Figyelem! Kizárólag erős idegzetűek és 18 éven felüliek olvassanak tovább! Az alábbi írásban található bizonyos képek egyes olvasók számára felkavaróak lehetnek!

Charles Whitman (1941. 06. 24. - 1966. 08. 01.)

A kezdetek

Charles Whitman pont olyan egyenes és szilárd karakternek tűnt, mint a Texas torony maga. Vagyonos, prominens floridai családból származott. Jó tanuló volt, kitűnő zongorista, cserkészként elérte a legmagasabb rangot. Ám a díszes Whitman-házat belülről komoly gondok bomlasztották. C. A. Whitman maga csinálta meg a szerencséjét: az egyszeri vízvezetékszerelő felküzdötte magát szakmája csúcsára, és ezzel megnyílt előtte az előkelők társasága. Három fia részéről semmilyen gyengeséget nem tűrt meg, otthonát diktatórikus módszerekkel vezette. “Sokszor előfordult, hogy megvertem a feleségem – mondta később -, de szerettem őt… Mindig is szörnyen ingerlékeny voltam, de a feleségem is szörnyen makacs volt… A dühömnek ő látta kárát.”

Fiait ugyanilyen szigorral nevelte: szíjjal, evezőlapáttal és az ökleivel gondoskodott arról, hogy valamennyi szabályát betartsák, és minden elvárásának megfeleljenek. Anyagiakban amúgy egyáltalán nem szenvedtek hiányt. C. A. és Margaret, a felesége mindig a legújabb kocsikkal járt, a fiúk mindegyike kapott pisztolyokat, motorbicikliket, vagy más ajándékokat, amiket C. A. épp jónak látott. Nekik volt a legszebb házuk a környéken, ami biztosította a tökéletes kényelmet; még úszómedencéjük is volt. De a külső csillogás nem enyhítette a házon belüli problémákat.

1959. júniusában, nem sokkal Charlie 18. születésnapja előtt robbant a feszültség közte és apja közt. A fiú részegen jött haza egyik este, mire C. A. megverte, majd a medencébe dobta őt, ahol kis híján megfulladt. Néhány nappal később jelentkezett a tengerészgyalogsághoz. 1959. július 6-án ment el otthonról, hogy megkezdje az alapképzést.

Charlie először a guantanamói tengerészeti bázisra került. Keményen dolgozott, hogy jó katona legyen, kötelességtudóan teljesítette a parancsokat, és szorgalmasan tanult a különféle vizsgákra. Kitüntették jó magaviseletéért, külföldi szolgálatáért, megkapta a Mesterlövész-jelvényt. Ami egészen hátborzongató: a lövészeti vizsgákon a maximális 250 pontból 215-öt ért el, kiválóan értett a távoli célpontokra való gyorstüzeléshez, és úgy tűnt, a mozgó célpontokat nagyobb pontossággal találja el. Joseph Stanton kapitány, a 2. Tengerészgyalogos-hadosztály másodtisztje így emlékezett vissza rá: “Jó tengerész volt. Jó benyomást tett rám. Biztos voltam benne, hogy tisztességes állampolgár lesz belőle.”

Fontos volt neki, hogy ő legyen a lehető legjobb. Éveken át kénytelen volt apja bántalmazásait és becsmérlését elszenvedni, így nagyon igyekezett, hogy bizonyítsa rátermettségét. Minden előrelépési lehetőség esély volt arra, hogy eltávolodjon brutális neveltetésétől. A Tudományos Oktatási Program Haditengerészeknek (TOPH) pont olyan volt, mint amire egy feltörekvő fiatalnak szüksége van. A TOPH egy ösztöndíjprogram volt, melynek keretében hadmérnököket képeztek, akikből később tisztek lehetnek. Charlie letett egy jelentkezési vizsgát, majd egy bizottság előtt kellett megjelennie, akik végül őt választották a nagy presztízsű díjra. Mérnöki diplomát kellett szereznie valamelyik egyetemen, majd azt követően a Tiszti Főiskolára kellett beiratkoznia. Oktatását, könyveit a haditengerészet fizeti, emellett minden hónapban kap plusz 250 dollárt.

