**Ted Bundy (1946. 11. 24. - 1989. 01. 24.)
- rész**
Támadás
1974. január 4-e volt. Joni Lenz szobatársai nem nagyon foglalkoztak azzal, hogy barátnőjük nem érkezett meg a reggelihez. De amikor még délután se jött elő, lementek a pincében lévő hálószobájába, hogy megnézzék, jól van-e.
Szörnyű látvány fogadta őket. A 18 éves lányt csúnyán megverték. Az ágy egyik lábát letépték és erőszakosan a vaginájába nyomták. Eszméletlen volt, mikor kórházba vitték, és sérülései egész hátralévő életére kihatással voltak.
Bár ő szerencsésnek mondhatja magát, hogy egyáltalán élve maradt. Alig néhányan élték túl Ted Bundy támadásait, aki 1974 és 1978 között tartotta rettegésben az Egyesült Államokat. Becslések szerint 35 áldozat követte Jonit, és ők nem voltak olyan szerencsések, hogy élve maradjanak. Stephen Michaud és Hugh Aynesworth, a The Only Living Witness (Az egyetlen élő szemtanú) című könyv írói szerint Bundy akár 40 fiatal nőt is megölhetett, de ezt csak ő tudta pontosan. És ezt a titkot magával vitte a sírba.
A kezdetek
Theodore Robert Cowell 1946. november 24-én született. Anyja, Louise Cowell akkor Vermontban, egy házasságon kívül élő anyák számára létrehozott otthonban élt. A fiú sosem ismerte biológiai apját, aki a légierő veteránja volt. Születése után nem sokkal Philadelphiába, nagyszüleinek házába költöztek. Ted fiatal korában végig azt hitte, hogy nagyszülei az igazi szülei, anyja pedig a nővére. A színjátékra azért volt szükség, hogy megvédjék házasságon kívüli élő biológiai anyját a szigorú bírálatoktól és az előítéletektől.
Mikor Ted 4 éves volt, ismét elköltöztek, ezúttal a Washington állambeli Tacomába, rokonokhoz. Egy évvel később Louise beleszeretett Johnnie Culpepper Bundyba, aki a katonaságnál dolgozott mint szakács. 1951 májusában össze is házasodtak, és Ted felvette mostohaapja nevét, amit élete végéig meg is tartott.
Az évek során a Bundy család újabb négy gyerekkel gyarapodott, akikre legtöbbször Ted vigyázott, miután hazaért az iskolából. Nevelőapja igyekezett közelebb kerülni hozzá, együtt mentek kempingezni, és más közös programokat is szervezett neki. Erőfeszítései azonban nem jártak sikerrel, Ted érzelmileg távol maradt nevelőapjától, sőt egyre kényelmetlenebbül érezte magát a férfi társaságában, és jobban szeretett egyedül lenni. A magány iránti vágy egyre jobban elhatalmasodott rajta, és valószínűleg ez vezetett ahhoz, hogy később nehezen tudott szociális kapcsolatokat létesíteni másokkal.
Fiatal korában Ted rettentően félénk, bizonytalan srác volt, aki társas helyzetekben nem érezte jól magát. A gimnáziumban gyakran cukkolták, és mindig ő volt a nagyobbak csínyeinek céltáblája. Michaud úgy fogalmazott könyvében, hogy “nem olyan volt, mint a többiek; bár úgy nézett ki, és úgy viselkedett, valami gyötörte belül: félelem, kétségek – néha enyhe szorongás -, amik úgy kúsztak be elméjébe, ahogy a macska lopakodik a szobában. Éveken át érezte, de nem tudta meghatározni, mit is érez, csak jóval később.” A megszégyenítő élmények ellenére jó jegyeket szerzett, nemcsak a gimnáziumban, de később az egyetemen is.
A későbbi gimis években úgy tűnt, hogy sikerült bekapcsolódnia a társasági életbe. Népszerűsége jelentősen megnőtt, a többség jól öltözöttnek és jó modorúnak tartotta. Ennek ellenére ritkán randizott, a síelés és a politika jobban érdekelte. Különösen utóbbira fordított sok időt, a téma iránti rajongásának köszönhetően évekkel később ideiglenesen maga is a politikai pályát választotta.
Érettségi után a University of Puget Soundon és a Washingtoni Egyetemen tanult tovább. Iskolai évei során végig dolgozott, többek közt segédpincér volt és cipőket is árult. Ritkán maradt hosszú ideig egyazon helyen, munkaadói megbízhatatlannak tartották.
