem magam. Megpróbáltam felkötni magam. Anyám és pár fiatal szomszéd szedett ki a hurokból... El kellett menekülnöm onnan, a szülőföldemről.” Így saját lakást bérelt húgával, aki viszont megházasodott, de nem bírta nézni Andrij szenvedését, és barátnőt talált neki.

Csikatilo 1963-ban össze is házasodott Feodoszija Odnacsevával, akibe a vonzalom ellenére nem volt szerelmes. Szexuális életük nem volt, mivel még mindig képtelen volt az erekcióra. A spermáját a kezével juttatta a felesége testébe, így született két gyermekük, Ljudmila és Jurij.

A sikeres vizsgák letétele után irodalom és orosz nyelvtanárnak állt, de nem tudott fegyelmet tartani, és túl szerény volt, itt is csak a nevetség tárgyává vált. 1973-ban zaklatni kezdte a diáklányokat. A második eset után kirúgták, de az új munkahelyén sem maradhatott sokáig, sorozatosan derültek ki a molesztálási ügyei. Később hivatalnoknak ált, így a tárgyalások miatt sokat kellett utaznia.

1978. december 22-én a 9 éves Jelena Zakotnovát egy öreg házba csalogatta, amelyet titokban megvett. Megpróbálta a lányt megerőszakolni, de erekció hiánya miatt nem sikerült neki. A lány küzdött, Csikatilo pedig fojtogatta, majd háromszor megszúrta a hasán, és miközben szurkált, ejakulált. A lányt két nappal később találták meg.

Számtalan jel mutatott arra, hogy Csikatilo ölte meg Zakotnovát: vérnyomokat találtak Csikatilo háza közelében, a szomszédok látták, hogy otthon volt december 22-én este, az utca végén lévő folyókanyarulattal szemben megtalálták Zakotnova iskolatáskáját (ami arra utalt, hogy ott dobták a folyóba), és egy szemtanú Csikatilóra nagyon hasonlító leírást adott egy férfiról, akivel a lányt beszélgetni látták a buszmegállóban. Mindezek ellenére a 25 éves fizikai munkást, Alekszandr Kravcsenkót tartóztatták le a gyilkosságért, akinek fiatalkorában már volt dolga a rendőrséggel vandalizmus kapcsán. Kravcsenko otthonának átkutatásakor vérfoltokat találtak a felesége pulóverén, a vérnyomról kiderült hogy ugyanolyan vércsoportú, mint Zakotnováé, illetve Kravcsenko feleségéé.

Kravcsenkónak kifogástalan alibije volt december 22-én délutánra: egész délután otthon tartózkodott a feleségével és annak barátjával, és ezt a szomszédok is megerősítették. Ennek ellenére a rendőrség új vallomásokat csikart ki: megfenyegette Kravcsenko feleségét, hogy bűnrészességgel vádolják, barátját pedig hamis esküre vették rá. A feleség ezután azt állította, hogy Kravcsenko a gyilkosság napján késő estig nem ért haza. Ezeknek a vallomásoknak a hatására Kravcsenko beismerte a gyilkosságot. 1979-ben állították bíróság elé. A tárgyalás során visszavonta a vallomását, és ártatlanságát hangoztatta. Kijelentette, hogy a beismerő vallomást erőszakkal csikarták ki belőle. Tiltakozása ellenére bűnösnek találták, és halálra ítélték, melyet végül 15 év börtönbüntetésre változtattak. Az áldozat hozzátartozói miatt azonban Kravcsenkót újra bíróság elé állították, és végül kivégezték Jelena Zakotnova meggyilkolásáért 1983 júliusában.

Zakotnova halála után Csikatilo csak akkor tudott felizgulni és elélvezni, ha nőket vagy gyerekeket szurkálhatott halálra. 1981. szeptember 3-án, miközben éppen a rosztovi könyvtárból lépett ki, felfigyelt a buszmegállóban várakozó 17 éves kollégistára, Larisza Tkacsenkóra. Csikatilo azzal az ürüggyel csalta a lányt egy Don melletti erdőbe, hogy isznak egy kis vodkát és pihennek. Mikor egy elhagyatott részhez értek, a férfi földre lökte a lányt, majd letépte róla a ruhát, és megpróbálta megerőszakolni a lány tiltakozása ellenére. Ismét nem sikerült erekciót produkálnia, így sarat tömött a lány szájába, hogy ne tudjon sikítani, majd addig ütlegelte és fojtogatta a lányt, amíg meg nem halt. Mivel nem volt nála kés, ezért a fogaival csonkította meg a holttestet, a lány egyik mellbimbóját is leharapta.

