David Berkowitz (1953. 06. 01.)

*A kutyacsaholás az idegeire ment… Ha lett volna puskája, már régen átmegy a szomszédba, és lelövi… De a késeket másra tartogatta, a túlvilág nem éri be egy kutya vérével. Most mennie kell, itt az idő a vadászatra. Biztos volt benne, hogy a kutya is ezt jelzi, a démonok azt akarják, hogy induljon…
*

Sam fia, azaz David Berkowitz 1953. június 1-jén született Brooklynban, Richard David Falco néven, Betty és Tony Falco gyerekeként. Egy lányuk is született, mielőtt elváltak volna. A nőnek később volt egy futó kapcsolata Joseph Kleinmann-nal, aki teherbe ejtette. A férfi azt szerette volna, hogy vetessék el a gyereket, de a nő nem akarta, ezért Tony Falco gyerekeként ismerte el. Mielőtt még egyhetes lett volna, Nathan és Pearl Berkowitz örökbefogadta.

Minden tekintetben átlagos gyermekkora volt. A szomszédjai úgy emlékeztek rá, mint egy magasra nőtt fiúcskára, aki a maga módján szép volt, a fiú viszont csúnyának tartotta magát, és ezért nehezen létesített kapcsolatot másokkal. Mivel örökbefogadó szülei régóta vártak már egy gyerekre, mindennel elhalmozták, ennek ellenére mindig magányos volt, konfliktusait pedig csak verekedéssel tudta megoldani. Emiatt egy idő után a környezete elhidegült tőle, ami tovább növelte benne a kitaszítottság érzését.

Kamaszkorában a szülei próbálták rávenni, hogy sportoljon. Mivel egyedül a baseball érdekelte, gőzerővel edzett, tehetségesnek is bizonyult, eleinte szép sikereket ért el. John Vincent Sanders így írt David gyermekkoráról: "...némileg nyugtalanító. Bár átlagon felüli intelligenciával rendelkezett, valamiért elvesztette a tanulás örömét. Első bűncselekményei kisebb összegű lopásokkal, valamint piromániával kezdődtek." Anyja mellrákban halt meg, mikor ő még csak tizennégy éves volt. Ennek hatására apjával új lakásba költöztek, maguk mögött hagyva minden ismerős dolgot. David egyre jobban magába fordult, és ezen nem segített az sem, hogy négy év múlva apja újranősült, és a nő nem akarta, hogy nevelt fia velük lakjon. Hogy örökre elüldözze, elmondta a fiúnak, hogy akiket a vér szerinti szüleinek hisz, valójában csak örökbefogadók, és ezzel teljesen tönkretette az amúgy is labilis srácot.

Még a nyáron bevonult katonának, és a kezdeti nehézségek ellenére szépen megállta a helyét. Kiváló céllövő lett, arra készült, hogy Vietnamba küldik, ám Koreába került. Itt létesítette első és egyetlen szexuális kapcsolatát egy prostituálttal, akitől gonorrhoeát kapott. A hároméves szolgálat után visszatért az USA-ba, viszont fantáziálásai egyre jobban durvultak, és dühöt érzett, hogy nem tud normális kapcsolatot létesíteni a nőkkel, amiért meg is gyűlölte őket. Próbált segítséget kérni nevelőapjától, akinek őszintén leírta érzéseit, a haragot, a vágyat, a rettegést a magánytól, ám a férfi nem nyújtott neki vigaszt, ezért David úgy döntött, felkeresi vér szerinti anyját.

Ő és lánya, Roslyn mindent megtettek, hogy jól érezze magát családjukban. Egy ideig minden rendben ment, David is boldognak tűnt a társaságukban, ám később tőlük is eltávolodott, különféle kifogásokra hivatkozva már nem látogatta őket.

Zárkózottá vált, és csak akkor lépett ki a házból, amikor vásárolnia kellett. Volt, hogy hónapokig ki sem dugta az orrát. Állítása szerint 1975-ben csatlakozott egy szektához, melyben eleinte ártalmatlan dolgokat műveltek, például megjósolták a jövőjüket, szeánszokat végeztek, ám fokozatosan durvulni kezdett a helyzet. A csoport megismertette a drogokkal, a szadista pornográfiával és az erőszakos bűncselekményekkel. Kutyákat gyilkoltak, javarészt német juhászokat. Több mint egy tucat kutyaholttestet találtak Yonkersben, ahol a szekta sokszor gyűlt össze.