Charlie-t 1961. szeptember 15-én fel is vették az Austinban található Texasi Egyetemre. Az otthoni szigorú fegyelem és a gyalogság katonás rendje után most hirtelen maga rendelkezett az idejével. Szinte azonnal bajba került. Őt és néhány barátját letartóztatták, mert őzekre lövöldöztek. Szerencsejátékos adósságokba verte magát, és nem volt hajlandó fizetni, amivel jó néhány veszélyes figurát magára haragított. Valamivel jobb magaviseletet tanúsított, miután elvette barátnőjét, Kathy Leissnert 1962 augusztusában, ám a haditengerészet nem bocsátotta meg korábbi viselkedését. Ösztöndíját megvonták, és 1963 februárjában visszatért az aktív szolgálatba.

Charlie az Észak-Karolinában található Lejeune Táborban állomásozott. A másfél évnyi szabadság után igencsak terhesnek érezte a fegyelmezett, szervezett katonai életet. Felesége Texasban maradt, hogy lediplomázzon, így Charlie magányos volt. Próbálta visszaszerezni az ösztöndíjat, ám ez nem jött össze, sőt még azt is megtudta, hogy az Austinban töltött idejét nem számítják bele az aktív szolgálatba. Meggyűlölte a gyalogságot, és ez meg is látszott viselkedésén. 1963 novemberében hadbíróság elé került szerencsejátékért, uzsorázásért és egy nem katonai fegyver engedély nélküli birtoklásáért. Ezenkívül megfenyegette egyik bajtársát, aki nem fizette vissza neki az 50%-os kamatra kölcsönadott 30 dollárját. Bűnösnek találták, és 30 nap elzárásra, valamint 90 nap kemény munkára ítélték. Megfosztották az aktív szolgálatba való visszatérésekor szerzett előléptetésétől is. Whitman tizedes, azaz most már csak Whitman közlegény eltökélte, hogy megszabadul a seregtől. Apjához fordult segítségért. C. A. Whitmannek voltak kapcsolatai, melyeket prominens üzletemberként épített ki, és közbenjárt, hogy fiát hamarabb felmentsék. Ez sikerült is, az egy évvel megrövidített szolgálat leteltével, 1964 decemberében leszerelt.

Újra Austinban

Charlie határozott céllal tért vissza Austinba. Szégyellte, hogy gyalogosként és tanulóként is kudarcot vallott, így nagyon elszánt volt, hogy visszaszerezze becsületét. A mechanikus mérnöki szakról átment az építészmérnöki szakra, és tisztességesebben viselkedett, mint első egyetemi időszaka alatt. Behajtóként dolgozott a Standard Finance Companynál, aztán pénztáros lett az Austin National Banknél. Szabadidejében cserkészcsapatot vezetett. Keményen dolgozott, hogy egyenes jellem legyen, akire felnéznek, ám közben folyamatosan szidta saját magát, hogy nem képes saját elvárásainak megfelelni. Terjengős naplóiban számtalan önfejlesztő tervet dolgozott ki, leírta azokat a személyiségvonásokat, amikkel rendelkezni szeretett volna. Házasságának kezdeti szakaszában követte apja példáját, és ő is erőszakoskodott feleségével. Elhatározta, hogy ez nem ismétlődhet meg, és naplójában emlékeztette magát arra, hogyan viselkedik egy rendes, törődő férj. Úgy tűnt azonban, hogy nem volt olyan belső erkölcsi alapja, amire saját személyiségét felépíthette volna – a folyamatos önirányítás inkább kívülről igyekezett valami struktúrát adni. Egy barátja így fogalmazott: “Olyan, mint egy számítógép. Listázza saját értékeit, beprogramozza az elvégzendő feladatokat, és kijön az eredmény.” Időről időre azonban a színjáték összeomlott. Többször frusztráltan érezte magát, dührohamot kapott, ami tovább rombolta saját önbecsülését.

A Whitman-háztartást főleg Kathy tartotta el. Az austini Lanier Gimnáziumban dolgozott tanárként, amiért rendes fizetést kapott, egészségbiztosítási juttatással. Charlie jövedelme csak kiegészítette az övét, és a fiú nagyon is tudatában volt annak, hogy felesége többet keres, mint ő.

