**Gary Ridgway (1949. 02. 18.)
- rész**
Könnyek folyója
1982. augusztus 15-én a 41 éves Robert Ainsworth beleült gumicsónakjába, és elindult lefelé a Zöld-folyón, Seattle városának határa felé. Ez az utat már többször megtette, de a mostani nem olyan volt, mint a többi. Ahogy lassan sodródott lefelé, észrevett egy kopaszodó, középkorú férfit a folyó partján, míg egy másik, fiatalabb férfi egy közeli pick-up teherautóban ült. Ainsworth gyanította, hogy nem horgászni jöttek.
Megkérdezte az idősebbet, fogott-e valamit. A férfi azt válaszolta, hogy nem, majd visszakérdezett, hogy ő talált-e valami érdekeset, mire Ainsworth annyit felelt: “Csak ezt az öreg fát.” Ezután a két férfi elhajtott a régi teherautóval, és Ainsworth is folytatta útján a folyón. Pillanatokkal később körbevette a halál.
Ahogy a tiszta vizet kémlelte, valaki visszabámult rá. Egy fiatal, afroamerikai nő alig valamivel a vízfelszín alatt lebegett, a teste együtt ringott az áramlattal. Azt hitte, valami próbababa, így Ainsworth megpróbálta odahúzni egy póznával. Csónakja véletlenül felfordult, mikor épp egy szikla mellől akarta elmozdítani az alakot, és Ainsworth a vízbe esett. Rémülten vette észre, hogy az alak nem egy próbababa, hanem egy női holttest. Pár másodperccel később egy másik úszó hullát pillantott meg. Ugyancsak afroamerikai nő volt, félig meztelen, és félig elmerült a vízben.
Ainsworth gyorsan a part felé úszott, ahol korábban a kocsi állt. Döbbenten leült, és várta, hogy segítség érkezzen. Fél óra múlva észrevett egy férfit és két gyereket, akik arrafelé bicikliztek. Megállította őket, beszámolt nekik a borzalmas felfedezésről, és megkérte őket, hogy értesítsék a rendőrséget. Egy rendőr hamarosan ki is érkezett, és kikérdezte Ainswortht. Nem hitte el, amit hallott, így besétált a sekély vízű folyóba, és a kísérteties alak felé nyúlt. Azonnal erősítést hívott.
Miután megérkeztek a nyomozók, lezárták a területet, és nekiálltak bizonyítékok után kutatni. A keresés közben az egyik rendőr újabb gyászos felfedezést tett. Előkerült egy harmadik holttest, egy fiatal lányé, aki nem volt teljesen felöltözve. A másik kettővel ellentétben ő egy füves területen feküdt, alig 10 méterre onnan, ahol a másik kettő a vízben volt. Egyértelmű volt, hogy fulladásos halált halt. Egy kék nadrágot kötöttek a nyaka köré. Megküzdhetett támadójával, mert karjain és lábain is sérülések nyomait találták. Később azonosították is: ő volt a 16 éves Opal Mills. Úgy vélték, legfeljebb 24 órával azelőtt ölték meg.
Donald Reay vezető orvosszakértő a holttestek megvizsgálása után megállapította, hogy mindhárom lányt megfojtották. A vízben talált két nő a 31 éves Marcia Chapman és a 17 éves Cynthia Hinds volt. Mindkettejük vaginájába piramis alakú köveket helyeztek fel, és kövekhez rögzítették őket a vízben.
Reay azt is megállapította, hogy Chapman, a kétgyermekes anyuka, aki két hete tűnt el, már töb mint egy hete halott volt. A bomlás jelei már erősen kezdtek mutatkozni rajta. Ezzel szemben Hinds alig pár napja lehetett csupán a vízben.
Nem csak ez a három hulla került elő a Washington állambeli Zöld-folyóból és annak környékéről. Pár nappal korábban Deborah Bonner holttestét találták meg. Meztelen holtteste egy farönkre dobva került elő. Őt is megfojtották.
Egy hónappal korábban Wendy Lee Coffield, egy másik, szintén megfojtott fiatal lány hullája bukkant fel a Zöld-folyó vizében. Emellett hat hónappal korábban barátnője, Leanne Wilcox holtteste is meglett, néhány mérföldre a folyótól, egy üres telken. Nem gondolták, hogy a Zöld-folyó gyilkosa végzett Wilcoxszal is, de a nyomozók véleménye hamarosan megváltozott.