Magához vett egy vadászkést, és mikor a démonok felszólították, elindult, hogy megkeresse első áldozatát. Meglátott egy nőt, amint kilép az egyik boltból, mögé osont, és kétszer megszúrta, a sikoltozás hatására viszont megijedt, és elmenekült. Nem adta fel, és rövid időn belül újra késelt, ám ekkor sem járt sikerrel, és az a nő, Michelle Forman is életben maradt. A démonok egy ideig elnémultak, ám David dühe csak nőtt.

1976. július 29-én Donna Lauria és Jody Valenti az autójukban ült és beszélgetett, Lauria háza előtt. Donna észrevette, hogy egy fehér férfi közelít feléjük, majd fegyvert rántott, tipikus rendőrpózba állt, és tüzelni kezdett. Donnát a nyakán érte a lövés, és azonnal meghalt. Jodynak csak a combját találta el, de sokkos állapotba került. A támadó magára hagyta áldozatait, és eltűnt a helyszínről. A sebesült lány kihúzta magát az autóból, és szerencséjére apja meghallotta kiabálását. Kocsiba pattant, és elviharzott vele a kórházba, közben felesége hívta a rendőröket. A lány viszonylag jó szemtanúnak bizonyult, személyleírást is tudott adni, a rendőrség pedig a közvetlen környezetükben kereste a tettest, ám zsákutcába jutottak. A nyomrögzítés alapján kiderült, hogy a lövéseket egy .44-es Bulldog revolverből adták le.

1976. október 23-án Carl Denaro összefutott Rosemary Keenannel, egy régi ismerősével, és miután elszaladt az idő, felajánlotta, hogy hazafuvarozza a lányt. A ház előtt még a kocsiban üldögéltek és beszélgettek, mikor egy idegen alak ötször rájuk lőtt. Az egyik lövedék fejbe találta a sofőrt, Rosemary viszont nem sérült meg, csak leblokkolva várta, hogy a férfi elmenjen. Ezután segítséget kért, és mindkettőjüket kórházba szállították. Csodával határos módon sikerült megmenteni Carl életét. A vizsgálat szerint újra egy .44-es Bulldogot kellett keresniük, ám annak ellenére, hogy itt sem találtak feltételezett elkövetőt, és a Rosemary által leírt férfi hasonlított a Jody által megadott személyre, nem vontak párhuzamot a két eset között, és külön támadásként nyilatkoztak róluk.

Az újságok már akkor megírták, hogy a két lövöldözést egy személy követte el, egy hónappal később pedig kiderült, igazuk volt.

November 26-án Donna DeMasi és Joanne Lomino moziba készült. Mivel a vetítés elhúzódott, sötétedés után szálltak le a hazafelé tartó buszról. Sietősen elindultak Joanne szüleinek háza felé, és már közel jártak a bejárathoz, mikor egy férfi odament hozzájuk. Még mielőtt bármit kérdezhettek volna, az alak meghúzta a ravaszt, majd kereket oldott. A két vérbe fagyva heverő lány sikoltozni kezdett. Joanne apja kirohant az utcára, és a döbbenet után kórházba vitte őket. A 16 éves Donna nem került életveszélybe, ám a 18 éves Joanne egész életére megnyomorodott, mert a gerincét eltaláló golyó deréktól lefelé lebénította.

Annak ellenére, hogy a rendőrök még mindig a sötétben tapogatóztak, a média nyíltan sorozatgyilkosról beszélt. A nyomozók viszont mindössze egyetlen épen maradt lövedéket találtak, és képtelenek voltak bizonyítani, hogy ugyanaz volt az elkövető mindhárom esetben. 1977. január 30-án már épp fellélegzett volna a közvélemény, mikor a .44-es gyilkos újra lecsapott. Christine Freund és John Diel annyira elmerült egymás társaságában, hogy nem vették észre, hogy valaki figyeli őket. Beszálltak az autóba, John éppen indítani készült, mikor az éjszaka csendjét két lövés zavarta meg. Mindkét lövedék Christine-t találta el, aki többórás küzdelem után végül feladta a harcot, és a kórházban meghalt. John lelkileg összetört, bár fizikailag nem sérült meg.