Apja továbbra is küldött neki pénzt és drága ajándékokat. Charlie gyűlölte az ingyenélőket, közben meg ilyennek látta saját magát. Gyűlölte a kudarcot, mégsem volt képes véghezvinni semmit, amit el szeretett volna érni azóta, hogy 18 évesen elment otthonról. A túlsúlyra a gyengeség jeleként tekintett, mégsem volt képes formában tartani magát, mint a tengerészgyalogságnál. Kívülről úgy tűnt, hogy Charlie szorgalmas és lelkiismeretes, egy szerető férj, aki keményen dolgozik. Lelke mélyén azonban fortyogott az önutálat.

Kathy Whitman észre is vette férje egyre sötétedő életszemléletét, és próbálta finoman rávenni Charlie-t, hogy kérjen segítséget. Eközben C. A. és Margaret Whitman a sokadik erőszakos veszekedés után szétköltözött. Margaret és Charlie testvére, Patrick Austinba költöztek 1966 tavaszán. C. A. szüntelenül hívogatta az asszonyt, hogy térjen vissza hozzá, ám ő hajthatatlan volt. Májusban a válókeresetet is beadta. Úgy tűnt, a zűrös családi élet Charlie-t is utoléri. Eltökélte, hogy új életet kezd, de folyamatosan a múltjára emlékeztették. Depressziója és szorongása súlyosbodott, és Kathynek végül sikerült meggyőznie, hogy azév tavaszán felkeressen egy orvost.

Dr. Jan D. Cochrun Valiumot írt fel neki [Seduxen néven is ismert nyugtató - Ralome], és Dr. Maurice Dean Heatly pszichiáterhez utalta, aki az egyetemen dolgozott. Ő úgy találta, hogy Charlie-ban “volt valami, ami a tökéletes amerikai fiút sugározta ki”, de egyúttal “lerítt róla az ellenségesség”. Charlie főleg el nem ért céljairól és apja iránti gyűlöletéről beszélt. Egyszer azt is mondta, hogy arról fantáziált, hogy “felmegy a toronyba egy vadászpuskával, és emberekre lődöz”. Heatly azonban nem ütközött meg ezen. Jó néhány páciense szóba hozta a tornyot, és Charlie viselkedése sem utalt arra, hogy komolyan gondolja, amit mondott. Eleve már évek óta előfordult, hogy ilyen jellegű megjegyzéseket ejtett el, de mindenki ostobaságnak tartotta ezeket. Heatly azt javasolta Charlie-nak, hogy jöjjön vissza egy héttel később, de addig is bármikor felhívhatja. Charlie azonban nem jött vissza, és egyszer sem telefonált.

1966 nyarán Charlie kötelességtudóan végezte tanulmányait, és kutatói asszisztensi feladatait is ellátta, a Dexedrine nevű amfetamin segítségével. Volt, hogy napokig nem aludt, végigtanulta a napokat, különféle projektekkel foglalkozott. Rengeteg kurzust vállalt, minden eddiginél keményebben próbált kitűnni. Ám a gyógyszer miatt nem tudott hatékonyan teljesíteni. Hiába dolgozott órákon át, úgy tűnt, semmit se képes véghezvinni, amit akart. Önbecsülése még alacsonyabbá vált emiatt. Emellett apja is folyton hívogatta, kérte, hogy győzze meg anyját, hogy menjen vissza hozzá Floridába. Bár a barátok és a családtagok is egyetértettek azzal, hogy Charlie megerőlteti és túlhajszolja magát, mégsem vette észre senki, hogy viselkedése egyre inkább átcsúszik az erőszak irányába. Egyre forróbb lett a texasi nyár, és Charlie-t is egyre jobban fűtötték gyilkolási fantáziái.

Az előkészületek

Charlie július 31-én tette meg az első konkrét lépést, hogy végrehajtsa tervét. Vett egy Bowie-kést meg egy távcsövet egy bizományi boltban, majd konzervhúst vásárolt egy ábécében. Ezután elment Kathyért, aki nyárra telefonos operátorként vállalt munkát a Southwestern Bellnél. Megnéztek egy filmet, aztán együtt ebédeltek Margaret Whitmannel az étteremben, ahol az asszony dolgozott. Utána elmentek barátaikhoz, John és Fran Morganhez. Mindketten szokatlanul csöndesnek találták Charlie-t, de nem gyanakodtak semmire. Kathy 18 órára visszament dolgozni, Charlie egyedül ment haza. 18:45-kor elkezdte írni búcsúlevelét, melyben mindent meg is magyarázott.

