James Ruppert (1934. 03. 29.)

James Ruppert esete rémisztő igazolása annak, hogy nem minden az, aminek látszik. Az ohiói Hamilton városának 41 éves lakosáról aligha hitte bárki is, hogy tömeggyilkosságot kövessen el: nem volt priusza, a vastag szemüveget és a mindössze 167 centi magas, 61 kilós alkatot leszámítva semmivel sem tűnt ki a tömegből. A szomszédok még akkor is egy csöndes és felelősségteljes emberként emlékeztek vissza rá, miután brutálisan megölte 11 családtagját. Hugh Holbrock védőügyvéd így fogalmazott: “Az egyik legkedvesebb ember, akivel találkoztam. Bármit megtenne, hogy másoknak segíthessen.”

A tömegmészárlás színhelye az a ház volt, ahol Ruppert és az anyja lakott: egy kicsi, kétszintes, kéttónusú, faszerkezetes épület Hamilton egyik csöndes, fasorral díszített utcáján. Az eset 1975 húsvétvasárnapján történt – egy nappal James 41. születésnapja után. 65 éves, betegeskedő anyja, Charity az egész famíliát meghívta magához: két fiát, Jamest és Leonardot, valamint utóbbi családját, azaz feleségét, Almát és mind a 8 gyerekét, akik közül a legfiatalabb 4, a legidősebb 17 éves volt.

Vidáman indult a nap. Nem sokkal érkezés után Leonard családja összegyűlt a ház előtt a füvön, és tojásvadászatot tartottak. Utána mind bementek a házba az éves közös családi találkozóra és vacsorára. Valamennyien a nappaliban vagy a konyhában voltak – kivéve James bácsikájukat, aki az emeleten tette meg az utolsó előkészületeket.

Charity Ruppert szendvicseket készített a konyhában, Leonard és a felesége, Alma a konyhaasztalnál ült. Legfiatalabb gyerekük a mosdóban volt; egyik lányuk a mosdó ajtaja előtt állt, várva, hogy testvére végezzen, a többi gyerek a nappaliban játszott.

Néhány pillanattal később a pisztolyrajongó és mesterlövész James Ruppert nyugodtan lesétált a lépcsőkön, három revolverrel (egy .357-es Magnummal és két .22-es pisztollyal), valamint egy 18 lövetű puskával felszerelkezve. Ez utóbbit rögvest a hűtő ajtajának támasztotta.

Háttal a mosogatónak állva Ruppert először a testvérére lőtt, aki hanyatt esett. Utána sógornőjét, majd anyját lőtte le. Utóbbi még megindult feléje, egy utolsó, reménytelen mozdulattal, hogy megmentse családját és saját életét. Még végiggondolni sem volt idejük, nemhogy megszökni – Ruppert 31 lövést eresztett el, és csak újratölteni állt meg. Az első menet a lebénítás érdekében történt, a második és harmadik tár végezte ki az áldozatokat. Tízen a fejükbe kaptak lövéseket, közelről; egyiküket mellkason lőtte. Senki se kiáltott, senki se futott el. Mindannyian halottak voltak, amikor Ruppert felhívta a rendőrséget, jó három órával később. “Lövöldözés volt itt” – mondta a telefonba.

Percekkel később a rendőrség James Ruppertet odabent, a bejárati ajtó előtt állva találta. Megtalálták az öt vérben úszó holttestet a nappaliban és a másik hatot a konyhában. Egyik áldozat sem volt megkötözve vagy más módon akadályozva, azonban egy felborult szemeteskosáron kívül nem volt jele a küzdelemnek.

Megvolt a gyanúsított, de nem volt indíték. James Ruppertet őrizetbe vették, és 11 rendbeli, aljas indokból elkövetett gyilkossággal vádolták. A gyilkosságokról nem volt hajlandó beszélni, elmezavarra hivatkozva ártatlannak vallotta magát.