Az ügyet Joseph Borrelli százados és segítője, Joe Coffey kapták, akik végre más szemszögből vizsgálták meg a dolgokat, és rájöttek, a gyilkos egy pszichopata, aki pusztán a gyilkolás öröméért ránt fegyvert. A fegyver most is Bulldog revolver volt, ám annyira jellegtelen volt az elkövetés módja, hogy hivatalosan nem húzhattak párhuzamot a támadások között.

1977. március 8-án Virginia Voskerichian nyugodtan sétált hazafelé, mikor felbukkant előtte egy ismeretlen férfi, aki szó nélkül előhúzta a fegyverét, és közvetlen közelről agyonlőtte. A szerencsétlen asszony azonnal meghalt, a gyilkos pedig menekülés közben egyenesen egy szemtanúnak rohant. Az eset komolyabb visszhangot kapott, mindenhol erről szóltak a hírek, Borrelli százados többször nyilatkozott is az ügyben, ám ez csak olaj volt a tűzre.

Április 17-én Valentina Suriani és barátja, Alexander Esau a kocsijukban beszélgetett, nem messze attól a helytől, ahol Lauria meghalt, amikor a semmiből egy idegen autó bukkant fel, és megállt mellettük. Csak két lövés… Valentina azonnal meghalt, Alexander viszont a kórházban elvérzett. Már a kettős gyilkosság ténye is borzalmas volt, de a gyilkos még fel is bátorodott, és levelet hagyott a szélvédőn.

Nagyon bánt, hogy nőgyűlölőnek neveznek, pedig nem vagyok az. Én egy szörnyeteg vagyok. Én vagyok Sam fia. Rosszcsont kölyök. Amikor Sam apuka berúg, gonosz lesz. Veri a családját. Néha odakötöz a ház hátsó falához. Máskor meg bezár a garázsba. Sam szeret vért inni. "Menj és ölj!" - parancsolta Sam apuka. Páran a ház mögött nyugszanak. Főleg fiatalok - megerőszakolva, lemészárolva - vérük lecsapolva - csak a csontjaik. Sam papa néha a padlásra is bezár engem. Nem tudok kijönni, de kinézek az ablakon, és figyelem a világot. Kívülállónak érzem magam. Más hullámhosszon vagyok, minta többiek - öllésre programoztak. De ahhoz, hogy megállítsatok, meg kell ölnötök engem. Figyelem, minden rendőrség: elsőnek lőjetek - lőjetek le, különben baj lesz. Ne álljatok azutamba, különben meghaltok! Sam papa már öreg. Kell neki egy kis vér, hogy megőrizze a fiatalságát. Már túl sokszor volt szívrohama. Túl sok a szívroham. "Huj, de fáj a szivöm, fiacskám." Legjobban az én kis hercegnőm hiányzik. A hölgyeink házában nyugszik, de majd nemsokára találkozom vele. Én vagyok a "Szörnyeteg" - "Beelzebub" - a "Pufók Behemót". Imádok vadászni. Kószálok az utcákon, keresem a vadat - a fincsi husit. A queensi csalyok a lekdögösebbek. Biztos én vagyok a víz, amit isznak. A vadászatért élek - ez az életem. Vér a papának. Mr. Borrelli, uram, én nem akarok többször ölni, uram, nem én, soha, de muszáj, "tiszteld atyádat". Szeretkezni akarok a világgal. Szeretem az embereket. Nem itt a helyem a Földön. Vissza gyertek hozzám, ti jehuk. Minden queensi embernek, szeretlek titeket. És mindannyiótoknak boldog húsvétot kívánok. Isten áldjon benneteket ebben az életben, meg a következőben, most pedig viszlát és jó éjszakát. Rendőrség - hadd másszak a fejetekbe ezekkel a szavakkal; Visszajövök! Visszajövök! Ezúgy értendő, hogy - puff, puff, puff, puff, puff - úúh!! Gyilkos tisztelettel, Mr. Monster. [Fordította: Ralome]

Használható ujjlenyomatot természetesen nem találtak. Felállították az Omega akciócsoportot, törvényszéki pszichiáterek, profilalkotók is csatlakoztak. Egyetlen feladatuk az volt, hogy elkapják Sam fiát. Mivel az elkövető magányos típus volt, nehezítette a dolgukat, hogy nem voltak bűntársai. A csoport egyik fele a személyiségelemzésen dolgozott. Kiderítették, hogy paranoid skizofrén, aki azt hiszi, démonok szállták meg. A csoport másik fele próbálta feldolgozni az elképesztő mennyiségű lakossági bejelentést, amit az üggyel kapcsolatban kaptak.