“Magam sem értem igazán, mi késztet arra, hogy megírjam ezt a levelet. Talán valami halvány magyarázat azokra a dolgokra, amiket mostanában tettem” – kezdte, majd hozzátette, hogy “rengeteg szokatlan és irracionális gondolat” gyötri, és a segítségkérés (a látogatás Dr. Heatlynél) nem járt sikerrel. Azt kérte, hogy boncolják fel testét halála után, hátha van valami fizikai oka szorongásának. A továbbiakban a következő 24 órára vonatkozó tervét írta le. “Sokat gondolkodtam ezen, és úgy döntöttem, megölöm feleségemet, Kathyt, miután hazahozom a munkából a telefonos cégtől. A fő oka ennek az, hogy szerintem ez a világ egyáltalán nem olyan, amilyenben érdemes lenne élni. Kész vagyok meghalni, és nem akarom őt itthagyni, hogy egyedül szenvedjen” – írta Charlie, majd hozzátette, hogy “hasonló okokból veszem el anyám életét is.”

Abba kellett hagynia a gépelést, mert Larry és Eileen Fuess jött látogatóba, Charlie és Kathy két barátja. Charlie szerintük is szokatlanul nyugodt volt, de amúgy jókedvű. Beszélgettek egy ideig, Charlie történeteket mesélt, beszélt arról, hogy vesz egy telket a Canyon Lake mellett, és érzelmes hangon szólt Kathyről is. Kétszer is azt mondta, hogy “olyan kár, hogy egész nap dolgozik, aztán arra jön haza, hogy …”, de nem fejezte be a mondatot. A három barát jégkrémet vett egy utcai árustól, majd a Fuess pár 20:30 körül távozott.

Charlie elmelt Kathyért, aki 21:30-kor végzett munkahelyén. 21:45-re vélhetően már otthon is voltak. Kathy telefonálgatott egy kicsit, aztán Charlie felhívta anyját, és megkérdezte, átmehetnének-e, hogy hűsöljenek egy kicsit a légkondis lakásban. Kathy azonban nem ment, lefeküdt aludni. Charlie éjfél körül hagyta el a házat.

Margaret Whitman a The Penthouse apartmanház előterében fogadta fiát. Amint bementek az 505-ös számú lakásba, Charlie megtámadta őt. Nem tudni pontosan, mi történt, de valószínűleg hátulról fojtotta meg Margaretet egy hosszú gumicsővel. Miután a nő elvesztette az eszméletét, Charlie egy nagy vadászkést döfött a mellkasába. Margaret fejének hátsó része is súlyos sérülést szenvedett, bár boncolás hiányában nem tudni, hogy pisztoly vagy valami nehéz tárgy okozta-e a sebet. Margaret Whitman fél egykor már halott volt, amikor Charlie leült, hogy újabb levelet fogalmazzon meg. “Most öltem meg anyámat. Nagyon dühös vagyok, hogy megtettem… Igazán sajnálom, hogy szerintem ez az egyetlen mód, amivel megszüntethetem szenvedéseit, de úgy gondolom, ez így volt jó.” Anyja testét az ágyba fektette, ráhúzta a takarókat, majd újabb üzenetet kezdett írni, most azzal a céllal, hogy késleltesse tettének felfedezését. A gondnoknak címzett levelet az 505-ös lakás ajtaja elé tette. “Roy, ma nem kell dolgoznom, és tegnap sokáig fenn voltam. Pihenni szeretnék, kérem ne zavarjon. Köszönettel, Mrs. Whitman”

Charlie fél kettőkor hagyta el a The Penthouse épületét, ám nemsokára visszatért. Megmondta, hogy ő Mrs. Whitman fia, és fel kell mennie a lakásba, hogy elhozzon egy receptet, amit megígért, hogy kivált. Valószínűleg egy fiola Dexedrine-t felejtett odafenn, amire szüksége volt az elkövetkezendő órákban. A kapuőr beengedte, és a fiú kb. öt perccel később már le is jött, egy tablettás fiolával. Kettőkor újra elhagyta az épületet, most már örökre.