* * *

A Ruppert-féle mészárlás egész Hamiltonban hatalmas nyugtalanságot váltott ki. A városiaknak rengeteg kérdésük volt, válaszokat viszont alig kaptak. A tárgyalás előtt a helyi újságok se írtak sokkal többet a felületes dolgokról – hogy ki, mit és hol, de a miértről alig esett szó. Úgymond muszáj volt írni valamit, így mindenhol terjedtek a pletykák, amik megpróbálták megmagyarázni, miért történtek a gyilkosságok: “Alma öngyilkos akart lenni, és egyik gyerekét is magával akarta vinni a sírba. Ő váltotta ki az egészet azzal, hogy felbosszantotta Jimmie-t.” vagy “A Ruppert házat kísértetek járják.”

Pszichiáterek szerint egy közeli rokon vagy barát gyászolása leggyakrabban a tagadással kezdődik: az élők elutasítják a halál valóságát addig, amíg pszichológiailag nem képesek megbirkózni a ténnyel. A tagadás különösen gyakori olyan esetekben, amikor nagyobb számú áldozat van.

Az eset nagysága mindenütt hitetlenséget szült: “Hogy volt képes egy ember megölni annyi másikat?”, “Miért nem menekültek el legalább néhányan?”, “Hogy mehettek úgy a mészárszékre, mint a birkák?” A válasz természetesen az, hogy maguk az áldozatok sem hitték el, hogy mi fog történni. A keresztények birkák módjára mentek az oroszlánok elé. A zsidók birkák módjára mentek a “zuhany” alá. A Ruppert család ugyanilyen hitetlenül élte meg az eseményeket. Az egyik Ruppert-gyerek fél méterre se volt a hátsó ajtótól, amit sikerült résnyire kinyitnia, mielőtt a nagybátyja lepuffantotta. A többi áldozat még ennyit sem tehetett.

A család a szeretetet és a ragaszkodást testesíti meg. Így ha egy családtag öl (különösen, ha fiú az anyját), az elme számára ez túl sok lehet. Ráadásul a család legtöbbször egy zárt egység, a konfliktusok és ellentétek nem jutnak el a kíváncsi fülekbe és a kíváncsi szemek elé. Ebből következik, hogy azokat, akik ismerték a tettest és az áldozatokat, sokkolta a döbbenet. Ruppert barátai és rokonai sem hitték el azt, ami történt. Egy nyugdíjas bírósági gyorsíró, Mrs. Lucille Tabler egy intelligens, aktív életet élő nő volt, aki 70 éve lakott a környéken, Rupperték szomszédságában, a család barátként tekintett rá. Tabler még azután sem volt hajlandó elismerni, hogy James Ruppert egy gyilkos volt, amikor tájékoztatták Ruppert kétségbevonhatatlan vallomásáról, a tényről, hogy a tett helyszínén volt, a fegyvereken talált ujjlenyomatokról, a ruháin talált vérfoltokról, valamint arról, hogy végig következetesen emlékezett vissza a bűntény körülményeire.

Egy közösség csak adott ideig tagadhatja egy rendkívüli gyilkosság megtörténtét. Ahogy egyre több információ lát napvilágot, a tagadás haragba fordul át, és a közösség tagjai keresnek valamit vagy valakit, akit hibáztathatnak. A mészárlást követő néhány hónapban hatalmas volt a felháborodás Hamilton városában. A James Ruppert iránt érzett düh lassan egyfajta általános ellenszenvvé vált, ami el is fajulhatott volna. Donald Ruppert családja szerencsés volt, hogy megúszta. Pedig Donald, az egyetlen Ruppert, aki megmaradt a telefonkönyvben, még csak távoli unokatestvére sem volt James Ruppertnek. Bár nem volt rokona a gyilkosnak, a férfi családját több mint fél éven át zaklatták a városiak. Végül úgy döntött, egy időre nevet változtat, hogy elkerülje a bősz pillantásokat és az obszcén telefonhívásokat. Állítása szerint még azok sem voltak teljesen biztosak abban, hogy nincs köze a bűntényhez, akik jól ismerték őt: “A munkahelyemen is azt hitték, hogy én tettem. Páran kíváncsiak voltak, mikor kapom meg a pénzt. Elfogott a gyűlölet, amikor kinyitottam az újságot, és láttam, hogy a tárgyalásról írnak.”