{spoiler}

{/spoiler}

1982. június 12-én Csikatilo a Rosztov közeli Bagajevszkaja járásba buszozott, hogy zöldséget vegyen. Donszkoj faluban át kellett szállnia egy másik buszra, de inkább gyalog folytatta az útját. Útközben találkozott a 13 éves Ljubov Birjukkal, aki bevásárlásból tartott hazafelé. Mikor olyan részhez értek, amelyet bokrok takartak el a kíváncsi szemek elöl, megragadta a lányt, bevonszolta a közeli aljnövényzetbe, letépte a ruháját, majd halálra szurkálta és vagdosta. Mikor június 27-én megtalálták a holttestet, a halottkém összesen 22 késszúrást számolt össze a fejen, a nyakon, a mellkason és a szeméremtájékon.

Birjuk megölése után Csikatilo nem tudott uralkodni tovább gyilkos ösztönein: 1982 júliusa és szeptembere között további öt, 9 és 19 év közötti áldozattal végzett. Gyerekeket, otthonról megszökött fiatalokat és csavargókat próbált leszólítani busz- vagy vasútállomások környékén, majd elcsalta őket egy közeli erdős vagy félreeső helyre, ahol megölte őket. Rendszerint leszúrta, felvágta és kibelezte áldozatait egy késsel, habár néhány áldozatát, amellett, hogy megcsonkította őket, megfojtotta, illetve agyonverte.

Csikatilo felnőtt női áldozatai többnyire prostituáltak, illetve hajléktalanok voltak, akiket alkohol vagy pénz ígéretének segítségével csalt el elhagyatott helyekre. Megpróbált szexuálisan érintkezni velük, de képtelen volt a merevedésre. Ettől gyilkos dühbe jött, különösen, ha a nők gúnyolódtak vele emiatt. Csak akkor volt képes az orgazmusra, miközben halálra szurkálta az áldozatokat. Gyerekáldozatait mindkét nemből egyaránt szedte. Őket különböző trükkökkel vette rá arra, hogy kövessék valami elhagyatott helyre: általában beszélgetni kezdett velük, felajánlotta a segítségét vagy társaságát, például, hogy mutat egy rövidebb utat, vagy ritka bélyeget, érmét, vagy ennivalót, cukorkát ad. Amikor már kettesben volt velük, megfélemlítette őket, gyakran a hátuk mögé kötötte a kezüket, mielőtt sárral vagy agyaggal betömte a szájukat, hogy ne sikítsanak, majd megölte őket. A gyilkosság után megpróbálta elrejteni a holttestet, de nem fordított rá különösebb gondot.

1982. december 11-én Csikatilo a buszon találkozott a 10 éves Olga Sztalmacsonokkal, és rávette a lányt, hogy szálljon le vele a buszról. A lányt utoljára utastársai látták, amint a kezénél fogva vezeti egy középkorú férfi. Sztalmacsonokot Csikatilo egy kukoricaföldre csalta, majd több mint 50 késszúrással megölte, felvágta a mellkasát, kivágta a beleit és a méhét.

Szülei bejelentették lányuk eltűnését. Egy törvényszéki analitikus, Viktor Burakov kikérdezte őket, és a szökést kizárta. A szülők kaptak egy furcsa levelet a „Szadista fekete macskától”, amiben az állt, hogy lányuk egy közeli erdőben van, és hogy a következő évben még 10 áldozatot fognak ott találni. Burakov ezt csak tréfának tartotta, de tartott tőle, hogy a lány meghalt.

Végül április 14-én találták meg holttestét egy mezőn. A rendőrök mindent a helyén hagytak, míg Burakov megérkezett a helyszínre. Mivel télen ölték meg a lányt, a holttest viszonylag jó állapotban maradt meg, így jól kivehetőek voltak a kés okozta sebek. A koponyán lyukak éktelenkedtek, akárcsak a mellén és a hasán. Mint a többi áldozatnak, neki is kivágták a szemét.