Kathy Whitman az ágyában aludt, amikor Charlie hazért. Gyors és csöndes mozdulattal lehúzta róla a takarót, és ötször mellkason döfte. A lány valószínűleg fel sem ébredt. Charlie ezután elővette a levelet, amit előző este kezdett el gépelni, a Fuess pár látogatása előtt. “Hajnali 3 óra. Mindketten halottak” – firkálta oda kék tintával. A tollal folytatta az írást, hogy magyarázatot adjon bűntettére. Mindenért apját hibáztatta, és próbálta valahogy kibogozni a gyilkosságok mögötti beteges erkölcsi elgondolást. “Nyilván úgy tűnik, hogy én bruttálisan [sic] megötem [sic] két embert, akit szerettem. Én csak gyors és alpos [sic] munkát akartam végezni.” Néhány másik üzenetet is írt, a testvéreinek és az apjának címezve. Meghagyta, hogy hívják elő a fényképezőgépében lévő filmet, és kutyájukat adják Kathy szüleinek. Egy ideig naplóit olvasgatta, megjelölve azokat a bejegyzéseket, melyekben felesége érdemeit magasztalta az eltelt években. Aztán nekiállt felkészülni a gyilkos hadjáratra, ami néhány óra múlva következett be.

Harcra készen

Charlie a régi tengerészládájába gyűjtötte össze eszközeit. Vett egy rádiót, 3 gallon (kb. 11 liter) vizet, benzint, jegyzettömböt, tollat, iránytűt, baltát, kalapácsot, ételt, két kést, zseblámpát, elemeket és más különféle eszközöket. Egyértelmű volt, hogy hosszú csatára készül. A fentiek mellett magával vitt egy 35-ös kaliberű Remington puskát, egy 6 mm-es, távcsöves Remington puskát, egy 357-es Magnum Smith & Wesson revolvert, egy 9 mm-es Luger pisztolyt és egy Galesi-Brescia revolvert. Aznap reggel vett még egy 30-as kaliberű M-1 karabélyt és egy 12-es kaliberű sörétes puskát. Pakolás közben módosított tervén. Reggel 5:45-kor felhívta Kathy főnökét a Southwestern Bellnél, és azt mondta, hogy felesége beteg, ezért nem fog aznap munkába menni.

Charlie a reggelt készletének bővítésével töltötte. Negyed nyolc körül az Austin Rental Companyhoz ment, és kikölcsönzött egy kétkerekes targoncát, hogy azzal szállítsa a nehéz, ormótlan katonaládát. Az Austin National Banknél 250 dollár értékben váltott be csekkeket, a pénzből pisztolyokat és lőszereket vásárolt a Davis Hardware-ben, a Chuck’s Gun Shopban és a Searsben. 10:30 körül megint hazament, és felhívta anyja munkahelyét, és azt mondta, hogy anyja nem fog aznap dolgozni menni, mert beteg. Aztán fogta új sörétes puskáját, és a garázsban lefűrészelte a cső és a tus egy részét. 11 óra körül felvette a kék overallját a rendes ruhája fölé, odagörgette a ládát a kocsihoz, és a kampuszhoz hajtott.

11:30-kor érkezett a kampusz szélén lévő biztonsági ellenőrzési ponthoz. Kutatói asszisztensi állása végett rendelkezett egy szállítói kártyával, amit azok kaptak, akiknek nagyobb tárgyakat kellett bevinniük az egyetemre. Az őrnek, Jack Rodmannek azt mondta, hogy felszerelést visz a Kísérleti Tudományok Épületébe, és rakodási engedélyt kért. Rodman egy 45 perces engedélyt állított ki neki. 11:35-kor Charlie leparkolt, előszedte holmiját, és elindult a toronyba. Az overall és a targonca miatt senki se figyelt fel rá – úgy nézett ki, mint egy takarító vagy karbantartó. Felment lifttel a 27. emeletre, aztán a következő 3 lépcsősort gyalog tette meg, felcipelve a targoncát és a ládát.