* * *

Az említett tárgyalás 1975 júniusában zajlott, és James Ruppert az elmezavarral védekezett. H. J. Bressler védőügyvéd azzal érvelt, hogy maga a tett is “őrültség” volt, merthogy Ruppert már tíz éve elmezavaros volt, és képtelen volt kontrollálni cselekedeteit. Több szakértői tanú egyetértett ezzel. Dr. Howard Sokolov szerint Ruppert “paranoid pszichotikus állapotban” szenvedett, melynek egyik tünete “a valóságtól való elszakadás, a gondolkodást és a viselkedést tekintve”. Azt állította, Ruppert hajlamos volt arra, hogy túlzottan gyanakvó, féltékeny és dühös legyen.

A védelem részéről más pszichiáterek is akképpen tanúskodtak, hogy Ruppert megszállottan hitte, hogy a családja, a rendőrség és az FBI egy régóta tartó összeesküvés keretében üldözi őt. Dr. Philip Meehanick egy még nagyobb mértékű személyiségbeli zavart vélt felfedezni Ruppertben: “Értékelési képessége sérült, torz képet fest másokról, senkit se tüntet fel jó színben önmaga előtt.” Dr. Lester Grinspoon, egy harvardi pszichiáter azt állította, hogy Ruppert halálos tette irányíthatatlan volt: “Az egóját teljes mértékben maga alá temette a harag, az elfojtott düh, ami már több mint tíz éve gyűlt benne, sőt már gyerekkora óta. Emiatt nem állt módjában elkerülni azt, amit tett. Ha többen lettek volna a házban, őket is megölte volna.”

Ahogy ezekből is kitűnik, a védelem azt próbálta igazolni, hogy James Ruppert teljesen megőrült, az önbecsapás áldozata volt, aki tisztán ösztönből ölt. Bűne brutális, de teljesen céltalan volt.

Azonban a látszat néha csal. A vád 29 tanúval és 200 bizonyítékkal állt elő, hogy bizonyítsa teljesen ellenkező érvelését, vagyis hogy James Ruppert pont annyira volt az önámítás áldozata, mint Attila, a hunok királya. Szerintük a férfi gondosan megtervezte, hogy megöli a teljes családot, hogy hozzájusson több mint 300 ezer dollárhoz. A pénz életbiztosításokban, ingatlanokban, takarékszámlákon és más befektetésekben volt, melyeknek anyja és testvére volt a tulajdonosa. A vád ügyvédje, John Holcomb meggyőzően érvelt azzal kapcsolatban, hogy Ruppert letartóztatása és vád alá helyezése gyakorlatilag a nagy terv része volt, hogy “ideiglenes elmezavarra hivatkozva ártatlannak vallja magát, hogy Limába, egy állami elmegyógyintézetbe küldjék, ahol előbb-utóbb megállapítják, hogy elméje ép, aztán meg szépen elsétált volna a 300 ezer dollárral.”

A gazdasági jellegű indíték említése nagyon is észszerű volt. Az ohiói törvények szerint Ruppert nem kaphatta volna meg az áldozatok örökségét, ha gyilkosság vádjában bűnösnek találják. Ha azonban elmezavarra hivatkozva felmentik, minden az övé lett volna. A családi birtok minden mércével nézve jelentős értéket képviselt. A vád egyik tanúja, az egyik ingatlan- és hagyatékbizottság tagja azt vallotta, hogy James Ruppert mint egyetlen örökös hozzájutott volna bátyja életbiztosításának teljes összegéhez, anyja birtokához, és testvére gyerekei birtokainak feléhez.