Burakov ekkor már tudta, hogy egy sorozatgyilkossal állnak szemben, aki nem hagy semmi nyomot maga után. Ezekről a bűntényekről csak a nyomozók egy kis része tudott. Burakov úgy gondolta, a gyilkosnak van egy kocsija. Abban is biztos volt, hogy a férfi nem riasztotta meg az embereket, amikor feltűnt. A nyomozók a szexuális bűntettekre koncentráltak, főleg amik december 11-e körül történtek. Ekkor még nem tudták, hogy egy 15 éves fiút is megöltek nem messze Shakhtytól. Egy ideig még nem is találtak rá.

Néhány hónappal később pár fiú nem messze Rosztov-na-Donutól egy erdős területen csontokra bukkant. Egy 45 éves nőt szintén meggyilkoltak a télen. Hamarosan egy 8 éves fiúra és egy kislányra is rábukkantak, mindkettőt a szokásos módon gyilkolták meg, és szemüket kivágták.

A rendőrök fejében az is megfordult, hogy nem egy ember követte el ezeket a szörnyű tetteket. Ez nem tűnt valószínűnek, de az sem, hogy ennyiféle áldozattípus beindítja ugyanazt a fajta szexuális erőszakosságot egy emberben. Ezután tudatták Burakovval, hogy a tettest elfogták, és véget ért az ügy. A férfi bement a börtönbe, hogy minél több dolgot megtudhasson az illetőről.

A gyanúsított a 19 éves Jurij Kalenyik volt, akit elfogása után rögtön kihallgattak. Nem volt joga sem ügyvédhez, se a hallgatáshoz. Nem is tudta, mi történt vele, és mindent tagadott. Azt állította, hogy senkit sem ölt meg. A nyomozók napokig bent tartották Kalenyiket, és próbálták szóra bírni, ám október 20-án egy újabb holttestre bukkantak. A nőt körülbelül három napja ölték meg, amikor Kalenyik már fogságban volt. Nyilvánvaló volt, hogy nem ő ölte meg, és sebei hasonlóak voltak az eddigi áldozatokéihoz, ám szemei sértetlenek voltak. Lehet, hogy változtatott a módszerén, vagy esetleg megzavarták.

Négy héttel később ismét emberi csontokra bukkantak a közeli erdőben. Az áldozatot a nyár során ölhették meg. Hamarosan rátaláltak egy fiúra is, akiről kiderült, hogy ő a 14 éves Szergej Markov, akit már december 27-e óta eltűntnek nyilvánítottak. Mihajil Fetiszov őrnagy, aki a Birjuk-eset után kapcsolódott a nyomozásba, megvizsgálta a fiú sebeit. Mintegy 70-szer szúrták meg, majd análisan közösültek vele. Immár világossá vált, hogy nem Kalenyik felelős a gyilkosságokért.

Fetiszov úgy döntött, kideríti, hogy aznap mi történhetett a fiúval. Gukovo városában kezdte a nyomozást, ahol a fiú élt, és ahonnan azon a napon elment a helyi vonattal. Ugyanebben a városban az egyik szellemi fogyatékosok számára fenntartott iskolából jelezték, hogy a 23 éves Mihajil Tyapin éppen akkor utazott a vonaton, amikor Markov eltűnt. A rendőröknek így egy újabb gyanúsítottjuk akadt, ám hamar kiderült, hogy nem ő a tettes.

Ezután bukkantak rá az első talán használható bizonyítékra, amikor Markov boncolása során a fiú testében ondót találtak. Ha letartóztatják a gyilkost, meg fogják tudni állapítani a vércsoportját.

1984 során még számos tetemet fedeztek fel a közeli erdőkben. Az elsőt Tyapin elfogása után találták, egy nőt, akit ugyanúgy öltek meg, mint az eddigi áldozatokat. Ám ez esetben az áldozat egyik ujját is levágták, valamint találtak egy lábnyomot is a sárban. A holttest ruháján ondót és vért találtak. Hamarosan kiderült, hogy az áldozat egy 18 éves lány volt, akit egy buszmegállóban láttak utoljára, egy fiúval. A fiút kikérdezték, de volt alibije.

A laboratóriumi vizsgálatok során megállapították, hogy a gyilkos vércsoportja valószínűleg AB-s.