Hat hónap alatt hat holttest került elő a folyóból vagy annak környékéről. A detektívek hamar rájöttek, hogy sorozatgyilkossal van dolguk. Tudták, hogy minél előbb meg kell találniuk és el kell kapniuk őt, mielőtt még több nő eltűnik.
Valóra vált rémálom
King megye nyomozóiból egy különleges egységet állítottak össze, hogy feltárják a Zöld-folyó gyilkosságait. A The Seattle Times szerint a kevesebb mint egy évtizeddel azelőtt történt Ted Bundy-gyilkosságok óta ez volt a legnagyobb nyomozócsoport. A csapat élén a Nyomozási Osztály vezetője, Richard Kraske őrnagy, valamint a Megyei Bűnügyi Osztag egyik tagja, Dave Reichert nyomozó állt. Felkérték John Douglast, az FBI sorozatgyilkosokra specializálódott profilalkotóját, valamint Bob Keppelt, a sikeres bűnügyi felügyelőt, hogy segítse munkájukat. Utóbbi a nyolc évvel azelőtti Ted Bundy-ügyben folytatott egyedi és eredményes bizonyítékgyűjtése miatt vált ismertté.
Döcögve indult be a nyomozás, mert viszonylag rövid idő alatt hatalmas mennyiségű információ zúdult a rendőrökre. Egyszerűen nem volt kapacitásuk, hogy feldolgozzák az egyre nagyobb adat- és bizonyítékhalmazt, így azok elvesztek, elkeveredtek, vagy egyszerűen rájuk sem néztek. Annyira rossz volt a helyzet, hogy még önkénteseket is kénytelenek voltak felkérni, hogy segítsenek.
A nyomozás során kiderült, hogy az áldozatok többsége ismerte egymást, és mindannyian prostituáltak voltak. A rendőrök úgy döntöttek, először ott kezdik keresni a gyilkost, ahol a lányok gyakran felbukkantak. Többszáz interjút készítettek sok más örömlánnyal, akik Seattle főutcáján dolgoztak, a Déli 139. és a Déli 272. utca között. Igyekeztek minél több információt begyűjteni minden olyan gyanús alakról, akik érintkeztek a lányokkal. Sokan azonban nem voltak hajlandók beszélni, mert egyáltalán nem bíztak a rendőrségben.
Az egyik lány viszont tett egy bejelentést, miszerint egy férfi, aki megerőszakolta őt, célozgatott a Zöld-folyónál történt gyilkosságokra. Nem sokkal ezután a rendőrség el is kezdte keresni a támadót. 1982. augusztus 20-án be is jelentették, hogy őrizetbe vették, mint a Zöld-folyónál történt gyilkosságok potenciális gyanúsítottját. Kézzelfogható bizonyítékot azonban nem találtak ellene, ami a bűntényekhez kapcsolta volna őt. A férfit végül elengedték, a keresés tovább folytatódott.
Több más prostituált is tett olyan bejelentést, amikre a nyomozócsoport nagyobb figyelmet fordított. Azt gondolták, ezeknek a vallomásoknak közük lehet a Zöld-folyónál történt gyilkosságokhoz. Két lány egymástól függetlenül állította, hogy egy kék-fehér teherautót vezető férfi elrabolta és meg akarta erőszakolni őt.
A 21 éves Susan Widmark azt mondta, egy kék-fehér teherautóval érkező, középkorú férfi vette igénybe szolgálatait. Amint beszállt az autóba, a férfi pisztolyt nyomott a fejéhez, majd az autópálya felé hajtott. Egy elhagyatott út mellé vitte, ahol megállt, majd brutálisan megerőszakolta őt.
Ezt követően megengedte a lánynak, hogy felöltözzön, majd elhajtott a helyszínről. A lány még mindig a kocsiban volt, és a férfi vezetés közben utalt a nemrég történt folyómenti gyilkosságokra, miközben továbbra is pisztolyt szegezett a lány fejéhez. Félt, hogy ő lehet a következő áldozat, így a lány az egyik lámpás kereszteződésben elmenekült a kocsiból. A rendszámtáblát félig sikerült leolvasnia, mielőtt a férfi sebesen elhajtott.