Bár az iskolán kívüli munkáiban nem volt sok állandóság, tanulmányaira és jegyeire végig képes volt összpontosítani. Figyelme azonban más dolgokra terelődött: 1967-ben egy olyan kapcsolatba lépett, ami örökre megváltoztatta életét.
Megismerkedett egy lánnyal, aki egy az egyben olyan volt, amilyennek a tökéletes nőt elképzelte. Szép és rendkívül okos nő volt, egy gazdag kaliforniai család lánya. Ted nem is hitte, hogy valakit az ő “kasztjából” érdekelhet egy olyan srác, mint ő. Bár sok mindenben különböztek, mindketten imádtak síelni, és a közös sítúrák egyikén a fiú beleszeretett a lányba. Gyakorlatilag ő volt az első szerelme, és alighanem az első nő, akivel szexuális közelségbe került. A lány érzelmei azonban nem voltak ilyen erősek. Kedvelte Tedet, de úgy látta, a fiú nem halad semerre, nincsenek jövőbeli céljai. Ted nagyon igyekezett, hogy megkedveltesse magát, akár hazugságok árán is, ám az ilyesmit a lány egyáltalán nem díjazta.
Ted elnyert egy ösztöndíjat a híres Stanfordi Egyetemre, hogy ezzel is imponáljon neki, de ott kiderült, mennyire éretlen is volt valójában. “Ted nem értette, hogy a maszk, amit eddig hordott, most miért nem segítette őt. Először kísérelt meg belépni az igazi felnőttek világába, és ez katasztrofálisan végződött” – írta Michaud.
A lány 1968-ban lediplomázott a Washingtoni Egyetemen, és ekkor megszakította a kapcsolatot Teddel. Gyakorlatias nő volt, és vélhetően rájött, hogy Ted komoly hiányosságoktól szenved, amik miatt kiesett a potenciális férjjelöltek sorából.
Ted nem tudta kiheverni a szakítást. Semmi, még az iskola sem érdekelte, ki is maradt. Teljesen ledöbbentette a dolog, és lehangolttá vált. Annyit elért, hogy levélben tartsák a kapcsolatot, miután a lány visszautazott Kaliforniába, ám ahhoz már nem volt kedve, hogy újra összejöjjenek. Tednek viszont a rögeszméjévé vált a lány, és nem tudta kiverni a fejéből. Ez a megszállottság egész életét végigkísérte, és olyan dolgokhoz vezetett, amik az egész világot sokkolták.
Változás
1969-ben a dolgok még rosszabbra fordultak: Bundy megtudta az igazat a családjával kapcsolatban: a “nővére” valójában az anyja volt, “szülei” pedig a nagyszülei. Nem meglepő, hogy ez a késői felfedezés elég komoly hatással volt rá. Michaud azt írta, hogy anyjával való kapcsolata nem igazán változott, de gonosz és goromba módon viselkedett Johnnie-val szemben.
Nehéz megmondani, hogy az, hogy anyja egész életében átverte őt, hozzátett-e valamit azokhoz a személyiségbeli problémákhoz, amik egyébként is kezdtek felerősödni. A gimnáziumban és az egyetemen is voltak foltok hírnevén. Nem tartották becsületesnek, sőt közelebbi ismerősei még kisebb lopásokkal is gyanúsították.
A Crime Library sorozatgyilkos-szakértője, Marilyn Bardsley szerint Ted pszichopata természete kezdett a felszínre törni, ám a legtöbb ember, aki szembekerült vele, nem volt tudatában ennek. A pszichopatákra általánosan jellemző, hogy mindennemű bűntudat nélkül ellopnak bármit, sőt úgy vélik, bizonyos dolgok járnak nekik. Emellett izgalmasnak találják azt a veszélyt, amit a lopás folyamata magában hordoz. Ted eleinte a munkahelyeiről és az iskolából nyúlt le apróságokat, aztán a boltok polcait is megdézsmálta, és mindez odáig fajult, hogy betört mások házába, és tévéket és más értéktárgyakat zsákmányolt.
A félénk, introvertált fiúból összeszedett, domináns férfi lett. Elszánttá vált, mint aki valamit bizonyítani akar a világnak. Újra felvételizett a Washingtoni Egyetemre, és pszichológiát kezdett tanulni. Kiváló eredményeket ért el, kitüntetett diák volt, professzorai nagyon kedvelték őt.