Mivel folyamatosan érkeztek a hívások, egy idő után már mindenki gyanúsított mindenkit, ezért újabb és újabb nyomozókat kértek meg, hogy csatlakozzanak az Omegához. Sam fia élvezte a hírnevet, egyre több levelet küldözgetett, így hozzájuttatva a kopókat egy részleges ujjlenyomathoz.

1977. június 26-án lecsapott a fiatal Judy Placidóra, aki egy diszkóból tartott hazafelé, oldalán egy frissen megismert férfival. A két fiatal nem halt meg, de nem sok mindenre emlékeztek. Az újságok boldogan számoltak be a sikertelen gyilkossági kísérletről, de ezzel felbőszítették Davidet, aki július 31-én megtámadta a moziba induló Stacy Moskowitzot és annak barátját, Robert Violante-t. A fiatalok a mozi előtt egy parkba mentek sétálni, ám onnan már nem jutottak ki a saját lábukon. David semmit nem bízott a véletlenre, Stacyt fejbe lőtte, Bobby két lövést kapott. Ő ugyan túlélte a támadást, de az egyik szemét elveszítette, a másikra pedig alig látott. Immáron kétszáz tagra bővült az Omega csapat, és biztosak voltak benne, hogy Sam fia nem áll le, míg el nem kapják vagy meg nem ölik.

David Berkowitz sokkal több ember életét tette tönkre, mint gondolnánk. Az akciócsoport tagjainak tönkrement a házassága, sokan alkoholistaként, emberi roncsként hagyták abba a munkát.

A lebukását csak a véletlenek egybeesésének köszönheti. Egy Sam Carr nevű nyugdíjas különös levelet kapott: „Szépen kértem, hogy ne engedje azt a dögöt egész álló nap vonyítani, tönkreteszi a családom, nincs tőle nyugtunk... Már nincs mit veszítenem, nem lesz nyugalmam, míg el nem pusztítalak!” Az idős férfinek volt egy Harvey nevű hatalmas, fekete labradorja, aki nagyon szeretett ugatni, mindenért, folyton. A szomszédok többször is panaszkodtak, de a levél megérkezéséig nem különösebben foglalkozott a dologgal. A felesége kérésére értesítették a rendőrséget, ám mivel egy postai levél semmit nem bizonyított, a rendőrök nem tettek semmit.

10 nappal később dörrenésre ijedt fel a házaspár, és észrevették, hogy meglőtték a kutyájukat, majd látták, hogy egy sárga pólós férfi menekül a kertjükből. Miután elvitték az állatot orvoshoz, és megnyugodtak, hogy életben marad, a rendőrségre vezetett az útjuk, akik végre kimentek a házhoz, de érdemleges nem történt az ügyben.

Berkowitz egy időben szobát bérelt Jack Cassaránál, aki egy nap különös levelet talált a postaládájában: „Kedves Jack! Sajnálom, hogy leestél a tetőről, máskor légy óvatosabb! Sam Carr” Emellé mellékelve volt egy fénykép egy kutyáról is.

Annak ellenére, hogy a férfi soha nem esett le sehonnan, fenyegetőnek érezte a levelet, és felkereste a házaspárt, mire azok elmesélték, ők is kaptak leveleket, és két kutyát is meglőttek a környéken. Jack fia, Stephen emlékezett egy furcsa fickóra, aki náluk bérelt lakást, és mikor kiderült, hogy ugyanarról a férfiról van szó, újra felkeresték a rendőrséget, de azok a sok munka miatt csak két hónap múlva foglalkoztak a bejelentéssel. Ellenőrizték a férfi kocsijának a rendszámát, de nem lettek okosabbak. Egyetlenegyszer lett felfüggesztve a jogosítványa, és katonai múltja miatt csak sokadik volt a gyanúsítottak listáján. A helyzetet akkor kezdték komolyan venni, mikor Craig Glassman, egy seriff felvette velük a kapcsolatot, és elmondta, hogy szerinte a leveleket David küldte. Őt már komolyan vették, átrágva David aktáját rájöttek, hogy a személyleírás megegyezik a kinézetével, és a lakásának környékén is sok tűzeset volt. Bármi nyom elég lett volna, hogy ugorjanak, ezért elfogták, és kihallgatták.