Hasonló eset történt a 15 éves Debra Estesszel, aki 1982 augusztusának végén ugyancsak erőszak miatt tett bejelentést. Elmondta, hogy az autópályán sétált, amikor egy kék-fehér pick-up teherautót vezető férfi közelítette meg, és felajánlotta neki, hogy elviszi. A lány elfogadta az ajánlatot, és beszállt a járműbe. Ledöbbent, amikor a férfi pisztolyt vett elő, és a fejéhez nyomta. Brutális módon arra kényszerítette, hogy orálisan elégítse ki, majd megbilincselte, az erdőben szabadon engedte, és elhajtott. Azonnal elszaladt, hogy segítséget keressen.
Mivel ez a motívum többször is felbukkant, és köze lehetett az ügyhöz, a nyomozócsoport úgy döntött, hogy utánajár a nyomnak, és elkezdik keresni a teherautót és a sofőrt. Remélték, hogy az újabb információk birtokában sikerül majd áttörést érni.
Azév szeptemberében Charles Clinton Clarkot, egy hentesként dolgozó férfit intettek le a rendőrök, aki Seattle főutcáján egy kék-fehér teherautót vezetett. Kiderült, hogy Clarknak két kézifegyvere is van. A nyomozók úgy gondolták, Clark lehet az ő emberük. Megszerezték a jogosítványán lévő fényképet, és megmutatták Widmarknak és Estesnek is. Mindketten azonosították őt mint támadójukat.
Clarkot letartóztatták, házát és járművét átkutatták. Meg is találták a két pisztolyt, amiket állítólag a támadásoknál használt. A rendőri kihallgatás során Clark be is ismerte, hogy megtámadta a két nőt. Az viszont bizonytalan volt, hogy ő volt-e a Zöld-folyó gyilkosa, mert ő a támadás után elengedte az áldozatait, ráadásul szilárd alibije volt több alkalomra is, amikor a Zöld-folyó áldozatai eltűntek.
Miközben Clark erőszakolási ügyét intézték, a 19 éves Mary Bridgett Meehan séta közben eltűnt. Több mint nyolc hónapos terhes volt, és a Western Six Motel közelében veszett nyoma. A motel abban az utcában volt, ahol több Zöld-folyó környéki áldozat is dolgozott, és a lányok abban az épületben is gyakran megfordultak.
Reichert nyomozó egy megérzéstől hajtva arra gyanakodott, hogy az ügyön dolgozó egyik önkéntes maga a Zöld-folyó gyilkosa. Egy 44 éves munkanélküli taxisofőr a figyelem középpontjába került, és alaposan kihallgatták őt a rendőrök. Aggódtak, mert Meehan eltűnése előtt két héttel két másik 16 éves lánynak, Kase Ann Lee-nek és Terri Rene Milligannek is rejtélyes körülmények közt nyoma veszett. Róluk is azt gondolták, hogy korábban prostituáltként dolgoztak. Azt gyanították, hogy ők is áldozatul estek a Zöld-folyó gyilkosának. A taxisofőr ráadásul illett ahhoz a profilhoz, amint John Douglas FBI-ügynök állított össze.
Douglas szerint a Zöld-folyó gyilkosa egy magabiztos, de impulzív, középkorú férfi, akiről valószínűsíthető, hogy gyakran jár a gyilkosságok színhelyein, hogy elméjében újra lejátssza az eseteket. Vélhetően jól ismeri a környéket, és mély vallásos meggyőződései lehetnek. Emellett aktív érdeklődést mutathat a rendőri munka iránt, különösen a nemrég történt gyilkosságok ügyében zajló nyomozás iránt. Talán még fel is veszi a kapcsolatot a rendőrséggel, hogy felajánlja segítségét.
1982 telén a rendőrség árgus szemekkel figyelte a taxisofőr tevékenységét, bár a férfi végig tagadta, hogy bármi köze lenne a gyilkosságokhoz. Mégis ő lett az elsőszámú gyanúsított. Letartóztatni azonban csak kifizetetlen parkolójegyek miatt sikerült, mivel a nyomozóknak nem volt erős bizonyítékuk, ami a gyilkosságokkal összekapcsolta volna, leszámítva azt, hogy az áldozatok közül ötöt ismert.