Ebben az időszakban ismerkedett meg Elizabeth Kendall-lel, akivel öt évig volt kapcsolata (a nő a fenti álnéven írta meg The Phantom Prince: My Life With Ted Bundy (A fantomherceg: Együtt éltem Ted Bundyval) című könyvét). Elizabeth titkárnőként dolgozott, és viszonylag visszahúzódó, csöndes nő volt. Férjétől elvált, és úgy tűnt, hogy Ted Bundyban találta meg az igazi apafigurát lánya részére. Elizabeth mélyen szerelmes volt Tedbe a kezdetektől fogva, és hozzá is akart menni. Ted azonban azt mondta, ő még nem kész a házasságra, mert úgy érezte, még sok dolog van, amit el kell érnie. A nő is tudta, hogy Ted érzései nem olyan erősek, mint az övéi. Többször úgy hitte, hogy Ted más nőkkel is találkozik. Ennek ellenére remélte, hogy idővel magához tudja vonzani a férfit, és az meggondolja magát. Fogalma sem volt azonban a korábbi kaliforniai barátnőről, így arról sem, hogy továbbra is tartották a kapcsolatot, sőt néha még találkoztak is.
1969 és 1972 között ránézésre úgy tűnt, Ted élete jobbra fordult. Magabiztosabbá vált, jó kilátásai voltak a jövőre nézve. Több jogi egyetemre is beadta jelentkezését, és aktívan politizálni kezdett. Részt vett az egyik washingtoni kormányzó újraválasztási kampányában, így a republikánus párt több befolyásos emberével is kapcsolatot tudott teremteni. Emellett egy kríziskezelő klinikán önkéntes munkát is vállalt. Elégedett volt életének akkori alakulásával, úgy tűnt, minden téren jó irányba halad. Még a seattle-i rendőrség is kitüntette, amiért megmentett egy hároméves fiút, aki majdnem egy tóba fulladt.
1973-ban a Washingtoni Republikánus Párt egyik hivatalos útjának részeként Kaliforniába látogatott, ahol találkozott régi barátnőjével, akit elbűvölt az új, megváltozott Ted. Érettebb, magabiztosabb volt, nem olyan céltalan, mint egykori kapcsolatuk idején. A későbbiekben többször is találkoztak, amiről állandó barátnője, Elizabeth egyáltalán nem tudott. A hivatalos utak során udvarolni kezdett neki, és ismét beleszeretett a fiatal kaliforniai nőbe.
A házasság témája többször is szóba került a számtalan romantikus randevún az év őszén és telén. Azonban amilyen hirtelen felgyulladt, ugyanolyan hirtelen ki is aludt a románc lángja. A korábbi féktelen érzelmekkel ellentétben hirtelen elhidegült tőle. Úgy tűnt, mintha néhány hét alatt minden érdeklődés kiveszett volna belőle iránta. A lány össze is zavarodott az események alakulásától. 1974 februárjában Ted bárminemű előzetes bejelentés és magyarázat nélkül minden kapcsolatot megszakított vele. Ugyanúgy elhagyta, ahogy a lány annak idején elhagyta őt. Soha többé nem találkoztak, és nem is hallott Ted felől.
A rettegés időszaka
Lynda Ann Healy egy fiatal, sokat elért, 21 éves nő volt. A reggeli rádióműsorok hallgatói az ő barátságos hangját hallhatták, ahogy bemondja a Nyugat-Washingtonban található nagyobb síelőhelyekkel kapcsolatos híreket. Csinos, magas, karcsú lány volt, fényes, hosszú barna hajjal és vidám mosollyal.
Rendezett családi körülmények között élt, a felső középosztály tagja volt, kiválóan énekelt, utolsó évét töltötte a Washingtoni Egyetemen, ahol pszichológiát tanult. Imádott mentálisan hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozni.
Lynda az egyetem közelében lakott egy házban, négy másik lánnyal együtt. 1974. január 31-én néhány barátjával Dante fogadójában vacsorázott, ami népszerű hely volt az egyetemisták körében. Megittak még néhány sört, de ő nem maradt sokáig, inkább hazament tévézni, telefonon beszélt barátjával, majd lefeküdt aludni. A szomszéd szobában lakó társa aznap éjjel semmilyen zajt nem hallott Lynda szobájából.