Márpedig James Ruppertnek nagyon jól jött volna mindez, mert egy ideje nem dolgozott, alig volt pénze, és komoly összeggel tartozott anyjának és testvérének. Ráadásul a részvénypiacba befektetett több ezer dollárja is elúszott, és anyja ki akarta dobni a házából, ahol eleve lakbér fizetése nélkül lakott.

A védelem azt igyekezett igazolni, hogy Rupert spontán, indulatból cselekedett, nem előzetes terv alapján. A vád pszichiáterei azonban vallomásukban végig a gazdasági indíték valószínűségét hangsúlyozták. Hárman is azt állították, hogy Ruppert tudatában volt annak, mit tesz, a mészárlás idején is tudta, mi a rossz és mi a jó, és képes lett volna ellenállni agresszív indulatainak. Dr. Charles Feuss Jr. a bíróságon azt mondta, ő nem hiszi, hogy a mészárlást robotként hajtotta végre. Egyszerűen nem volt magyarázat arra, miért kellett megölnie sógornőjét és gyerekeit, hiszen az állítólagos összeesküvéssel kapcsolatban sem említette őket Ruppert. Dr. Garret Boone, Butler megye halottkéme szerint az eset “mondhatni szándékos kivégzés” volt.

Az 1982-es második tárgyaláson a háromtagú esküdtszék az első két áldozat (anyja és testvére) halálában bűnösnek mondta ki, azonban a többi kilenc áldozatot illetően elmezavarra hivatkozva felmentette. Ez a döntés azt sugallja, hogy Ruppert szándékosan ölte meg közvetlen családtagjait, bosszú vagy a pénz megszerzése okán, míg a többieket úgymond automata üzemmódban, csak azért, mert ott voltak.

* * *

Mik vezettek ahhoz, hogy James Ruppert kiirtsa teljes családját? Az egyik legfontosabb tényező a frusztráció – az az állapot, ami egy cél sikertelen teljesítése vagy egy szükséglet ki nem elégítése következtében jön létre. Frusztrált például az, aki minden erejével azon dolgozik, hogy fizetésemelést kapjon vagy előléptessék, de a hálátlan főnök nem értékeli az erőfeszítéseit. Frusztrált a feltörekvő teniszcsillag, akinek egész gyerekkora szigorú edzésekkel telik, majd egy bénító betegség vagy sérülés kettétöri a karrierjét.

James Ruppert ránézésre normális embernek tűnt, de ha tanulmányozzuk az életrajzát, kiderül, hogy az egész élete a frusztrációról szólt. Mikor még gyerek volt, egy hosszú, csűrhöz hasonló épületben laktak, ahol nem volt benti vécé és vezetékes víz. Apja a ház végében csirkéket és galambokat nevelt. James ekkortájt asztmás lett, sokat betegeskedett, és kevés fizikai tevékenységet végezhetett gyerekkora hátralévő részében.

Egyszerűen nem tudott úgy teljesíteni, mint a többi korabeli gyerek. Hajlott háttal járt, nem vehetett részt az iskolai tornaórákon, még a szomszéd gyerekekkel sem sportolhatott közösen. Még ha nem is lett volna asztmája, törékeny alkata, alacsony magassága aligha hozott volna sikert a versenyeken. A szomszéd gyerekek pipogyának tartották James Ruppertet. Ő úgy emlékezett vissza magára, hogy félénk, befelé forduló gyerek volt, akit az iskola kezdete óta rendszeresen szekáltak a többiek, és kevés barátja volt, ha egyáltalán volt.

Harmadikos gimnazista koráig James gyakorlatilag magányos volt, kerülte a tanórák utáni foglalkozásokat, meccsekre és bálokra is ritkán járt el, randizni egyáltalán nem randizott. A gyerekként átélt események hatására impotens lett. Hiába próbálkozott, képtelen volt nőkkel szexuális kapcsolatot létesíteni, legfeljebb gazdag fantáziájában.