1982. szeptember 26-án a 17 éves prostituált, Gisele A. Lovvorn oszlásnak indult maradványait találták meg. Több mint két hónappal azelőtt tűnt el, egy motoros talált rá meztelen holttestére a Sea-Tac Nemzetközi Repülőtértől délre található elhagyatott házak közelében. Egy fekete férfizoknival fojtották meg. Különös volt, hogy eltűnésekor a haja szőke volt, megtalálásakor viszont feketére volt festve. Bár nem a ma már hírhedt folyó közvetlen közelében bukkantak rá, a rendőrség úgy gondolta, ő is a Zöld-folyó gyilkosának áldozata.
1982 szeptembere és 1983 áprilisa között nagyjából 14 lány tűnt el. Legtöbben 15 és 23 közöttiek voltak, ismert prostituáltak, akiket gyakran láttak a fő utcán.
Az ügyön dolgozó különleges egység ideiglenesen újabb potenciális gyanúsítottal kezdett foglalkozni, akinek állítólag köze volt az utolsó lány eltűnéséhez. 1983. április 30-án Marie Malvar barátja látta őt, ahogy egy leendő ügyféllel beszélget, aki egy sötét színű teherautóval érkezett az utcába. A fiú azt állította, hogy látta Malvart beszállni a kocsiba, mielőtt az gyorsan elhajtott. A lány és a férfi állítólag vitatkoztak is valamin.
A fiú gyanút fogott, így követni kezdte őket. A teherautónak hamar sikerült meglépnie, és a fiú szem elől is vesztette őket, amikor meg kellett állnia egy lámpánál. Ekkor látta a lányt utoljára. Később jelentette Malvar eltűnését a rendőrségen.
Egy héttel az eset után a fiú, a lány apja és testvére észrevette a gyanús teherautót, nem messze onnan, ahol korábban eltűnt. Követték egy házhoz a Déli 348. utcában, majd kihívták a rendőrséget. Azok kisvártatva meg is érkeztek, és beszéltek a tulajdonossal, Gary Ridgwayjel, aki tagadta, hogy akár csak látta volna Malvart. A rendőrségnek ez elég volt, elhagyták a helyszínt, és nem is foglalkoztak tovább az üggyel.
Áprilisban Kimi Kai Pitsor tűnt el, és azt is kapcsolatba hozták egy olyan teheratuóval, mint amilyen Ridgwaynek volt. Miközben épp maga is munka közben volt, Pitsor stricije észrevette, hogy a lány beszáll egy sötétzöld pick-upba, amihez egy lakókocsit is hozzákapcsoltak. Elmondása szerint a sofőr arca ragyás volt. Még látta, ahogy elhajtanak, de Pitsor később nem került elő. Értesítette a rendőrséget, de Pitsor eltűnését sohasem kapcsolták össze teljes mértékben Malvar esetével.
1983 tavaszára a Zöld-folyó gyilkosa, valamint a kapcsolódó eseték utáni nyomozás kezdett összeomlani. A csoport nyomozói rájöttek, hogy kicsi a valószínűsége annak, hogy a taxisofőr a tettes, mégis ő maradt az elsőszámú gyanúsított. Nem voltak új nyomok, a prostituáltak meg sorban tűntek el. A bejelentések elöntötték őket, de képtelenek voltak lépést tartani a rengeteg információval. Bob Keppel segítségét kérték, hogy segítsen rendet tenni a heggyé dagadt adathalmazban.
Minden megy tovább
Április végén Keppel három hetet töltött azzal, hogy átrágja magát az összes információn, ami a Zöld-folyó gyilkosának tulajdonított esetekkel kapcsolatban hozzáférhető volt. Amint végzett, King megye seriffjének, Vern Thomasnak írt jelentést. A csoport legnagyobb bosszúságára a jelentés erősen kritizálta a munkájukat.
Keppel elmondása szerint ha meg akarják találni a gyilkost, több változtatásra is szükség lesz. A jelentés szerint a legtöbb adat (bizonyítékok, akták, tanúvallomások) teljes összevisszaságban volt. Ez volt a legfőbb feladat, az információk teljes újrarendszerezése és pontos bekategorizálása. Ezt követően meg kellett találni az egyes ügyek közti hasonlóságokat és eltéréseket, hogy előkerüljenek a közös elemek, amik hozzáköthetik az eseteket egy vagy több gyilkoshoz.