Lynda reggelenként 5:30-kor kelt, hogy beérjen a rádióba. A szobatárs hallotta is, ahogy a szokott időben megszólalt az ébresztőóra. Az viszont már szokatlan volt, hogy nem hagyta abba a csörgést. Mikor a szobatárs végül bement, hogy lenyomja az órát, hallotta, hogy csörög a telefon. A rádió munkatársa érdeklődött, hogy hol van Lynda. Az ágy be volt ágyazva, más rendellenességet sem látott, így a barátnő azt mondta, hogy Lynda elindult dolgozni.
Amikor délután a szülők is odatelefonáltak, hogy megkérdezzék, miért nem jött Lynda ebédre, ahogy addig, mindenki aggódni kezdett. Senki se látta őt. Mintha egyszerűen eltűnt volna a házból.
A szülők értesítették a rendőrséget. Kiderült, hogy a lány ágyát nem úgy ágyazták be, ahogy azt ő szokta. Sőt, Lynda eleve nem az a beágyazós típus volt. Emellett az is furcsa volt, hogy az egyik párnahuzat és a felső lepedő is hiányzott a takarosan rendbetett ágyról.
Az alsó lepedőn és a párnán egy vérfoltot találtak, és ugyanolyan vércsoportú volt, mint Lyndáé. A szekrényében gondosan felakasztott köntöse ugyancsak véres volt, és az egyik ruhája nem volt a helyén. Ugyancsak vészjósló volt a felfedezés, hogy a ház egyik ajtaja nem volt bezárva, pedig a lányok mindig körültekintőek voltak ezügyben.
A rendőrség eleinte nem volt meggyőződve arról, hogy Lynda valamilyen támadás áldozata lett, így nem kerestek sem ujjlenyomatot, sem hajmintát, sem szálas anyagokat. Később azonban megállapították, hogy egy behatoló valahogy bejutott a házba, levette a lányról a köntöst, felakasztotta a szekrénybe, felöltöztette a ruhába, rendbetette az ágyat, betekerte a lányt a felső lepedőbe, és kicipelte a házból – mindezt szinte egy hang nélkül.
Gyilkos hadjárat
Az év tavaszán és nyarán több diáklány is hirtelen eltűnt, megmagyarázhatatlan körülmények között. Szembetűnő volt, mennyire hasonlóak voltak az esetek. Az eltűnt lányok fehérek voltak, karcsúk, egyedülállók, nadrág volt rajtuk eltűnésük idején, hajuk hosszú volt és középen elválasztott, és mindannyian este tűntek el.
A rendőrség kihallgatott több egyetemistát is, akik elmondták, hogy egy különös férfit láttak, aki gipszet viselt a karján vagy a lábán. Úgy tűnt, hogy az idegen könyveket próbált magával cipelni, és a közelben lévő fiatal nőktől kért segítséget. Egy másik szemtanú is egy különös férfiról számolt be, aki ugyancsak gipszet viselt, de ő a kocsijánál kért segítséget, mert úgy tűnt, a Volkswagen Bogár nem akart elindulni. Érdekes, hogy két rejtélyes eltűnés helyszínének környékén is látták a gipszes férfit.
1974 augusztusában a washingtoni Lake Sammamish State Parkban rábukkantak néhány eltűnt lány maradványaira, és kettőjüket sikerült is azonosítani. Kitűnő teljesítményre vallott a rendőrségtől, hogy ez sikerült, figyelembe véve, hogy mivel kellett dolgozniuk: pár hajtincs, öt combcsont, két koponya és egy állcsont. A két azonosított lány Janice Ott és Denise Naslund volt, akik egyazon napon, július 14-én tűntek el.
Janice-t utoljára egy, a közelben piknikező pár látta, és emlékeztek rá, hogy egy jóképű férfi odament hozzá. A beszélgetésből annyit hallottak, hogy a férfi neve Ted, és a csónakját igyekezett a kocsijára tenni, de nehezen ment a kezén lévő gipsz miatt. Megkérte a lányt, hogy segítsen, aki bele is egyezett. Ekkor látták a 23 éves Ottot utoljára élve.