Három nappal később ráleltek a 10 éves Dmitri Ptasnyikovra. Hiányzott a nyelve és a nemi szerve. Emellett a test mellett is találtak lábnyomot, a testen pedig ondót. Ebben az időszakban már néhány tanú is akadt. A fiút utoljára egy magas, szemüveges férfival látták, de senki nem ismerte fel. Valaki egy fehér kocsit is látott.

Hamarosan felfedezték egy 17 éves lány holttestét, 39 késszúrással. Ezután két másikat is találtak, nem messze tőle. Az egyiket egy kalapáccsal, a másikat pedig késsel ölték meg. Anya és lánya voltak, akiket egyszerre ért utol a halál. Mire 1984 nyara véget ért, a nyomozók 24 holttestet találtak, valószínűleg mindet egy ember ölte meg.

A rendőrök úgy érezték, hogy a nyomozás kezd kicsúszni a kezükből, de bíztak benne, hogy előbb-utóbb hibázik a gyilkos. Burakov nyomozókat kért és kapott, így egyre több új csapatot szervezhetett be a nyomozásba, már több mint 200 embert! Ki kellett találniuk valamit, hogy megállítsák a gyilkost. Emberei ott voltak a busz- és vasútállomásokon, valamint a parkokban is. Még mindig csak annyit tudtak, hogy egy 25 és 30 év közötti férfit keresnek, normál testalkattal és AB vértípussal. A férfi óvatos és rendkívül intelligens, valószínűleg az anyjával vagy a feleségével lakik. Mindenkit, aki megfelelt ezeknek az előírásoknak, vérvizsgálatra küldtek.

Egyik nap az egyik civil rendőr figyelmes lett egy idősebb férfire a rostovi állomásnál. Egy fiatal lánnyal beszélgetett, és amikor az felszállt a buszra, a férfi leült egy másik mellé. Zanasovszkij úgy döntött, kikérdezi. A férfi Csikatilo volt, és éppen üzleti útra indult. Arra a kérdésre, hogy miért áll szóba fiatal lányokkal, azt a választ adta, hogy egykor tanár volt, és hiányzik neki a fiatalokkal való társalgás. A rendőr elengedte őt, de azért követte. Csikatilo még sok lányt leszólított, köztük egy prostituáltat is, akitől orális szexet fogadott el, ekkor a rendőr közbelépett, és elfogta a férfit. Belenézett aktatáskájába is, ahol kést és kötelet találtak, nem pedig üzleti útra használatos dolgokat. Zanasovszkij biztosra vette, hogy elfogták a gyilkost, ám annak vértípusa nem AB-s volt , hanem A-s. Ezenkívül a Kommunista Párt tagja volt. Néhány napig bent tartották, de végül kiengedték őt. Úgy hitték, mivel vértípusa nem egyezik, nem ő az emberük.

Nagy nyomás nehezedett a rendőrökre, hogy végre megoldják az ügyet. A következő tíz hónap folyamán csak egy holttestet találtak, Moszkva közelében. 1985 augusztusában újabb test került elő a már megszokott sérülésekkel. Burakov elment Moszkvába megnézni a testet, és azon is az eddigi sérüléseket fedezte fel, így biztos volt benne, hogy a gyilkos valamiért Moszkvába ment. Ám hamarosan vissza kellett térniük Saktiba, amikor előkerült egy 18 éves lány holtteste. Ismét találtak vért (AB típusút) az áldozaton, ami a gyilkostól származott, valamint néhány ősz hajszálat.

Ebben az időszakban vonták be a nyomozásba Kosztojev nyomozót is. Burakov az esettel korábban már foglalkozó Alexandr Buhanovszkij pszichiáterhez fordult. Megengedte neki, hogy belenézzen az ügy aktájába is, így az orvos sokkal pontosabb jellemzést tudott adni a gyilkosról. Abban mindenki biztos volt, hogy a gyilkos ölni fog, amíg el nem kapják, vagy meg nem hal.

A gyilkost lehetetlennek tűnt elfogni. Ám ezután különös módon úgy tűnt, hogy a gyilkosságok abbamaradtak. Csupán egy halott nőt találtak Rosztovban. 1985 telén és a rákövetkező év tavaszán nem történt semmi. Júliusban került csak elő egy 33 éves nő teste, de sérülései eltérőek voltak az eddigiektől, csak az egyezett, hogy őt is megfojtották. Burakov nem hitte, hogy ezt a nőt is az általa keresett gyilkos ölte meg, nem úgy mint azt, akit augusztus 18-án találtak meg. Rajta a szokásos sérüléseket fedezték fel, de a lány el volt temetve, és csak keze lógott ki a földből. Burakov rájött, hogy esetleg más holttestek is lehetnek errefelé, amiket nem találtak meg, mert el voltak temetve.