Nyilvánvaló volt, hogy egy sikeres és alapos nyomozás jóval több pénzbe és időbe kerülne a megyének, mint azt korábban gondolták. Már így is az ország történetének legnagyobb nyomozásáról volt szó. A Keppel javaslatainak megvalósításához szükséges összeg jóval magasabb volt, mint a becsült kétmillió dollár. De valamit tenni kellett, hogy megállítsák a gyilkos ámokfutást.
1983. május 8-án újabb holttest került elő, a 21 éves Carol Ann Christensent találták meg. Maradványaira a Maple-völgy közelében, egy erdős környéken bukkant rá egy gombászó család. A gyilkos a tetemet szokatlanul brutális módon helyezte el.
A feje egy barna papírzacskóba volt csomagolva. Mikor levették róla, a nyakán egy halat találtak, amit gondosan helyeztek el rajta. A bal mellén egy másik hal, a lábai közt egy palack volt. A kezei keresztben voltak a hasán, a bal kézfején frissen darált marhahús éktelenkedett. A vizsgálatok során megállapították, hogy egy zsinórral fojtották meg. Különös volt, hogy láthatóan valamikor vízben kellett lennie, holott a folyó mérföldekre volt onnan. A különleges egység arra gyanakodott, hogy ő is a Zöld-folyó gyilkosának áldozata.
1983 tavaszán és nyarán újabb kilenc, 15-22 év közötti fiatal nő tűnt el, és legtöbbjük prostituált volt. Az eseteket jórészt a lehetséges Zöld-folyó menti gyilkosságok listájához írták. Néhányakat azonban nem soroltak oda, mert távolabb találták meg őket annál, mint ahova a Zöld-folyó gyilkosa szokta vinni az áldozatait.
A nyáron több holttest is előkerült. Júniusban a Tualatin út délnyugati részén egy azonosítatlan, 17-19 éves fehér nő maradványai kerültek elő. Augusztus 11-én a korábban eltűnt Shawnda Summers holttestét találták meg a Sea-Tac Repülőtér közelében. Másnap, ugyancsak a reptér környékén újabb azonosítatlan hullára bukkantak.
1983 szeptembere és decembere között újabb kilenc nő tűnt el, és újabb hét holttest került elő. Valamennyiükről úgy gondolták, hogy a Zöld-folyó gyilkosa rabolta el és ölte meg őket. A 16-26 év közötti nők többsége most is prostituált volt.
Szeptember 18-án két holttestre is bukkantak a Csillag-tó közelében. Egyikük a 23 éves Gail Matthews volt, másikuk a 17 éves Delores Williams, aki március 8-án tűnt el.
Az elkövetkezendő hónapokban 5 újabb női holttest került elő. Az október 15-én megtalált Yvonne Antoshnak már csak a csontjai maradtak meg, őt május 31-én látták utoljára. Ő azon kevesek egyike volt, akinek bejelentették az eltűnését. 12 nappal később a félig eltemetett Constance Naon csontváza került elő, a Sea-Tac Repülőtértől délre.
A nyomozócsoport úgy gondolta, még több holttest is előkerülhet azon a területen, így egy csapat tinicserkész közreműködésével átfésülték a terepet. Október 29-én a reptér melletti egyik üres telken az egyik cserkész egy szeméttel betakart csontvázat talált a bokrok közt. Később azonosították is, ő volt a 22 éves Kelly Ware.
A gyilkos ámokfutásának két újabb áldozatát találták meg újév előtt. November 13-án az alapos keresést követően Mary Meehan és meg nem született babájának oszladozó maradványai kerültek elő a Sea-Tactől délre, a Déli 192. utca közelében. Ők voltak az egyetlenek, akiket a Zöld-folyó gyilkosa teljesen eltemetett. Több különös tárgyat is találtak a holttesten, illetve annak közvetlen közelében: két műanyagdarabka, egy nagy csomó haj a szeméremdombon, egy bőrdarab, amit a koponyához erősítettek, és szálas anyagok is voltak rajta; emellett volt még három kis csont, két félbetört sárga ceruza, és egy tiszta műanyagcső.