Denise Naslund a barátaival töltötte a délutánt. A parkban lévő mellékhelyiségbe ment, de nem tért vissza. Akkor délután, arrafelé, ahol eltűnt, egy gipszet viselő férfi kért segítséget a csónakjával kapcsolatban az ott lévő fiatal nőktől. Ők nem tudtak segíteni a jóképű férfinek, ám Denise Naslundra mindig számíthattak a rászorulók, főleg, hogy egy törött karú illetőről volt szó. Kedvessége az életébe került. És nem ő volt az utolsó, aki eltűnt, és már csak halva találták meg.
A gyilkos másik államokba is elutazott. A utah-i Midvale városának rendőrfőnöke, Louis Smith maga is családos ember volt, és 17 éves lányát gyakran figyelmeztette a világban leselkedő veszélyeket illetően. Túl sokat látott már munkája során, és aggódott gyermeke biztonságáért. 1974. október 18-án legrosszabb félelmei váltak valóra, amikor Melissa eltűnt. Kilenc nappal később találták meg: a lánnyal fajtalankodtak, majd megerőszakolták és megfojtották.
13 nappal később, Halloween napján a 17 éves Laura Aime tűnt el. Hálaadás napján találták meg, holtteste a Wasatch-hegységben egy folyó mellett feküdt. Egy feszítővassal szétverték a fejét, vele is fajtalankodtak, és őt is megerőszakolták. Gyanították, hogy nem ott ölték meg, ahol megtalálták, mert kevés vér volt a helyszínen. A holttesten kívül más fizikai bizonyítékot nem találtak.
Hasonlóságok
A utah-i rendőrség felfigyelt a washingtoni gyilkosságokkal való hasonlóságokra a tettes utáni lázas keresés során. Minden egyes újabb gyilkosság után, ha lassan is, de gyűltek a bizonyítékok. A két állam rendőrei egyetértettek abban, hogy nagyon valószínű, hogy a washingtoni és a utah-i gyilkosságokat ugyanaz az ember követte el. A gipszes férfiról beszámoló szemtanúknak köszönhetően sikerült készíteniük egy fantomképet a lehetséges gyilkosról, aki Tednek hívta magát.
Amikor Elizabeth Kendall egyik közeli ismerőse olvasta Melissa Smith esetét az újságban, melyben a rajzot is közölték, tudta, hogy Ted Bundyról van szó. Bár rettentően utálta Elizabeth barátját, és egyáltalán nem bízott benne, nemcsak ezért gondolt a férfira: a fantomkép nagyon is hasonlított Tedre.
Legbelül Elizabethnek tudnia kellett, hogy barátnőjének igaza van. Ted valóban hasonlított a rajzra, olyan Volkswagent vezetett, amilyet a tanúk is láttak, és mankók is voltak a szobájában, pedig nem sebesült meg a lábán. Kendall későbbi könyvében azt írta, hogy névtelenül felhívta a seattle-i rendőrséget 1974 augusztusában, és azt mondta, hogy barátjának “talán köze lehet” a nemrég történt gyilkosságokhoz. Ősszel még egyszer telefonált, és még több kapcsolódó információt adott meg, ami esetleg segítheti a nyomozókat. Belement abba is, hogy Ted nemrég készült fényképeit megmutassák a szemtanúknak. Ők azonban így sem tudták beazonosítani őt, így Elizabeth információi végül a fiók mélyére kerültek. A nyomozók más potenciális gyanúsítottakra kezdtek figyelni, Ted Bundyt néhány évvel későbbig el is felejtették.
A gyilkos így elkerülte a rendőröket, és eleve azt feltételezte, hogyha több államban tevékenykedik, a hatóságok úgysem fogják tudni összevetni az eseteket. Egyre vakmerőbb és kockázatosabb módon viselkedett, amikor megszólította a nőket. Akik megúszták közeledését, később felismerték őt, és értékes információkkal látták el a nyomozókat.
Rizikós támadások
1974. november 8-án jött el az áttörés, amire a rendőrök már annyira vártak. Azon a péntek estén egy különös, de jóképű férfi odament egy utah-i pláza könyvesboltjában a 18 éves Carol DaRonchhoz. Azt mondta neki, hogy látta, hogy valaki megpróbálta feltörni a kocsiját, és megkérte, hogy jöjjön ki vele a parkolóba, hogy megnézzék, elloptak-e valamit.