A 28. emeleti kilátón Edna Townsley volt a recepciós aznap reggel, délig tartott volna a műszakja. Charlie hátulról fejbe vágta őt, valószínűleg az egyik puska tusával. Miután a nő elesett, ismét megütötte, aztán keresztülvonszolta a termen, és egy kanapé mögé helyezte. Még élt, de néhány órával később meghalt. 11:50 körül Cheryl Botts és Don Walden lépett be a recepciós helyiségbe a kilátó felől, és ott találták Charlie-t, ahogy a kanapé fölé hajol, két pisztollyal a kezében. Köszöntek neki, és bár furcsának találták, meg feltűnt nekik a különös “dolog” a földön (Edna Townsley vére), nem fogtak azonnal gyanút. Charlie is csak nézte őket, ahogy beszállnak a liftbe, biztonságba jutva ezáltal.

Eközben M. J. és Mary Gabour, két fiuk, valamint William és Marguerite Lamport a lépcsőn jöttek fel a 27. emeletről. Észrevették, hogy az ajtót eltorlaszolta egy íróasztal. Mark és Mike Gabour arrébb tolták az asztalt, és benéztek az ajtón. Charlie hirtelen odarohant, és megszórta őket a lefűrészelt vadászpuskával. Mark azonnal meghalt. Charlie még a lépcsőn is utánuk lőtt, legalább háromszor. Marguerite Lamport meghalt, Mary Gabour és fia, Mike életveszélyes sérülést szenvedtek. A földre zuhantak, és több mint egy órán át feküdtek ott. William Lamport és M. J. Gabour elrohant segítséget kérni.

A toronyban

A torony alsóbb szintjein kitört a pánik. Az emberek elbarikádozták magukat a termekben és irodákban. A kilátón Charlie kipakolta a holmikat és a fegyvereket. A targoncával kiékelte az ajtót, és azonnal tüzelni kezdett. A kampusz South Mall néven ismert területére célzott legpontosabb fegyverével, a 6 mm-es távcsöves puskával. Első célpontja Claire Wilson, egy több hónapos terhes, 18 éves lány volt. A töltény áthatolt a hasán, és belefúródott a baba koponyájába, aki azonnal meghalt. A lány felsikoltott, mire egy ismerőse, Thomas Eckman odafordult, és megkérdezte, mi a baj. Ekkor ő is golyót kapott a mellkasába, és holtan rogyott össze a lány mellett. A közelben tartózkodó Dr. Robert Hamilton Boyer fizikaprofesszor, az egyetem vendége a hátába kapott lövést. Ő is pillanatokon belül életét vesztette.

A toronytól keletre fekvő Computation Centernél Thomas Ashtont, a Békehadtest egyik újoncát a mellkasán érte lövés. Ő csak később, a Brackenridge Kórházban halt meg. Egyre többen estek össze a torony körül, és már a többi épületben is észrevették, hogy valami történik. A sebesült áldozatok magatehetetlenül feküdtek a több mint 35 fokos hőségben, és féltek, hogy újabb lövést kapnak. Az egyetemi rendőrség dél körül ért a toronyhoz, és eljutottak a 27. emeletre, ahol megtalálták a Gabour-Lamport társaságot. Parancsba adták, hogy minden kijáratot biztosítani kell, és leállították a lifteket is. Nem volt egyértelmű, hány lövész volt odafent, de az austini és az egyetemi rendőrséghez érkező hívások számából úgy tűnt, egy egész hadsereg van a toronyban.

Charlie eközben továbbra is akadálytalanul mozoghatott a kilátóban. Most nyugati irányba, a Guadalupe utca felé fordult. A Drag néven ismert, a kampuszt nyugatról határoló forgalmas környék sok-sok üzletnek adott otthont. Az arra sétáló emberek először azt hitték, hogy a visszhangzó lövések valamilyen egyetemi tréfa részei. Aztán Alex Hernandez, egy biciklis újságkihordó fiú összerogyott. A 17 éves Karen Griffin volt a következő áldozat, ő egy héttel később halt meg. Thomas Karr, aki valószínűleg azért fordult meg, hogy segítsen Griffinnek, a hátába kapott lövést. Egy órával később halott volt. A Guadalupe utca üzleteiben mindenki eltávolodott az ablakoktól.