Egy hónappal később, december 15-én Kimi Kai Patsor koponyája került elő a washingtoni Auburnből, a Mountain View Temető közelében. Úgy tűnt, a gyilkos új helyet talált áldozatainak. Ez volt az ötödik “lerakóhely”, ahol holttesteket találtak.
Két hétre rá a nyomozócsoport létszáma 50%-kal nőtt, az egyre több gyilkosságnak köszönhetően. Félő volt, hogy a következő hónapokban még több haláleset történik majd. A jóslatok igaznak bizonyultak.
Ekkortájt “hivatalosan” 11-12 áldozatot írtak a Zöld-folyó gyilkosának számlájára, ezt már akkor is és most is vitatják. A pontos szám nem tisztázott, úgy hiszik, jóval magasabb a korábbi becsléseknél. 1983 végére nagyjából 18 holttest került elő a seattle-i régióban. Jó pár holttest nem került fel a listára, pedig szinte teljesen ugyanúgy végeztek velük, mint a többi áldozattal. Hogy őket miért hagyták ki, arra nem volt magyarázat.
A gonosz nyomában
1984 januárjában a különleges egység élére új vezetőt neveztek ki Frank Adamson százados személyében, aki korábban a rendőrség belügyi egységét igazgatta. A kinevezését követő néhány hónapban drasztikus változások léptek életbe. Elsőként úgy döntött, hogy mindenképp hasznukra válik, ha az egység központját átköltöztetik Burien megye körzetébe, mert az közelebb volt a reptérhez és a gyilkosságok színhelyeihez.
Keppel tanácsát megfogadva Adamson több feladatot felosztott, és konkrét embereket bízott meg velük. Úgy gondolták, ez a módszer elősegíti az alaposabb szervezést, a rengeteg adat rendszerézését és összekapcsolását, ami gyorsabb eredményekhez vezethet. Az egyik nyolcfős csapat, élén a csoportvezető őrmesterrel az áldozatokkal foglalkozott, míg egy másik ugyanilyen csapat a lehetséges gyanúsítottakra vonatkozó információkat kezelte.
Adamson ezután három másik detektívet az akkor indított bűnügyi analízis részlegbe helyezett. Nekik a nyomokat kellett követniük, a gyilkos lehetséges eljárásait kellett elemezniük, illetve más fontos adatokat feldolgozniuk. 22 rendőr alkotta a proaktív osztagot, akiknek új stratégiákat kellett kidolgozniuk a főúton dolgozó prostituáltak tevékenységének figyelésére, illetve mindenféle gyanús események észlelésére.
Emellett Keppel egy új stratégiát is bevezetett a gyanúsítottakat illetően: a nyomozóknak az esetleges bűnősség helyett a lehetséges ártatlanságra kellett összpontosítaniuk. Ezzel a módszerrel könnyedén ki lehetett zárni azokat az illetőket, akiknek alibijük volt, és helyettük a valószínűbb gyanúsítottakra tudtak koncentrálni.
A megmaradók veszélyesség szerinti prioritást kaptak: akiket leginkább kapcsolatba lehetett hozni az áldozatokkal, emellett illett rá a profil és a gyilkos vélt lépései, azok az A kategóriába kerültek. Akik nem annyira erősen kapcsolódtak a bűntényekhez, azok a B és C kategória tagjai lettek, mielőtt végül kizárták őket. Mikor már úgy tűnt, hogy az újjászervezett nyomozócsoport jobban fel van készülve, hogy elkapják a Zöld-folyó gyilkosát, bekövetkezett az elkerülhetetlen.
1984. február 14-én Denise Louise Plager csontjai kerültek elő, 40 mérföldre a várostól, az I90 autópálya közelében. Ő volt az első, akit abban az évben megtaláltak, de a következő két hónapban további 9 holttest került elő. A 16 és 26 év közötti lányok közül nem mindenkit sikerült azonosítani, de az ismertekben egy dolog közös volt: a prostitúció.