Apjára úgy emlékezett vissza, mint egy frusztrált, sikertelen emberre, aki erőszakosan viselkedett, és kevés szeretetet mutatott kisebbik fia irányába. Szerinte nem bízott benne, többször kijelentette, hogy képtelen lesz munkát vállalni és felnőttként eltartani magát. Az is rontott a helyzeten, hogy Ruppert 180 centis, 36 éves apja TBC miatti komplikációk következtében meghalt. James ekkor 12 éves volt, így már korán rákényszerült, hogy felnőtt módjára felelősséget vállaljon. Ruppert azt mondta a pszichiátereknek, hogy apja halála után anyja többször megverte és kigúnyolta őt, és biztatta az idősebb Leonardot, hogy ő is tegye ezt.

James nézőpontja szerint anyja egyértelműen kijelentette, hogy az ő jelenléte tévedés, merthogy ő lányt akart, nem egy másik fiút. 16 évesen annyira elfajultak az otthoni állapotok, hogy Ruppert megszökött, és öngyilkosságot kísérelt meg, fel akarta akasztani magát egy lepedővel. Bár nem sikerült, az öngyilkosság gondolata még évtizedekig ott lappangott Ruppert fejében.

Ruppert anyja elhalmozta szeretetével idősebb fiát, aki folyamatosan eszébe juttatta Jamesnek, hogy ő maga mi mindenre képtelen. Leonard volt a férfi a háznál apjuk halála után, míg James folyton kitaszítottnak érezte magát a saját családjában. Leonard sportolhatott, ő csak az oldalvonal mellett állhatott. Tudatában volt, hogy 12 centivel alacsonyabb testvérénél. Tanárai sose mulasztották el megemlíteni, hogy bátyja az adott tárgyból jobb jegyeket szerez. Leonard elvégezte az esti iskolát, és villamosmérnöki diplomát szerzett, James két év után kibukott az egyetemről. Leonard sikeres mérnök lett a General Electricnél, James egyik állásból vándorolt a másikba. Leonard boldog házasságban élt, nyolc gyerekkel, James sosem nősült meg, egyetlen menyasszonya elhagyta, ő meg mehetett vissza az anyjával lakni. Nem beszélve arról, hogy James még járt is azzal a nővel, akit bátyja végül elvett, mi több, ő mutatta be őket egymásnak.

Saját mércéje szerint James pont akkora kudarc volt, mint amekkora sikert bátyja elért. Tetézte a bajt, hogy öccse fejében Leonard egy gonosz szadista volt – gyakorlatilag ő volt az ellenség. Jamesben élénken élt az emlék, hogy gyerekkorában bátyja a szekrénybe zárta őt, megkötözte, slaggal verte, és addig ült a fején, amíg kiáltozni nem kezdett. A kép csak romlott, és mire James 30 éves lett, már úgy tekintett Leonardra, mint a hóhérra, a szerinte ellene folytatott, napvilágra kerülő összeesküvés központi figurájára.

1965-ben paranoiája addig nem látott magasságokba ért, amikor a helyi rendőrség kiderítette, hogy obszcén módon beszélt telefonon keresztül a helyi könyvtár egyik alkalmazottjával. Bár beismerte, hogy ő hívta fel az illetőt, James meg volt győződve róla, hogy anyja és testvére be akarják sározni őt, hogy mindenkinek elmondják, milyen vétséget követett el, és jelentik az FBI-nak, hogy egy kommunista homoszexuális. Azt is hitte, hogy az FBI lehallgatja a telefonját, még az éttermekét és bárokét is, ahová eljárt. Az évek során egyre jobban elhatalmasodott rajta az érzés, hogy az FBI a magánéletébe hatol. Más csoportokról is azt állította, hogy tönkre akarják tenni a karrierjét, a társadalmi kapcsolatait, még a kocsiját is. A pszichiátereknek azt mondta, hogy 1975-ben már úgy érezte, az autópályarendőrség, a helyi seriff, a rendőrség, de még magándetektívek is követik őt.