Carol azt hitte, hogy a férfi a pláza biztonsági őre, mert annyira határozott fellépése volt. Mikor kiértek, a lány átnézte az autóját, és mondta a férfinak, hogy minden megvan. A Roseland közrendőrként bemutatkozó férfi ezt kevesellte, és el akarta kísérni a lányt a kapitányságra, hogy azonosítsa a feltételezett elkövetőt, és tegyen feljelentést. Amikor odaértek a Volkswagenhez, a lány gyanút fogott, és elkérte a férfi igazolványát. Az gyorsan fel is mutatott egy aranyszínű jelvényt, majd beültette az autóba.
Gyorsan el is indultak, de éppen az ellenkező irányba, mint amerre a kapitányság volt, majd a férfi egyszer csak hirtelen megállította a kocsit. Carol DaRonch megijedt. A “rendőr” megragadta őt, és megpróbálta megbilincselni, mire DaRonch sikoltozni kezdett. Erre a férfi elővett egy pisztolyt, és megfenyegette, hogy megöli, ha nem hagyja abba. DaRonch kiesett az autóból, mire a férfi felemelte, és az autó oldalának nyomta őt. Egy feszítővas volt a kezében, és nemsokára ütött is volna. A rémült lány ágyékon rúgta a férfit, és sikerült kiszabadulnia. Az út felé futott, és felfigyelt rá egy házaspár, akik épp arra autóztak. Mikor megálltak, a hisztérikus lány beugrott a járműbe. Megállás nélkül zokogott, és azt mondta, hogy egy férfi meg akarta ölni őt. Azonnal elvitték a rendőrségre.
Még a bilinccsel a csuklóján, sírós hangon előadta a rendőrségnek, hogy mit tett az emberük. Az őrsnek azonban nem volt Roseland nevű alkalmazottja. Azonnal kiküldtek egy egységet oda, ahol DaRonch egy órával azelőtt még az életéért küzdött, de az őrült férfi már rég elment. Azonban így is sikerült személyleírást szerezniük, az autóról is kaptak adatokat, és néhány nappal később egy vérminta is lett a lány kabátjáról. Nullás vércsoportú volt, pont mint Ted Bundyé, mint az később kiderült.
Még aznap este a Viewmont Gimnázium színjátszókörének rendezőjét szólította meg egy jóképű férfi, és megkérte, hogy segítsen neki azonosítani egy autót. A lány azonban elfoglalt volt, és otthagyta őt. A férfi később megint próbálkozott, de akkor is visszautasította. Furcsának találta az illetőt, kicsit még ijesztőnek is, de nem foglalkozott vele, és folytatta a munkáját. Nyugtalanította, hogy ismét meglátta a férfit a nézőtéren, és el is tűnődött, hogy mit akarhat igazából.
Debby Kent a szüleivel nézte az esti előadást. Korán elment, hogy elhozza testvérét a tekepályáról. Azt mondta szüleinek, hogy majd visszajön értük, de sosem tért vissza. Egész pontosan az autójáig sem jutott, ami üresen állt az iskola parkolójában. Debby Kentet sehol sem találták. A parkolóban csak egy apró bilincskulcs került elő. Később megpróbálták beilleszteni a DaRonch kezén talált bilincsek zárjába, és passzolt is. Majdnem egy hónappal később egy férfi felhívta a rendőrséget, és elmondta, hogy egy Volkswagen Bogarat látott sebesen elhajtani az iskola parkolójából aznap éjjel, amikor Kent eltűnt.
1975. január 12-én Caryn Campbell, vőlegénye, dr. Raymond Gadowski és a férfi két gyereke kirándulni mentek Coloradóba. A szállodájuk előterében pihentek egyik este mind a négyen, amikor Carynnek eszébe jutott, hogy a szobájában felejtett egy magazint, és visszament érte. Vőlegénye és a gyerekek hiába várták, hogy visszatérjen. A férfi tudta, hogy menyasszonya kicsit rosszul érezte magát aznap, ezért ő is felment a szobába, hogy megnézze, minden rendben van-e. Caryn azonban sehol sem volt. Még a szobába sem ment be. Reggel az összezavarodott és aggódó Gadowski jelentette az eltűnést. A rendőrség minden szobát átkutatott, de Carynnek semmi nyomát nem találták.
Szűk egy hónappal később, néhány mérföldre onnan egy programszervező megtalálta Caryn meztelen holttestét, nem messze az úttól. Az állatok szétmarcangolták a hullát, így nehéz volt megállapítani a halál pontos okát. Így is egyértelmű volt, hogy erős ütések érték, amik végzetesek is lehettek.