1986 végén Burakov idegösszeroppanást kapott, így néhány hét szabadságra küldték. 1988 tavaszáig ismét nem történt semmi. Hamarosan azonban egy újabb holttestre bukkantak, ami ugyanúgy volt megcsonkítva és megfojtva, mint az eddigi áldozatok. Nyomokat nem találtak, leszámítva egy lábnyomot. Az emberek ugyan emlékeztek rá, hogy látták a lányt, de egyedül.

Egy hónappal később egy kilencéves kisfiú testére akadtak rá. Számos kés ejtette sebe volt, a koponyáját betörték, és levágták a péniszét. Mint kiderült, a fiú a két napja eltűnt Alekszej Voronko volt. Egyik osztálytársa látta őt utoljára egy középkorú, bajszos, sporttáskát cipelő férfivel, akinek volt egy aranyfoga. Ez egy jó jelnek mutatkozott, a nyomozók el tudtak rajta indulni, felkeresték a fogorvosokat, és listát kértek azokról, akikre illett ez a leírás. A faluban csak pár ember engedhette meg magának ezt a beavatkozást.

Jelenleg az tűnt a legéletképesebb ötletnek, hogy még több rendőrt küldjenek ki a pályaudvarokra, hogy megfigyeljék az embereket. A gyilkos most nem csapott le, egészen 1989. áprilisáig váratott magára. Ekkor egy 16 éves fiút találtak meg, aki még előző év nyarán tűnt el. Sok helyen megszúrták, és neki is levágták a nemi szervét.

Május 11-én eltűnt egy 8 éves fiú. Két hónappal később találták meg az út szélén. Abból, hogy az áldozat nem az erdőben volt, a rendőrök arra következtettek, hogy a gyilkos talán módszert változtatott. Nem sokkal ezután egy magyar lány, Varga Elena testére bukkantak egy fás területen, messze a busz- és vasútállomásoktól. Egy hét múlva találták meg a tízéves Alekszej Kobotovot, nem sokkal később pedig még két gyerek holttestére bukkantak.

Burakov új tervet eszelt ki. Kiválasztott néhány állomást, ahol nyilvánvaló felügyeletet biztosítottak, a többi helyen pedig csak civil ruhás rendőrök maradtak, így ez biztonságosnak tűnhetett a gyilkos számára. Mire ezt a tervet érvénybe helyezték volna, a gyilkos lecsapott a Donleszkoz állomástól nem messze egy 16 éves fiúra. Ezután még egy 16 éves fiú, Viktor Tyisenko tűnt el, pár nap múlva találtak rá holtan. Ezúttal felmerült egy ember neve, akivel már találkoztak a nyomozás során, de elengedték, mivel vérmintája nem stimmelt. Ekkor már tudták, hogy ő az emberük, és nagyot hibáztak, amikor szabadon engedték.

Az 54 éves Andrij Romanovics Csikatilo ott volt a Donleszkoz állomáson november 6-án. Most ismét látták őt a gyilkosság helyszínén, éppen az erdőből jött ki, és megmosta a kezét egy utcai csapnál. 1990. november 20-án őrizetbe vették.

Csikatilo a rendőrség által hozzá kötött 36 gyilkosságból 34-et ismert be, két gyilkosság esetében tagadta a vádat: az egyik Ljubov Golovaha volt, akit megfojtva találtak meg Rosztov egyik körzetében 1986. július 23-án, és akinek esetében a nyomozóknak kétségük támadt, hogy vajon az általuk keresett személy követte-e el a bűntényt. A másik áldozat Irina Pogorelova volt, akit Batajszkban találtak meg 1986. augusztus 18-án. A rajta található sérülések alapján a nyomozók ezt a gyilkosságot is a keresett sorozatgyilkos számlájára írták. (A tárgyalás során Csikatilo egyik kirohanásában nyomatékosan kijelentette, hogy ő végzett Pogorelovával, akit ebben a dühkitörésben a nevén is nevezett.)