Szépen lassan kiderültek a dolgok, a vallomásaiban elmondta, hogy a Cassara házban nem bírta tovább a kutya miatt, ekkor lett Carr szomszédja, de szerinte az idős férfi egy démon, akit Cassara küldött utána, hogy megőrjítse. Azért nevezte magát Sam fiának, mert a szomszédját megszálló démonra utalt vele.

Ezekben az időkben majd 2000-szer gyújtogatott. A tűz fellobbanása után elbújt, maszturbált, majd mikor kiértek a tűzoltók, újra magához nyúlt. Ezeket az eseteket gondosan feljegyezte, amolyan trófeaként. A személyiségelemzők szerint ő nem a tipikus sorozatgyilkosok közé sorolható, mert gyilkosságait nem a testiség motiválta. Került mindenféle kontaktust az áldozatokkal, nem élvezte halálukat, hanem harag és gyűlölet dolgozott benne. Emellett a trófeagyűjtés miatt úgy gondolták, megszállottan vágyott a megbecsülésre. Undorítónak találta a nőket, ezért próbált mindig velük végezni, a férfiakat akkor bántotta, ha az útjában álltak. Nem csak egyszer lőtt, biztosra akart menni. A távolról ölés is azt fejezi ki, hogy nem konkrét személyeket akar elpusztítani, hanem a női nemet, mert túl sok megaláztatást kapott.

Éjjelente vadászott, ha nem talált megfelelő áldozatot, visszatért a korábbi gyilkosságok helyszínére, és ott maszturbált. Ha nem volt alkalmas az idő, felelevenítette az emlékeket, hazament, és ott élvezett el. Részletes beszámolója sokat segített a rendőrségnek a későbbi, hozzá hasonló gyilkosok utáni nyomozásoknál.

New Yorkban akkora riadalmat keltett, hogy az áldozatok többségére hasonlító (hosszú, sötét hajú) nők tömegesen vágatták le, festették át a hajukat, vásároltak parókát, kisebb problémát okozva ezzel a fodrászatoknak és szépségszalonoknak. Berkowitzot letartóztatása után a tárgyaláson végül beszámíthatónak ítélték, és hatszoros életfogytiglant kapott. Azt vallja, hogy nem egyedül követte el a gyilkosságokat, hanem egy sátánista szekta tagjaként.

Róla nevezték el egyébként a Son of Sam törvényeket, amelyek a különféle államokban különféle módokon igyekeznek szabályozni azt, hogy egy elítélt ne profitálhasson anyagilag a bűncselekményből, amit elkövetett, például ne kaphasson pénzt egy róla készült film vagy könyv után. Berkowitznak ugyanis állítólag annak idején komoly összegeket ajánlottak fel ilyen célokból.

Berkowitz a börtönben áttért a zsidó hitről a keresztényre. Nagyon jó magaviseletű rab, aki gyakran segíti tanácsadással a problémás elítélteket, valamint részt vesz a sorozatgyilkosoktól származó ereklyék adásvétele elleni küzdelemben. Nem szeretné, ha szabadlábra helyeznék, mert úgy gondolja, megérdemli a büntetést. Eddig négyszer kérhette volna egyébként a feltételes szabadlábra helyezését, de vagy azt kérte, hogy utasítsák el már eleve a meghallgatását, vagy nem jelent meg rajta. Nemrég utasították el ötödjére a szabadlábra helyezést, a döntést pedig azzal indokolták, hogy a most 63 éves Berkowitz nem csupán a törvényt nem vette figyelembe, de a megölt ártatlan emberek életét sem, és nem csupán az áldozatoknak és családjaiknak okozott kárt, hanem New York város teljes lakosságának. A közbiztonság megőrzése érdekében nem engedhetik szabadon.

Életéről több film is készült: Out of the Darkness (1985), Son of Sam (2008), Summer of Sam (1999), bár ez utóbbiban Berkowitz szerepe csupán szimbolikus.

David Berkowitz mesél

Egy dal, amit értelmezhetünk úgy is, hogy róla szól (habár erre 100%-os bizonyítékot nem találtam, ettől függetlenül kulturálódjatok)

**
**