Bár úgy tűnt, hogy a nyomozócsoport alig halad előre, egyedi minták bukkantak fel, így a csapat pontosabb profilt alkothatott, és a gyilkos lépéseit is jobban tudta követni. Úgy tűnt, több helyszíne is van, ahol megszabadul a holttestektől. Meehan kivételével mindegyik áldozat félig volt eltemetve, vagy be volt takarva szeméttel vagy levelekkel. A legtöbb hullát elszigetelt utak mentén vagy illegális szemétlerakóhelyek közelében találták meg. John Douglas FBI-ügynök úgy következtetett, hogy a gyilkos azért hagyta ott ilyen helyeken a nőket, mert “emberi szemétnek” tartotta őket.
1983-ban a folyótól távolabb igyekezett megszabadulni a hulláktól, főleg a Sea-Tac Repülőtér és a Csillag-tó környékén. 1984-ben főleg a Mountain View Temető és North Bend városa környékén, az I90-es autópálya közelében került elő a legtöbb holttest. Az eltűnések is két helyen voltak kiugróak, a főutcán és Seattle belvárosában.
A csoport abból a feltételezésből indult ki, hogy a gyilkos a lerakóhelyek közelében élt vagy dolgozott. Mikor bejelölték őket a térképen, nagyjából háromszög alakot kaptak. Úgy gondolták, a gyilkos esetleg ebben a háromszögben lakik.
Áprilisban fontos dolgot fedeztek fel: mikor újabb csontvázakra bukkantak, cipőnyomokat találtak, miután felemelték az ágakat, amik az áldozatokat félig befedték. A nyomok, amik valószínűleg a gyilkostól származtak, 44-45 ös méretű cipőből származtak. Kulcsfontosságú bizonyíték volt, ami segíthetett összekapcsolni a gyilkost az áldozatokkal.
Április közepén a csoportban dolgozó egyik önkéntesnek, a médium Barbara Kubik-Patternnek látomása volt, miszerint újabb holttest kerül majd elő az I90 közelében. Azonnal értesítette a rendőrséget, és elmondta, mit látott, ám rendkívül felbőszítette, hogy a nyomozók semmit sem tettek az új információ hallatán. A saját kezébe vette a dolgot, és lányával együtt elindult, hogy megtalálja a nőt.
A látomásában megjelent nyomokat követve Kubik-Pattern végül meg is találta a hullát. Rögtön ezután egy másik közeli helyszínre hajtottak, amit épp rendőri őrizet mellett kutattak át. Mikor tájékoztatta az egyik rendőrt a felfedezéséről, az elutasította és még meg is fenyegette, hogy letartóztatja, mert őrzött területen akadályozta a munkát.
A dühös Kubik-Pattern a közelben tartózkodó riporterekkel is közölte, hogy mit talált. A nyomozócsoport tagjai végül odamentek hozzá az interjú közben, és kérték, hogy mutassa meg a hullát. Nem sokkal ezután végre a rendőrök is szembesültek a borzalmas látvánnyal.
A 36 éves Amina Agisheff oszladozó maradványai kerültek elő. Őt 1982. július 7-én látták utoljára, ahogy munkából tartott hazafelé Seattle belvárosában. Viszont nem illett az eddigi áldozatok közé.
Idősebb volt, mint a többiek, ráadásul nem prostituált volt, hanem pincérnő. Emellett párkapcsolatban élt eltűnése idején, sőt kétgyermekes anya volt. Bár nyilvánvaló volt az eltérés az életmódját és a megtalálás helyszínét illetően, a nyomozók úgy hitték, ő is a Zöld-folyó gyilkosának áldozata. Ráadásul őt tekintették az első áldozatnak, még úgy is, hogy több más gyilkosság, ami az ő eltűnése előtt történt, a keresett tettes módszereivel történt.
Május 26-án két gyerek Pierce megyében a Jovita úton játszott, amikor legnagyobb rémületükre egy csontvázra bukkantak. A rendőrség és a nyomozócsoport azonnal tudomást szerzett az új felfedezésről. Az orvosi vizsgálat után kiderült, hogy az otthonról elszökött, 15 éves Colleen Brockmant találták meg. Új nyom azonban nem akadt, a helyszíneken és a cipőlenyomaton kívül nem volt semmi a rendőrök kezében. Csaknem három év telt el, és a gyilkos hadjárat még mindig folytatódott.
(folytatás itt)