Csikatilo a kihallgatás során minden egyes gyilkosságról részletesen beszámolt, és ez összhangban volt a bűntényekről kiderült tényekkel. További kérdezősködésre nagyjából felvázolta a gyilkosságok helyszínét, leírta az áldozatok testhelyzetét, illetve a helyszín közelében található ismertetőjegyeket is. Emellett további részleteket is felidézett: az egyik áldozat, a 19 éves tanuló, Anna Lemeseva esetében, akivel 1984. július 19-én végzett a Sahti vasútállomás közelében, visszaemlékezett arra, hogy a lányt megfélemlítette, mire az kijelentette, hogy a fiúja, akit Barsznak hívtak, bosszút fog állni rajta, amiért bántotta őt. Lemeseva barátjának neve volt Barsz, ami rá volt tetoválva a lány karjára.

Áldozataira, akiket elcsalt egy rejtett helyre mielőtt megölte őket, úgy hivatkozott (hamisan) mint "elzavart, száműzött elemekre". Sok esetben, különösen a férfiáldozatainál elmondta, hogy megkötözte a hátuk mögött a kezüket egy hosszú kötéllel, mielőtt megölte őket. Rendszerint késsel sokszor megszúrta áldozatát, kezdetben csak sekélyebb sebeket okozva a mellkason, majd mélyebben és erősebben – általában 30-50-szer – sújtott le az áldozatra, és ezután herélte ki. Mint állította, szakértője lett annak, hogyan kerülje el az áldozat testéből kifröccsenő vér útját, hozzátéve azt, hogy az áldozatok "sírása, agóniája és a vér megnyugvást és kielégülést adott". Amikor megkérdezték tőle, hogy a későbbi áldozatai esetében miért nem vájta ki a szemüket, mint a korábbi áldozatok esetében, azt felelte, hogy kezdetben hitt abban a babonában, mely szerint az áldozatok szemében látható lesz gyilkosuk képe. De később rájött, hogy ez csak egy kitalált dolog, és így abbahagyta az áldozatok szemének kivágását.

Miután a rendőrség végzett a kihallgatásával, Csikatilót átszállították a Szerbszkij Intézetbe egy 60 napos pszichiátriai megfigyelésre, hogy megállapítsák, mentálisan megfelelő-e ahhoz, hogy bíróság elé állítsák. A férfit Andrej Tkacsenko vizsgálta, aki október 18-án azt állapította meg, hogy Csikatilo – annak ellenére, hogy szadista vonásokkal rendelkezik, és borderline személyiségzavarban szenved – épelméjű, és bíróság elé állhat. December 11-én a letartóztatás részleteit és a Csikatilo által elkövetett gyilkosságok rövid összefoglalóját a rendőrség átadta a médiának.

Csikatilót 1992. április 12-én állították bíróság elé, 53 rendbeli gyilkosság, illetve tanárként elkövetett 5 rendbeli, fiatalok elleni szexuális zaklatás vádjával. A tárgyalás a Rosztovi Járási Bíróság 5-ös számú termében zajlott, Leonyid Akubzsanov bíró elnöklete alatt.

Csikatilo tárgyalása volt az első nagyobb esemény az orosz média liberalizálódása óta. Röviddel Csikatilo Szerbszkij intézeti pszichiátriai vizsgálata után a rendőrség sajtókonferenciát tartott, ahol ismertették a Csikatilo által elkövetett gyilkosságokat, azonban teljes neveket és fotókat nem hoztak nyilvánosságra. A média az első tárgyalási napon találkozhatott Csikatilóval, akit a tárgyalóteremben egy rácsos cellába kísértek be, hogy megvédjék őt az áldozatok jelenlévő, felbőszült és gyakran hisztérikus állapotban lévő hozzátartozóitól. A tárgyalás első heteiben a sajtó gyakran szenzációhajhász és túlzásba vitt főcímekkel közölte a gyilkosságok részleteit, Csikatilót „kannibálnak”, „őrültnek” illetve „borotvált fejű démonnak” titulálták. (A borotválás a börtönben foganatosított kötelező eljárás volt a tetvek terjedése ellen.)