* * *

Ruppert élete valóban frusztrált volt, de ezzel sokan mások is így vannak, és ők nem követnek el tömeggyilkosságot. A frusztráció önmagában nem magyarázza Ruppert bűnös tettét. Kellett az is, hogy legyen hozzáférése olyan fegyverekhez, amikkel véghez tud vinni ilyen pusztítást. Ezért fontos figyelembe venni, hogy Ruppert régóta szerette a pisztolyokat.

Természetesen nem volt egyedi az esete – sok más brutális gyilkosságot elkövettek már hasonló módon. A pisztolyok hatékonyak, közben az ezüstcső, a barna markolat, a pici töltények azt a látszatot keltik, mintha csak játékpisztolyról lenne szó. Pedig egy pisztollyal könnyű távolságot tartani a leendő áldozattól, hiszen könnyen beszerezhető, könnyen elrejthető, és könnyen lehet vele lőni. A nagysebességű töltény gyorsan áthatol a testen, hatása azonnali. Ráadásul a pisztoly jelenléte önmagában kiválthatja a pszichológiai agressziót.

A fegyverek fontos részét képezték Ruppert életének. Azok jelképezték a “férfias” tevékenységet, amitől beteges és asztmás gyerekként meg volt fosztva, míg a többi fiú versenyszerűen sportolhatott. McNally rendőrfőnök szerint James Ruppert “pisztolymániás” volt. Gyűjtötte őket, szabadidejében a Great Miami-folyó partján konzervdobozokat “sétáltatott”. Mindössze két nappal a húsvétvasárnapi mészárlást megelőzően is látták Ruppertet a folyónál, ahogy .357-es Magnumjával a dobozokra lődöz. Ráadásul egy fegyverboltos azt állította, hogy egy-két hónappal korábban Rupert aziránt érdeklődött, hogy honnan szerezhet hangtompítót.

Ennek jelentősége egyértelmű: Ruppert már jó ideje tervezhette, hogy megöli családtagjait. Hogy erre pontosan mikor kerülne sor, azt később dönti el, annak függvényében, hogy a megfelelő körülmények hatására érzelmileg felfokozott állapotba kerüljön, és ugyanakkor meglegyen a lehetőség is.

Bár Ruppertnek frusztrált gyerekkora volt, és hozzáfért a pisztolyokhoz, tettéhez kellettek még az azokat kiváltó események. Általában az ilyen események heteken vagy akár hónapokon keresztül is végbemehetnek, de az is lehet, hogy közvetlenül a gyilkosság előtt következik be. Hasonló családgyilkosságoknál előfordult, hogy a tettes feladta az álláskeresést, és mélyen depressziós volt emiatt. Máskor a férj akkor mészárolta le a családját, amikor megtudta, hogy felesége válni készül, vagy éppen a válás után nem sokkal történt az eset.

Shervert Frazier pszichiáter meglátása szerint a családgyilkosokat gyakran “szelíd” és “passzív” egyéneknek írják le. Óvatosan palástolják a családtagok iránt érzett ellenszenvüket mindaddig, amíg kapnak érte valamit cserébe, legyen az pszichológiai vagy gazdasági jutalom. Viszont amikor mindezt megvonják tőlük – elveszik tőlük a pénzt, kidobják őket otthonról -, a robbanásszerű dühkitörés igen valószínű. A családgyilkosok gyakran “magányos farkasok”, akik szinte teljes mértékben a családjuktól függnek, hogy érzelmi szükségleteiket kielégítsék. A családtagoktól való elválasztás veszélye különösen fájdalmas és fenyegető esemény.