Az austini rendőrség megérkezett az egyetemhez, és megpróbáltak eljutni a toronyhoz. Két emberük, Jerry Culp és Billy Speed többekkel együtt egy, a toronytól délre lévő szobor alá húzódott be, ott igyekeztek eldönteni, mi legyen a következő lépés. Charlie eltalálta Billyt egy 15 centis résen keresztül, ami a szobrot körülvevő rács két tartóoszlopa között volt. Úgy tűnt, csak felszíni sérülés, pedig végzetes volt.

Utána a Dragen folytatódott a mészárlás. A 38 éves orvostanhallgató, a hatgyermekes Harry Walchuk egy újságostól lépett ki, amikor egy lövés a mellkasát érte, és a helyszínen meghalt. A közelben tartózkodó három gimnazista, Paul Sonntag, Claudia Rutt és Carla Sue Wheeler egy építkezési torlasz mögé húzódott. Amikor Paul kileskelődött, hogy megnézze, mi történik, Charlie a tátott szájába lőtt. A fiú azonnal meghalt. Egy másik lövés Claudia Ruttot érte, ő később a Brackenridge Kórházban vesztette életét.

Mostanra már híre ment, hogy mi zajlik, a rendőrök elkezdték viszonozni a tüzet, próbálva eltalálni Charlie-t, amikor az a korlátfal fölé emelkedett, hogy célozzon. Az emberek hazamentek saját fegyvereikért, és több száz lövés érte a tornyot a következő órában. Charlie az épület oldalain lévő esőcsatornákon keresztül tüzelt, így jóformán lehetetlen volt őt eltalálni. Időnként a fegyvereket is váltogatta. Gyilkos ámokfutásának nagy része az első húsz percben zajlott, de még nem volt vége. Több mint 450 méterre a déli oldalon két műszerész, Solon McCown és Roy Dell Schmidt leparkolt teherautójukkal, és csatlakoztak egy csapat riporterhez és bámészkodóhoz. Kocsik mögé bújva igyekeztek fedezéket keresni. Schmidt vélhetően úgy gondolta, hogy lőtávolon kívül vannak, ezért felállt. A hasán érte a lövés, tíz perccel később halott volt.

Miközben egyre több áldozat esett, több rendőr is eljutott a toronyhoz. Jerry Day, Houston McCoy és Ramiro Martinez, az austini rendőrség emberei, W. A. Cowan közbiztonsági megbízott, valamint több civil gyűlt össze a 27. emeleten. A szintet ellenőrzésük alá vonták, majd levitték Mary és Mike Gabourt, akik életveszélyes sebbel feküdtek ott már több mint egy órája, és rengeteg vért vesztettek. Martinez és Crum óvatosan feljebb sétált a lépcsőkön a recepciós helyiségbe, McCoy és Day nemsokára követte őket. Nem volt konkrét tervük, mindannyiuknak improvizálniuk kellett, ahogy a helyzet épp megkívánta. Bentről a déli, délnyugati és nyugati ablakokat tudták szemmel tartani. Martinez megpróbálta kinyitni a kilátóra vezető ajtót, de az ki volt ékelve. Elkezdte rugdosni az ajtót, és a targonca elmozdult, szabaddá téve az utat. A férfiak vártak, és figyelték az ablakokat.

Martinez kiment a kilátóra, és az északnyugati sarok felé kezdett kúszni, mert úgy tűnt, onnan jönnek a lövések. McCoy utánament, Crum és Day az ajtónál őrködött. Amikor Charlie épp pozíciót akart váltani, Crumnak véletlenül elsült a pisztolya, így Charlie visszament az északnyugati sarokba. Itt leült, háttal az északi falnak, dél felé célozva, ahonnan Crum lövése érkezett. Martinez és McCoy lassan kúszott tovább, miközben a lentiek segítő lövései kopogtak körülöttük. Mikor Martinez elérte az északkeleti sarkot, befordult, és tüzelni kezdett 38-asával. Charlie próbálta viszonozni, de nem tudta időben odafordítani fegyverét. McCoy kétszer lőtt Charlie fejére sörétes puskájával. Whitman a földre rogyott. Martinez ekkor kikapta McCoy kezéből a fegyvert, és odafutott Charlie rángatózó testéhez, és közvetlen közelről belelőtt. 13:24-kor Charlie halott volt.