A bíró a tárgyalás első két napján ismertette a Csikatilo ellen felhozott összes vádpontot. Minden gyilkosságot egyesével kitárgyalt, előfordult, hogy az áldozatok hozzátartozói elsírták magukat, vagy elájultak, mikor a rémtettek részleteire fény derült.

Miután a bíró ismertette a vádpontokat, kijelentette a tárgyalóteremben összegyűlt újságíróknak, hogy nyílt tárgyalást szándékozik lefolytatni az ügyben. Mint fogalmazott: „Ez a tárgyalás legalább megtanít minket arra, hogy ilyen soha többé és sehol ne forduljon elő újra”. Ezután Akubzsanov felszólította Csikatilót, hogy álljon fel, azonosítsa magát, adja meg születésének helyét és idejét.

1994. január 4-én az orosz elnök, Borisz Jelcin, elutasította a végső kegyelmi kérvényt.

A tárgyaláson külön cellában ült, mert sokan meg akarták lincselni, többen rosszul is lettek a teremben, a hozzátartozók előtt pornólapokat mutogatott, hogy idegesítse őket. 1994. február 14-én Csikatilót a novocserkaszki börtön egyik hangszigetelt szobájába vitték, majd egyetlen fejlövéssel kivégezték.

*Katasztrófa volt az élete, ami önmagában nem ad felmentést a bűnei alól, és a zsebemben kinyílik a bicska, ha valaki ártatlanokat és gyerekeket bánt… De nem hiszem, hogy bárki fel tudta volna dolgozni azokat, amik megtörténtek vele.
*

Citizen X - X polgártárs (1995)

Csikatilo életét több film is feldolgozta már, de én az 1995-ös, amerikai-magyar koprodukciós TV-filmet szeretném mindenkinek a figyelmébe ajánlani, aki tüzetesen szeretné átlátni a nyomozás folyamatát. Nem fogom részletezni az ügyet, mert Lucifer’s Angel megtette a teljesség igényével. A film sem Csikatilo életrajzára koncentrál, hanem a nyomozók bürokráciával való harcára és a rendőrség munkájának fejlődésére - például, ahogy először kérték ki pszichológus segítségét a profilozáshoz - a kommunista Szovjetunióban. A cselekmény 1982-ben veszi fel a fonalat, mikor megtalálták Olga Sztalmacsonok holttestét, és a majdnem egy évtizedes nyomozást öleli fel, míg végre kézre nem kerítették a rémet.

A film nem követi pontról pontra az eseményeket, hanem inkább a macska-egér hajszához hasonlító folyamatra koncentrál. Burakovot (Stephen Rea) úgy nevezték ki az ügy nyomozójává, hogy képesítése sem volt hozzá, és egy teljesen új közegben találta magát, amit teljes mértékben ellepett a bürokrácia. Szerencséjére Fetiszov ezredes (Donald Sutherland) is el akarta kapni a sorozatgyilkost, de még neki sem volt akkora befolyása, hogy a megfelelő eszközöket biztosíthassa a nyomozáshoz, és neki is meg kellett küzdenie főnökei akaratával. Volt, hogy ennek elérése érdekében zsaroláshoz kellett folyamodnia. Láthatjuk, mennyire nem sikerül az előrejutás, hisz megközelíteni sem lehet párttagokat, vagy a kommunista eszme híveit, akik esetleg szóba kerülnek az ügy kapcsán, akár gyanúsítottként. Burakov próbálkozásai, ahogyan helyes mederbe próbálja terelni a nyomozást, a lassan barátsággá alakuló kapcsolata Fetiszovval és Csikatilo ámokfutása hihetetlenül izgalmassá és érdekfeszítővé teszi a filmet.

Csikatilo (Jeffrey DeMunn) alakja úgy jelenik meg, mint egy filmes főgonosz: a sorozatgyilkos, akiről semmit sem tudunk, csak látjuk, ahogy a vasútállomásokon kiszemeli áldozatait, majd különös kegyetlenséggel öli meg őket. Ezek a jelenetek elképesztően vérfagyasztóak, ami szokatlan egy TV-film esetében, de itt a színészi teljesítmény, a zenei aláfestés és az operatőri munka mind hibátlan, és korrektül megállta volna a helyét nagyvásznon is. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert egy nagyon jól elkészített krimithriller, ami tüzetes átlátást biztosít a világ egyik legelborzasztóbb bűnténysorozatához.

10/10

IMDb

(Levente)