* * *

Ruppert esetében több dolog váltotta ki a robbanást, melyek közvetlenül húsvét előtt csak fokozták negatív érzelmeit, és még jobban eltávolították őt pszichológiailag a család többi tagjától. Wanda Bishop egy 28 éves, ötgyermekes anyuka volt, aki külön élt férjétől, és gyakran találkozott James Ruperttel munkahelyén, egy koktélbárban. Tőle tudtak meg egyet s mást a férfi érzéseiről.

Mrs. Bishop a bíróságon elmondta, hogy James a lövöldözést megelőző éjszakán is ott volt a bárban. Beszélt a pénzügyi gondjairól, a munkanélküliségről, a családjáról. Volt egy “problémája”, amit azonnal meg kellett oldania: anyja azt mondta, “ha heti hétszer eljár inni, igazán beszállhatna a lakbérbe is – máskülönben menjen el otthonról”. Mrs. Bishop azt vallotta, hogy Ruppert este 11-kor távozott, de később visszatért. Rákérdezett, hogy megoldotta-e már a problémáját, mire ő azt válaszolta. “Nem, még nem.” A férfi zárásig, fél háromig a bárban maradt.

A család iránt érzett ellenszenv ellenére Ruppert nagyon is függött tőlük, az érzelmi és gazdasági támogatást illetően egyaránt, és az éves közös családi találkozó kiemelkedően fontos volt számára. Ám 1975 húsvétja más volt: a kilakoltatás szélén állt, anyja beteg volt, bátyjáék is csak később értek oda.

Rupperten eluralkodott az ünnepek alatti búskomorság. A délutánt az emeleti hálószobában töltötte, aludt. 16 órakor felébredt, és lement. A testvérével beszélgetett, politikáról, részvénypiacról, közben figyelte unokahúgait és –öccseit, ahogy azok szedegetik a húsvéti tojásokat. Itt volt a lehetőség.

Néhány percet töltött velük, majd azt mondta, elmegy célba lőni. Felment az emeletre, fogta a három pisztolyt és a puskát, majd visszament a földszintre, ahol az egész család együtt volt. Ahogy besétált a konyhába – ránézésre még mindig nyugodtan -, testvére “gúnyos mosollyal” azt kérdezte tőle: “Hogy van a Volkswagened, Jimmie?”

A tárgyalás során több pszichiáter is elmondta, hogy Ruppert úgy hitte, hogy testvére már hónapok óta próbálja elrontani a kocsiját. Meg volt győződve róla, hogy Leonard megpiszkálta a forgattyúsházat, szándékosan tönkretette a karburátort, a gyújtáselosztót és az ablaktörlőt, meglazította a lökhárítót, és lyukakat fúrt a kipufogó hangtompítójába. Így Leonard ártalmatlan kérdése “gondolatok, emlékek, fantáziák” egész sorozatát indította el, melyek a gyerekként elszenvedett sérelmeket idézték fel.

Ruppert felfogása szerint Leonard kigúnyolta őt az autó miatt, ezért “reflexből” a pisztolyhoz nyúlt. James gondoskodott róla, hogy Leonard soha többé ne bánthassa őt. Végre legyőzhette bátyját, akihez sosem ért fel igazán. Megfoszthatta őt az élettől és azoktól, akiket szeretett. Gondoskodott róla, hogy legyen elég pénze, hogy olyan életet élhessen, ami szerinte jogosan járt volna neki.

* * *

A háromtagú esküdtszék a vádnak adott igazat. Gyilkosság vádjában bűnösnek találták, és az Ohiói Állami Fegyházba került. Egy jogi formaság miatt azonban később áthelyezték egy elmegyógyintézetbe, és új tárgyalást írtak ki neki.

1982. július 23-án végül két, egymás után letöltendő életfogytiglanit kapott, miután anyja és bátyja halálában bűnösnek mondták ki. A többi áldozat ügyében elmezavarra hivatkozva felmentették.

Az örökség elúszott.

Holnapután lesz 82 éves, jelenleg is börtönbüntetését tölti.