A mészárlás utóhatása

Valamivel több mint 90 perc alatt Charlie 14 embert ölt meg, és több tucat másikat megsebesített. Bemondták a nevét a tévében és a rádiós híradásokban. Kathy Whitman apja is a rádióban hallotta, hogy vejét említik. Lányáért aggódva felhívta az austini rendőrséget. A nyugtalan barátok ugyancsak telefonáltak, felajánlották segítségüket is. A rendőrség kiküldött egy kocsit Whitmanék házához. Donald Kidd és Bolton Gregory látta, hogy Kathy az ágyon fekszik. Az ablakon keresztül másztak be, és megállapították, hogy már egy ideje halott volt. Megtalálták Charlie üzeneteit is. “Hasonló okokból veszem el anyám életét is” – olvasták az egyiken. A The Penthouse-ba délután 3 körül érkeztek ki a rendőrök, és megtalálták Margaret Whitman holttestét is.

(karika: halott, négyzet: sebesült(ek))

Hamar kiderült, hogy Charlie hónapokkal ezelőtt segítséget kért Dr. Heatlytől, aki valamennyi feljegyzését nyilvánosságra hozta. Mivel Charlie beszélt az orvosnak arról, hogy felmenne a toronyba és embereket ölne, Heatlyt kiemelt figyelem övezte. Azonban semmilyen formában nem tekintették őt felelősnek. Az általános vélekedés szerint mindent megtett, amit csak tudott, a Charlie által megadott információk alapján. Semmi más nem utalt arra, hogy a fiú megtenné, amit megtett, így az orvos nem gondolta, hogy veszélyt jelent bárki számára.

A boncolás során az orvosok egy kis tumort találtak Charlie agyában. Néhány barátja és családtagja kapva kapott az információn, mondván, ez vezetett a szörnyűségekhez, de a szakértők szerint ez több mint kétséges. Charlie-t Floridában temették el, anyja mellé. Mivel a tengerészgyalogságnál szolgált, egy amerikai zászló takarta koporsóját. Kathy Whitmant szülővárosában, a texasi Needville-ben temették el.

Az óratorony kilátója évekig látogatható volt a szörnyű eset után is. Az egyetem 1967-ben 5000 dollárt költött a golyók ütötte lyukak eltüntetésére. Négy öngyilkosság is történt azonban 1968 és 1974 között, ezután be is zárták a kilátót. Két évvel később az egyetem kijelentette, hogy nem is fogják többet megnyitni. Zárva is maradt, több mint 20 éven keresztül.

1998 októberében a Texasi Egyetem elnöke, Larry Faulkner bejelentette, hogy tervezik a kilátó ismételt megnyitását. Kérte a Regents Egyetem támogatását, hogy a torony ismét a texasi büszkeség szimbóluma lehessen. A Regents jóváhagyta a terveket, így 1999. szeptember 15-én (az iskola 116. születésnapján) megnyílt a kilátó. Biztonsági őröket állítottak a földszintre és a kilátóra is, amit rozsdamentes acélráccsal vettek körbe, hogy megelőzzék az öngyilkosságokat és a lezuhanásokat. A látogatók újra élvezhetik a panorámakilátást, de fémdetektoros kapun kell átmenniük előtte. Charlie Whitman szellemét nagymértékben sikerült kiűzni. Az intézkedések azonban eszünkbe juttatják, hogy a biztonság csak extrém óvatosság útján érhető el.

Régen ez nem így volt, de Charlie Whitman örökre megváltoztatta a dolgokat.

* * *

*Az eseményeket egy 1975-ös tévéfilm dolgozza fel (The Deadly Tower, régebbi címén Sniper), melyben Kurt Russell alakítja Charlie-t. A sztori a lényegre koncentrál, a cselekmény az előkészületeknél kezdődik. IMDb
*