A utah-i és a washingtoni áldozatok többségéhez hasonlóan a fején érték az ütések, amiket valószínűleg egy éles szerszámmal mértek rá. Akkora erővel verték meg, hogy az egyik foga egy az egyben kiesett. Arra is volt bizonyíték, hogy megerőszakolták. Úgy gondolták, néhány órával azután ölték meg, hogy eltűnt. Caryn szétmarcangolt maradványain kívül más bizonyítékot nem nagyon találtak a helyszínen.
Néhány hónappal ezután újabb maradványok bukkantak fel, tíz mérföldre onnan, ahol Naslund és Ott holttestei kerültek elő. Brenda Ballt találták meg, a hét nő egyikét, akik azon a nyáron tűntek el. Őt is fejbeverték, egy tompa tárggyal.
A rendőrség átfésülte a helyszínt, a Taylor-hegységet, és néhány nappal később újabb holttestet fedeztek fel. Susan Rancourt ugyancsak azon a nyáron tűnt el. A Taylor-hegység lett a “Ted” néven ismert őrült temetőhelye. Abban a hónapban újabb két hulla került elő, egyikük Lynda Ann Healy volt. Mindegyik áldozat súlyos fejsérülésektől szenvedett, amiket egy tompa eszközzel, valószínűleg egy feszítővassal okoztak.
A rendőrség tovább kereste a tettest, de sikertelenül. Öt további nő került elő Coloradóban, akik hasonló körülmények között vesztették életüket. De nem ők voltak Ted gyilkos hadjáratának utolsó áldozatai.
A gyanúsított
1975. augusztus 16-án Bob Hayward őrmester éppen Salt Lake megye környékén járőrözött, amikor észrevett egy gyanús Volkswagen Bogarat, ami pont mellette hajtott el. Jól ismerte a környéket és a lakókat is, és nem emlékezett, hogy korábban látta volna azt a kocsit. Felkapcsolta autója lámpáját, hogy el tudja olvasni a Volkswagen rendszámát, ám ekkor annak sofőrje lekapcsolta a saját lámpáit, és a gázra lépett.
Hayward őrmester azonnal üldözőbe vette. A kocsi elszáguldott két stoptábla mellett, de végül megállt egy benzinkútnál. Hayward leparkolt mögötte, és nézte, ahogy sofőrje kiszáll, és a rendőrautó felé indul. Hayward elkérte a forgalmit és a jogosítványát, ami Theodore Robert Bundy nevére volt kiállítva. Ekkor két másik rendőrtiszt is megérkezett, ők is a Volkswagen mögött álltak meg. Hayward észrevette, hogy Bundy kocsijából hiányzik az anyósülés. Egyre gyanúsabbá vált a dolog, és miután Bundy hozzájárult, átkutatták a kocsiját. Találtak egy feszítővasat, egy símaszkot, kötelet, bilincseket, drótot és egy jégcsákányt. Betörés gyanújával azonnal letartóztatták.
Nem sokkal ezután rátaláltak néhány nyomra, ami összekapcsolta őt Carol DaRonch támadójával. A kocsiban talált bilincsek ugyanolyanok voltak, mint amilyen a lány kezén volt, és az autó is olyan volt, mint amilyenről a lány beszélt. A feszítővas is hasonlított ahhoz, amivel korábban megfenyegették Carolt. Gyanakodták rá, hogy Bundy rabolta el Melissa Smitht, Laura Aime-t és Debby Kentet is. Túl sok volt a hasonlóság, amit nem lehetett nem észrevenni. De a rendőrök tudták, hogy jóval több bizonyítékra lesz szükség, ha vádat akarnak emelni ellene.
1975. október 2-án Carol DaRonch, a Viewmont Gimnázium színjátszókörének rendezője és Debby Kent egyik barátnője előtt felvonultattak hét férfit, köztük Bundyt is, az egyik utah-i rendőrőrsön. Nem lepődtek meg a nyomozók, amikor Carol Tedre mutatott, mint a férfira, aki megtámadta őt. A két másik lány ugyancsak őt azonosította azzal az illetővel, akit a nézőtéren láttak aznap este, amikor Debby Kent eltűnt. Bár Ted folyamatosan az ártatlanságát hangoztatta, a rendőrök szinte teljesen biztosak voltak abban, hogy megvan az emberük. Miután a három lány azonosította őt, átfogó nyomozást indítottak Theodore Robert Bundy ellen.
*Folytatás itt!
*